Nagy Gyula (szerk.): Orosháza története (Orosháza, 1965)
V. Egészségügy-művelödésügy - Elek László: A szellemi kultúra fejlődése (1744-1944)
A szép sikereket úgy érték el, hogy önmaguk is jelentős szerepet vállaltak a megformálás munkájából, s nem tisztán a rendezői utasítás kiszolgálói voltak. Justh csak a darabok tendenciáját, művészi értékeit világította meg előttük, a jellemek végső megformálását reájuk bízta. Legfeljebb azt ellenőrizte, hogy azok összhangban álljanak egymással, s az előadás összevágó, jól értelmezett felfogású legyen. Nagyszerű közösségi szellem uralkodott közöttük. „Velünk alkot mind - mondotta Justh -, s ma már tudom, hogy mindegyik el tudná a másik szerepét is játszani. Mind rendező és súgó, mind benne él abban, amit játszik.”361 Az egyes próbák végén pedig annyi új jelentkező akadt, hogy bármelyik szerepre „akár hat szereplőt is” könnyűszerrel találhatott volna.302 Eddig 33 színészt sikerült név szerint kikutatnunk. A legkiemelkedőbbek Molnárné Zalai Julianna, Kulcsár Pál, Puskás Lidi, Györgyi Jóska, a két Beniám testvér: Anti és Vica, meg a két kiváló táncos: Rétes Mari és Szentiványi István voltak köztük. Nagyszerű, lelkes játékuk nemcsak egy halállal vívódó széplélek számára jelentett örömet, nemcsak Justh Zsigmondnak adott felemelő életcélt, ebben találva meg élete legnagyszerűbb művét, hanem a környék parasztságának is utat mutatott a szépség birodalma, az ember lelki megtisztulása, a kultúra igaz forrásai és áldásai felé. Szép bizonyíték volt népünk magasfokú kultúréhségére, művelődés utáni igényére akkor, amikor a hivatásos színészet a polgári ízlés sekélyes termékeivel, felszínes mesterember - munkáival igyekezett hatni és kiszolgálni „a nagyérdemű közönség” kívánságait. Olyan nemes próbálkozás indult el a szenttornyai parasztszínházból, amelynek kevés méltó követője akadt. Célkitűzéseit tekintve páratlan volt egész Európában. Sajnos Justh korai halála (1894) véget vetett a színház dicsőséges munkájának. Befejezte működését, betöltötte rendeltetését, s az enyészet birodalma lett. Ott helyezték Justhot nyugalomra benne, ott, hol a saját páholya volt. A századvégi Orosháza kulturális életének rajza nem lehetne viszonylagosan sem teljes, ha nem szólnánk még egy-két szót a polgárosodás két adekvát kísérő jelenségéről: a nyomdáról és az újságról. Szeghalmi János 1883-ban az Alföldi Ujságban hosszú cikket szentelt Orosháza fejlődésének.383 jogos büszkeséggel szögezte le, hogy a 18 000 lakosú község sok tekintetben felülmúlja a nála nagyobb helységeket. Bölöni Farkas Sándor amerikai jegyzeteire támaszkodva kiemelte, hogy községünk a városok műveltségét legjobban tükröző könyvkereskedéseket és könyvnyomdákat tekintve több 25- 30 000 lakosú várost szégyenít meg. Itt ugyanis már ekkor két nyomda virágzott, míg másutt egy is csak tengett-lengett pártolás hiányában. Itt két helyi lap élt meg 600 előfizetővel, míg megyénk Orosházánál nagyobb városaiban és községeiben „deficites dudások” voltak az újságok, állandóan a csőd szélén állottak. Békésen mindössze 22 előfizetője akadt a helyi lapnak, Szarvason volt úgy, hogy egyetlen előfizetője sem volt, csak piaci árusítással fogyott, Békéscsabán és Gyulán is hol megszűntek, hol laptulajdonos-cserékkel vegetáltak. Községünkben 1875-ben létesült az első nyomda. Ez indította meg az első lapot, Orosháza címmel. Utóbb Orosháza és Vidéke,364 majd Orosházi Közlöny