Családi Kör, 1998. április-június (9. évfolyam, 14-26. szám)
1998-04-02 / 14. szám
Utassy József Április Száműzött színét világgá kiáltja ím, az aranyeső. Vidáman sárgáll, mert bánata nincs meg a szomorúfűznek. A háztetőkön galambok balladáznak: „Nézz a fejembe!” Nagy önfeledten mitugrász verébcsapat fürdik a porban. Hirtelen fényes zápor zúdul nyakunkba, friss, kikeleti. Taxi ront bele a tükrös tócsákba, zsupsz! Csupa ég lettem. Nap, sugaradtól kifeslenek a bimbók, rügyek repednek. Evőé, Húsvéti Krisztus nem, de föltámadt lelke, a lágy szél. Rigók, torkosak! Bezzek télen nem volt még egy kukkotok sem. Zeng csak, Nyitnikék! Mennyi de mennyi ajtót, zárat nyitni kék. Goran Matic aligha nyilatkozott a Tanjugnak szuverén egyéniségként, mert elképzelhetetlen, hogy sokkal kisebb fajsúlyú kérdésekben is a saját véleményét mondja el (ha van ilyen véleménye), anélkül, hogy arról előbb kikérte volna a felsőbb, ebben az esetben a legfelsőbb vezetés véleményét. Nyilvánvaló, hogy Goran Matic utasításra cselekedett, hogy neki osztották ki a szövetségi vezetésben a szóvivő szerepét, és annak a leleplezésnek a közhírré tételét, hogy Jugoszlávia igenis tudja: ismét megszerveződött a szerbellenes nemzetközi összeesküvés. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéka, hogy Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tulajdonképpen nem más, mint az iszlám világ ügynöke, és minden szavával, minden cselekedetével ennek a gyűlölt, megvetett és idegen világnak az érdekeit egyengeti Meg hát a CNN, a BBC, a Deutsche Welle, meg a többiek is csak azért írnak és mondanak csúnyábbnál csúnyább dolgokat Szerbiáról, Jugoszláviáról és általában a szerb népről, mert fizetett ügynökök, fenntartások nélkül kiszolgálják a szerbellenes nemzetközi összeesküvésben részt vevő hatalmasságokat. Mindeközben szemernyit sem számít, hogy bizonyítani nemigen lehet ezeket az állításokat, hogy sértegetésen és becsmérlésen kívül jóformán semmi sem található Matic tájékoztatási miniszter úr nyilatkozatában. Érdekes, hogy mindeközben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság beadta tagfelvételi kérelmét az Európa Tanácshoz, ezenkívül Milosevic elnök éppen a napokban nyilatkozta, hogy a vezetése alatt álló ország leghőbb vágya, hogy visszakerülhessen az EBESZ tagjai közé. Ha jól belegondolunk, hogy a sértegetések és a becsmérlések, az amerikai vezetés folyamatos megalázása (Clinton elnök különmegbízottjának kirúgása, a külügyminiszter leügynöközése, bérencnek nyilvánítása stb.) milyen célt szolgálnak, akkor csakis arra a megállapításra juthatunk, hogy Milosevic erőnek erejével be akarja bizonyítani a hazai közvéleménynek: ő akár azonnal csatlakozna Európához és a világhoz, de a világ hatalmasságai ezt megakadályozzák, elsősorban azért, mert a megmaradt Jugoszlávia további bomlasztására, újbóli feldarabolására törekednek. Merthogy ez áll a szerbellenes nemzetközi összeesküvés hátterében, a félelem a nagy, erős és életképes Szerbiától, Jugoszláviától. Aligha lesz Szerbia tagja a nem éppen lényeges Európa Tanácsnak, a fontosabb társulásokról és szervezetekről (EBESZ, ENSZ, Világbank, EU, NATO stb.) nem is beszélve. Nem kell attól félnie a szocialista-kommunista-csetnik koalíciónak, hogy kénytelenek lesznek szembesülni a világgal, és hogy olyan politika kialakítására kényszerülnek, ami megfosztja őket honi hatalmuk legszilárdabb alapjától, az ország közvállalati minőségének megtartásától. De miért gondolja úgy Milosevic, hogy megengedheti magának ezt az átlátszó játékot, hogy komolyabb következmények nélkül szórakozhat mindazokkal, akik valamilyen módon belekeveredtek a balkáni sötétség eloszlatásába? Csakis azért, mert úgy véli, hogy a nyugati hatalmak között ismét kialakult a féltékenység, a széthúzás, az érdekellentét, hogy ismét létjogosultságot nyert London, Párizs és Bonn egymást lejáratni és megbuktatni igyekvő fondorkodása, birodalmi álmokból táplálkozó alattomossága. Ugyanakkor a nagyhatalmi pozícióikban rendkívül ingatag moszkvai és pekingi vezetés is kiváló alkalmat lát a balkáni válságban, hogy ellenkezésükkel bizonyítsák fontosságukat, nagyságukat és erejüket: nélkülük semmiféle szankció, büntetőintézkedés, beavatkozás sem hozható tető alá. Ezzel magyarázható végeredményben az is, hogy teljesen veszélytelennek ítélte meg Milosevic a szocialista-kommunista-csetnik hatalmi koalíció létrehozását is, egy olyan szerb-jugoszláv hatalmi tényező kialakítását, ami a maga nemében páratlan az egész világon. Európában meg egyenesen kihívás, az úgynevezett demokratikus rendszerek megcsúfolása és megalázása, hiszen a kommunisták és a nacionalista-soviniszta tömörülések egyesítése és hatalomra emelése a lehető legnagyobb pofon Európának, illetve az Amerikai Egyesült Államoknak. Persze, Milosevic jól számított, amikor az azonnali és erélyes megtorlást képtelenségnek minősítette. A mostani világ és a mostani USA valóban képtelen arra, hogy hatékonyan lépjen fel az ilyen gesztusok ellen. Arra azonban nagyon is képes ez a világ, hogy a lehető legnagyobb elszigeteltségbe taszítson bennünket, hogy beláthatatlan időre megfeledkezzen rólunk. Legfeljebb csak arra figyelnek majd a világ hatalmi tényezői, hogy Szerbia ne okozzon túlságosan nagy galibát, hogy a kosovói albánokkal vívott küzdelmében ne provokálhasson ki tektonikus mozgásokat. Ezt a washingtoni kormányzat, ha kell, akár egyedül is megakadályozza, de aligha lesz beavatkozására szükség, hiszen Belgrádnak esze ágában sincs komolyabb összetűzéseket kiprovokálnia. Azt azért a belgrádi vezetés is megtanulta az elmúlt évek alatt, hogy a hadakozásban visszalőnek, ez pedig rendkívül kellemetlen. FEHÉR István Elmondom, ha szabad ismét szerbellenes nemzetközi összeesküvés 3 / 1998. ÁPRILIS 2.