Családi Kör, 1998. április-június (9. évfolyam, 14-26. szám)

1998-04-02 / 14. szám

Utassy József Április Száműzött színét világgá kiáltja ím, az aranyeső. Vidáman sárgáll, mert bánata nincs meg a szomorúfűznek. A háztetőkön galambok balladáznak: „Nézz a fejembe!” Nagy önfeledten mitugrász verébcsapat fürdik a porban. Hirtelen fényes zápor zúdul nyakunkba, friss, kikeleti. Taxi ront bele a tükrös tócsákba, zsupsz! Csupa ég lettem. Nap, sugaradtól kifeslenek a bimbók, rügyek repednek. Evőé, Húsvéti Krisztus nem, de föltámadt lelke, a lágy szél. Rigók, torkosak! Bezzek télen nem volt még egy kukkotok sem. Zeng csak, Nyitnikék! Mennyi de mennyi ajtót, zárat nyitni kék. G­oran Matic aligha nyilatkozott a Tan­­jugnak szuverén egyéniségként, mert elképzelhetetlen, hogy sokkal kisebb fajsúlyú kérdésekben is a saját véleményét mondja el (ha van ilyen véleménye), anélkül, hogy arról előbb kikérte volna a felsőbb, eb­ben az esetben a legfelsőbb vezetés vélemé­nyét. Nyilvánvaló, hogy Goran Matic utasítás­ra cselekedett, hogy neki osztották ki a szövetségi vezetésben a szóvivő szerepét, és annak a leleplezésnek a közhírré tételét, hogy Jugoszlávia igenis tudja: ismét meg­szerveződött a szerbellenes nemzetközi ös­­­szeesküvés. Ennek egyik legkézzelfogha­tóbb bizonyítéka, hogy Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tulajdonképpen nem más, mint az iszlám világ ügynöke, és minden szavával, minden cselekedetével en­nek a gyűlölt, megvetett és idegen világnak az érdekeit egyengeti Meg hát a CNN, a BBC, a Deutsche Welle, meg a többiek is csak azért írnak és mondanak csúnyábbnál csúnyább dolgokat Szerbiáról, Jugoszláviáról és általában a szerb népről, mert fizetett ügy­nökök, fenntartások nélkül kiszolgálják a szerbellenes nemzetközi összeesküvésben részt vevő hatalmasságokat. Mindeközben szemernyit sem számít, hogy bizonyítani nemigen lehet ezeket az állításokat, hogy sértegetésen és becsmérlésen kívül jófor­mán semmi sem található Matic tájékoztatási miniszter úr nyilatkozatában. Érdekes, hogy mindeközben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság beadta tagfelvételi kérelmét az Európa Tanácshoz, ezenkívül Milosevic elnök éppen a napokban nyilatkoz­ta, hogy a vezetése alatt álló ország leghőbb vágya, hogy visszakerülhessen az EBESZ tagjai közé. Ha jól belegondolunk, hogy a sértegetések és a becsmérlések, az ameri­kai vezetés folyamatos megalázása (Clinton elnök különmegbízottjának kirúgása, a kül­ügyminiszter leügynöközése, bérencnek nyil­vánítása stb.) milyen célt szolgálnak, akkor csakis arra a megállapításra juthatunk, hogy Milosevic erőnek erejével be akarja bizonyíta­ni a hazai közvéleménynek: ő akár azonnal csatlakozna Európához és a világhoz, de a vi­lág hatalmasságai ezt megakadályozzák, el­sősorban azért, mert a megmaradt Jugoszlá­via további bomlasztására, újbóli feldarabo­lására törekednek. Merthogy ez áll a szerbel­lenes nemzetközi összeesküvés hátterében, a félelem a nagy, erős és életképes Szerbiá­tól, Jugoszláviától. Aligha lesz Szerbia tagja a nem éppen lé­nyeges Európa Tanácsnak, a fontosabb tár­sulásokról és szervezetekről (EBESZ, ENSZ, Világbank, EU, NATO stb.) nem is beszélve. Nem kell attól félnie a szocialista-kommu­nista-csetnik koalíciónak, hogy kénytelenek lesznek szembesülni a világgal, és hogy olyan politika kialakítására kényszerülnek, ami megfosztja őket honi hatalmuk legszilár­dabb alapjától, az ország közvállalati minősé­gének megtartásától. De miért gondolja úgy Milosevic, hogy megengedheti magának ezt az átlátszó játé­kot, hogy komolyabb következmények nélkül szórakozhat mindazokkal, akik valamilyen módon belekeveredtek a balkáni sötétség el­oszlatásába? Csakis azért, mert úgy véli, hogy a nyugati hatalmak között ismét kialakult a féltékenység, a széthúzás, az érdekellen­tét, hogy ismét létjogosultságot nyert Lon­don, Párizs és Bonn egymást lejáratni és megbuktatni igyekvő fondorkodása, birodal­mi álmokból táplálkozó alattomossága. Ugyanakkor a nagyhatalmi pozícióikban rendkívül ingatag moszkvai és pekingi veze­tés is kiváló alkalmat lát a balkáni válságban, hogy ellenkezésükkel bizonyítsák fontossá­gukat, nagyságukat és erejüket: nélkülük semmiféle szankció, büntetőintézkedés, be­avatkozás sem hozható tető alá. Ezzel magyarázható végeredményben az is, hogy teljesen veszélytelennek ítélte meg Milosevic a szocialista-kommunista-csetnik hatalmi koalíció létrehozását is, egy olyan szerb-jugoszláv hatalmi tényező kialakítását, ami a maga nemében páratlan az egész vilá­gon. Európában meg egyenesen kihívás, az úgynevezett demokratikus rendszerek meg­csúfolása és megalázása, hiszen a kommu­nisták és a nacionalista-soviniszta tömörülé­sek egyesítése és hatalomra emelése a lehető legnagyobb pofon Európának, illetve az Amerikai Egyesült Államoknak. Persze, Milosevic jól számított, amikor az azonnali és erélyes megtorlást képtelenség­nek minősítette. A mostani világ és a mostani USA valóban képtelen arra, hogy hatékonyan lépjen fel az ilyen gesztusok ellen. Arra azon­ban nagyon is képes ez a világ, hogy a lehe­tő legnagyobb elszigeteltségbe taszítson bennünket, hogy beláthatatlan időre megfe­ledkezzen rólunk. Legfeljebb csak arra figyel­nek majd a világ hatalmi tényezői, hogy Szer­bia ne okozzon túlságosan nagy galibát, hogy a kosovói albánokkal vívott küzdelmében ne provokálhasson ki tektonikus mozgásokat. Ezt a washingtoni kormányzat, ha kell, akár egyedül is megakadályozza, de aligha lesz beavatkozására szükség, hiszen Belgrádnak esze ágában sincs komolyabb összetűzése­ket kiprovokálnia. Azt azért a belgrádi vezetés is megtanulta az elmúlt évek alatt, hogy a ha­dakozásban visszalőnek, ez pedig rendkívül kellemetlen. FEHÉR István Elmondom, ha szabad ismét szerbellenes nemzetközi összeesküvés 3 / 1998. ÁPRILIS 2.

Next