Családi Kör, 2005. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)
2005-09-29 / 39. szám
Eseménynaptár Hétről hétre Hazai események Kedd, szeptember 20. * Létrejött a szerződés a kragujevaci Zastava gyár és a torinói Fiat gyár között a Fiat Punto modell gyártásáról. Pontosabban Kragujevacon az autók összeszerelését végzik majd, s a munka hozzávetőlegesen egy év múlva kezdődik meg. Ezzel elhárult a gyár bezárásának veszélye. Az egyetlen hazai autógyárral eddig egyik kormány sem tudott mit kezdeni. A gond az volt, hogy ha a gyár megszűnik, mi legyen a sok munka nélkül maradó dolgozóval. Szerbia hosszú évekig töménytelen pénzzel fizette a szociális nyugalmat a gyárban.Vitafórum volt Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács újvidéki tagjainak szervezésében a Petőfi Sándor MME-ben a Magyar Szó tervezett átszervezéséről. A lap tudósítója szerint„Valamennyi felszólaló a Magyar Szó ilyenfajta átszervezéséről szólt". * Egyetlen éjszaka ismeretlen tettesek leszerelték és részben el is vitték valamennyi közlekedési táblát a Verbász és Kucora közötti 5 kilométernyi úton. Csak az oszlopok maradtak meg. * Újvidéken életének 79. évében hirtelen elhunyt dr. Pap József orvos, költő, műfordító, szerkesztő, valamennyi vajdasági magyar irodalmi elismerés tulajdonosa. Munkái tíz kötetben jelentek meg. Szerda, szeptember 21. * Szerbiában az augusztusi nettó átlagbér 17 928 dinár volt, nominálisan 1,67 százalékkal, reálisan 1,57 százalékkal több, mint az előző hónapban. * A szerbiai parlamentben megkezdődött a vita a nyugdíjbiztosítási törvény módosítására tett javaslatokról. Az erőviszonyok alapján már most bizonyosnak látszik, hogy a vita végén a szocialisták álláspontjától függ majd, elfogadjae a parlament a törvény módosítását vagy sem. * Belgrádban ma hajnalban egy hónapos előzetes letartóztatást rendeltek el Mile Dragic katonai felszerelést gyártó nagybecskereki cégtulajdonos és Jovica Vuckovic ezredes ellen. Az üggyel kapcsolatban eddig emlegetett Igor Mijailovic századosról nem esik említés. Milan Kokanovic vezérőrnagy esetében az ügyész elállt letartóztatási követelésétől. Dragicot csúszópénz fizetésével, Vuckovicot annak elfogadásával gyanúsítják. * Három egyenrangú díjat osztott ki a bírálóbizottság Újvidéken az V. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny részvevői között. A megmérettetésben Szerbhorvát György, Virág Gábor és Pressburger Csaba vett részt. * Életének 50. évében Újvidéken hirtelen elhunyt Eremic Hilda, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének tagja. A Tartományi Képviselőházban egy sajtóértekezlet végén érte rosszullét, s nem sikerült megmenteni az életét. Az újvidéki községi bíróság vizsgálóbírója ismét kihallgatta Bunyik Zoltán tartományi oktatási és művelődésügyi titkárt. Kihallgatáson volt az egyik újvidéki kétnyelvű iskola igazgatója is. Az indíték: a Tartományi Oktatási és Művelődésügyi Titkárság tavaly 25 000 dinárral hozzájárult egyik újvidéki középiskola tanulóinak ballagási ünnepségéhez. * Mára virradóra ismeretlen tettesek Szabadkán betörtek a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumba és kollégiumba. Eltűnt három számítógép, egy monitor és több informatikai kellék. Csütörtök, szeptember 22. * A Lista Sandrakért koalíció belépett a szerbiai kormányba, és ezzel valamelyest megszilárdította annak helyzetét. A belépésért három miniszterhelyettesi posztot kapott a párt és egy helyet az európai integrációs tanácsban. * A Vajdasági Képviselőház elfogadta a tartományi költségvetés módosítását, s az 1,4 milliárd dinárral növekedett. Ebből a legtöbb pénzt, egymilliárd dinárt, a Vajdasági Fejlesztési Alapba helyezik. A képviselőház követeléssel fordul a szerb kormányhoz, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat átszervezése folyamán a székhely a tervezettől eltérően mégis maradjon Újvidéken. Péntek, szeptember 23. * Astrit Haraci személyében 1999 óta először érkezett kosovói albán tisztségviselő hivatalos látogatásra Belgrádba. Haraci a kosovói kormány minisztere, és Dragán Kojadinovic szerb művelődési miniszter meghívására érkezett Belgrádba. * A Privatizációs Ügynökség közölte, hogy a szerbiai újságok privatizálásának végső határideje 2006. április 23-a. Ahol ezt nem végzik el, ott beindítják a megszüntetési eljárást. * Újvidéken befejeződött az 1999-ben lebombázott Szabadság híd újjáépítése. A próbaterhelést is elvégezték, és az ünnepélyes hídavatás október 11 -én lesz. * Szerbia és Montenegró a bosznia-hercegovinai hatóságtól kérte ismét Bajramovic Celo volt muzulmán parancsnok kiszolgáltatását. Bajramovicot letartóztatták ugyan, de még aznap szabadon is engedték, az Államközösség azonban a szarajevói szerbek sérelmére elkövetett gonosztettek miatt mégis szeretné bíróság elé állítani. * Szeptemberben a beidézett fiatalok 85 százaléka jelentkezett katonai szolgálatra, 36 százalékkal több, mint júniusban. Montenegróban a regrutáknak mindössze 26 százaléka tett eleget e behívónak. Szombat, szeptember 24. * A Nagybecskereki Egyházmegye alapításának 975. évfordulója alkalmából ünnepség volt a Bega-parti városban, amelyen részt vett Eugenio Sbarbaro belgrádi apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek és Stanislav Hocevar belgrádi érsek is. * A Demokrata Párt több mint 128 ezer aláírást gyűjtött össze Zoran Stojkovic szerb igazságügyminiszter leváltására. A párt szerint a Marko Milosevic elleni körözvény visszavonása esetében beavatkozott az igazságügyi szervek munkájába. * A Szerbiai Szocialista Párt három módosítási javaslatának parlamenti elfogadásától teszi függővé, hogy rászavaz-e a nyugdíjtörvény módosítására. A szocialisták szavazatai nélkül a törvény elfogadása nem lehetséges, ezért megfigyelők a követelést zsarolásnak látják. * A belgrádi kerületi bíróság katonai osztálya a vizsgálat kiterjesztését követeli Mile Dragic, az azonos nevű cég tulajdonosa ellen. A csúszópénz kifizetésére vonatkozó vád mellé most jogtalan fegyvertartás miatt is vizsgálatot kér. * A belgrádi adóhivatal dolgozói megjelentek Radisav Rodic házánál, hogy számba vegyék ingatlanját, mert az adóhivatal szerint nem fizetett be mintegy 37 000 dinár adót (házára és fegyvereire). Rodic, a Glas javnosti és a Kurír c. napilapok tulajdonosa szerint házát már két évvel ezelőtt eladta, fegyvereit pedig szintén két éve elkobozták tőle. Vasárnap, szeptember 25. * A Szerbiai Bányaügyi és Energetikai Minisztérium szerint törvénybe ütköző, hogy a tévéelőfizetési számlát is a villanyszámlán tüntessék fel. A villanygazdaság hajlandó kézbesíteni a tévészámlát, de külön „papíron". Kosjenicben kedden összeütközött két mozdony, kilenc rajtuk tartózkodó munkás megsérült Az újvidéki Futaki úti temetőben szombaton nagy részvéttel örök nyugalomra helyezték a 79 éves korában elhunyt dr. Pap József orvost, költőt, műfordítót . 2005. szeptember 29. A hét hazai eseménye: A Magyar Nemzeti Tanács pénteken szavazattöbbséggel (hat ellenszavazattal) elfogadta a Magyar Szó Lapkiadó Kft. átszervezéséről szóló határozatot, egyszersmind, úgyszintén szavazattöbbséggel, további négy évre is Mihók Rudolfot nevezte ki igazgatónak. Ugyancsak további négy évre nevezte ki a Hét Nap Kft. élére igazgatónak Kókai Szilvesztert. A tanács határozatot hozott a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Kft. megalapításáról, székhelye Zentán lesz. Döntés született a vajdasági magyarság nemzeti jelképéről és ünnepeiről is. A jelkép három, egyenlő szélességű vízszintes piros, fehér és zöld sávból áll, a jelkép közepén egy hegyes talpú, hasított pajzzsal, amelynek első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott, második vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt, a pajzson pedig a magyar Szent Korona nyugszik. Dr. Gerold László közölte, hogy a Magyar Szóval kapcsolatos döntés miatt tovább nem kíván részt venni a tanács munkájában.