Családi Kör, 1879 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-19 / 42. szám
— A hitetlen nővérek. — Beszély. — Brankovics Györgytől. (Folytatás.) E szavakat a lehető leghatározottabban ejtettem ki, mert Filome arczáról olyasmit olvastam le, mintha nénjei helyett inkább nálam szeretne maradni. Némán s engedelmesen lehajtá a szegény leányka szép kis fejét s én rögtön egy levelet írva atyjának, felolvastam azt s lepecsételtem előtte. Lelkiatya valék ismét; a levél tartalma valóságos szónoklati beszéd, s közlése a legjobb hatással volt Filome kedélyvilágára. A jó gyermek mindenben engedelmeskedett. Megfogtam parányi kezeinek egyikét s a falu tanítójának a nejéhez vezettem, hogy a fővárosba kisérje őt viszsza. A terem küszöbén megállott Filemes Elemérre nézett sokáig, mintha feleletet várt volna. Elemér azonban némán támaszkodott egy ablak melletti asztalkához s nem vette észre ama vágyó tekintetet, melyet a leányka szemeiből, a hosszú szempillák mögől, feléje lövell. A tanító nejével csakhamar elintéztem az elintézendőket, Filome pedig ismét álmodozva ült egy székben, nem törődve semmivel s azt sem tudva, hogy róla van a szó. Visszatérve ismét a kertbe irányítom lépteimet, ahol a legszebb gyümölcsöt szedettem le kedves vendégeim számára a fákról. Néhány percz múlva megint mellettem termett Elemér. — Oszkár, — mondá szemlesütve. — Filome atyjának megérkeztét tudatni fogod velem, elhatároztam, miszerint leányát nőül veszem. — Hogyan? — kiáltok a rémület minden jeleivel arczomon. — E kedélybeteg, vallástalan, elvtelen, szegény, eltévedt teremtményt? Tréfálsz! — Épen azért veszem nőül, — válaszolá Elemér, — mert mindaz, a mit róla mondtál. Lénye hiányait kiegészítem s azzá lesz, a mivé lelkét idomitom, egyszóval: megmentem ! E váratlan fordulat — megvallom — nagyon megrémített, ismerve azonban jövendőbeli sógoromnak könnyen felingerelhető önérzetét, nem mertem Filome kigyógyítását czélzó tehetségét kétségbe vonni. Ily gyors elhatározással szemben különben is a legnagyobb óvatosság szükségeltetvén, felhagytam a további lebeszéléssel, az időre s a viszonyokra bízva a további fejleményeket. Azt kérdezik mi vonzotta e két lényt egymáshoz ? Az ellentét. Elemér mindenről bő ismeretekkel birt s szigorúan ítélt; Filome ellenben szellemi látkörének szűk határai között mozogva, minden életczél nélkül, keresve, sejtve, gyászolva őrlötte le napjait, az azonban tagadhatatlan, hogy e gyászos lelki küzdelmek közepette, elborult kedélyvilágával mégis igéző alak volt. Filome atyjának válasza, körülbelől tizennégy napnak lefolyása után, megérkezett s én — kötelességemnek tartottam azt Elemérrel közölni. A levél azon ígéret mellett, hogy Filomét, atyai jogainál fogva, még ez őszszel magához veendi, a következőket tartalmazá: „Nem ifjú korának egyes eseményei annyira sajátjai, hogy azokról a leplet levonni, nem áll jogomban. Elég, ha elmondom, miszerint üzleti utazásaim alkalmával, melyeket terjedelmes gyáraim érdekében tettem, egy kis franczia városkában ismerkedtem meg a Lengedy nővérekkel. Ritka műveltségek, szellemi élénkségük, a gondo-42 !