Csepeli Kohász, 1954 (2. évfolyam, 1-20. szám)

1954-01-09 / 1. szám

Vezetőségválasztásra készülnek a Cső- és Rúdhúzóüzem kommunistái A küszöbön álló vezetőségválasztás nagy esemény a Fémmű Cső- és Rúdhújó üzemében. Felkészül rá az üzem párttagsálya, sőt a pártonkívüli dolgozók is. A Fémmű pártbizottsága minden segítséget megad ehhez. Az alapszervi titkárok részére két titkári értekezletet tartottak, ezeken megbeszélték a vezetőségválasztás jelentőségét és az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az értekezleteken Korbács elvtárs, a Cső- és Rúdhúzóüzem párttitkára is részt vett. Másnap rögtön összevont népnevelő és pártcsoport bizalmi értekezletet hívott össze. Itt tárgyalták meg a népnevelők, hogy milyen agitációs feladatok állnak előttük, hogyan tájékoztassák a dolgozókat a választásról, hogyan gyűjtsék össze a dolgozók véleményét az alapszerv vezetőségéről, kívánságát az új vezetőségre vonatkozóan. Ezenkívül azonban vezetőségi ülésen is megtárgyalták az alapszerv feladatait. A vezetőség ütemtervet dolgozott ki az agitáció irányítására, a szóbajöhető káderek kiválasztására, a választó taggyűlésre való mozgósításra. A Cső- és Rúdhúzóüzem pártcsoport bizalmijai, népnevelői nagy lendülettel láttak munkához. Több csoportos beszélgetést folytattak, azonkívül egyénileg beszélgetnek az üzem dolgozóiksval. Jó munkájukat bizonyítja, hogy a párttagok csaknem valamennyien, a többi dolgozók pedig 85—90 százalékban értesültek már a választás kérdéseiről és érdeklődnek azok iránt. Már a korábbi, a párttagokkal folytatott beszélgetésekből kitűnt, hogy a párttagság szeretné, ha titkos lenne az aflaipszervi vezetőség választása. Általános megelégedést keltett, amikor a népnevelők ismertették, hogy a választás a pártdemokrácia legkövetkezetesebb alkalmazásával, titkosan fog történni. A népnevelő értekezleten kapott érvek segítségével megmagyarázták a népnevelők, hogy a vezetőség újraválasztása miért szükséges, és rámutattak arra is, hogy most nem arról van szó, hogy a teljes régi vezetőséget leváltsák. Akik jó munkát végeztek, azokat továbbra is meg kell hagyni funkciójukban, és ki kell egészíteni a vezetőséget olyan friss erőkkel, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy méltók a tagság bizalmára. A dolgozók a beszélgetés során ellmondták, hogy ők megfelelőnek tartják-e az eddigi vezetőséget, vagy javasolnak-e alkalmasabb személyeket az alapszerv vezetésére. Winkler Sebő húzó például a dolgozók többségének véleményét fejezte ki, amikor így nyilatkozott: — A mostani vezetőség jó munkát végzett. Ezt tapasztaltuk az elmúlt évek során, amikor a legnehezebb feladatokat is jól oldotta meg. Megállta helyét a normarendezésnél, vagy a békekölcsön jegyzésnél. Ezért továbbra is támogatni fogjuk. Nagy Sándor és Hegedűs Boldizsár, a kikészítőüzem dolgozói rámutattak a vezetőség erényeire, de hibáira is. Kifogásolták, hogy műhelyük hideg, huzatos, az ablakok ki vannak törve, de a pártvezetőség ezt eddig még nem vette észre és nem harcolt ezen állapotok megszüntetéséért. A népnevelők tovább folytatják a dolgozókkal való beszélgetést, melyet az alapszervi vezetőség a választás előkészítéséiben egyik legfontosabb tényezőnek tekint. így kívánják elérni, hogy a Csőhúzóban olyan vezetőséget válasszanak, amely teljes egészében bírja a dolgozók bizalmát és támogatását. Tisztában vannak azzal, hogy csakis ilyen vezetőség tudja harcba vinni a dolgozókat a kormányprogramm megvalósításáért, népünk további felemelkedéséért. A Csőgyár karbantartási alapszervének példamutató aktivistái A csőgyári karbantartóüzemben a kollektív vezetés megvalósulása következtében jelentős eredményeket értünk el a pártépítés terén. Ez megmutatkozik mind politikai, mind gazdasági téren. Pártcsoportbizalmiaink többet foglalkoznak az üzem dolgozóival, tudatosítják a Központi Vezetőség határozatát és a kormányprogrammot, mégpedig úgy, hogy tekintetbe veszik az üzem helyi problémáit, közvetlen feladatait. Ugyanakkor népnevelőink jó munkával, személyes példamutatással járulnak hozzá az agitáció sikeréhez. Bayer Ödön csoportbizalmi és Boka György népnevelő elvtársak műhelyértekezleten vitatják meg dolgozóink problémáit, kéréseit. Hangsúlyozzák, hogy IV. negyedévi tervünk sikeres valóraváltása elengedhetetlen feltétele a szocializmus építésének és jólétünk emelésének. Ezek az elvtársak szerénységükkel és szorgalmukkal szaktársaik nagy szeretetét és megbecsülését érdemelték ki. Közvetlen segítséget is nyújtanak a gyengébben dolgozóknak szakmai és politikai téren egyaránt. Sikeres agitációikat elősegíti az, hogy ideológiailag állandóan továbbképzik magukat. A karbantartóüzem pártalapszerve Bayer és Boka elvtársakat jó munkájukért könyvjutalomban részesítette. KERTT. JÓZSEF alapszervi párttitkár. ígérgetések helyett tettekkel segítse a kultúrmunkát az Egyedi Gépgyár üzembizottsága Vidám kedvű, táncos ábú fiúk és lányok vagyunk mi, az Egyedi Gépgyár fiataljai. Becsületesen elvégzett munkánk után szeretünk szórakozni, és szeretnénk, ha dolgozótársainkat szórakoztathatnánk. Ezért nemis régiben tánccsoportot alakítottunk, ebbe egy hét alatt tíz fiú és ugyanannyi lány jelentkezett. Úgy látszott, hogy hamarosan megkezdhetjük a rendszeres próbákat, hiszen Kovács elvtárs, az AB elnöke megígérte, hogy gondoskodik "kultúrteremről, tréningruhákról, tánctanárról, zongoráról. A biztató szavak azonban megmaradtak üres ígéretnek. Ezért ma táncpróba helyett egy asztal körül ülünk, hogy megírjuk véleményünket és a Csepeli Kohász segítségét kérjük. Tánccsoportunk sorsa ugyanis az elmúlt hetekben igen mostohán alakult. Az első próbát még sikerült ugyan megtartanunk, mivel valóban megkaptuk a kultúraérmét. A következő héten azonban már csak kívülről nézegethettük a helyiséget, mert abból közben ebédlő lett. Hasonlóképpen jártunk a tréningruhákkal is. A tíz lány mindössze három pár tornacipőt és hat ruhát kapott, a fiúk pedig semmit. De vallami mégis megvalósított Kovács elvtárs korábbi ígéreteiből: azt, hogy Fazekas Józsefné elvtársnő személyében gondoskodott számunkra tánctanárról. Fazekas elvtársnő szívén viseli a csoport sorsát, és fáradtságot nem kímélve tanítja a táncokat. Azaz csak tanittaná rá, ha a megígért zongora rendelkezésére állna... De a zongorát közben átszállították az Esztergályosüzem kultúrtermébe. A következő próbára már visszahozták, de úgy, hogy egyetlen normális bangot sem képes adni, mert az ide-oda számításnál összetörték. Jelenleg tehát a helyzet a következő: tréningruha csak alig néhányunknak jut, kultúrtermünkből ebédlő lett, zongoránk használhatatlan. Érthető lenne, ha ezek után azt gondolnánk, hogy az üzemi bizottság félrevezetett bennünket. Mi azonban még nem adjuk fel a reményt. Bízunk abban, hogy az üzemi bizottság mégis csak segíteni fog nekünk, noha eddig csak a DISZ-től kaptunk segítséget. Reméljük, hogy Kovács elvtárs és azok, akikre ügyünket bíztuk, megszívlelik észrevételeinket és végre most már keményebben megfogyják a gyeplőt, s az eddigi ígérgetések helyett tettekkel támogatnak bennünket. Csoportunk tagjaiban megvan a kellő akarat, szív, igyekezet ahhoz, hogy erős, eredményes kultúrgárdát tudunk kialakítani. Csupán segítség kell hozzá! Egyedi Gépgyár DISZ-fiataljainak tánccsoportja. ✓ A XXI. kerületi tanácstagok üzemi fogadóórái Csőgyár: Lázár Dezső: Minden hónap első csütörtök, 3—5 óráig. Kovácsológyár: Nagy Sándor: Minden hónap első kedd, 3—5 óráig. Erőmű: Riedl Antal: Minden hónap utolsó kedd, 3—5 óráig. Acélmű: Papp Mihály: Minden hónap harmadik csütörtök, 3—5 óráig. Központi Anyagvizsgáló: Hauler Anna: Minden hónap utolsó kedd, fél 4-től 5 óráig. A XXI. kerületi tanácstagok fogadóórái: II. pártikörzet: Riedl Antal: Katona József-u. iskola, január 11-én, hétfőn 5—6 óráig. II. pártkörzet: Csipkai Zoltán: Kassai úti MNDSZ, január 25-én 6—8 óráig. IV. pártkörzet: Horváth Ernő: Sportszálló, január 20-án 6—8 óráig. IV. pártkörzet: Pázmándi Antal: tetván út 120., január 16-án 6—8 óráig IV. pártkörzet: Hoffmann Károlyné: Szellős u. 2., január 9-én 6—8 óráig A munkás-paraszt szövetség megszilárdításáért Lelkes kis csoport szállt autóra szombat délutánonként Csőgyárban, hogy vidékre utazazék. A csoport — amelynek vezetője Szatmári András, tagjai pedig Szánthó Dezső, Kölln Derőné, Pamlényi Sándor és Krizsám Árpád elvtársak — azt a szép feladatot vállalta, hogy rendszeresen, hétről hétre felkeresi és tanácsaival segíti a zámolyi Petőfi, a mohai Győr a nép és az isztaszentgyörgyi Felszabadulás termelőszövetkezete. A három község mezőgazdasági dolgozói az elmúlt hónapok alatt igen megszerették a csőgyáriakat. Ez nem is csoda, hiszen sok esetben valóban értékes, eredményes segítséget kaptak tőlük munkájukhoz. Mert ha első pillanatra különösnek is látszik, de tény az, hogy azok a munkamódszerek, tapasztalatok, amelyeket a csőgyári falujárók ismertettek ezekben a községekben, rendkívül eredményesen alkalmazhatók a termelőszövetkezetekben is, többek között például a brigádmunka megszervezésénél. Ez mutatkozott meg az ősszel is, amikor a termelőszövetkezet munkaerőhiány miattt nagyon elmaradt a kukoricatöréssel, s ezért komoly anyagi kár fenyegetett. Falujáróink akkor azt tanácsolták, hogy szervezzenek meg egy rendkívüli, vasárnapi munkát, ők maguk is segítettek abban, hogy a jelentkezőket a legcélszerűbben csoportosítsák — a nagyüzemek gyakorlatához hasonlóan — s a munkáit észszerűen osszák be. Az eredmény nem is maradt el, mert a vasárnapi munkával sikerült a k kukoricatörést befejezni. Hasonló sikereket értek el falujáróinak felvilágosító, meggyőző tevékenységükkel is. Ezt bizonyítja a következő eset: Kovács Sándor, a tsz dolgozója már huzamosabb ideig távolmaradt a munkától, mert kevésnek találta elszámolását. A patronáló csoport tagjai felkeresték, megmagyarázták neki, hogy a munkaegység olyan, mint nagyüzemekben a norma, s hogy ahány munkaegységet ér el, az kizárólag az ő szorgalmától, iparikodásától függ. De ha jól dolgozik, ezzel azt is elősegíti, hogy nagyobb legyen a termés, és így több termény, meg készpénz jusson egy-egy munkaegységre. Hosszú, türelmes magyarázatra volt szükség ahhoz, hogy Kovács elvtárs megértse ezeket a dolgokat, de a fáradság gyümölcsöző volt. Kovács elvtárs végülis dolgozni kezdett, mégpedig nem is rosszul. Sok-sok ilyen kisebb-nagyobb eredmény kíséri a csőgyári falujárók szombati utazásait, s ezek alapján a csoport tagjai méltán érezték a tsz jól sikerült zárszámadásakor, hogy nekik is jelentős részük van abban, hogy egy-egy tsz-család munkaegységei 5—600 között mozognak. Erre pedig komoly mennyiségű termény és készpénz jut! A zámolyi Pintér Ferenc például 515 munkaegységet teljesített, erre 23 mázsa búzát, 4 mázsa rozsot, 5 mázsa árpát és zabot, 10 mázsa kukoricát, 13 mázsa burgonyát, 77 liter olajat, 52 kilogramm babot, 77 kilogramm borsót, 8 mázsa takarmányrépát, 5 mázsa szálastakarmányt és 8100 forint készpénzt kapott. Falujáróink hétről hétre vidáman, elégedetten indulnak vidékre. Egy kívánságuk van csupán: az, hogy a csőgyári pártbizottság az eddiginél jobban támogassa őket. Hosszú idő óta senki sem kérdezi tőlük, hogyan végezték munkájukat, mák a problémáik. Minden alkalommal elküldik jelentésüket a felsőül szerveknek, de ezekre soha sem kapnak választ. Nem sokat törődik a csoport ügyeivel Holnapi Ferenc elvtárs, a falujárófelelős sem. A napokban például szabadságra ment, de senkinek sem hagyta meg a legközelebbi feladatokkal, a falujárással kapcsolatos útbaigazításokat. Még azt sem mondta meg hogyan lehet autót kérni. Ezért most visszatéréséig a csoport nem utazhat el. Fordítson tehát a PB nagyobb gondot a csőgyári falujárók munkájára, segítse őket, hogy még az eddigiinél is jobban, eredményesebben láthassák el szép feladatukat: a munkás - paraszt szövetség megszilárdítását, mezőgazdaságunk fejlesztésének előmozdítását. — kanyó — Válasz „A bírálatot meg kell szívlelni, nem pedig visszautasítani" című cikkre A múlt heti Csepeli Kohászban megjelent egy cikk, amely kifogásolta, hogy a Fémmű termelési osztályának dolgozói a hivatalos munkaidő alatt tartották meg termelési értekezletüket Valóban igaz, hogy ez megtörtént. Meg kell állapítanunk, hogy mtt kivételes eset fordult elő. Utasítást kaptunk ugyanis a szakszervezettől és az igazgatóságtól, hogy azon a napon, amelyre értekezletünk időpontját kitűztük, az üzemekben is meg kell tartani a termelési értekezleteket és ezeken a termelési osztály dolgozóinak is részt kell venniök. Így történt, hogy az utasítás végrehajtása érdekében saját osztályunk értekezletét kénytelenek voltunk munkaidőben megtartani. Dolgozóink egyébként résztvettek az üzemi értekezleteken, rámutattak, a közeljövőben) várható nehézségekre, segítséget adtak ahhoz, hogy megtaláják ezek leküzdésére a megfelelő megoldást, továbbá válaszoltak a felmerült problémákra. Értékes tapasztalatokat szereztünk az üzemekben. Sok olyan hiba vetődött fel az értekezleteken, amelyek kiküszöbölésével már megteremtettük a feltételeket az 1954-es év első negyedére való zavartalan áttéréshez. Ennek érdekében például átszerveztük gyártáselőkészítő részlegünket. Az elmúlt évben jó volt a kapcsolat az üzemi dolgozók és a műszaki vezetőség között. Az, hogy dolgozóink egyetlen hónapjában sem 1953 maradtak adósaiunknak, s hogy a népgazdasáharmadik negyedévben a kohászati üzemek versenyében elnyertük az élüzemelvényt, dolgozóink versenykedvét, továbbá a műszakiak helyes irányító és szervező tevékenységét dicséri. Az 1953. éviből okulva, most tapasztalatokkommunista becsülettel tovább fokozzuk erőfeszítéseinket azért, hogy pártunk és kormányunk határozatait az új évben még az eddiginél is tökéletesebben teljesítsük. CSOLLAK ANDRÁS Fémmű, termelési osztály Újév napja volt, 1945-ben... Csepel délkeleti része, Királyerdő — amelyre ugyan ebben az időben jobban illett volna a „Nyomortanya" elnevezés — már tíz nap óta a két frontvonal közé szorult. A háborította dombok között megbúvó apró, egyszobás családi házakból mintha elköltözött volna az élet. Föld alá menekültek az emberek, de elbújtak még a kutyák is, mert a napjában többször is megújuló puska- és gépfegyverropogás, meg a távoli, tompa ágyúdörgés elriasztotta őket. Egyetlen élőlény sem mozgott az elhagyott, kietlen lakótelep utcáin. A mi bunkerunkban három család húzódott meg, de férfiak csak ketten voltunk az öreg Blőd, bácsival, Schuszter János szomszédom apósával. Az ő lányának, meg aásik szomszédasszonynak katona volt a férje, valahol távol, talán az ország legtávolabbi csücskében. Hét kisebb-nagyobb gyerek szorongott velünk az apró helyiségben. Én magam karácsonyig még felmentett voltam, de ezidőtájt már be kellett volna vonulnom. Ezért hát a nap legnagyobb részét a fészerben töltöttem s csak melegedni mentem le időnként a bunkerba. Ilyenkor az öreg Bodi bácsi őrködött a bejárat körül, nehogy meglepjenek a katonaszökevényekre vadászó nyilas járőrök. Bódi bácsi az őr szerepére korábbi magatartásával szolgált rá. Amikor ugyanis a nyitások még bent voltak a telepen, az öreg minden egyes egyenruha láttán eldörmögte megszokott mondókáját: „Hogy süllyedjetek már el!” Ilyenkor aztán három unokája úgy futott be a lakásba, hogy vissza sem mert pillantani, így hát Bódi bácsi fél megfelelt ernek most is, mikor a nyilasok már nem egyenként, hanem csak nagyobb csoportokban merészkedtek be a házak közé, de így is már igen-igen ritkán. Az utóbbi napokban Bódi bácsi egyre nyugtalanabb tett. Látható volt, hogy sehol sem tar lotta helyét. A legnagyobb puskaropogás közben is ki-bemászkált, vagy a WC deszkái közötti, réseken leselkedett kifelé. Valahogy megeredt a nyelve is, s az eddig inkább szófukar, mogorva ember most egyre közlékenyebb lett. De mi magunk is nyugtalanok voltunk. Újév után messze hidunk mögött hallottuk az ágyúdörgést, Albertfalva, vagy Erzsébet tájáról. Idegesen, türelmetlenül kérdezgettük egymástól: „mikor takarodnak már el?" s gyűlölködő szemmel méztünk a távolba, a sűrűn lakott terület felé, ahol a németek és a nyilasok állásai voltak, szemben a tanyákkal, a szovjet csapatok frontvonalával. Talán úgy január 8-a tehetett, amikor az öreg Bódi bácsi úgy eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. Kerestük a szomszéd, bunkerokban, de hiába. Szabóék hatéves kis Veronkája állította ugyan, hogy látta az öreget a tanyák felé menni, dehát mi nem sokat adtunk a gyerekbeszédre. Aggódva tértünk bunkerunkba. Attól tartottunk, hogy talán valami nyilas járőr hurcolta el az öreget. Hajnal felé arra ébredtünk, hogy keményen zörgetik a bunker ajtaját: Bódi bácsi érkezett meg. Arcát pirosra csípte a hideg, harcsabajuszának két végéről egy-egy jégcsap lógott. Megdermedt kezeit dörzsölgetve egyenesen a kályhához sietett, s hol elölről, hol hátulról siettette magát a meleggel. Hiába kérdeztük, hogy merre járt, nem válaszolt. Még arra sem méltatott bennünket, hogy felénk forduljon. Mikor már felmelegedett, szó nélkül vetkőzni kezdett. Leánya, Schuszterné, már nem bírta tovább ezt a némaságot. Éles hangon kiáltott apjára: — Mi az, talán már maga is a nyilasokkal tart? — kérdezte és rögtön sírva is fakadt. Erre aztán végre megszólalt az öreg. Mély,, recsegő hangján csak ennyit mondott: — őrt álltunk az álmotok felett. Türelmetlenül vártuk a beszélgetés folytatását, de az öreg semmi hajlandóságot sem mutatott a további szólásra. A petróleumlámpa pislákoló fénye mellett tempósan, öregesen vetkőzni kezdett. Közben elégedetten szuszogott. Amikor aztán a takaró alá bújt, s mi imár lemondtunk a reményről, hogy szóra bírjuk, egy-két ásítás után egyszerre csak megkérdezte: — Te, Andris, láttál-e már orosz katonát? — Ugyan, hol láttam volna — felettem, s arra gondoltam, hogy lám, mégis csak igaza lehetett az este a kis Szabói Veránkénak. — Nohát én láttam, sőt beszéltem is vele — folytatta az öreg. De erre már megrohanták kérdéseikkel az asszonyok is. Hol látta? Mikor? Mit beszélt vele? — kérdezgették egymással versenyezve Bódi bácsit. — Majd holnap meglátjátok ti is — válaszolt az öreg, s azzal a fal felé fordult és elaludt. Soha ilyen soká nem virradt meg, mint akkor. Jóformán egy pillanatra sem tudtuk lehunyni a szemünket. Még a gyerekek is arról beszélgettek, hogy nézhetnek ki az orosz katonáik. Milyen ruhát, milyen csizmát viselnek? Szeretik-e a magyar gyerekeket? Reggel mindjárt az udvarra siettünk, hogy megnézzük, vájjon bevált-e már Bódi bácsi ígérete. Az udvar azonban népieen volt. Kisvártatva arra jött az egyik szomszédasszony, neki meséltük el az öreg esetét. A hír gyorsan szétfutott a környéken, mert hamarosan egész csoportosulás támadt körülöttünk. Mindenki hallani akarta a különös történetet. Javában beszélgettünk, amikor egyszerre csak Janika, az egyik gyerek felkiáltott: — Orosz katonabácsi! — ezzel rohant is már a kapu felé. És valóban, alig pár lépésnyire, most fordult be a dűlőút felől egy zömök, fiatal, izmos, csilagossapkás, vaitaruhás katona. Janika úgy szaladt eléje, mintha csak az apja közeledne. Egy pillanatra megtorpant, amikor találkoztak. A katona meglepetten nézett a gyerekre, aztán elmosolyodott és megsimogatta a hidegtől kipirosodott kis arcot. Janika most már bátorságra kapott, két kézzel megragadta a katona karját és húzni, kezdte felénk. . Mi tétován, de boldogan vártuk őket. Mire hozzánk ért, már megjelentek mögötte társai is, egy tiszt vezetésével. Körülálltak bennünket, kezet fogtunk, majd cigarettát kínáltak, Janikának meg egy szögletes katonakenyeret nyomtak a markába. Én is karomra vettem kisfiamat és büszkén mutattam az egyik katonának: — Látod, ez az én fiam! — ő sűrűn bólingatott, ránevetett a kicsire, aztán zsebébe nyúlt és három szem kockacukrot nyújtott felé. Hátunk mögött megcsikordult a bunkerijtó. Bódi bácsi lépett ki. Első pillantásra látni lehetett rajta, hogy csak ági sebtében kapkodta magára ruháit. Amikor az orosz tiszt meglátta az öreget, eléje sietett s régi ismerősként ölelkeztek össze. Aztán karonfogva megindultak most már nem a bunker, hanem a lakás felé, nyomukban a közben alaposan megszaporodott csoporttal. Menet közben Bódi bácsi még hátranézett és nevetve kiáltatta felém: — No, ugye megmondtam?! Én még egy kicsit fennmaradtam az udvaron. Mélyet szippantottam a friss levegőből. Hideg volt ugyan, de nem ezt éreztem, hanem a tavaszi nap éltető, biztató melegét... K. A. EMLEKEZES