Csíki Hírlap, 2014. szeptember (9. évfolyam, 165-186. szám)

2014-09-24 / 182. szám

AKTUÁLIS______________ mm 212—3 , Elkezdődhet nemsokára a Gyermek sétány felújítása Megszépül a lepusztult városrész FOTÓK: KRISTÓ RÓBERT Három évi várakozás, két megvalósítható­sági tanulmány, két lakossági fórum és egy nemrég befejezett közbeszerzési eljárás után idén elkezdődhet a Csíkszeredai Gyer­mek sétány felújítása. A munka nagy része jövőre marad, de ha minden jól megy, egy év múlva akár be is lehetne fejezni. KOVÁCS ATTILA Befejeződött a Müller Lász­ló, Tudor Vladimirescu utcák, valamint a Testvé­riség sugárút által közrezárt terület, a Gyermek sétány fel­újítására kiírt közbeszerzé­si eljárás - tájékoztatott Szőke Domokos. Csíkszereda alpol­gármestere elmondta, a kiírás­ra egyetlen cég, a helybeli ING Service Kft. jelentkezett, aján­latát elfogadták, nemsokára megtörténik a kivitelezési szer­ződés aláírása is. A közbeszer­zési eljárás meghirdetésekor áfa nélkül 6,5 millió lejre be­csülték a beruházás költsége­it, a pályázó cég ajánlata ennél kedvezőbb volt, így várhatóan áfa nélkül 6 millió 175 ezer lej­be kerül a városnak a munkálat, a pénzt a saját költségvetésből kell elkülöníteni. Esőcsatornával kezdhetnek Szőke Domokos szerint még nem lehet előre látni, hogy eb­ben az évben mi valósulhat meg a tervezett munkálatokból, mert a szerződés aláírása után az egyeztetések, az ütemezés elké­szítése következik. Ő azonban úgy látja, az időjárási viszonyok figyelembe vételével is elkészül­het idén az esővíz-elvezető rend­szer jelentős része a Gyermek sétányon. „Mivel a végösszeg ala­csonyabb a tervezettnél, a jövő évi költségvetésbe, ha­ lehetőség lesz erre, szeretnénk belefoglalni a kivitelezés teljes értékét" - kö­zölte Szőke, így jövőben be is fe­jeződhetne a felújítás. Az ING Service Kft. igazgató­ja, Buzogány Károly kérdésünk­re úgy nyilatkozott, a szerződés aláírása és a munkaterület át­adása, felmérése után derül ki, hogy idén mit tudnak elvégezni Ő sem zárta ki annak lehetősé­gét, hogy a csapadékvíz-elvezető rendszer építése megkezdődhet A felújítással párhuzamosan az első szakaszban a gázszolgálta­tónak cserélnie kell a gázvezeté­keket a területen, erre korábban építkezési engedélyt adott a vá­rosháza. Két tanulmány is készült A Gyermek sétány felújításá­hoz szükséges első megvaló­síthatósági tanulmányt három évvel ezelőtt készítette egy ale­xandriai cég, amely késlekedett a véglegesítéssel, így szerző­dést bontott vele a hivatal, pedig akkor már lakossági fórumot is tartottak a témában. Tavaly egy helyi építészekből álló cso­port készítette el az újabb ta­nulmányt, amelyet szintén lakossági fórumon mutattak be, majd novemberben az ön­­kormányzati képviselő-testület is elfogadta ezt, és kivitelezési tervek is készültek. Megújuló lakóövezet Az elhanyagolt, zsúfolt, közel 28 ezer négyzetméteres terü­leten a bádoggarázsok bontása után sétányok, zöldövezetek, játszóterek létesülnek, újulnak meg. A több mint 2400 lakónak otthont adó övezetben szala­­dásra, sétára alkalmas, öntött gumi burkolatú futósávot ala­kítanak ki, a tervek szerint a szociális étkezde szomszédsá­gában lévő sportpályát is kor­szerűsítik, illetve létrehoznak egy kisebb kosárlabdapályát. Ugyanakkor modernizálják a közvilágítást, és több mint hat­van új lámpatestet szerelnek fel. A fémgarázsok helyett ös­­­szesen 267 parkolóhelyet ala­kítanak majd ki a területen. Belátható közelségben a Gyermek sétány felújítása. Arculatváltás Felállványozták az obeliszket Feljavítják a szovjet hősök emlékére állított Csíkszeredai emlékművet. Környékét is rend­be teszik. A részleges felújítást Oroszország romániai nagy­­követségének megbízásából a helyi Tectum Company Rt. mun­katársai végzik el. E hét elején állványozták fel azt az obeliszket, amelyet a máso­dik világháborúban elesett szov­jet katonák emlékére állítottak Csíkszeredában, 1946-ban. Vigh Ádám, a munkálatot kivitelező cég igazgatója elmondta, csak részleges karbantartást végez­nek rajta. Elsősorban letakarítják a köveket az évek alatt rárakó­dott szennyeződésektől, mohá­tól, és betömik a repedéseket. Az obeliszket és a közvetlen kör­nyékét is rendbe teszik, viszont az emlékmű köré épített kőkerí­tés nem szerepel a munkaterv­ben. Az igazgatótól tudjuk, hogy az orosz nagykövetség tavaly kért tőlük árajánlatot a munká­latra, idén pedig megbízták őket a kivitelezéssel. „A városvezetést tájékoztattuk a karbantartásról, ők pedig elmondták, hogy sze­rették volna, ha a kőkerítést és a világítást is rendbe tennénk, de a jelenlegi megbízásban ezek a munkálatok nem szerepelnek" - részletezte a cégvezető. BARABÁS HAJNAL Csíkszereda díjat nyert Csíkszereda önkormányzata díjat nyert az Újrahasznosítás városa versenyben az Újonnan csatlakozottak kategóriában, mivel egyike azon önkormány­zatoknak, amelyek a közelmúlt­ban csatlakoztak az Eco-Rom Ambalaje szervezet újrahasz­nosítható hulladékok szelektív gyűjtési rendszeréhez - olvas­ható a Csíkszeredai városháza sajtóanyagában. A Környezetvédelmi és Klí­maváltozási Minisztérium fel­ügyelete alatt, az Eco-Rom Ambalaje által kezdeményezett Újrahasznosítás városa nevű projekt 2014. január 1-je és júni­us 30-a között zajlott. A verseny kiértékelésekor a következő szempontokat vették figyelem­be: a szelektív gyűjtési szol­gáltatás minősége, a lakosság hozzáférhetősége a kihelye­zett szelektív gyűjtőedények­hez, a gyűjtőedények állapota, elhelyezése és rendben tartá­sa, a begyűjtött szelektív hul­ladékmennyiség, a lakosság tájékoztatása és mozgósítása a szelektív hulladékgyűjtést ille­tően. A verseny alatt Csíkszere­da lakossága összesen 71053 kg szelektív hulladékot gyűjtött ös­­­sze, amiből 47241 kg műanyag, 11729 kg kartonpapír, 9365 kg üveg és 2718 kg fém. K.l. Előzetes szelekció. Többen is átválogatják a bedobott szemetet

Next