Csongrád Megyei Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-11 / 210. szám

Nyers Rezső A szovjet és a magyar gazdasági reform eszméje azonos Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titkára, hazautazása előtt a Szovjetunióban látogatást tett pártdelegáció tapasztalatai­ról nyilatkozott Hável Józsefnek, az MTI és Nemes Já­nosnak, a Népszabadság moszkvai tudósítójának. Egyebek között elmondotta: — A szovjet gazdasági reform tapasztalatainak ta­nulmányozása számunkra rendkívül hasznos volt. Egye­bek között azért is, mert összevethettük azt a mi új gaz­daságirányítási rendszerünkkel. Hangsúlyozni kívánom, hogy nemcsak sok érdekes és nálunk is hasznosítható megoldási módot láttunk a pártmunkában, hanem újra meggyőződhettünk róla: a szovjet reform és a magyar új mechanizmus irányát, célkitűzéseit, egész eszméjét te­kintve azonos. Különbségek természetesen adódnak, ame­lyek mindenekelőtt a két ország feltételeiből — elsősor­ban az eltérő nagyságrendekből — következnek. A szovjet elvtársak a reform eddigi eredményeit kedvezően értékelik és mi is a gazdaság gyors, dinami­kus fejlődését tapasztaltuk. Az új irányítási rendszer sze­rint dolgozó vállalatok növelték termelésüket, emelkedett a munka hatékonysága, csökkent az önköltség és jelen­tős nyereséggel dolgoznak. Összefoglalóan azt mondhatom: ez a rendkívül hasz­nos és tanulságos út újra megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy tapasztalataink kicserélésére, a kérdések beható megvitatása jó gyakorlat, amelyet a jövőben is alkalmazni fogunk — mondotta befejezésül Nyers Rezső. A magyar pártküldöttség tegnap hazaérkezett Moszk­vából. Nixon pénteken dönt további vietnami lépéseiről Washingtonban lázas iz­galommal készülnek a hol­nap, pénteken megkezdődő „legmagasabb szintű”, a Fe­hér Házban sorra kerülő ta­nácskozásra. Ez alkalommal Nixon elnök legközvetlenebb munkatársainak bevonásá­val megbeszélést tart és ezt követően dönti el, hogyan „lépjen tovább” Vietnammal kapcsolatban. Az Egyesült Államok fő­városából érkezett jelentések szerint Saigonból hazaren­delték Abrams tábornokot, a Dél-Vietnamban harcoló amerikai erők főparancsno­kát, és a saigoni amerikai nagykövetet. Feltehetően Ni­xon elnök a hét végén be­szédben jelenti be, milyen elhatározásra jut az Egye­sült Államok vietnami poli­tikájában. Tény, hogy tegnap, szer­dán, az eddigi legkisebb mé­retű volt a harci tevékeny­ség a vietnami harctere­ken. Dél-vietnami katonák „gyanús” nőket kihallgatásra kísérnek. Az elfogott fiatal lányok szemét bekötik, így akarják őket a saigoni hatalom iránti „nagyobb tiszteletre*’ bírni Izraeli egységek támadtak Egyiptomra Az EAK hadereje visszaűzte az agresszorokat A keddi izraeli támadás a Szuezi-csatorna déli, egyip­tomi partja ellen világszer­te nagy felháborodást kel­tett. Mint kedden, a késő esti órákban a hírügynökségek jelentésükben közölték, iz­raeli erők támadást intéztek az EAK ellen. Az izraeli verzió szerint izraeli pán­célos egységek a légierő előkészítésével és támoga­tásával keddre virradó éj­jel átkeltek a csatornán és támadást intéztek 50 kilomé­ter hosszúságban az Egyesült Arab Köztársaság Szuezi­­csatorna menti partszakasza ellen. Az 1967-es háború óta legnagyobb szabású katonai akcióját, amelyet az izraeli szóvivő rajtaütésnek neve­zett, Szuez városától 40 kilométerre délre hajtották végre. A támadó izraeli egységek — a szóvivő sze­rint — „megsemmisítettek katonai táborokat, radarbe­rendezéseket, katonai szál­­lítójárműveket és bombáz­tak egy föld-levegő rakéta­támaszpontot”. Az izraeliek a szóvivő szerint mindössze egy repü­lőgépet vesztettek. Déltájban az izraeli csapatok vissza­tértek kiindulási állásaikba. Az egyiptomi kormány je­lentése szerint viszont az történt, hogy egy partmenti sziget és egy parti hegyfok ellen intézett légitámadás után több izraeli vízi szállí­tójármű legénysége megpró­bált a Szuezi-csatorna nyu­gati partján partraszállni.­ Az izraeli akcióra helyi idő szerint délelőtt 10 órakor került sor. Az egyiptomi erők felvették a harcot a támadókkal és lelőttek há­rom izraeli repülőgépet. A két izraeli partraszállító hajó elsüllyedt, s ezenkívül a tá­madók súlyos veszteségeket szenvedtek emberben és ha­dianyagban. Az egyiptomi egységek visszavonulásra kényszerítették a támadó iz­raelieket — fejeződik be a közlemény. * Dajan izraeli hadügymi­niszter, szerdán rendkívül magabiztos hangú televíziós nyilatkozatában azt állítot­ta, hogy az izraeli egységek támadása 100—150 egyiptomi katona halálát és jelentős anyagi károkat okozott. A hadügyminiszter „további súlyos csapásokkal” fenye­gette meg Egyiptomot. Még az általában Izraelt támogató amerikai sajtó is arról írt szerdán, hogy az Egyesült Arab Köztársaság ellen intézett legújabb iz­raeli támadás súlyos esz­­kalációs lépés a közel-keleti válságban és a háború ki­­újulásának veszélyével fe­nyeget. A lapok rámutatnak, hogy Izrael ezzel újabb ki­hívást intézett az arab or­szágok, s egyben az Egy­esült Nemzetek Szervezete ellen. Riportereink a nagyvilágban ---------------------------------------------------------------------------------------------­Az Odera—Neisse határ Az európai biztonság egyik alapfel­tételeként jelölik meg a status quot, a háború után kialakult határok sért­hetetlenségét. Ezek közül az egyik leg­fontosabb Lengyelország nyugati ha­tára, az Odera—Neisse vonal. Az el­múlt hetekben alkalmam volt meglá­togatni Lengyelország nyugati és északi területeit. A Potsdami konfe­rencia döntése alapján 1945-ben visz­­szakapott területek nagysága 102 ezer négyzetkilométer, mintegy egyharma­­da Lengyelország egész területének. Jelenleg 8 és fél millióan élnek itt, az egész ország lakosságának több mint egynegyede. A történelem folyamán az Odera és a Neisse folyóktól keletre elterülő vidékek Lengyelországhoz tartoztak, de az elmúlt évszázadok során — a keletre irányuló német expanziós po­litika (Drang nach Osten) következté­ben — Németország fennhatósága alá kerültek. A németek mindent elkövet­tek a terület lakosságának germanizá­­lásáért, valamint a nyugatról érkező német telepesek számának növelésé­ért. A második világháború befejezé­se, a hitleri hadsereg legyőzése után visszakerült ősi lengy­el területekről a potsdami döntés értelmében az 1945— 48-ban áttelepítették a németajkú la­kosságot Németországba. Byrnes amerikai államtitkár 1946- ban e területekkel kapcsolatban azt jósolta: ..........legalább félévszázados pangás és elmaradottság várható”. Jóslatát azonban már az elkövetkező esztendők megcáfolták, és e területe­ket hamarosan benépesítették, gazda­ságát fellendítették a lengyelek. Honnan jöttek ezek az emberek? Mindenekelőtt a fasiszták által el­pusztított városokból, Varsóból, Lodzból és a leégett falvakból. Hama­rosan visszatelepültek azok is, akik a két világháború közötti munkanélkü­liség következtében nyugatra (Belgi­umba, Franciaországba, a Ruhr vi­dékre) mentek és a felszabadulás után hazatértek. Sok lengyel maradt itt azok közül, akiket a német fasiszták a háború idején kényszermunkára oda­­hurcoltak. S itt maradtak végül azok a lengyelek, akiket nevükben germa­­nizáltak ugyan, de megtartották len­gyelségüket. Az új területek fiatal la­kossága — mert hiszen többségükben fiatalok voltak — hazafias lelkesedés­sel fogott az építőmunkához. S az eredmény: virágzó városok és falvak, s olyan arányú iparosodás, amely sok tekintetben felülmúlja Lengyelország egyéb területeinek egyébként ugyan­csak nagyarányú ipari fejlődését. Az itteni ipari termelés ma már három­szor nagyobb a háború előttinél. Új nyersanyag-lelőhelyek, teljesen új iparágak közül az egyik legjelentő­sebb a hajóépítés, amely a háború előtt itt úgyszólván ismeretlen volt és Lengyelország ma — három gigan­tikus hajógyárával — a világ tíz leg­nagyobb hajóépítő állama közé sora­kozott fel. A halászhajók gyártásában pedig Japánt megelőzve, az első a vi­lágon. A potsdami döntés alapján Len­gyelországnak ítélt területeket a len-­­gyel nép virágzó földdé fejlesztette. S bárhol jártam, bárkivel beszéltem, meggyőződtem róla, hogy az Odera és Neisse vonalától a Bug folyóig, a Bal­ti-tengertől a Kárpátokig és a Szudé­­tákig elterülő ország egyetlen szerves ,egész, a népi Lengyelország területe. A potsdami határozat nemcsak a sok évszázados német hódító politikát torolta meg. Az Odera—Neisse határ tanulság is: tanulság, hogy az agresz­­szió nem fizetődik ki, hanem az végül is katasztrófához, bukáshoz vezet. Mindenkinek, aki a békét szereti, tá­mogatni kell azt a törekvést, hogy az NSZK-t is rászorítsa az Odera—Neisse határ végleges elismerésére. (Folytatjuk.) GÁTI ISTVÁN 2 Koszigin elutazott a VDK-ból Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, a Ho Si Minh elnök temetésén részt vett szovjet delegáció vezetője szerdán elutazott Hanoiból. A szovjet kormányfő Ha­noiból hazautazóban rövid időre megszakította útját az indiai Kalkuttában. A város repülőterén a szovjet kor­mányfőt és az általa veze­tett küldöttség tagjait Nyu­­gat-Bengália állam kormá­nyának főminisztere és más hivatalos személyiségek fo­gadták. Ho Si Minh temetése Az elhunyt Ho Si Minh elnök holttestét Lenin pél­dája nyomán bebalzsamozták és mauzóleumban fogják elhelyezni. Az elhelyezés időpontja nem ismeretes, de az minden valószínűség szerint a legnagyobb csendben, a nyilvánosság elkerülésével fog megtörténni. Az AFP francia hírügynökség egyik beszámolója sze­rint szerdán változatlanul vonult a tömeg a Ba Dinh palota felé, ahol továbbra is fehérbe öltözött katonák áll­nak őrt. Változatlanul áll az emelvény is, ahol kedden a gyászszertartás lezajlott. Az emelvényen ott van Ho Si Minh elnök nagy portréja, s mellette a pártnak a gyász alkalmából kiadott jelszavai. ­*• HÍRLAP KÜLPOLITIKA!­FIGYELŐ Választási küzdelem az NSZK-ban ÚJSÁGHÍR: A szociáldemokraták és a kereszténydemokra­ták egyaránt bíznak abban, hogy győzni fognak a szeptem­ber 28-án sorra kerülő nyugatnémet parlamenti választá­sokon. T­izenkét nap múlva minden eddiginél iz­galmasabb és bizony­talanabb kimenetelű parla­menti választásra kerül sor Nyugat-Németországban. E választás eredményétől függ, hogy a Szociáldemokrata Párt, vagy a Keresztényde­mokrata Unió alakítja-e meg — egyedül, vagy koalíciós partnerrel — az új nyugat-Kereszténydemokrata Unió és testvérpártja, a Bajoror­szágban tevékenykedő Ke­resztényszociális Unió Szociáldemokrata Párt Szabad Demokrata Párt Az akkori választások nyertese a Szociáldemokrata Párt volt, mivel nem keve­sebb, mint 12 új mandátum­mal gyarapította „készletét”. A Kereszténydemokrata Unió is szerzett két új mandátu­mot, míg a Szabad Demok­rata Párt 18 képviselővel kevesebbet küldhetett a par­lamentbe, mint korábban. A Szociáldemokrata Párt az elmút négy esztendő alatt is „tartotta jó formáját”, amennyiben a tartományi választásokon a legtöbb esetben további mandátumo­kat szerzett és az ez év ápri­lisában sorra került köztársa­sági elnökválasztáson is a szociáldemokraták jelöltje, dr. Gustav Heinemann „fu­tott be”. A legutóbbi közvé­leménykutatások eredmé­nyeként a szociáldemokra­táknak továbbra is kedvező­ek a kilátásaik, amennyiben a megkérdezettek hetvenöt százaléka szívesen látná, ha a szociáldemokraták a jövő­ben is részt vennének a kor­mányzásban. Ha ehhez hoz­závesszük, hogy a szociálde­mokraták minden eddigi választáson előretörtek, úgy most is valószínűnek látszik, hogy néhány újabb mandá­tumot szereznek. A­rra azonban a legderű­látóbb szociáldemok­raták sem számíta­nak, hogy a 496 mandátum­ból annyit megszereznek, amennyivel egyedül is kor­mányt alakíthatnak. Bíznak viszont abban, hogy az új mandátumokkal­­ vagy telje­sen, vagy erősen megközelí­tik a kereszténydemokratá­kat és a Szabad Demokrata Párttal koalícióban kormányt is alakíthatnak. Ennek a ki­látásai azért is kedvezőek, mert hiszen dr. Gustav Hei­nemann köztársasági elnök­ké történő megválasztását is a Szabad Demokraták szava­zatai tették lehetővé. Tény azonban az is, hogy egyelőre a kereszténydemokratákkal való koalíció fenntartásának fenntartását látják kívülállók valószínűnek, s eddig a szo­ciáldemokraták sem erősza­kolták a kereszténydemokra­tákkal való szakítást. Hason­ló állásponton voltak a ke­reszténydemokraták is és csak a keresztényszociális­­unióhoz tartozó Strauss pénzügyminiszter jelentette ki, hogy a választási kam­pány során „nem lesz tekin­tettel a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra”. Willy Brandt, a Szociálde­mokrata Párt elnöke viszont éppen ezen a héten szólította fel Kiesinger kancellárt: je­lentse ki világosan és félre­érthetetlenül, hogy szüksé­gesnek tartja-e az eddigi „nagykoalíciót”, a szociálde­mokraták és a keresztényde­mokraták együttműködését, vagy sem. A választási kampány ed­dig eltelt szakaszában két­ségtelenül a szociáldemokra­ták szerepeltek jobban. Nem­német kormányt, és az is, hogy marad-e a jelenlegi helyzet, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták „nagy koalíciója”. Legutóbb 1965. szeptember 19-én tartottak parlamenti választásokat Nyugat-Német­országban és akkor a követ­kező politikai erőviszonyok alakultak ki a bonni képvi­selőházban : csak azért, mert világosab­ban fejtették ki belpolitikai célkitűzéseiket, de legfőkép­pen azért, mert a párt három vezető személyisége augusz­tus végén Moszkvába is ellá­togatott és ott a szovjet ve­zetők egy csoportjává foly­tatott megbeszélések során részletesen ismertette a Szovjetunióval való jobb vi­szony kialakítását célzó el­képzeléseket. Emellett Willy Brandt, a párt elnöke több választási beszédében foglal­kozott a józanabb, a reáli­sabb, a jelenlegi nemzetközi helyzet követelte ésszerűbb nyugatnémet külpolitika megvalósításának szükséges­ségével, mindenekelőtt az európai szocialista országok­hoz fűződő kapcsolatok meg­javításának fokozásával. A nyugatnémet válasz­tások nagy kérdőjele az újnáci Nemzeti Demokrata Pár várható sze­replése. Ez a párt, amelynek fasiszta beállítottsága közis­mert, most arra számít, hogy több szavazatot, illetve man­dátumot szerez, mint a Sza­bad Demokrata Párt és ez­zel meg akarja akadályozni azt,­­hogy a szociáldemokra­ták és a szabaddemokraták koalícióba tömörüljenek. Ez még természetesen a kiseb­bik probléma lenne. A na­gyobb veszély az, hogy — s erre Strauss pénzügyminisz­ter már célzott — a Nemzeti Demokrata Pártot a jobbol­dal felhasználhatja a szoci­áldemokraták ellen koalíciós partnerként, ha már semmi­féleképpen sem tudták meg­akadályozni a politikai élet irányításából való kiiktatá­sát. A nyugatnémet választáso­kon egyébként 13 párt indul: az említett pártokon kívül például a Baloldali Válasz­tási Szövetség, amelynek ke­retében a Német Kommunis­ta Párt is küzd a képviselő­házba jutásért, kedvező ki­látásokkal. Részt vesznek a választásokon olyan kis pár­tok is, mint a Bajor Párt, a Német Néppárt, a Német Centrum Párt és még néhány más párt. A 496 mandátu­mért 1406 jelölt „száll harc­ba”, köztük­­19 „független”, azaz politikai párton kívüli. A választásra jogosultak szá­ma 38 és fél millió. Érdekes, hogy ezek közül 17 és fél millió a férfiak és 21 millió a nők száma. Utóbbiak tehát sok választókerületben el­döntik e választás kimenete­lét. A jelek szerint a nyu­gatnémet választási küzdelem az elkövet­kező napokban válik igazán élessé. Ekkor dől el az is, milyen tényleges kilátások vannak a szociáldemokraták, vagy a kereszténydemokra­ták erőteljesebb előretörésé­re 245 mandátum, 202 mandátum, 49 mandátum. PEHÉNYI ISTVÁN CSÜTÖRTÖK, 1969. SZEPTEMBER 11.

Next