Csongrád Megyei Hírlap, 1973. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-09 / 106. szám

Csokonaira emlékezve (Tudósítónktól!) A napi sajtó hírül adta, hogy Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója méltó megünneplésére, az ünnepségek szervezésére és irányítására Csokonai emlék­bizottság alakult. A bizott­ság felhívással fordult a köz­véleményhez, iskolákhoz, közművelődési és művészeti intézményekhez, kérve, hogy erejükhöz képest tegyenek meg mindent e nevezetes évforduló megünneplésére. Az emlékbizottság elnöke Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke, al­­elnökei Ilku Pál művelődés­­ügyi miniszter, az MSZMP KB tagja, Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke és Barta János aka­démikus, debreceni profesz­­szor. A bizottságban az or­szág közéleti személyiségeivel együtt ott vannak Hajdú-Bi­­har megye és Debrecen vá­ros képviselői, köztük számo­san a Csokonai nevét viselő intézmények és iskolák ve­zetői. „A szülővárosnak, Debre­cennek soha le nem róható adóssága van költő fiával szemben” — olvashatjuk az egyik sajtó­tudósításban. Ez valahogy így is van. Az utó­kornak, a mi társadalmi rendszerünknek kell pótolni, jóvátenni mindazt, amit ha­zánk, népünk nagy szülöttei­vel és fiaival szemben koruk uralkodó osztálya és a kö­vetkező korok reakciós osz­tályai elkövettek. Petőfin kí­vül egyetlen költő sem fog­lalkoztatta a nép képzeletét annyira, mint Csokonai. Deb­recenben született 1773. no­vember 17-én. Tizenöt évig volt a Református Kollégium tanulója, s lett egészen fia­talon a magyar felvilágoso­dás legnagyobb magyar lí­rikusa. Oly korban élt, ami­kor a — korának értelmé­­ben vett — harcos forradal­már személyiségeknek, mint Csokonai, nem volt helyük a politikában, a közéletben, vagy az irodalomban. Néhány héttel azután (1795. június 20-án) zárták ki a kollégium­ból, amikor a magyar jako­binusok feje lehullt a Vér­mezőn. Csokonai nemcsak mint „fegyelmezetlen” diák és költő, hanem mint szabad gondolkodó sem volt kívána­tos a kollégiumban. Az elmúlt évek során a város már valamit „törlesz­tett” a Csokonai-„adósság­­ból”. Szobra ott áll a kollé­gium sarkánál, ahol egykor Csokonai — a már kizárt diák — mindig elfordított fejjel ment el. Nevét a vá­ros színháza, a legnagyobb leánygimnázium, egy korsze­rű könyvesbolt és még szá­mos kulturális intézmény őr­zi. Ezek mind nagy részt vál­lalnak a Csokonai-év prog­ramjából. Talán néhányat a gazdag műsortervből: Debrecen méltóképpen igyekszik megemlékezni nagy fiáról, a nevezetes évforduló alkalmából. Az évforduló rendezvényeit nem sűríti csak a naptári évfordulóra, hanem az 1973-as év irodal­mi programját teljes egészé­ben Csokonai emlékének szenteli. Az emlékezés azon­ban nem korlátozódik, nem is korlátozódhat csak Debre­cenre. A programoknak or­szágos kell, hogy legyen a hatásköre. Csokonai Vitéz Mihály költészete az egész országban közelebb kell, hogy jusson az olvasókhoz, a néphez. A Csok­onai-ünnepségek programtervezetében ezért is szerepel első helyen az az országos Csokonai-szavaló­­­verseny, amelynek célja, hogy a költő műveit az or­szág nyilvánossága előtt a legjobb amatőr szavalok elő­adásában szólaltassa meg, s amelynek döntőjét Csokonai születésnapján, 1973. novem­ber 17-én rendezik meg Deb­recenben, a Magyar Rádió és Televízió közvetítésében. Íme így törleszt Debrecen, nagy költő fiának. Csokonai szobra Debrecenben, a kollégium előtt. Megmarad a Tretyakov A világ legnagyobb mú­zeumainak , egyike épül Moszkvában. A Szovjetunió Állami Múzeuma lesz a ne­ve, s kiállítótermeit alapte­rület tekintetében csak a Louvre és az Ermitázs ha­ladja meg. A mérnökök, világítástech­nikusok, művészettörténé­szek együttes erőfeszítéssel kidolgozták a képanyag meg­őrzésének optimális rend­szerét. Külön megrendelésre kutatóintézetekben tervezték a speciális légkondicionáló berendezéseket, porelszívó­kat, az automatikus vészjel­ző rendszert. A tervezők a világos alap­rajz és az egyszerűség köve­telményeit tartották szem előtt, amikor a Tretyakov Képtár utódját tervezték. De mi lesz a régi Tretyakov Képtár épületével? Az orosz művészet tradicionális mú­zeumában marad a XX. szá­zad előtti festészet kincsei­nek zöme. Plasztov, a neves orosz festő így nyilatkozott: a „Tretyakov Galéria a szí­vünk, a hely, ahol valameny­­nyien nevelkedtünk, amely művészeket csinált belőlünk, tovább él és továbbra is be­­bocsátja a látogatók ezreit”. Forgatás a várban Szlovák—magyar koprodukciós történelmi kalandfilm külső felvételeit kezdték meg a Budai Várban, Pavel Sobota és Lend­­vai György forgatókönyve nyomán készülő film gróf Benyovszk­­ki kalandos életét dolgozza fel, a „Vivat Benyovszky” című film főszerepét Josef Adamovic és Juhász Jácint játsszák. Rendező: Igor Ciel. Képünkön: Készül a film egyik tömegjelenete. 4— ----------------­I cserípi pál FATTYÚ (© V.,­­ R­észtet) 40 Most nem kellett, hogy *”• reggelenként Juliska néni kopogjon a műhelyab­lakon, költögesse Fattyút. Sokat álmatlankodott. Ami­kor elaludt, álmában les pettyes labdákat dobált a karjához, ő meg mind az ölé­be rejtette, de a lány egyi­kért sem ment hozzá. Csak a szeme villogott, majd úgy eltűnt a szalmakazal mö­gött, hogy hiába kereste. Máskor meg három mester­ből álló vizsgabizottság tag­jai ültek a háta mögött, amint­ ő csizmát csinál és lesik minden öltését, szeg­beütését. Még azt is, hogy elég feszesen tartja-e a ka­lapácsnyelet. Olykor fel­riadt, felült az ágyon és li­­dércként suhantak el előtte az álombéli alakok. Hajnal­ban meg többször arra éb­redt, hogy Juliska néni ko­pog az ablakon és fátyolos hangon beszél neki: „Halló, reggel van!” Valahányszor ilyenkor felriadt, mindig le­ugrott az ágyról, csak az­után nézett ki az udvarra, hogy virrad-e, öltözködjön-e már. És mindig annyival ko­rábban kelt, hogy mire az asszony költeni akarta, már megalmozott, enni adott a tehénnek, hozhatta az a saj­tárt, mehetett fejni, ő pedig behúzódott a műhelybe, pu­colta a lámpaüvegeket, ne kelljen találkoznia az asz­szonnyal, s ha mégis meg­látja az, ne higgye, hogy ke­rüli, hanem dolga van, azért nem megy akkor az istálló­ba. Az asszony érezte ezt, és arra gondolt, jó is ez most így, az ura azt látja ebből, hogy nem volt oka a gya­nakvásra, hiszen a hajnal a legalkalmasabb idő, amikor nem zavarná őket semmi. Ebben a hitében megerősí­tette az, hogy az ura, amit azelőtt soha nem tett meg, többször utána jött, hol ne­gyedóra, hol félóra múlva. Ha negyedóra múlva jött, akkor az istállóban mindig egyedül találta fejés közben. Ha félóra múlva jött, akkor már a konyhában volt és szűrte a tejet. Az asszonyt az bántotta, hogy Fattyút miatta verte meg az ura, s hogy ne ezt érezze oknak a fiú, azzal vá­dolta, mintha ő lenne az oka, hogy tönkremegy. Ugyan mit tehet a fiú azért, hogy rosszak a vásárok, s ami kevés pénzük van, azt meg elviszi a bőrkereskedő? Annyit, mint a kis szöszke Julkó. Fattyú most már nehezen várta, hogy melyik nap jön­nek a vizsgabizottság tagjai. Csak jönnének már, hogy megszabadulna innen. Vigasztalan volt neki min­den. Zsiga sem jön vissza dolgozni. A kórházból már kiengedték, de annyira le van gyengülve, hogy betet­ték a szegényházba. A ruha úgy lötyög rajta, mintha egy száraz kóróra húzták volna rá. Talán az oldalzsebében levő tejes üveg is félrehúzza. Hájfejű meg szüntelen ma­­cerálja, csak ne örüljön még annyira, hogy letelik az inas­ideje. Mert vagy felszabadul vagy nem. A mester urak nem azt nézik, hogy letelt az ideje, hanem, hogy mit tud. S ha úgy találják, akkor még félévre meghosszabbít­ják az inas idejét. — Ez nehezebb dolog, te takony, mint a cigányképű lány után koslatni. Aztán meg kajánul vigyor­gott. — De most már törheted utána a lábad. Másokkal flangál. Vigasztalanságában még csak nem is gondolt arra mostanában, hogy valami­képpen kibabráljon Hájfejű­vel, mint régen. Akkoriban történt, hogy varró árral két lyukat fúrt egy centiméter távolságra egymástól annak a széknek a bőrülésébe, amelyen Hájfejű ült. S a három élű szűcs tűbe, amely­­lyel a csizmaszárak tetejébe dísznek varrták fel a fonott bőrzsinórokat, erősen szur­kozott fonalat fűzött, hogy ne szakadjon el egykönnyen, s az egyik lyukba a tűz fo­kával lefelé dugta, annyira, hogy a hegye színeljen a bőrüléssel, a fonál szabadon levő végét pedig felülről a másik lyukon át dugva kive­zette a szék alatt. Amikor Hájfejű leült, a fonalat meg­rántotta és a tű beleszaladt annak a fenekébe, a másik lyukon pedig kicsúszott a szék alá. Hájfejű ordítva felugrott és a tenyerével sepregette a bőrülést, keres­te, hogy mi szúrhatta meg. De nem talált semmit. Imre bácsi az asztal mellett fel­kapta a fejét és odaszólt neki. — Hát téged mi lett? Hájfejű elvörösödött, hogy nem talált semmit a széken, s makogva mondta. — Valami megszűrt. — No és nem találod? — Nem látok semmit. — Akkor te elszántuik at­tól és álmodtad az egészet. (Folytatjuk.) „Nád lacika­, ficsór járás, su­perok A tiszai vízi élet érdekességei A szentesi Koszta József Múzeum kiállítása A szentesi Koszta József Múzeum ligeti épületében a napokban új időszaki kiállí­tás nyílt a szegedi és szen­tesi múzeumok anyagából „Tiszai vízi élet” címmel. A megnyitón dr. Juhász Antal etnográfus tartott elő­adást a vízi élet érdekessé­geiről, a Tisza-partján évszá­zadokkal ezelőtt letelepedett népek mindennapos munká­járól. A hagyományos életforma néprajzi dokumentumai — cölöp- és sövényházak — bi­zonyítják, hogy a folyó már évszázadok óta életet és ál­landó veszélyt jelentett a környező települések lakói számára. A szabályozás előt­ti időkben egyetlen sík víz volt a Tisza környéke. Nyíri Antal, aki 1940-ben végzett gyűjtést, feljegyzésében meg­állapítja, hogy a szabályozás előtt Szentesről Nagyváradig el lehetett jutni vízi úton. A halban, vízimadarakban gazdag lápvilág hosszú ideig biztosított megélhetést, mun­kát a magukat „vízenjárók­­nak” nevező halászoknak. Korabeli utazó feljegyzése szerint a szabályozás előtt a Tisza medrében 2/3 rész hal és csak egyharmadrész víz volt. A kiállítás tablókon, fényképeken mutatja be a „divatos” halfogási módokat, eszközöket: szigony, vejsze , víz fenekéig nyúló, nád­falakból álló eszköz, mely­ből a betévedt hal nem tud kiszabadulni­­, a kecs, há­romszög alakú, fára erősített, ritkább és sűrűbb szövésű háló, a varsák stb. A kiállítás látogatói meg­ismerkedhetnek a vízi élet szakkifejezéseivel, a tájnyelv tréfás, megkülönböztető jel­zőivel. Megtudhatják, hogy „Nád Lacinak” csúfolta a nép a lápot járó, a parasz­tok nehéz munkájához ké­pest „dologtalannak” látszó pákászokat. A láp, egykor tutajhoz hasonló vízi jármű­vet jelentett, mai értelme csak később kapcsolódott hozzá. A „ficsórjáráson”, a folyó két partján kiépített vontatóúton ember és állat vontatta hajók közlekedtek, melyeknek kicsinyített má­sai a kiállítás legszebb da­rabjai. A szegedi hajóépítők mesz­sze földön híresek voltak. Vedres István 1805-ben írott sorait idézem: „Az egész ausztriai birodalomban ki­­vévén a tenger partjait, se­hol jobb hajógyártók vagy hajótsinálók nem találtassa­nak, mint a szegediek.” A hajóácsok, a „superok” mel­lett Európa-szerte híressé váltak a Tisza-parti kubikoso­sok. A folyószabályozás, a gát- és vasútépítés nehéz munkájából a szentesi, csongrádi, mindszenti, vásár­helyi kubikosok alaposan ki­vették részüket. Ezek az em­berek szenvedtek legtöbbet a folyó pusztító áradásaitól, az ő életkörülményeik voltak a legmostohábbak. A „halászbokorban” dolgo­zó nagyhalászok és a varsá­val, horgokkal dolgozó kis­halászok életét bemutató kiállítás máris nagy sikert aratott a szentesi múzeum­­látogatók körében. JOGI TANÁCSOK LAKÁS, ÉLETJÁRADÉKÉRT B. T.-né, makói olvasónk szeretné tudni, hogy a la­kásrendelkezések lehetővé teszik-e tartási, vagy életjá­radéki szerződés alapján a lakás bérleti jogviszonyának megszervezését? A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet szerint a bérlő halála esetén az elhalt bérlő eltartása is folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt. Tehát tartási szerződést nemcsak ingatlan, vagy ingó vagyon fejében, hanem lakásbérleti jogvi­szony folytatása fejében is lehet kötni. E rendelkezés 81. paragrafus (3) bekezdése ki­mondja, hogy a tartási szer­ződés életjáradéki szerződés­sé változtatása esetén is az eltartó jogosult a lakásbérle­ti jogviszony folytatására, ha a tartási szerződés jóváha­gyásától a bérlő haláláig leg­alább hat hónap eltelt, az eltartó a bérlő halálakor leg­alább hat hónapja állandó jelleggel a lakásban lakott, továbbá a tartási kötelezett­ségét teljesítette, illetve az átváltoztatás után az élet­já­radékot rendszeresen megfi­zette. Személyi tulajdonban álló lakás esetén az eltartó a bér­leti jogviszonyt az előírt fel­tételek meglétekor is csak akkor folytathatja, ha a bér­beadó (háztulajdonos) a tar­tási szerződés megkötéséhez hozzájárult. Ez a rendelkezés a lakásrendelet hatályba lé­pése előtt megkötött tartási szerződésekre nem vonatko­zik. A tartási szerződés ér­vény­telensége, felbontása, vagy megszüntetése a lakás­­bérleti jogviszony folytatását kizárja. A fentiek szerint akár tar­tási, akár életjáradéki szerző­dés alapján lakásbérleti jog­viszony szerezhető. MI TARTOZIK A HÁZASTÁRSAK KÜLÖN VAGYONÁ­HOZ? Sz. I.-né vásárhelyi olva­sónk arról érdeklődik, hogy házasság felbontás esetén mi tartozik a külön vagyonhoz, valamint a nászajándék kö­zös vagyon-e? A házastárs külön vagyo­nához tartoznak a házastárs­nak a házasságkötéskor meg­volt vagyontárgyai, a házas­ság fennállása alatt valamely kitüntetéssel kapcsolatban kapott, továbbá öröklés cí­mén szerzett, vagy ajándékba kapott vagyontárgyak, végül azok a vagyontárgyak, ame­lyek az előbbiekben megha­tározott vagyontárgyak he­lyébe léptek. Megjegyezni kívánjuk, hogy nem tekinthető kitünte­téssel kapcsolatos vagyon­tárgynak a házastárs jó munkájának elismeréseként, kitüntetés adományozása nél­kül kapott jutalmak, prémiu­mok stb. Annak eldöntésé­nél, hogy az eladott külön vagyontárgy helyébe vásárolt hasonló rendeltetésű ingóság külön vagyon jellegű-e, nem a rendeltetés, hanem az ér­ték a döntő. Ha például az eladott külön vagyontárgy helyett a házastársak sokkal értékesebb vagyontárgyat vettek, az akkor lép a külön vagyontárgy helyébe, ha ha­sonló rendeltetésű. Ezt az el­vet értelemszerűen alkalmaz­ni kell az ingatlanokra is. A házassági életközösség alatt vásárolt, és az egyik, vagy a másik házastárs sze­mélyes használatára szolgáló ingóságokat (például ruhá­kat stb.) általában az illető házastárs külön vagyonába tartozónak kell tekinteni. Ha azonban az ingóságok meny­­nyisége vagy értéke megha­­ladja a szokásos mértéket, és a külön vagyonná minősítés a másik házastársra komoly anyagi hátrányt jelentene, akkor ezeket a személyes használatú ingóságokat is a közös vagyonhoz tartozónak kell tekinteni. A házasságkötés alkalmá­val adott nászajándék a há­zastársak közös vagyonába tartozik. Kivéve, ha az aján­dékozó nyilatkozatából, az ajándék jellegéből, vagy egyébként az ajándékozás körülményeiből alaposan ar­ra lehet következtetni, hogy a juttatás csak az egyik há­zasfél részére történt. Ter­mészetesen ezt annak a há­zastársnak kell bizonyítani, aki állítja, hogy a vitatott vagyontárgy az ő külön va­gyonába tartozik. A NYUGDÍJAS DOLGOZÓ MUNKABÉRE D. V. vásárhelyi olvasónk 1970 óta nyugdíjas. Nyugdí­jazását követően visszament régi munkahelyére dolgozni, eredeti munkakörébe. Megle­pődve tapasztalta, hogy azo­nos munkakörben, a nem nyugdíjas dolgozók kapnak éjszakai pótlékot, ő pedig nem. Kérdezi: járnak-e ré­szére ugyanazok a juttatások, mint a nem nyugdíjas dolgo­zóknak? A jelenleg is érvényes munkaügyi rendelkezések szerint a munkaviszonyban álló nyugdíjas dolgozó jogo­sult ugyanazokra a járandó­ságokra — munkabér, sza­badság stb. — mint amik az egyéb vele együtt munkavi­szonyban levő, azonos körül­mények között, a nem nyug­díjas dolgozókat megilleti. E rendelkezés részletes magya­rázata megtalálható a Mun­kaügyi Közlöny 1968. évi 12. számához kiadott melléklet­ben. Ezek szerint olvasónkat az éjszakai pótlék ugyanúgy megilleti, mint a hasonló munkakörben dolgozó nem nyugdíjas dolgozót. DR. VÁRADI MÁRTON jogi tanácsadó SZERDA, 1903. MÁJUS 9.

Next