Csongrád Megyei Hírlap, 1973. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-09 / 106. szám
Csokonaira emlékezve (Tudósítónktól!) A napi sajtó hírül adta, hogy Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója méltó megünneplésére, az ünnepségek szervezésére és irányítására Csokonai emlékbizottság alakult. A bizottság felhívással fordult a közvéleményhez, iskolákhoz, közművelődési és művészeti intézményekhez, kérve, hogy erejükhöz képest tegyenek meg mindent e nevezetes évforduló megünneplésére. Az emlékbizottság elnöke Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, alelnökei Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP KB tagja, Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke és Barta János akadémikus, debreceni profeszszor. A bizottságban az ország közéleti személyiségeivel együtt ott vannak Hajdú-Bihar megye és Debrecen város képviselői, köztük számosan a Csokonai nevét viselő intézmények és iskolák vezetői. „A szülővárosnak, Debrecennek soha le nem róható adóssága van költő fiával szemben” — olvashatjuk az egyik sajtótudósításban. Ez valahogy így is van. Az utókornak, a mi társadalmi rendszerünknek kell pótolni, jóvátenni mindazt, amit hazánk, népünk nagy szülötteivel és fiaival szemben koruk uralkodó osztálya és a következő korok reakciós osztályai elkövettek. Petőfin kívül egyetlen költő sem foglalkoztatta a nép képzeletét annyira, mint Csokonai. Debrecenben született 1773. november 17-én. Tizenöt évig volt a Református Kollégium tanulója, s lett egészen fiatalon a magyar felvilágosodás legnagyobb magyar lírikusa. Oly korban élt, amikor a — korának értelmében vett — harcos forradalmár személyiségeknek, mint Csokonai, nem volt helyük a politikában, a közéletben, vagy az irodalomban. Néhány héttel azután (1795. június 20-án) zárták ki a kollégiumból, amikor a magyar jakobinusok feje lehullt a Vérmezőn. Csokonai nemcsak mint „fegyelmezetlen” diák és költő, hanem mint szabad gondolkodó sem volt kívánatos a kollégiumban. Az elmúlt évek során a város már valamit „törlesztett” a Csokonai-„adósságból”. Szobra ott áll a kollégium sarkánál, ahol egykor Csokonai — a már kizárt diák — mindig elfordított fejjel ment el. Nevét a város színháza, a legnagyobb leánygimnázium, egy korszerű könyvesbolt és még számos kulturális intézmény őrzi. Ezek mind nagy részt vállalnak a Csokonai-év programjából. Talán néhányat a gazdag műsortervből: Debrecen méltóképpen igyekszik megemlékezni nagy fiáról, a nevezetes évforduló alkalmából. Az évforduló rendezvényeit nem sűríti csak a naptári évfordulóra, hanem az 1973-as év irodalmi programját teljes egészében Csokonai emlékének szenteli. Az emlékezés azonban nem korlátozódik, nem is korlátozódhat csak Debrecenre. A programoknak országos kell, hogy legyen a hatásköre. Csokonai Vitéz Mihály költészete az egész országban közelebb kell, hogy jusson az olvasókhoz, a néphez. A Csokonai-ünnepségek programtervezetében ezért is szerepel első helyen az az országos Csokonai-szavalóverseny, amelynek célja, hogy a költő műveit az ország nyilvánossága előtt a legjobb amatőr szavalok előadásában szólaltassa meg, s amelynek döntőjét Csokonai születésnapján, 1973. november 17-én rendezik meg Debrecenben, a Magyar Rádió és Televízió közvetítésében. Íme így törleszt Debrecen, nagy költő fiának. Csokonai szobra Debrecenben, a kollégium előtt. Megmarad a Tretyakov A világ legnagyobb múzeumainak , egyike épül Moszkvában. A Szovjetunió Állami Múzeuma lesz a neve, s kiállítótermeit alapterület tekintetében csak a Louvre és az Ermitázs haladja meg. A mérnökök, világítástechnikusok, művészettörténészek együttes erőfeszítéssel kidolgozták a képanyag megőrzésének optimális rendszerét. Külön megrendelésre kutatóintézetekben tervezték a speciális légkondicionáló berendezéseket, porelszívókat, az automatikus vészjelző rendszert. A tervezők a világos alaprajz és az egyszerűség követelményeit tartották szem előtt, amikor a Tretyakov Képtár utódját tervezték. De mi lesz a régi Tretyakov Képtár épületével? Az orosz művészet tradicionális múzeumában marad a XX. század előtti festészet kincseinek zöme. Plasztov, a neves orosz festő így nyilatkozott: a „Tretyakov Galéria a szívünk, a hely, ahol valamenynyien nevelkedtünk, amely művészeket csinált belőlünk, tovább él és továbbra is bebocsátja a látogatók ezreit”. Forgatás a várban Szlovák—magyar koprodukciós történelmi kalandfilm külső felvételeit kezdték meg a Budai Várban, Pavel Sobota és Lendvai György forgatókönyve nyomán készülő film gróf Benyovszkki kalandos életét dolgozza fel, a „Vivat Benyovszky” című film főszerepét Josef Adamovic és Juhász Jácint játsszák. Rendező: Igor Ciel. Képünkön: Készül a film egyik tömegjelenete. 4— ----------------I cserípi pál FATTYÚ (© V., Résztet) 40 Most nem kellett, hogy *”• reggelenként Juliska néni kopogjon a műhelyablakon, költögesse Fattyút. Sokat álmatlankodott. Amikor elaludt, álmában les pettyes labdákat dobált a karjához, ő meg mind az ölébe rejtette, de a lány egyikért sem ment hozzá. Csak a szeme villogott, majd úgy eltűnt a szalmakazal mögött, hogy hiába kereste. Máskor meg három mesterből álló vizsgabizottság tagjai ültek a háta mögött, amint ő csizmát csinál és lesik minden öltését, szegbeütését. Még azt is, hogy elég feszesen tartja-e a kalapácsnyelet. Olykor felriadt, felült az ágyon és lidércként suhantak el előtte az álombéli alakok. Hajnalban meg többször arra ébredt, hogy Juliska néni kopog az ablakon és fátyolos hangon beszél neki: „Halló, reggel van!” Valahányszor ilyenkor felriadt, mindig leugrott az ágyról, csak azután nézett ki az udvarra, hogy virrad-e, öltözködjön-e már. És mindig annyival korábban kelt, hogy mire az asszony költeni akarta, már megalmozott, enni adott a tehénnek, hozhatta az a sajtárt, mehetett fejni, ő pedig behúzódott a műhelybe, pucolta a lámpaüvegeket, ne kelljen találkoznia az aszszonnyal, s ha mégis meglátja az, ne higgye, hogy kerüli, hanem dolga van, azért nem megy akkor az istállóba. Az asszony érezte ezt, és arra gondolt, jó is ez most így, az ura azt látja ebből, hogy nem volt oka a gyanakvásra, hiszen a hajnal a legalkalmasabb idő, amikor nem zavarná őket semmi. Ebben a hitében megerősítette az, hogy az ura, amit azelőtt soha nem tett meg, többször utána jött, hol negyedóra, hol félóra múlva. Ha negyedóra múlva jött, akkor az istállóban mindig egyedül találta fejés közben. Ha félóra múlva jött, akkor már a konyhában volt és szűrte a tejet. Az asszonyt az bántotta, hogy Fattyút miatta verte meg az ura, s hogy ne ezt érezze oknak a fiú, azzal vádolta, mintha ő lenne az oka, hogy tönkremegy. Ugyan mit tehet a fiú azért, hogy rosszak a vásárok, s ami kevés pénzük van, azt meg elviszi a bőrkereskedő? Annyit, mint a kis szöszke Julkó. Fattyú most már nehezen várta, hogy melyik nap jönnek a vizsgabizottság tagjai. Csak jönnének már, hogy megszabadulna innen. Vigasztalan volt neki minden. Zsiga sem jön vissza dolgozni. A kórházból már kiengedték, de annyira le van gyengülve, hogy betették a szegényházba. A ruha úgy lötyög rajta, mintha egy száraz kóróra húzták volna rá. Talán az oldalzsebében levő tejes üveg is félrehúzza. Hájfejű meg szüntelen macerálja, csak ne örüljön még annyira, hogy letelik az inasideje. Mert vagy felszabadul vagy nem. A mester urak nem azt nézik, hogy letelt az ideje, hanem, hogy mit tud. S ha úgy találják, akkor még félévre meghosszabbítják az inas idejét. — Ez nehezebb dolog, te takony, mint a cigányképű lány után koslatni. Aztán meg kajánul vigyorgott. — De most már törheted utána a lábad. Másokkal flangál. Vigasztalanságában még csak nem is gondolt arra mostanában, hogy valamiképpen kibabráljon Hájfejűvel, mint régen. Akkoriban történt, hogy varró árral két lyukat fúrt egy centiméter távolságra egymástól annak a széknek a bőrülésébe, amelyen Hájfejű ült. S a három élű szűcs tűbe, amelylyel a csizmaszárak tetejébe dísznek varrták fel a fonott bőrzsinórokat, erősen szurkozott fonalat fűzött, hogy ne szakadjon el egykönnyen, s az egyik lyukba a tűz fokával lefelé dugta, annyira, hogy a hegye színeljen a bőrüléssel, a fonál szabadon levő végét pedig felülről a másik lyukon át dugva kivezette a szék alatt. Amikor Hájfejű leült, a fonalat megrántotta és a tű beleszaladt annak a fenekébe, a másik lyukon pedig kicsúszott a szék alá. Hájfejű ordítva felugrott és a tenyerével sepregette a bőrülést, kereste, hogy mi szúrhatta meg. De nem talált semmit. Imre bácsi az asztal mellett felkapta a fejét és odaszólt neki. — Hát téged mi lett? Hájfejű elvörösödött, hogy nem talált semmit a széken, s makogva mondta. — Valami megszűrt. — No és nem találod? — Nem látok semmit. — Akkor te elszántuik attól és álmodtad az egészet. (Folytatjuk.) „Nád lacika, ficsór járás, superok A tiszai vízi élet érdekességei A szentesi Koszta József Múzeum kiállítása A szentesi Koszta József Múzeum ligeti épületében a napokban új időszaki kiállítás nyílt a szegedi és szentesi múzeumok anyagából „Tiszai vízi élet” címmel. A megnyitón dr. Juhász Antal etnográfus tartott előadást a vízi élet érdekességeiről, a Tisza-partján évszázadokkal ezelőtt letelepedett népek mindennapos munkájáról. A hagyományos életforma néprajzi dokumentumai — cölöp- és sövényházak — bizonyítják, hogy a folyó már évszázadok óta életet és állandó veszélyt jelentett a környező települések lakói számára. A szabályozás előtti időkben egyetlen sík víz volt a Tisza környéke. Nyíri Antal, aki 1940-ben végzett gyűjtést, feljegyzésében megállapítja, hogy a szabályozás előtt Szentesről Nagyváradig el lehetett jutni vízi úton. A halban, vízimadarakban gazdag lápvilág hosszú ideig biztosított megélhetést, munkát a magukat „vízenjáróknak” nevező halászoknak. Korabeli utazó feljegyzése szerint a szabályozás előtt a Tisza medrében 2/3 rész hal és csak egyharmadrész víz volt. A kiállítás tablókon, fényképeken mutatja be a „divatos” halfogási módokat, eszközöket: szigony, vejsze , víz fenekéig nyúló, nádfalakból álló eszköz, melyből a betévedt hal nem tud kiszabadulni, a kecs, háromszög alakú, fára erősített, ritkább és sűrűbb szövésű háló, a varsák stb. A kiállítás látogatói megismerkedhetnek a vízi élet szakkifejezéseivel, a tájnyelv tréfás, megkülönböztető jelzőivel. Megtudhatják, hogy „Nád Lacinak” csúfolta a nép a lápot járó, a parasztok nehéz munkájához képest „dologtalannak” látszó pákászokat. A láp, egykor tutajhoz hasonló vízi járművet jelentett, mai értelme csak később kapcsolódott hozzá. A „ficsórjáráson”, a folyó két partján kiépített vontatóúton ember és állat vontatta hajók közlekedtek, melyeknek kicsinyített másai a kiállítás legszebb darabjai. A szegedi hajóépítők meszsze földön híresek voltak. Vedres István 1805-ben írott sorait idézem: „Az egész ausztriai birodalomban kivévén a tenger partjait, sehol jobb hajógyártók vagy hajótsinálók nem találtassanak, mint a szegediek.” A hajóácsok, a „superok” mellett Európa-szerte híressé váltak a Tisza-parti kubikososok. A folyószabályozás, a gát- és vasútépítés nehéz munkájából a szentesi, csongrádi, mindszenti, vásárhelyi kubikosok alaposan kivették részüket. Ezek az emberek szenvedtek legtöbbet a folyó pusztító áradásaitól, az ő életkörülményeik voltak a legmostohábbak. A „halászbokorban” dolgozó nagyhalászok és a varsával, horgokkal dolgozó kishalászok életét bemutató kiállítás máris nagy sikert aratott a szentesi múzeumlátogatók körében. JOGI TANÁCSOK LAKÁS, ÉLETJÁRADÉKÉRT B. T.-né, makói olvasónk szeretné tudni, hogy a lakásrendelkezések lehetővé teszik-e tartási, vagy életjáradéki szerződés alapján a lakás bérleti jogviszonyának megszervezését? A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet szerint a bérlő halála esetén az elhalt bérlő eltartása is folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt. Tehát tartási szerződést nemcsak ingatlan, vagy ingó vagyon fejében, hanem lakásbérleti jogviszony folytatása fejében is lehet kötni. E rendelkezés 81. paragrafus (3) bekezdése kimondja, hogy a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé változtatása esetén is az eltartó jogosult a lakásbérleti jogviszony folytatására, ha a tartási szerződés jóváhagyásától a bérlő haláláig legalább hat hónap eltelt, az eltartó a bérlő halálakor legalább hat hónapja állandó jelleggel a lakásban lakott, továbbá a tartási kötelezettségét teljesítette, illetve az átváltoztatás után az életjáradékot rendszeresen megfizette. Személyi tulajdonban álló lakás esetén az eltartó a bérleti jogviszonyt az előírt feltételek meglétekor is csak akkor folytathatja, ha a bérbeadó (háztulajdonos) a tartási szerződés megkötéséhez hozzájárult. Ez a rendelkezés a lakásrendelet hatályba lépése előtt megkötött tartási szerződésekre nem vonatkozik. A tartási szerződés érvénytelensége, felbontása, vagy megszüntetése a lakásbérleti jogviszony folytatását kizárja. A fentiek szerint akár tartási, akár életjáradéki szerződés alapján lakásbérleti jogviszony szerezhető. MI TARTOZIK A HÁZASTÁRSAK KÜLÖN VAGYONÁHOZ? Sz. I.-né vásárhelyi olvasónk arról érdeklődik, hogy házasság felbontás esetén mi tartozik a külön vagyonhoz, valamint a nászajándék közös vagyon-e? A házastárs külön vagyonához tartoznak a házastársnak a házasságkötéskor megvolt vagyontárgyai, a házasság fennállása alatt valamely kitüntetéssel kapcsolatban kapott, továbbá öröklés címén szerzett, vagy ajándékba kapott vagyontárgyak, végül azok a vagyontárgyak, amelyek az előbbiekben meghatározott vagyontárgyak helyébe léptek. Megjegyezni kívánjuk, hogy nem tekinthető kitüntetéssel kapcsolatos vagyontárgynak a házastárs jó munkájának elismeréseként, kitüntetés adományozása nélkül kapott jutalmak, prémiumok stb. Annak eldöntésénél, hogy az eladott külön vagyontárgy helyébe vásárolt hasonló rendeltetésű ingóság külön vagyon jellegű-e, nem a rendeltetés, hanem az érték a döntő. Ha például az eladott külön vagyontárgy helyett a házastársak sokkal értékesebb vagyontárgyat vettek, az akkor lép a külön vagyontárgy helyébe, ha hasonló rendeltetésű. Ezt az elvet értelemszerűen alkalmazni kell az ingatlanokra is. A házassági életközösség alatt vásárolt, és az egyik, vagy a másik házastárs személyes használatára szolgáló ingóságokat (például ruhákat stb.) általában az illető házastárs külön vagyonába tartozónak kell tekinteni. Ha azonban az ingóságok menynyisége vagy értéke meghaladja a szokásos mértéket, és a külön vagyonná minősítés a másik házastársra komoly anyagi hátrányt jelentene, akkor ezeket a személyes használatú ingóságokat is a közös vagyonhoz tartozónak kell tekinteni. A házasságkötés alkalmával adott nászajándék a házastársak közös vagyonába tartozik. Kivéve, ha az ajándékozó nyilatkozatából, az ajándék jellegéből, vagy egyébként az ajándékozás körülményeiből alaposan arra lehet következtetni, hogy a juttatás csak az egyik házasfél részére történt. Természetesen ezt annak a házastársnak kell bizonyítani, aki állítja, hogy a vitatott vagyontárgy az ő külön vagyonába tartozik. A NYUGDÍJAS DOLGOZÓ MUNKABÉRE D. V. vásárhelyi olvasónk 1970 óta nyugdíjas. Nyugdíjazását követően visszament régi munkahelyére dolgozni, eredeti munkakörébe. Meglepődve tapasztalta, hogy azonos munkakörben, a nem nyugdíjas dolgozók kapnak éjszakai pótlékot, ő pedig nem. Kérdezi: járnak-e részére ugyanazok a juttatások, mint a nem nyugdíjas dolgozóknak? A jelenleg is érvényes munkaügyi rendelkezések szerint a munkaviszonyban álló nyugdíjas dolgozó jogosult ugyanazokra a járandóságokra — munkabér, szabadság stb. — mint amik az egyéb vele együtt munkaviszonyban levő, azonos körülmények között, a nem nyugdíjas dolgozókat megilleti. E rendelkezés részletes magyarázata megtalálható a Munkaügyi Közlöny 1968. évi 12. számához kiadott mellékletben. Ezek szerint olvasónkat az éjszakai pótlék ugyanúgy megilleti, mint a hasonló munkakörben dolgozó nem nyugdíjas dolgozót. DR. VÁRADI MÁRTON jogi tanácsadó SZERDA, 1903. MÁJUS 9.