Csongrád Megyei Hírlap, 1976. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

Moszkvába érkezett a Fülöp-szigeti államfő MOSZKVA - MTI Ferdinand Marcos, a Fü­­löp-szigeti Köztársaság el­nöke és felesége, Imelda Marcos, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának meghívá­sára hétfőn hivatalos láto­gatásra Moszkvába érkezett. Kíséretükben tartózkodik Carlos Romulo külügymi­niszter, Cesar Virata pénz­ügyminiszter és Vicente Ernő ipari miniszter. A ven­dégeket a két ország állami zászlóival feldíszített vnu­­kovói repülőtéren Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Kirill Mazurov, a szovjet­ Minisztertanács első elnökhelyettese, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja és Andrej Gromiko külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, valamint más hiva­talos személyiségek fogad­ták. A vendégek üdvözlésére megjelentek a repülőtéren Moszkva dolgozóinak képvi­selői is. A nemzeti himnuszok el­hangzása után Ferdinand Marcos és Nyikolaj Podgor­nij ellépett a fülöp-szigeti elnök tiszteletére felsorako­zott díszszázad előtt, majd a fülöp-szigeti vendégek vendéglátóikkal és kísére­tükkel együtt a városba haj­tattak. Riportereink a nagyvilágban 1. Partnerek vagyunk az enyhülésben Az NSZK-ban jártunk MIÉRT SZÜKSÉGES az újságírók nemzetközi cseréje? Elmondom. Magyar küldött­ségünk az elmúlt napokban már Stuttgartban járt, ami­kor az egyik délután, a prog­ram szerint, „szabad foglal­kozás” következett, a város­ban tett kószálástól kezdve a tetszés szerint kiszemelt vendéglőben rendelt vacso­ráig. Ismeretlen német asz­taltársammal­­ kis idő múlva élénk beszélgetésbe meleged­tem, és ittuk az elmaradha­tatlan jó sört, amit szünet nélkül ontanak a gyárak szerte az országba. Kiderült, hogy építési üzletember­ mo­dern szerelési állványokat forgalmaz, és cégének fő ajánlatai közé tartoznak az alumínium testű homlokza­tok, benne az ajtókkal, abla­kokkal stb. Ő kezdte a po­litikai témákat, és előreha­jolva az asztalon, dárdaként szegezte rám a kérdéseit, amikkel azt hitte, hogy sa­rokba 'z­ őriz, és amikben nem­­ ” -»ház felismerni a nyűge ..vai közvéle­ménybe táplált előítéletek és tévhitek hatását. Valahogy így: „miért vették el a sza­badságot a magyaroktól 1956- ban, miért nincs létjogosultsá­ga ma sem a szabad vállal­kozásnak, miért vannak itt szovjet csapatok, miért nem enged a keleti blokk a le­szerelésben a Nyugatnak?” — és így tovább. Szemináriumon, ugye, más a helyzet, mert szép, nyu­godtan lehet hivatkozni a Varsói Szerződésre, a terme­lőeszközök társadalmi tulaj­donára, az ellenforradalom népellenes céljaira, és ide­tartoznak a genfi és bécsi tárgyalások a katonai erők és fegyverzetek csökkentésé­ről. De most itt van szemtől szembe ez a türelmetlen né­met üzletember, kissé gu­­nyoros kifejezéssel az arcán, és már ezért is villámgyors érveké itt a főszerep, és csak a világos okfejtés segít." Fokozatosan ereszkedik visz­­sza egyenes ülőtartásba a székén, amikor viszontkérde­zem, hogy az amerikai ka­tonák meddig lesznek a ger­mán szülőföldjén, és nem gondolja talán komolyan, hogy a szocialista országok engednek a haderőcsökken­tés kölcsönös mértékéből és a biztonság kölcsönös szava­tolásából? Azután hozzáfűz­tem még, hogy a szocialista Magyarország nem 1956-tól, hanem 1945-től számítja tör­ténelmét, és az ellenforra­dalom éppen hogy nem adta, hanem el akarta venni a magyar dolgozók szabadsá­gát! Természetesen, nincsen nálunk szabadsága a tőkés magánvállalkozásnak, az em­berek kizsákmányolásának, de ettől még nyugodtan és jó keresettel dolgozhatnak a vállalatokban, üzemekben a volt uralkodó osztály leszár­mazottai. Egy vacsora közben lezaj­ló személyes vitát sem hang­vételében, sem módszereiben nem lehet összehasonlítani diplomáciai eszmecserével. De a végeredmény nagyon is említésre méltó: a német asztaltársammal megegyez­tünk, hogy azért a minden embert érintő közös kérdé­sek a fontosak, hogy legyen béke, hogy építőipari állvá­nyait továbbra is zavartala­nul tud­ja forgalmazni, hogy a népek, köztük a nyugat­németek és a magyarok is, egyre jobban megismerjék egymást a turisztikával, a gazdasági, kulturális szerző­dések megkötésével. Erre it­tuk meg az utolsó pohár sö­rünket, és egyikőnkben sem maradt sebző tüske, hanem azt éreztük, hogy sikerült valamit tisztázni, sikerült a minimálisan szükséges bizal­mat emberileg kialakítani. A BIZALOM, az enyhülési folyamat, a népek békés egy­más mellett élésének egyik fontos előfeltétele. A nagy politika nyelvén ez úgy hangzik, hogy az államok közötti kapcsolatokból ki kell zárni az erő alkalmazá­sát, vagy az azzal való fe­nyegetőzést. A vitás kérdé­seket a tárgyalóasztalnál kell rendezni, és a szocializmus, valamint a kapitalizmus vi­lágméretű küzdelmének a gazdasági-műszaki előrehala­dás, a béke biztosítása le­gyen a fő területe, a kölcsö­nös közeledés ezerféle más lehetőségével együtt Ennek gyakorlati útját jelölte meg a helsinki értekezlet, amely új tágatokat nyit az európai kontinens számára. Persze, a békés egymás mellett élés feladatai sem most, sem a jövőben nem oldódnak meg önmaguktól. Kezdeményezés­re, aktív munkára van szük­ség a kapcsolatok megte­remtésében, hogy a kitűzött célok megvalósuljanak. EBBE ILLESZKEDETT a Magyar Újságíró Szövetség delegációjénak tevékenysége az elmúlt napokban a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban, amely Szimon József és Rostás János vezetésével folytatott tárgyalásokat az újságírók rendszeresebb és tudatosabb cseréjére vonat­kozóan, a szövetségi, vala­mint a tartományi újságírói szervezetekkel. Logikus: először az informátorokat, vagyis az újságírókat kell informálni, hogy a sok száz­ezres példányszámú újságok hasábjain a tényeknek, meg­felelően tájékoztassák az ol­vasókat! Hiszen még­ vannak az európai porondon, akik szeretnék visszafordítani az enyhülés folyamatát, és a „hidegháború” árkaiba visz­­szarángatni a szellemi fron­tokat. Nemcsak a német üz­letemberrel történt disputá­ból, de sok egyéb jelenségből is kitűnik, hogy akad még bőven tennivalója az NSZK- ban működő sajtóorgánu­moknak, rádió- és televízió­­állomásoknak, ami a szocia­lista országok reális bemuta­tását és politikájuk megíté­lését illeti. Ha nyugatnémet újságírók módszeresen is­merkednek Magyarországgal, és viszont is így megy végbe a dolog, akkor egyre kevés­bé lesz mérgezett a közvéle­mény hamis nézetekkel, és egyre kevesebb tere lesz a mesterséges koholmányok­nak. Nagyon konstruktívan és igazi jószándékkal beszélt erről például Georg Schwing­­hammer Frankfurtban, aki a hesszeni újságíró szövetség ügyvezető elnökségének tag­ja. Hangsúlyozta a józan, tárgyilagos­ cikkek, riportok fontosságát, és le kell szokni mindenféle előre felvett el­fogultságról, ami nem ritka tudósítói betegség. A hason­ló együttműködést és az időszakos újságírócserét he­lyeselte Münchenben Horst Beloch a bajor újságíró szö­vetség részéről. Szintén mér­legelik a kölcsönös kapcsola­tokat Kölnben, ahol­­­­ a rajna-vesztfálaiai újságíró szövetség található. És nem utolsósorban, úgymond hiva­talosan is­­ egyetértettek a magyar újságíró küldöttség javaslataival Bonnban,­­ a Deutscher Journalistenver­­a­banddal, ahol a megbeszé­­­­lések tulajdonképpen kez­dődtek és eredményre is ve­zettek. EZT A TÖREKVÉST pe­csételte meg a külügyminisz­tériumban történt eszmecse­re, aminek keretében széle­sebb perspektívába kerültek a nyugatnémet és magyar kapcsolatok. Mert a két­­or­szágban, ha több dologról másként vélekednek is, azért a politikai és ideológiai kü­lönbözőségeket áthidalja az a követelmény és kétoldalú érdek, amit így fogalmazha­tunk: Partnerek vagyunk az enyhülésben! SZABÓ RÓBERT Következik: „PATTHELYZET” A VÁLASZTÁSOK ELŐTT 2 A hétezer sziget országa (Kommentárunk:­ Moszkvában megkezdőd­tek a tárgyalások Ferdi­nand Marcos, a Fülöp-szige­ti Köztársaság elnöke és a szovjet kormány magas ran­gú képviselői között. Bár a két ország között e pillanat­ban még nincs diplomáciai kapcsolat, a látogatás ténye is fontos változásokat jelez. Egy pillantás a mintegy háromszázezer négyzetkilo­méter területű, majdnem öt­venmillió lakosú, hétezer szigetből álló délkelet-ázsiai ország történetére. Az egykori spanyol gyar­mat függetlenségét 1898-ban kiáltják, ki. A századforduló mohó amerikai imperializ­musa felismeri a lehetősé­get, és súlyos harcok árán megszállja a fiatal köztár­saságot, amelyet 1935-ig hi­vatalosan is Washingtonból irányítanak. Ebben az évben Ugyan Manila, a főváros ön­­kormányzatot kap, ez azon­ban semmit sem változtat a változatlan amerikai uralom tényén. A második világháborús japán megszállás után az ország 1946-ban elnyeri a hivatalos függetlenséget, de az amerikai tőke — és ha­talmas bázisokon az ameri­kai hadsereg — ottmarad. A manilai politika ennek megfelelően „egyirányú ut­ca”, kimeríti az egyoldalú amerikai orientáció fogal­mát. A Fülöp-szigetek csa­patokat küld a vietnami amerikai intervenció támo­gatására, és minden fóru­mon szembeszállt a haladó irányzatokkal. A vietnami háború vége felé viszont Manila az elsők között imerte fel a változás szükségességét. Romulo kül­ügyminiszter — jelenleg is Marcos kísérője Moszkvában — felszólalásai alaposan hozzájárultak az agresszív délkelet-ázsiai tömb, a SEATO gyakorlati kimúlá­sához. Ferdinand Marcos elnök, aki a japán megszállás ide­jén az ellenállási mozgalom egyik vezetője volt, több beszédben érzékeltette, hogy kormánya levonja a tanul­ságokat a megváltozott vi­lághelyzetből. Jó néhány szocialista országgal felvet­te az érintkezést, és jóvá­hagyásával megalakult a „Fülöp-szigetek—Szovjet­unió Társaság”, amelynek díszelnöke Imelda Marcos asszony, az elnök felesége, az ország egyik jelentős po­litikai személyisége. „Az or­szág nemzeti érdekei — je­lentette ki a minap az ál­lamfő szükségessé teszik a diplomáciai kapcsolatok létesítését a Szovjetunió­val” ... Tavaly, a két ország kö­zötti kereskedelem első fel­lendülésének esztendejében, a Szovjetunió mintegy tíz­millió dollár értékben vásá­rolt Manilától cukrot és egyéb termékeket. Aligha lehet vitás, hogy a jelenlegi tárgyalások egyik eredmé­nye a nagyságrendek növe­lése lesz. Mind a gazdasági, mind a politikai kapcsolatokban. (RS) Élénk politikai aktivitás a bolgár választásokon SZÓFIA / MTI Szófiában hétfőn közzé­tették a Bolgár Központi Választási Bizottság jelenté­sét, a vasárnap tartott nem­zetgyűlési és tanácstagi vá­lasztásokról. A jelentés megállapítja, hogy a szavazás teljes rend­ben, a választási törvény előírásainak megfelelően zajlott le. A választásokat mindenütt magas fokú poli­tikai aktivitás és ünnepi hangulat jellemezte. A Ha­zafias Front és a többi tár­sadalmi szervezet biztosítot­ta a választások gyors és szervezett menetét, a szava­zás titkos voltát. Több vá­lasztási körzetben a szava­zási arány már a délelőtti órákban elérte a 100 száza­lékot. Délután 16 órára a szavazási arány több megyé­ben meghaladta a 99 száza­lékot. A választások vég­eredményét a sajtó, a rádió, és a televízió fogja ismertet­­ni. A­­ jelentés végezetül hangsúlyozza: a vasárnapi választások megmutatták a bolgár nép készségét, hogy végrehajtsa a BKP XI. kongresszusán elfogadott ha­tározatokat. Felépítse a fej­lett szocialista társadalmat a Bolgár Népköztársaság­ban. Pillanatkép a bolgár választásokról: Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke népi tán­cosokkal az egyik szavazókörzetben. (Telefoto — BTA— MTI—KS) SOROKBAN Bagdadban megkezdődtek a­ tárgyalások Alekszej Ko­szigin, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Szovjetunió­­­ Minisztertaná­csának elnöke és Szaddam Husszein, az iraki Baath párt helyettes főtitkára, az Iraki Köztársaság Forradal­mi Parancsnoksága Taná­csának helyettes elnöke kö­zött. Egész Libanonban ismét fellángolt a totális polgárhá­ború. A harcok újabb fel­­lángolásának fő oka a szél­sőjobboldali erők azon tö­rekvésében rejlik, hogy meg­hiúsítsák az új elnöknek — Eliasz Szarkisznak — a szem­­benálló felek közötti min­den külső beavatkozás nél­küli politikai megegyezésre és a harcok végleges be­szüntetésére irányuló kísér­leteit. KEDD, 1976. JÚNIUS 1. ! ■J. * . N T " ‚ *%4-s ' J*’*"1* , ?., . * •.■.•!.■.“■ ■ ‚ ■■'--.s ■■■-“ft ,*.* KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ Etiópia mozdul B­ár Addisz­­Abebából újabban viszonylag ke­vesebb hír érkezik, mint a császárság ellen kibontako­zott országos mozgalom első szakaszában, ez nem jelenti azt, mintha az etióp társa­dalmi és gazdasági átalaku­lás megtorpant volna. Ellen­kezőleg, a folyamat egyre nagyobb sikereket ér el. Mi­után a bankok­ és a biztosí­tótársaságok, a nagy ipari és kereskedelmi vállalatok, a nagybirtokok és a bérházak államosítása megtörtént, most három fő feladatra irányít­ják a figyelmet: megszüntet­ni a bürokráciát, mint a ne­hézkes feudális kormányzás velejáróját; felszámolni a feudalizmus minden marad­ványát, beleértve az új, for­radalmi rendszerrel szemben álló kényurak itt-ott még fellobbanó fegyveres ellenál­lását; kiiktatni az ország gazdasági életéből a függést a külföldtől. Aligha lehet csodálkozni azon, hogy a forradalom vív­mányai nemzetközi tőkés kö­rökben rosszallást keltettek. Némely monopólium már Hailé Szelasszié császár ko­rában, de még azt követően is szerette volna megkapa­rintani Etiópia gazdag nyers­anyagkincseit. A közismerten nagy számú, olcsó munkaerő — Etiópia lakosságának még ma is mintegy 90 százaléka a mezőgazdaságból él — épp­úgy vonzotta ezeket a vál­lalkozókat, mint a profit re­ménye. Kétségtelen, hogy Te­­feri Benti dandártábornok­nak, az ideiglenes katonai kormányzótanács elnökének az iparosítás és a természeti kincsek kiaknázása legalább akkora problémát okoz, mint a közös gazdálkodás módsze­reinek meghonosítása a pa­rasztság körében, vagy az analfabétizmus felszámolása. Ami a mezőgazdaság kö­zépkori állapotának, a csá­szárság idejében vasszigorral fenntartott hűbéri viszonyok­nak a megszüntetését illeti, az ideiglenes katonai kor­mányzat hatalmas sikereket ért el. Ma már több mint 17 ezer paraszttársulás műkö­dik Etiópiában, majdnem öt­millió taggal. Ezek a kis kö­zösségek természetesen nem hasonlíthatóak a termelő­­szövetkezetekhez, de a közös művelés biztonságos alapjai, s a haladás társadalmi mag­vának tekinthetők. Legna­­­gyobb gondjuk a korszerű, termelési módszerek hiányos ismerete és a gépesítés rend­kívül alacsony foka, vagy­­ teljes hiánya. A földreform végrehajtásá­ban, a közös gazdaságok megalakításában és az írás­olvasás elemi ismereteinek oktatásában a diákok jártak és járnak az élen. Etiópiában egyelőre szünetel az oktatás az egyetemeken és a közép­iskolákban. A legalább 22 millióra becsült írástudatlan tanítására és a kollektív tár­sulások megszervezésére fel­­kerekedett sok tízezer 15—25 év közötti fiatal, közép- és főiskolai hallgató máris ér­tékes eredményt ért el a ze­­macsa (amhara nyelven moz­galom) keretében. Történtek ezenkívül más jellegű változások is Etió­piában. A kormányzat pél­dául erre a tanévre 150 mil­lió etióp dollárt folyósít az iskoláknak, sokszorosát az egykori oktatási költségvetés­nek. Szükség is van rá, mert a tantermek­ és tanítók hiá­nya miatt a körülbelül négy­millió iskolás korú gyermek­ből legfeljebb 1,3—1,4 milliót tudnak oktatni. Bővül és ja­vul az­­úthálózat is: jelenleg több mint 2000 kilométer hosszan építenek jó minősé­gű, autóval is járható köz­utakat. Etiópia több mint egymillió négyzetkilométe­res területén valamikor csu­pán 80 kórház és 600 egész­ségügyi állomás működött. Most egy év alatt­ 140 kórhá­zat és 250 egészségügyi állo­mást létesítettek, s sikerrel haladnak a feketehimlő vég­leges felszámolása felé. Egy kérdésben még nem sikerült áttörő változást el­érni: Eritrea máig is Etió­pia súlyos, megoldatlan gond■a­jtd­ő közé tartozik­. A kor­mányzat a szeparatista közé­,­teleseknek nem engedi.Cy­n­ddisz Abeba türelmet tanúsít, de hajthatat­lan. Eritreát az ország szer­ves részének tekinti, amely az etiópiaihoz hasonló nyelvi, etnikai és kulturális tagolt­ságot mutat. Elvesztésével Etiópia gazdasági élete meg-,­bénulna, s a tengeri utaktól elzárva, kiszolgáltatottságra kényszerülne. GYAPAY DÉNES !

Next