Csongrád Megyei Hírlap, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
Megyénk névadó városának, Csongrádnak a története iránt növekvő érdeklődés mutatkozik. Ez a település a városi létet többször a semmiből — és mindig másképpen — kezdte újraépíteni az elpusztult romokon, üszkökön, ellenség vagy a természeti erők — tűz, árvíz — rombolásai után. A település történetének kutatóitól többször hallottam, hogy kevés írásos dokumentum maradt a régmúlt időkből. Valószínűleg ezért nőtt meg a kíváncsiság az iránt, amit a föld mélye rejt. Ezer éve, vagy annál régebbi időkben megtelepedett emberek nyomaival számtalanszor találkozik a ma élő ember. Például mélyszántások közben edények, edénytöredékek, falmaradványok, emberi és állati csontok, fegyverek, pénzek kerülnek a felszínre. Csongrád és környéke mintegy 250 tudományos kutatásokkal igazolt, datálható régészeti lelőhellyel rendelkezik. A Tisza sok ága vette körül azokat a partos részeket, amelyek alkalmasak voltak az emberi szálláshelyek kialakítására. Számtalan tó biztosította az ember számára az életfeltételeket: a vizet, a halat, a vízi madarakat, apró vadakat; a lapályos részek adták az építőanyagot, a nádat és a gyékényt. A két világháború között Exterde Tibor tanító régészkedett. Majd dr. Tari László ugyanebben az időben, mint kezdő fiatal fogorvos, kezdett foglalkozni szülővárosa történeti adatainak gyűjtésével, elsősorban a régészettel. Önzetlen szenvedéllyel hívta fel a hivatásos régészek figyelmét egy-egy csongrádi leletmentésre. Hívó szavára többször eljött Csongrádra Párducz Mihály, Gazdapusztai Gyula, László Gyula, akik nemegyszer országosan is érdeklődést keltő adalékot gyűjtöttek, például a kettős honfoglalás témaköréhez, a honfoglalás kori falu képéhez és Attila szálláshelyével kapcsolatban. Eredményes ásatásokat végeztek Csongrád határában Csallány Gábor Attila-kutató, egykori szentesi múzeumigazgató, és az utóbbi időben Trogmayer Ottó, Szénászky Júlia és Hegedűs Katalin régészek. Az 1930-as években a Werbőczy utcában (ma Hoch János utca) átrendezés közben római kori sírokat találtak, amelyekben római kori leletre bukkantak a Mirköz telepének helyén és az Iskola utcában. A legújabb kutatások szerint Attila hun fejedelem a 420-as években a közép Tisza tájára helyezte birodalmának központját. Párducz Mihály, a szarmata és hun kor régiségeinek egyik legjobb ismerője 1968-ban írta le Csongrádról: „Mai adataink szerint nincs az Alföldnek olyan pontja, ahol a hun kori lelőhelyek ilyen nagy számáról tudnánk a város területén és annak közvetlen szélén . . . Mindenesetre nem kétséges, hogy ezen a területen a hun kor idején jelentős számú lakosság áll, talán politikai jellegű központ is volt.. .” Dr. Tari László 1969-ben 34 hun kori lelőhely pontos leírásával támasztotta alá Párducz Mihály állítását. Szerinte a csongrádi Nagyrétben, a mai Várháton állott Attila fapalotája, amelyet Priskos bizánci történetíró jegyzett fel 448-ban aki a bizánci követség tagjaként Attilánál járt, s a követség útjáról beszámolót írt. A nagyréti Várháton 1960-ban a faoszlopok helyét, 1936-ban pedig alulfűtős kemencék maradványait találták meg. A késői avarok 670 táján nagy számban telepedtek le Csongrád környékén. 1962- ben, a felgyői Gedahalom feltárása során igen ritka, 1300 évvel korábban föld alá került kettős avar sírt tártak fel. Egy férfit és egy nőt, akik — az antropológusok szerint — halálukkor 20 évesek lehettek. Egy koporsóban, egymás mellé, egymással szemben temették el őket összefonódott karjuk, egymást érintő homlokuk feltehetően utolsó kívánságukra utal: közös hant alatt nyugodni. Azt pontosan nem lehet megállapítani, hogyan kerültek a sírba. Előfordulhat, hogy „avar kori Rómeó és Júlia” testi maradványait látjuk a csongrádi múzeumban. Hazánkban 1867 augusztusában került elő Csongrádon a Tisza partján, a mai Csuka-csárdától délre torzított koponya. Pozsár Ferenc halászmester egyszerre hetet talált meg, hatot vízbe dobott, egyet elvitt ajándékba az akkori csongrádi polgármesternek, aki 1868-ban eladta 15 forintért Gerlach Benjáminnak, a székesfehérvári cisztercita főgimnázium igazgatójának. 1878-ban a Budapesten tartott ősrégészeti és embertani kongreszszuson Lenhossék József antropológus bemutatta, s ezzel európai hírnévre tett szert a torzított koponya. Dr. Süpek Ottó — az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora — legújabb kutatásai szerint Anonymus IV. Kun László uralkodása idején, 1279-ben írta A magyarok tettei (Gesta Hungarorum) című művét. Anonymus jól ismerte Csongrádot és környékét. A csongrádi vár építéséről ezt írta: „Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélyes-tótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlávot gyűjtött öszsze, s Alpár vára, meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlávok a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz Feketevárnak neveztek” Újabb és megalapozott vélemények szerint a csongrádi vár a honfoglalás előtt is megvolt. Étének a várat csak újjá kellett építenie, mert a honfoglalás harcaiban megrongálódott. A város elnevezésének hivatalos, elfogadott magyarázata, Anonymus krónikájára támaszkodik, aki szerint: ,,.. . a szlávok maguk nyelvén Csongrádnak, azaz Fekete-várnak nevezték”. A latin szövegben a város neve Surungrad, azaz: Csurungrád. Többen megkérdőjelezik e hivatalos állásfoglalás helyességét. Dr. Tari László is, aki az Anonymus által leírt Csurungrad szóból indult ki. A csűr szó finnugor eredetű és szarvat azaz földszarvat jelent. Az ung-nak a finnugorban hajlat, könyök, folyókönyök, folyókanyar a jelentése. Vagyis Csurung folyókanyarba benyúló földszarvat, földnyelvet jelent. S valóban, ha megnézzük Csongrád Belvárosának — az ősi településnek — földrajzi helyzetét, látható a Tisza nagy kányára által körülvett földnyelven, földszarvon épült. Amikor a szlávok felújították a földvárat, akkor tették hozzá a várost, illetve várat jelentő grádot, a finnugor Csurung helynévhez. Géza fejedelem uralkodásának idején Béld — aki az Ond-leszármazott Kalán leányát vette feleségül — birtokolta Csongrád várát. Béld hű szövetségese volt Gézának. Később Ond leszármazottai, mivel a földvár igen alkalmas volt politikai és gazdasági központnak, az országos gyakorlatnak megfelelően átengedték a fejedelemnek és az ott élő nép kétharmadát (később egyharmad az egyházé lett!), s a nemzetségfőé egyharmadrész maradt. István király uralkodásának kezdetén Csongrád már királyi vár volt, a megye központja. Ebben az időben az udvari birtok már elkülönült a várbirtoktól. A vármegye összefüggő felségterület volt, s a törvénykező és a végrehajtó hatalmat az ispán gyakorolta, s a 400 fős vármegyei katonaságnak is ő volt a parancsnoka. A hagyomány szerint Csongrád vármegye első ispánja Bökény volt. Csongrád, mely nemcsak vármegyei székhely, hanem egyházi főesperességi központ is volt, főleg a kereskedelem révért‘ "éfefefjé."-en fejlődött, gyarapodott. Egy arab utazó 1154-ben itt járva írta: „...nagy és népes város, melynek vására és mindenféle természeti javai vannak”. A Bor Kalán nemzetségnek az 1200-as évek elején Illésen monostora állt. (Illés Györfössel szemben, a gáton belül található, ahol nemrégiben homokot bányászva téglasírokra bukkantak.) A tatárjárás megszakította a város fejlődését, mivel a megyeszékhelyet IV. Béla a tatárok kivonulása után Szegedre helyezte át. Csongrád földvára bár árok, fal, több fatorony is védte, nem bizonyult elég erősnek, pedig gyenge pontjait — a tatárok közeledésének hírére — gyorsan megerősítették. A tatárok hajítógépeikkel nagy köveket dobáltak a falra, azokat leomlasztották, majd mindenkit leöltek, a várost porrá égették. Csongrádot az ingoványokból előmerészkedő helybeliek és a dél felől érkező halászok népesítették be újból. Városi rangot Zsigmond király uralkodása alatt szerzett újból, de továbbra is a szegedi várhoz tartozott. Mikor került Csongrád a törökök kezére? A fellelhető és megbízható források alapján erre pontosan nem lehet válaszolni. Az bizonyos, hogy a szegedi szandzsák (török katonai terület) megszervezésére 1542 végén kerülhetett sor; ez a Tisza jobb partján Titeltől Szolnokig terjedt. A törökök a Tisza kanyargós folyását felhasználva uralmuk kezdetekor erődítményépítésbe fogtak. Ezt a régi földvártól (a mai belváros keleti része) nyugatra, az egykori Körös-toroktól (a mai Szt. Rókus templommal szemben) kissé keletre, a Tisza jobb partján húzódó dombvonulatra építették. Dél felől csaknem félkörívben mesterségesen kimélyített árkot húztak, ezt a csongrádiak Kerek ároknak nevezték el. A török kori csongrádi vár, illetve palánk, tehát a Tisza és a Kerek árok által körülvett szigeten helyezkedett el, ahová az árkon épített hídon lehetett bejutni. A csongrádi közigazgatási kerülethez (nahijéhez) 1548-ban következő Tisza-parti települések tartaik: íb*oA#rj£'* Újfalva, Vezsen, Várkon, Szobrok, Néne, Szántó, Bőld, Tömörkén és Kécske, illetőleg három halastó, nyolc malom, négy templom, két rét és hét kikötő. Evlija Cselebi török utazó 1664—1666. között bejárta Magyarországot, eljutott Csongrádra is, melyről — egyebek között — ezt írta: ,,A Tisza folyó partján négyszög alakú kis palánka, melynek tömésfala azonban tíz lépés vastag. Van két kapuja és öt erős bástyája, kétszáz várkatonája, várparancsnoka, a szolnoki kádi helyettes bírája, egri janicsár szerdárja (parancsnoka) építőmestere, vámfelügyelője, és vámszedője. Szulejmán Khán dzsámiján (nagyobb templom) kívül más dzsámija nincs. Vannak azonban mecsetjei, kolostora, elemi iskolája és egy fogadója. Fürdője nincs. Csársija (fedett elárusítóhelye), bazárja kicsiny; szőlőskertje sok van”. A törökök 1686. október 25-re virradó éjre vonultak ki Csongrádról, s eközben szörnyű vérengzést rendeztek, majd felgyújtották a várost. Ekkor pusztult el végleg Bold falu. A vashíd megépültével, 1903-ban szűnt meg a böldi kompjárat. Az egykori Bold falu és átkelőhely ma ismét forgalmas, mert az 1981-ben átadott közúti hidat ott építették fel. Csongrád népének sorsa a törökök kiűzése után sem fordult jobbra, ezért örömmel fogadták a II. Rákóczi Ferenc által vezetett felkelés hírét. Ebben az időben Csongrád uradalmi központ és gróf Slick Lipót tulajdona, de a város a szabadságharc idején kizárólag Károlyi Sándornak adózott. A szatmári béke, azaz a szabadságharc leverése után Károlyi Sándor a császárnak tett szolgálatai fejében megkapta a várost, mivel Slick Lipót az udvar javaslatára, 30 ezer forint ellenében lemondott az uradalomról. Károlyi birtokszervezési elképzeléseit, szigorításait ellenszenvvel fogadták a csongrádiak. A földesúr 300 forintért haszonbérbe adta a csongrádi pusztákat, ezek bérét később felemelte. Mégis sokan települtek ide akkoriban — például Felvidékről iparosok —, s a 7 ezer lelket számláló település 1747-ben vásártartási jogot kapott. Károlyi Sándor sűrűn, majdnem minden hónapban megfordult Csongrádon, de lakást itt nem épített magának sohasem. Éjszakára mindig visszament szegvári vagy derekegyházi kastélyába. A XVIII. század közepén — mint erről Erdei Ferenc Város és vidéke című könyvében is — még az a gondolat i feltent, hogy újból Csongrád legyen a megye székhelye. Nem lett az, hanem a Károlyi-uradalom székhelyére, Szegvárra került a megyeközpont. Csongrád városa azonban járási székhely maradt,é s jobbágyfaluvá nem süllyedt, és 1845- ben örök váltság-szerződést kötött földesurával. Csongrádon lelkesedéssel fogadták az 1848. március 15-i események hírét is. Április elején a nemzetőrségbe első felhívásra 216 gyalogos és 68 lovas iratkozott be. Kossuth Lajos 1848 őszén, amikor alföldi toborzókörútra indult, Csongrádon is járt. E látogatásról a kíséretében levő Jókai Mór is beszámol. Nagyon rossz utak fogadták őket. A város közelében — Kossuth javaslatára — leszálltak a szekérről, s „erdőn-mezőn keresztül, torony iránt” haladtak céljuk felé Szeptember 30-án, késő este diadalmenetben kísérték őket a csongrádiak a városházához. Mivel nagy volt a sár, pallókat raktak le, de így is befröcskölte a küldöttséget. A hagyomány szerint Kossuth derűsen ezt mondta a bírónak: ..Bátyám uram! Írja ki a falu végén levő táblára: Ez a falu város!” A szabadságharc küzdelmeiből Csongrád népe mindvégig derekasan kivette a részét. 1849 júliusában, amikor az osztrák Brussele őrnagy a város bíráját — Blázsik Mihályt — és több nemzetőrtisztet a honvédsereg közeledtére elhurcolta, a csongrádiak ütni, dobálni kezdték az ellenséget, közülük többet megöltek. Váry Gellért, a város szülötte, Emléklapok Csongrád múltjából című művében ezeket az eseményeket nagyon érzékletesen írja le „A szaladás”-ban. Szentesről nem érkeztek meg Kossuth honvédjei, jöttek viszont az osztrákok, Thun tábornok vezetésével, s egyszerre kilenc helyen gyújtották föl a várost, leégett mintegy száz ház. „Nem is gondolt most már senki sem egyébre, mint a szaladásra, a menekülésre... Körülbelül éjféltájon nagy sírásra és jajgatásra nyíltak föl alig lecsukódott szemeink, mert ekkor égett a felgyújtott Csongrád városa ...” — írja Váry, a szemtanú. Az örökváltsággal csak a tehetősebb gazdák jutottak földhöz, így a szőlő-gyümölcstermelő, kisebb-nagyobb földtulajdonosoké mellett egy réteg alakult ki: a föld nélküli napszámosoké. A sok csongrádi nincstelen a Tisza szabályozásánál talált munkalehetőséget. Az 1850-es években alakult ki a földmunkások, a kubikosok foglalkozási ága. Mivel az 1880-as évektől kezdve a nagyszabású munkák megszűntek, sorsuk egyre bizonytalantabbá vált. Közülük sokan kivándoroltak. 1871-ben, az akkori közigazgatási rendezés során, Csongrád is „rendezett tanácsú város” lett. Az ezzel járó igazgatási terheket azonban nem bírta, és viszszaminősítette magát nagyközséggé. Ilyen jogállású maradt 1923-ig, amikor újra „rendezett tanácsú város” lett, vagyis járási jogú. Csongrádra is hazaérkeztek 1918 végére a háborúból kiábrándult katonák, akik kisparasztok, illetőleg kubikosok voltak. Amikor 1918. november 1- én a budapesti forradalom híre elérkezett a városba, a nincstelenek nagy tömege vonult ki az utcára. A Nemzeti Tanácsot november 2-án választották meg, amely 1919. április 6-án átadta a hatalmát a Tanácsköztársaság helyi szervének, a direktóriumnak. Az intervenciós csapatok 1919. augusztus 8-án vonultak be a városba, és kíméletlenül üldözni kezdték a haladó elemeket. A gazdasági válság a 30-as években újra forradalmi helyzetet teremtett Csongráddon, ahol a kubikosok és a napszámosok száma meghaladta a 7 ezret, s ennek fele munkanélkülivé vált. A helyzet 1930—31. telén vált kritikussá, mely országos figyelmet keltett: a munkanélkülieknek a gazdasági válság tiltakozásai közül vidéken a csongrádi volt a legjelentősebb. Csongrád 1944. október 12- én szabadult fel. Fejlődése még egy ideig stagnált, majd 1965 után iparosodni kezdett, s ezzel a város fejlődésének új szakasza kezdődött el. BÁLINT GYULA GYÖRGY Csongorád a Tisza felől 185 C-ben, i * 9.00^'V'.j &iTö i. 50 ars /vsa 4 CSONGRÁB Több mint ezer év SZOMBAT, 1983. AUGUSZTUS 27.