Csongrád Megyei Hírlap, 1990. február (47. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
Siklós András Groteszkek A hazafi Magyar munkás sírfelirata Robotok éjt nappá téve, szívinfarktus lett a vége. A nagy színész Nem volt soha szerepálma, bármit kap, övé a pálma. És a törpe... Tehetsége nincsen semmi, ezt még ő sem tudott venni. Az álszent Senkivel se barátkozik, csak magáért imádkozik. Híven szolgálom hazámat, amíg meg nem öl a bánat. Az egzotikus Nyárután a sivatagban meg fürdött a zivatarban. A kötéltáncos Lent a halál lesi, várja, mikor botlik meg a lába. Egy válópörre Kapzsin vágytak egyre többre, s most elválnak mindörökre. HORVÁTH ZOLTÁN RAJZA SZOMBAT, 1990. FEBRUÁR 10. Konstruktivizmus Lengyelországból Avantgárd, konstruktivista lengyel és nemzetközi anyagot állít ki Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában a lodzi Múzeum Sztuki. A múzeumnak két jelentős gyűjteménye van. Az egyik a ’20-as, ’30-as évek lengyel művészetét öleli fel, a másik, a modern európai kollekció, amely a művészek ajándékozása révén jött létre az 1930-as években. Számunkra mindkét gyűjtemény bemutatkozása rendkívül érdekes. A korai lengyel avantgárd azért, mert azt alig ismeri a magyar közönség. De még a kutatás se tud például arról, hogy a lengyel—magyar avantgárd kapcsolatok intenzívek lettek volna. Mégis, Kassák lapjában, a Mában megjelentek a lengyel lapokról szóló híradások, csakúgy, mint ahogy a Biok, a Praesens vagy a Zworotnica is közölte magyar aktivisták írásait, grafikáit. A nemzetközi gyűjtemény pedig olyan művészek révén vonzó, mint Arp, Calder, Theo van Doesburg, Max Ernst, Léger, Picasso, Ozenfant vagy a magyar származású Huszár Vilmos. Absztrakt festmények, grafikák, térkompozíciók, építészeti tervek, plakátok, dokumentumok láthatók a kiállításon. Jelentős, még a ’60-as évek művészetére is közvetlenül hatást gyakorló alkotók — Strzeminski, Kobro, Stazewski — kompozíciói. A lengyel avantgárd legfontosabb irányzata a konstruktivizmus volt; ennek sokszínű, sajátos változata a ’20-as, ’30-as években bontakozott ki. Ez az irányzat a művészet forradalmát a társadalmi forradalmisághoz hasonlította, azzal azonosította. A művészetet a társadalmi változások részesének, cselekvő tényezőjének vélte. E felfogás ma már illúziónak tűnik. Ám a művészetben ebből az utópiából nagy erejű művek és művészeti tények születtek. Első kiállításukat Új Művészet címmel 1923-ban rendezték a lengyel konstruktivisták Wilnóban, csaknem minden képviselőjük részvételével. 1924-ben alakult meg az első lengyel konstruktivista csoport, a Biok. (Hasonló névvel magazint is kiadtak.) Ezt követte 1926-ban a Praesens-csoport és az azonos című folyóirat. A mindössze két számot megélt lapban olyan nemzetközi tekintélyek jelentek meg, mint Moholy-Nagy László, Hans Richter, Piet Mondrian. Avantgárd költők közreműködésével alakult meg az a. r. (forradalmi művészek vagy valódi avantgárd csoport. Működési idején (1929—36) a legalkotóbb módon manifesztálódott a nyomdai, kiadói tevékenység a lengyel konstruktivista mozgalom képviselőinek munkájában. Az a. r. csoportnak Brzekowski és Stazewski közreműködésével sikerült megvalósítania Lengyelországban a modern európai művészeti gyűjteményt. A ’20-as, ’30-as évek több mint száz alkotását gyűjtötték össze. A második világháború után egy része megsemmisült, többségük azonban megmaradt, s alapját képezte a lódhi Művészeti Múzeum gyűjteményének. (Kádár) Henryk Berlech: Mechano-faktúra kompozíció (1924) A tizennyolcadik század végétől országszerte sorra alakultak olvasókörök, jelezve a néptömegek politikai öntudatra ébredését. 1945 után ezeket az olvasóköröket erőszakkal megszüntették. Napjainkban viszont hasonló kezdeményezésekről hallunk. Molnár Zoltán írót kérdeztük meg az újjáéledő mozgalomról, aki a Népfront Országos Elnöksége megbízásából segíti e körök tevékenységét. — Milyen igény hívta életre ma az olvasóköröket? — Az olvasás, a tanulás, a művelődés az olvasókörök számára ma éppúgy nem végcél, mint a múlt századi elődeik számára. Akkor lesznek a hagyományok hű folytatói, ha arra törekszenek, hogy egész együttélő közösségek jobban, egészségesebben, boldogabban éljenek. Alapgondolatuk az, hogy az ország addig nem állhat talpra, amíg minden falu, település a saját talpára nem áll. Az olvasóköröknek az lenne a feladata, hogy megvizsgálják a település minden kihasználatlan kulturális, gazdasági lehetőségét, s azonnali és távlati feladatokat kidolgozva cselekvésre ösztökéljék az összes intézményeket, vállalatokat, az egész közösséget. Ha száz meg száz településen létrejönnek ilyen szellemi műhelyek, a talpra állás folyamata bizonyára meggyorsul az egész országban. — A politizálásra ma már számtalan lehetőség adódik, milyen különleges szerepet vállalhatnak ebben az olvasókörök? — A balmazújvárosi olvasókörök kezdeményezését hozhatom fel példának: ők a legkülönbözőbb pártállású, foglalkozású, világnézetű, érdeklődési körű — de a közösségért tenni akaró — emberek összefogásával szellemi műhelyt hoztak létre. Az olvasókörök tudatában vannak annak, hogy a demokrácia csak a pártok szabad vetélkedésében bontakozhat ki és fejlődhet. De a települések közössége csak a magán- és pártérdekeken felülemelkedő összefogásban találhatja meg együttes boldogulásának útját-módját. — Milyen kapcsolat van az egyes olvasókörök között? — Tavaly decemberben Kisújszálláson jöttek össze tiszántúli olvasókörök, hogy megvitassák az olvasóköri szövetség megalakulásának lehetőségét. Az alapítólevél szövegét és az alapszabály tervezetét mindenki hazavitte, hogy saját közösségével megvitassa, az esetleges javításokkal elfogadja, s visszaküldve a vendéglátók ügyintézőjéhez, a Hazafias Népfront kisújszállási titkárához, csatlakozzék az Olvasóköri Szövetséghez. — Kik csatlakozhatnak a szövetséghez? — A vitában is felvetődött, hogy sok hasonló célú művelődési kör, egyesület nem olvasókörnek nevezi magát. Ez nem akadálya a csatlakozásnak. Akár gazdakör, népkör, baráti kör vagy bármilyen néven működő szervezet csatlakozhat az olvasóköri szövetséghez, ha vállalja a település szellemi magjának szerepét, vállalja történelmi örökségének ápolását és a jövendő alakításának feladatait. A. J. Megkérdeztük Molnár Zoltánt Az olvasókörökről . Lehet ám, hogy csak kukacos fülnek tűnik föl, amiről mostanában egyre többet hallani. Lehet, hogy ami a központi gondolatban teljesen egyértelmű és helyes, az nekem egyre jobban bántja a dobhártyámat. Először a szépreményűnek beharangozott újsütetű — rebellis szóhasználatban még mindig inkább sületlennek mondom — adóhivatal megszervezésénél hallottam arról, hogy kiemelt fizetés kell a benne dolgozónak, nehogy megvesztegethetők legyenek. Kutyául dolgozott bennem a káröröm, amikor hallottam, némely adóügyesünk így is kutyanyomba hágott, és bíróság húzta el a nótáját, noha inkább sírnom kellett volna, mert túlfizetésébe az én bérem sápja is benne van. Ifacta bokrosodnak az olyan hi■ ha fvatalok, amelyeknél egyrészt erkölcsi minimum, hogy megvesztegethetetlenek legyenek, és ezt a minimumot anyagiakkal akarják megtámogatni, másrészt az említődik érvként, hogy ők nem vállalhatnak másodállást. Hogyan nézne ki például az állami számvevőszék, ha dolgozói valamelyik maszek halastónál vagy meggymaghasznosító kócerájnál is könyvelgetnének. Jól is néznénk ki, ha az országgyűlési képviselő is rákényszerülne, hogy miközben papolja az igazságot, bal kézről kijárni igyekezne másodlagos kenyéradójának akármit. Az a legjobb, ha megfizetjük annyira, ne szoruljon rá ilyesmire. Kicsi vagyok én, nem tudom, meghallgat-e valaki azok közül, akikhez szólni szeretnék, de néhány szóval meg kell toldanom a gondolatot. Sőt, ellenkezőjére szeretném fordítani. Régesrégen történt, éppen az újságírókkal. Sok évvel később ugyan kiderült, nem egészen úgy történt, de akkor én még nem tudhattam. Főszerkesztőnk mondta, előző napon megvizsgálta lapunk helyzetét a városi pártbizottság. Sok nagy fejes is ott volt, ezért, hogy legalább hallják, elmondta, mennyire csúfosan rosszul vagyunk megfizetve. Elbeszélése szerint fölállt volna valaki és azt mondta, nem kell olyan nagyon mellre szívni a szót, mert alkalmuk van az újságíróknak arra is, hogy más lapokhoz is dolgozzanak. Üzemi lapokat is szerkeszthetnek, azokba írhatnak is. Magam minden ilyen bedolgozástól elzárkóztam, tehát sértett a dolog. Még aznap összetalálkoztam a mellre nem szívós emberrel, ennélfogva keresztkérdést tettem föl neki: — Ha a textilgyári dolgozó nő, ledolgozván a napi nyolc óráját, kiáll az utcasarokra — kimondtam, mit csinálni —, beleszámítod-e a fizetésébe? — Mivel „munkaköre” nem adóköteles, természetesen nem — jött a felelet, aztán elöntötte a fejét a pirosság, és így folytatta: — ha a tegnapiból ti csak ezt a következtetést vonjátok le, akkor nincs több mondanivalóm. Hetyke voltam és rávágtam: nekem sincsen. (Nagyon megizzadtam néhány év múlva a szégyentől, mert megtudtam, ez a szóváltás ugyan igen szépen sikerült, de félreértésen alapult: az illető nem azt mondta pártbizottsági fölszólalásában. A tanulság azonban így is hasznos.) Az én gondolatom ugyanis így folytatódott magamban: de sokat kell moso- Fals hangok lyognia azért a kis mellékkeresetért az újságírónak! De sokszor el kell adnia meggyőződését! Hajszálra azt cselekszi, amit az utcán riszáló fonónő. Magát árulja. Azt hiszem nagyon szépen mondtam, hogy sokat kell mosolyogniok a külön pénzekért az embereknek. Inkább igaz, hogy túlontúl sokat kell dolgozniok érte. Igaz, lecsökkent a kötelező munkaidő a szabad szombatok belépésével, de sokszorosára emelkedett a munkával eltöltött tényleges idő. Attól sziszeg az ország, hogy egyre többen vannak, akik dupla időt dolgoznak és a hét végét is munkával töltik. Mind a két napot. Csak örülhetnék, ha ettől a körönctől némelyek mentesülnének. Mégse örülök, sőt ellene köhögök. Azt hiszem, ki kell egészítenem szótárunkat. Van a létminimum — amióta ki merjük ejteni a szánkon, egyre csak emelkedik számaiban, most talán a négyezernyolcszáz forintnál jár — és van az erkölcsi minimum, amelyik a havi hatvanszázezer körül kócorog. Akikről ugyanis soraim bevezetőjében szóltam, ennyit kapnak, hogy ne lehessen megvesztegetni őket, illetőleg azért, mert annyira hátrányos helyzetben vannak, hogy külön munkát se vállalhatnak. Semmiféle egyenlősdinek nem vagyok híve, de azért azt hiszem, minden pék, vasöntő, vasutas, tanár, villanyszerelő, asztalos, üveges, lakatos, egyszóval mindenki, aki annyira előnyös helyzetben van, hogy akár agyon is dolgozhatja magát, első szóra cserélne vele. Lemondana a loholásról, kapkodásról, a külön kukoricakapálásról, a disznóhizlalásról, amely egyre inkább a malacperselyhez hasonlítható csak, mert nyereséget alig hoz. Nyugodtan kivárná a napi munkaidő végét, nyugodtan megvárná a fizetésnapot és hazaballagna fölmarkolt fizetésével. Erkölcsi minimumot írtam az előbb, de talán jobb lenne hallgatnom a megint agyonmanipulált és demagóg tömegre, mint ahogy mindig is emlegettük, ha a többség a maga esze szerint másként gondolkodik és erkölcstelen minimumot, erkölcstelen küszöböt mondanom. Mert minek nevezzem azt a megosztottságot, ami evvel az erőszakolt ideológiával létrejött? Vannak a munkaidőn túl is dolgozó — agyondolgozó — tömegek és vannak a munkaidőn túli henyerek? Mert azt azért nem hihetem, hogy a sokkal jobban megfizetett adóügyes hazaviszi aktatáskájában napi restanciáit, és otthon, éjszakába nyúlóan is adóügyet. Neki joga is, ideje is lesz — vagy van? — beülni a presszóba, kimenni a strandra és előbb utóbb joga is, ideje is lesz lenézni mindazt, aki verejtékkel vagy verejték nélkül, de minden percét pénzkeresésre fordítja. mesterségem szerint a jövő nemzedékért is felelős vagyok, ezért azonnal továbbfűzöm a szálakat. Mondjuk, megüti az Eredeti nemzeti átlagot az adóügyes is, és összehoz élete párjával két egészséges gyereket. Szép családi életet él, a családi tűzhely melegénél azt tapasztalja tehát a két egészséges gyerek, hogy az ő családja egészen más, mint a loholóé. Bizony mondom, tartok tőle, megeshet még az is, hogy megveti amazokat, és sokkal többre tartja a maga világát. Biztosan lesznek olyan esetek, amikor a jól fizetett és a túlmunka alól erőszakkal fölmentett család sarja rátekint az alávalóbbakra. Jaj nekik, ha egymásba bolondulnak! Jaj nekünk, ha előjön újra a suba a subával, guba a gubával — illetve a buta a butával — receptje! Jaj nekünk, ha az adóügyes lánya a számvevőszék dolgozójának a fiát vagy valamelyik minisztercsemetét, képviselőfiókát keres magának! És jaj nekik is! Ugyanaz a kotta van előttem is, mint akárki más előtt, lehet, hogy a fülemmel van baj, de én fals hangokat hallok ki belőle. Kihallom azt is, hogy a güzülők serege egyszer majd nekimegy a könnyen élőknek. Az ellentétek magva el van vetve. Akkor vetettük el, amikor leginkább lehetőségünk lett volna az írmagját is kiölnünk. Vagy csak a fülorvoshoz kellene elmennem? Mondom, meglehet, hogy a fülemmel van a baj, de én olyan fals hangokat is kihallok a kottából, némelyek azért nem akarnak szavazni, hogy elejét vegyék a főhivatású képviselőségnek. HORVÁTH DEZSŐ