Debreceni Szemle, 1927 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 9. szám - Farkas Gyula: Jókai és Reviczky
JÓKAI ÉSzt. Jókai és Reviczky viszonyáról mindössze annyit tud az irodalomtörténet, amennyit Reviczky életrajzírói, Koroda Pál és Paulovits István feljegyeztek róla. Jókai életrajzírói nem tesznek róla említést. Pedig irodalomtörténeti szempontból nem lehet érdektelen, hogy a kiegyezés után fellépő költői nemzedék egyik kiemelkedő alakja hogyan vélekedett a nagy magyar regényíróról. Paulovits leírja, hogy Reviczky 1878-ban a Jókai szerkesztette Hon munkatársa lett. Amikor 1882-ben a Hon és a Nemzet Jókai szerkesztése alatt egyesültek, Reviczkyt több más társával együtt elbocsátották a szerkesztőségből. Okul Paulovits azt hozza fel, hogy Reviczky gúnyverset írt Jókai ellen abból az alkalomból, hogy Jókai Rudolf trónörökös előtt megalázkodva magát fakó poétának nevezte. Ez a vers valóban rendkívül erős és kíméletlen volt, mégis, azt hiszem, méltánytalan Jókait bosszúvággyal vádolni. Hiszen ha bosszú lett volna a célja, rögtön a vers megjelenésekor elbocsáthatta volna Reviczkyt. Maga Reviczky sem fogta fel így a dolgot. Paulovits idézi egy beszélgetését Tóth Bélával rögtön az elbocsátás után. Reviczky dicsekedve említi, hogy háromhavi fizetését kapta végkielégítésül, míg a többi elbocsátott újságíró azt sem kapta. Ugyanitt említi azt is, hogy a Honnak csak három vezércikkíróját tartották meg. Reviczky később sem szűnt meg Jókait támadni, de ennek sem volt hosszú az oka, hanem Jókainak egyoldalú esztétikai megítélése, mely Reviczkynél sokkal korábbi keletű, mint a tóntól való elbocsáttatása. Reviczky a legnagyobb dicsvággyal indult neki az irodalmi pályának. Érte fel is áldozta nyugalmas jövőjét, egész életét. Úgy érezte, ezzel jogot szerzett magának az irodalom felett ítélkezni. Amint magával szemben is mindenkor igyekezett a legszigorúbb mértéket alkalmazni, úgy nem kímélte meg barátait sem a legszigorúbb kritikától. A német irodalmon és esztétikán nevelődve, idegen mértékkel mérte a magyar irodalmat is, így ugyanabba a hibába esett, mint előtte jó félévszázaddal Kölcsey. A klasszikus magyar költők közül csak Arany Jánost becsülte igen nagyra, egyedül őt tartotta világirodalmi nagyságnak. Petőfi költészetétől valószínűleg az epigonok vették el a kedvét, akik túlozták a nagy lírikus gyengéit és akiket már Gyulai is ostorozott. Reviczky arisztokratikus lelke irtózott mindentől, ami népies és nem szerette hangoztatni ,,minden patriotikus magyarsága mellett sem“ a hazafiságát. Ez szerezte meg neki a „kozmopolita költő“ vádját, melyre az Arany Jánosnak címzett költeményében felelt meg. Ez a vers tömören adja egész költői programmját. Reviczky teljes tudatában volt annak, hogy az ő és kortársai költészete valami újat jelent a magyar irodalomban. Ezt az újat akarta is, mert érezte, hogy az új nemzedéknek nem lehet Petőfi és Arany utánzásában kimerülnie. 1.