Debreceni Szemle, 1996 (4. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Győri L. János: "A mythos magánya" - Észrevételek Csokonai debreceni "kicsapatásának" történetéhez"

„A mythos magánya” Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy az egyháztanács Csokonai második perén már nem képviselteti magát, jóllehet az első per Csokonaira nézve kedvező kimenetele jórészt a consistorium küldöttségének volt köszönhető. 1795 júniusára tehát vagy valóban annyira tűrhetetlenné vált már Csokonai magaviselete, hogy egykori nagy hatalmú támogatói is útjára engedték, vagy a háttérben tényleg poli­tikai összefüggésekre kell gyanakodnunk, melyről esetleg a jegyzőkönyv a vádlott és az iskola érdekében mélyen hallgat. Ez utóbbinak mindenesetre ellentmondani látszik az a tény, hogy Csokonai június 18-án Emlékezetnek okáért40 című írásában még válaszol a sebes döntésé­re. Ha tudatában lett volna annak, hogy az ítélet az ő védelmét is szolgálja, amennyiben vétkeit csupán diákcsínynek titulálja, az utolsó szó jogán nemigen vélekedett volna így alig négy héttel a vérmezei tragédia után a vele történtekről: „Boldogtalan jobbítása egy ifjú embernek! Uraim! Ha Ti én velem úgy bántatok volna, mint a­kit egy nemes illetés nemes érzésekre billent, én ember lettem volna és szerencsés, így pedig se ti, sem én célunkat el nem értük.”41­ 3. Az ügy egyházpolitikai háttere Az 1790-es évek első fele a magyarországi református egyház életének is moz­galmas időszaka. A század református egyháztörténetének fő vonása a laikus elem fokozatos térnyerése az egyház életében. A 18. század elejére kisebbségi hely­zetbe szorult protestáns egyházak ügyeit hagyományosan a befolyásos nemesek képviselték országos és megyei szinten egyaránt. Miután 1715-ben III. Károly levette a vallási ügyeket az országgyűlés napirendjéről, a református egyház még inkább rászorult világi pártfogóira, így aztán Bécsben és Pozsonyban ágenseket, vallási ügyvivőket alkalmazott. A század folyamán megnőtt a gyülekezeti egyház­tanácsok, az ún. presbitériumok jelentősége is, sőt 1734-ben a bodrogkeresztúri zsinat egy­házke­rü­leti világi főgondnokok választását is elrendelte. II. József 1781. évi Türelmi Rendelete a protestánsokat fontos jogokkal ruházta fel, a protestáns felekezetek közjogi státusa azonban csak II. Lipót idején, az 1790-91-es ország­­gyűlésen állíttatott helyre.42 Az új református egyházalkotmány megalkotására 1791-ben Budára zsinatot hívtak össze, melyre a világiak erőteljes részvétele volt jellemző. A zsinat végül ki is mondta a lelkészi és világi elemek paritását (egyen­rangú befolyását) az egyházkormányzatban. Ez a döntés azonban nem csekély feszültséget eredményezett az egyházon belül a következő években. A lelkésziek (hierarchák) és világiak (hyriarchák) összeütközésére Debre­cenben került sor a leglátványosabban. 1791-ben elhunyt Szathmári Paksi István püspök, s az egyházkerület lelkészei Sinai Miklós professzort választották utód­jául. A világiak nyomására Hunyadi Ferenc főjegyző visszatartotta a kerület hite­lesítő pecsétjét, s új választási gyűlést hívott egybe, ahol Sinait nemcsak püspöki, hanem professzori tisztétől is megfosztották, és Hunyadit választották püspökké. 40. Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Szépprózai művek. Akadémiai Kiadó, Bp. 1990. 148-151. 41. i.m. 150. 42. Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Bp. 1985. 173-176.

Next