Debreceni Szemle, 2003 (11. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Martonné Erdős Katalin - Szilágyi Zsuzsanna: A turisták Debrecenről alkotott képe

Turisták Debrecenrél vével fémjelzett turisztikai rendezvényekkel - például Dorottya Napok néven diák­színházi találkozó megrendezésével - nagyobb sikerrel bővíthetné kínálatát. 2.5. Debrecen színházi, zenei élete A város színházi és zenei életéről alkotott képpel sem lehetünk elégedettek (9. táblázat). A Csokonai Színház létén kívül olyan évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi rendezvényekről, mint például a Bartók Béla Nemzetközi Kórusver­seny, a Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál, a Debreceni Jazz Napok, vagy a nemzetközileg is ismert Kodály-kórusról illetve a Debreceni Filharmonikus Zene­karról, csak néhány turista tett említést (9. táblázat). A 18. század óta folyamatosan működő Kollégiumi Kántus már teljesen kimaradt a névsorból. A táblázatban feltüntetetteken kívül, néhány megkérdezett a zenei rendezvények lehetséges helyszíneiről (Bartók-terem, Nagytemplom, Kossuth-tér), a Nyári Szín­házról, a Zeneművészeti Főiskoláról és általában a fejlett zenekultúráról tesz emlí­tést. A programismertetőkben főleg a zenei események szerepelnek (a színházi programok már ritkábban), a turisták mégis sokszor tájékozatlanok. Ennek egyik lehetséges magyarázata az egyik válaszadó - aki már negyedik alkalommal tar­tózkodott Debrecenben - megfogalmazásában a következőképpen hangzik: „biz­tosan van, de nem lehet odatalálni!” 9. táblázat. Debrecen színházi, zenei életéhez kapcsolódó ismeretek a megkérdezett turisták %-ában 3. A turisztikai rendezvények ismertsége Debrecen legfőbb turisztikai vonzerejét jelenleg is a nagy hagyományokra visz­­szatekintő rendezvényei jelentik, s a turisták döntő hányada jobbára csak azok megtekintésére utazik Debrecenbe. A kérdés az, hogy vajon a turisták mennyire ismerik Debrecen teljes rendezvénykínálatát (10. táblázat). Színházi, zenei élet Magyar turisták Határon túli magyarok „Nyugati” turisták Csokonai Színház 36,0 18,2 14,3 Debreceni Jazz Napok 3,6 3,0­ Katonazenekari Fesztivál 3,6-4,8 Kodály Kórus 2,9--Vojtina Bábszínház 2,9-4,8 Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny 2,9 9,1-Debreceni Filharmonikus Zenekar 2,2--Nem válaszolt 54,0 51,5 71,4

Next