Debreczeni Ujság, 1932. szeptember (36. évfolyam, 192-220. szám)
1932-09-01 / 192. szám
2 Papert nem kapott felhatalmazást a Ház feje átlátására Berlin, augusztus 31. Arról, hogy a birodalmi elnök a birodalmi gyűlés elnökségét mikor fogadja, még tárgyalások folynak. Hindenburg elnök egyébként, mint beavatott helyen értesülünk, nem adott Papernek házfeloszlatást bianco felhatalmazást. Papen kancellár, mint ma délelőtt híre járt, feladja eddigi merev álláspontját a birodalmi gyűléssel szemben és nagy beszédben fejti ki programja.. A házfeloszlatás kérdéséről akkor történik végleges döntés, ha a Ház Papennek bizalmatlanságot szavaz. Általában az a körülmény, hogy a birodalmi gyűlésen többség körvonalai bontakoznak ki, elmozdította a politikai helyzetet a holtpontról. Vigalmi adó mérséklést ikernek a vendéglősök A debreceni Szállodások, vendéglősök kérelemmel fordultak a városhoz, hogy a tánc vigalmi adót és a kávéházakban folytatott kártyajáték vigalmi adóját szállítsa le. A tanácsi értekezlet a kérelmet nem teljesítette, mert a szabályrendelettől nincs módjában eltérni. Kik kaphatnak ingyen sírhelyet A szerdai tanácsi értekezleten véglegesen megálipították, hogy kiket lehet, illetőleg nem lehet a városi köztemetőben III. osztályú ingyen sírhelyre temetni. Ezek szerint az ingyen sírhelyet csak olyanok vehetik igénybe, akik mint a város szegényei halnak meg s így temetésükről is a város gondoskodik, tehát vagyonuk, vagy fizetőképes hozzátartozójuk nincs. Ingyen sírhelyre lehet igényük azoknak, akik valamely klinikáról, vagy kórházból temettetnek el, a klinikai vállalkozó által. Az utóbbiaknál azonban meg fogják állapítani, hogy nem maradt-e fizetőképes hozzátartozójuk. Végül kimondotta a polgármester, hogy az OTI tagjai sem igényelhetnek ingyen sírhelyet, mert részükre az OTI-től temetési segély jár. -----——■ | Antalics vezeti a Hungária—Bocskay mérkőzést Budapest, augusztus 31. A bírák testülete a Hungária— Bocskay mérkőzésre, amely vasárnap lesz a Hungária-úti pályán , Antalics bírót jelölte ki. NAGYSZÁLLÓRA 11 IMPERIAL GRAND HOTEL Budapest, VII., Rákóczi út 90. 1 perc a Keleti pályaudvartól. Legmodernabb A-rendezésű elsőrangú családi szálloda. 152 szoba iideg-meleg folyóvízzel, központi fűtéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étteremmel. A lap igazolt előfizetői 20 százalék kedvezményben részesülnek DEBRECZENI ÚJSÁG 1932. Szeptember 1. Csütsörtök. BBBBBBBBBBBBBBMmBBB ■««»■■■■■»■■■■■■■■■■■■SBHMUli Gambrinus étterem esténkint Kiss Jóska zenekarával játszik-Menürendszer 1 P 20. Étlapszerinti választás kihordásra is. 10 szelvényes füzet P II. <Ma«jaBBHaBaaMB»9iBan!saMraKBMHHW*Haa&BBasa;snsu» Közel félmillió munkás lép Száváikba MngMában London, augusztus 31. A lancashirei textilvidéken nagy propagandát fejtenek ki a szakszervezetek, hogy minél nagyobb munkástömeget bírjanak sztrájkra. Eddig már 153.000 szövőipari munkás szüntette be a munkát s a hét végére további 400.000 munkás sztrájkba állását várják, ami az összes szövőgyárak üzemének leállítását jelentené. Kedden egyébként megtörtént az első összecsapás is a sztrájkolók és a rendőrök között. Earley városában a sztrájkolók összegyűltek az egyik gyár előtt és meg akarták támadni a gyárat. A rendőrök erre gumibotokkal szétkergették a tömeget. Eközben többen megsebesültek. Az angol fővárosban, csütörtökön, szeptember elsején súlyos közlekedési sztrájk kezdődik. A londoni autóbusz-soffőrök és egyéb autóbuszalkalmazottak szakszervezetei elhatározták, hogy bérdifferenciák miatt csütörtökön abbahagyják a munkát. Könnyen lehetséges, hogy a közúti villamosvasutak és a földalatti vasút munkásai is csatlakoznak a sztrájkhoz, amely esetben az egész közlekedés megbénul. A lengyel petróleum-iparban ugyancsak csütörtökre várják a sztrájk kitörését. A szakszervezet már proklamálta a munka beszüntetését. A kormány igyekszik elhárítani a sztrájkot, mert az egész leneves olajfinomító ipart megbénítaná. A sztrájk oka munkabérleszállítás. A Rurh-vidéken is súlyos bérkonfliktus tört ki. A bányatulajdonosok szövetsége felmondta a bányászok bérszerződését, mert a rossz gazdasági viszonyok miatt csökkenteni akarják a béreket. Százhatvan bánya munkássága áll emiatt a sztrájk szélén. Felmentené a törvényszék Baghy Lajosáét, aki agyonlőné brutális férjét A bíróság zárt tárgyaláson folytatta le a bizonyítást és megállapította, hogy az asszony önvédelemből, kényszerhelyzetben élt Budapest, augusztus 31. A budapesti törvényszék Horváth Géza tanácsa szerdán reggel 9 óra- kor kezdte meg a hirtelen felindulásban elkövetett szándékos emberöléssel vádolt fiatal úriasszony, dr. Baghy Károlyné ügyének tárgyalását. *** Miután az elnök megnyitotta a tárgyalást, maga elé szólította a gyászruhás vádlottat, aki alig hallható hangon mondta be személyi adatait. 1912-ben született, most húsz éves. Hat gimnáziumot és az iparművészeti főiskola grafikai falkultását végezte. Apja Lukovich Gyula ezredes. Az elnök ezután sorra vette a tanukat. Jelentkeztek Havasék, a szomszédok, akikhez Baghyné a dráma előtt bemenekült, azután a cselédlány, a tragédia legközvetlenebb szemtanúja, barátok, rokonok akik közelről látták Baghyék házasságának viharokkal teli menetét. Jelentkezik Baghy Rózsi* Baghy Károly húga és könnyekkel a szemében figyeli a vádlottak padján ülő nőt, aki agyonlőtte a testvérbátyját. Az elnök felszólította a tanukat, hogy ha óvják el a tágcyalótermet és most már csak Baehvai marad a bíró előtt. Most kezdődne a tulajdonképpeni tárgyalás, azonban Sándor László dr., Baghyné védője kérte, hogy a törvényszék rendeljen el az egész tárgyalás tartamára zárt tárgyalást. Indokait ugyancsak zárt ajtók mögött kivánna előterjeszteni. Zárt tárgyalás Horváth elnök kiürittette a termet s néhány perc múlva kihirdette a bíróság döntését, amely szerint a Baghy-ügy tárgyalását mindvégig zárt ajtók mögött folytatják s csak az ítélethirdetés lesz nyilvános. Az elnök a bíróság intézkedését azzal indokolta, hogy a tárgyalás során a közerkölcsiséget veszélyeztető körülmények merülhetnek fel és ezért zárja ki a nyilvánosságot. Felmentő ítélet Pontban három órakor a bíróság és Horváth Géza dr. tanácselnök a nyilvánosság előtt hirdette ki a törvényszék ítéletét. Ítéletében a törvényszék özv. Baghy Károlyné született Luskovich Ilonát a perrendtartás 326. szakszának 3. pontja alapján felmentette az ellene emelt vád alól. Az indokolat szerint a nyomozás és a főtárgyalás egybehangzó adatai alapján a törvényszék megállapította, hogy Baghyné 1932 március 17-én, körülbelül délután fél három órakor házastársára, Baghy Károlyra, pisztolyból rálőtt és a lövés Baghy halálát okozta. A vádlott ezt a cselekményét beismerte. A vádlott szerint kényszerhelyzetben, jogos önvédelemből követte el tettét, mert férje jogtalanul megtámadta, összeverte és revolverrel életére tört, hangoztatván, hogy: „Élve a kezeim közül nem kerülsz ki, végzek veled!“ A bíróság a jogos önvédelemre vonatkozó védekezést a főtárgyalás adataival bizonyítva találta, ezenkívül bizonyítva találta a helyszíni szemlét foganatosító hatósági közegek vallomásával. A törvényszéki orvosszakértők és a fegyverszakértő véleményei megerősítik a vádlott védekezését, vagyis kétségtelenül bebizonyított tény, hogy a sértett fe nyegetve bántalmazta a vádlottat. A sértett feleségét megtámadta, amely megtámadás jogtalan volt még abban az esetben is, ha alapos okyavv evan merült volna fel a féltékenykedésre. E tekintetben azonban a főtárgyalás semmiféle bizonyítékot egyáltalán nem szolgáltatott. A sértett részéről a támadás közvetlen és megdöbbentően brutális volt. Súlyos, megbecstelenülő szavakkal illette az asszonyt, öklével az arcába sújtott, leteperte, fejét a falba verte és utánalőtt. A vádlott kétszer menekült a támadás elől és férje ennek ellenére még a szomszéd Havasné lakásából is erőszakkal, lelövéssel fenyegetvevisszahurcolta a lakásba, lezárta az ajtót, majd maga elé tette a revolvert ezt mondva: „Most előbb megkínozlak, azután megöllek, élve nem szabadulsz ki.“ Azután újból rátámadt az aszszonyra, aki az ablakon át akart menekülni. A sértett ráparancsolt: „Az ablakot betenni!“ A vádlott ebben az életveszélyes helyzetben ragadta magához a revolvert, amelynek birtoklásáért pillanatokig dulakodás folyt közöttük. Ennek hevében elsült a revolver és a trolló a sértett homlokán végigszántott. Baghy Károly ekkor sem vesztette el akcióképességét. újból rátámadt az asszonyra, aki ekkor két-három lépés távolságról rálőtt és szíven találta. Kétségtelen tény, hogy a vádlottban ezen cselekmény elkövetésére irányuló elhatározás végszükségben keletkezett, hogy életét megmentse, mert nem lehetett előtte kétséges, hogy ha ismét férje kezébe kerül a revolver, úgy férje okvetlenül lelövi és sorsát el nem kerüli. A vádlott jogos önvédelemből, szorongatot helyzetben lőtt férjére. A törvényszék bizonyított tényként állapította meg, hogy a vádlott cselekményét életveszélyes jogtalan támadás elhárítása céljából, élete megmentéséért, jogos önvédelemből, szükségszerűen követte el, amely cselekmény a vádlott terhére be nem számítható, miért is a törvényszék a vádlottat az ellene emelt vád és következményei alól felmenti. Ez a bíróság ítélete. Az ítéletben Baghyné és védője megnyugodott, az ügyész felebbezést jelentettbe. Megtalálták Amundsen északi sarki expedíciójának állomáshelyét London, augusztus 31. Egy orosz sarkvidéki expedíció érdekes leletre bukkant. Mint a Reuter iroda jelenti, Amundsen 1919 évi expedíciójának állomáshelyét megtalálták Amundsen sajátkező jegyzeteivel. Ugyancsak találtak néhány jegyzetet Amundsen munkatársának kézírásával. Szeptember elején kezdi meg magyarországi körrepülését a Giustizia per rUngheria A Giusticia per l‘ Ungheria Magyarország nagyobb városait fogja meglátogatni. A repülés Mussolini ajándék repülőgépének bemutatását szolgálja, a túrarepülés programja a következő: Szeptember 4. Mátyásföld—Pécs— Kaposvár—Mátyásföld, szeptember 1- én Mátyásföld—Szeged—Békéscsaba— Mátyásföld, szeptember 16-án Mátyásföld—Székesfehérvár—Szombathely — Szeptember 17-én Szombathely—Mátyásföld—Debrecen—Nyíregyháza, ■ — szeptember 18-án Nyíregyháza—Miskolc—Mátyásföld. A gép bemutatása mindenütt ünnepélyes keretek között történik.