Debreczeni Ujság, 1941. január (45. évfolyam, 2-25. szám)
1941-01-03 / 2. szám
párt sohasem sajáit érdeked nézte, hanem a város cíkű nemzet érdekeit tekinti legelsőnek? Bármilyen váratlan események jöjjenek is a jövendőben, én azt hiszem,hogy mindnyájan nyugodt lélekkel bízhetünk azok elébe, amíg a Főméltóságú Kormányzó Urunk bölcsessége vezeti ezt a nemzetet (viharos éljenzés), amíg a miniszterelnök lér kitartó erélye és pártunk elnökének ,a pártvezér urak helyettesének szelleme uralkodik ezen a párton. — Meg vagyok győződve arról, hogy az elkövetkező esztendő csapásait, megpróbáltatásait éppen olyan kitartással, önfeláldozással ss szilárdsággal fogja ennek a városnak minden polgára elviselni, mint az elmúlt évben. Én nem tudok rózsás képet festeni a jövendőről. Mindnyájunknak el kell készülve lenni mindenre. Csak az a fontos és ez lebegjen állandóan szemeink előtt, hogy mindent megteszünk azért, hogy országunk, népünk és városunk boldogulhasson ! Ehhez a munkához kérem a segítségeteket, és én ígérem, hogy épp úgy, mint az elmúlt esztendőben, a jövőben is minden erőmből a városnak és az országnak javára fogok munkálkodni. És ha biztosan tudom, hogy a hátam mögött állatok, egy akarattal fogunk a kérdések megoldásához, akkor munkásságunk sikerre fog vezetni. Ezt kívánom és egy igen boldog újesztendőt. (Hosszantartó, lelkes éljenzés és taps.) A főispánt válasza után sokáig, melegen ünnepelte a Magyar Élet Párt küldöttsége. Herczeg Ferenc a Liga feladataira Budapest, január 2. Újév első napján a Magyar Revíziós Liga vezetőségének népes küldöttsége tisztelgett Herczeg Ferencnél a Magyar Revíziós Liga országos elnökénél. Az elhangzott üdvözlésre Herczeg Ferenc válaszolt. A magyar jövőt illetően kijelentette, hogy azt derűlátássá nézi és erre a magyar népnek meg is van minden oka, mert ezer éven keresztül egy csodálatos erő, az Úr Isten különös kegyelme vehette útjait. A húszéve-a trianoni sínvedéstől is ez mentette meg és vette arra az útra, amely a szebb é boldogabb Magyarország kialakulóihoz vezet. Végül kijelentette, hogy Revíziós Ligára továbbra k nagy és komoly feladatok várnak, ért ellenségeink továbbra is megtésztő propagandát folytatnak Mararonzeág ellen. A Revíziós Liga eladata, hogy a külföldi közvéleményt helyesen tájékoztassa és őt nagy felkészültségénél fogva 9Sre teszi. (MTI) A városi tisztikar küldöttége a főispánnál Debrecen város tisztikarának küldöttségét Zöld József helyettes polgármester vezette a főispánhoz. — Ismét megjelentünk az új esztendő első napján. — mondotta a többi között Zöld József h. polgármester üdvözlésében, — hogy újévi jókívánságainkat kifejezzük. Most újra fülembe csengnek Méltóságod -JOJÜ+ évi szavai, amellyel teljes öszszefogásra, teljes erőfeszítésre buzdított bennünket Ezeket a szavakat hozzánk Intézte Méltóságod, de tudtuk, hogy Magára értette, mert munkában és felelőségben Méltóságod áll a első helyen! A történelem nagy rohanásában a mai nap nem jelent most sem megállást, pihenést, csak utalást arra, hogy viszszapillantsunk a múltra és újult erővel kezdjük az új évet. Tudjuk, hogy ebben az évben nehéz feladatokban és gondokban lesz részünk, és hogy ebből legbővebben Méltó, súgódnak jut ki. A város közönsége, társadalma. Intézményei ebben a munkában bizalommal, szeretettel állanak Méltóságod háta mögött. Kérjük, hogy áldja meg erővel, egészséggel a Mindenható Méltóságodat ! A b. polgármester Üdvözlésére a főispán a következő szavakkal válaszolt : — Köszönöm a szíves üdvözlést. Sajnos ebben az évben sem tudok mást mondani,, mint tavaly. Meg kell állapítanom, hogy a tavalyi intelem példás eredményeket hozott, a város tisztikara példásan győzte le azokat az akadályokat, amelyeket az élet elébe gördített, s igyekezett a polgárság sorsán könnyíteni. A jövőben ugyanezek a feladatok fokozottabb , mértékben fennállanak. Sem az időjárás, sem a különleges világesemények nem mutatják azt, hogy ez az esztendő a békés, alkotó munka esztendeje lesz. Újra csak a legmegfeszítettebb munkával tudjuk megtartani a nehéz idők kívánta egyensúlyt. Kérlek benneteket foglalkozzatok szeretetek megértéssel az emberekkel. Nekik is ezer bajuk van. Nyújtsatok nekik segítő kezet gondjaikban. Ha ezt megteszitek, akkor jó és boldog leszaz új esztendő. A városi tisztviselők küldöttsége IDIfRICINI ÚJSÁG rAJDUFOJ. után Pap László evangélikus espe- nisztanverses debreceni szervezete rel a Nemzeti Munkaközpont nevé- I képületében üdvözölte Lossonczyben, dr. Balogh Gyula pedig a Ba- Istvi főispánt. A bukaresti,C*reatul fenyegetőtest ifenatalátN« nwk tocuwA filek*d«i Bukarestből jelentik. A Curental vezércikében arról ír, hogy az 1941. év az elhatározások éve. Könnyen lehet, hogy béke következik, de megtörténhet az is, hogy Románia beavatkozik és részt vesz a most dúló háborúban, aminek eredménye csak a „Tiszától a Dnyeszterig“ jelszó újra megvalósulása lehet Bukarestből közük . Antonescu tábornka erkölcsi felkészültség hiánya címa a csendőrségtől ellecsütott egyzredest, 6 alezredest, 45 emaiyorló századost, 2 főhadnagyot ásty hadnagyot. Bukarestül jelentik: A román vasútvonalak beszüntették az összes gyárvonatok közlekedését. Valamenny vonalon csak személyvonatok vanik forgalomban .( Filov bolgár miniszterelnök Bécsbe utazott Belgrád, január 2. Filov bolgár miniszterelnök átutazott Belgrádon. Magántermészetű ügyben Bécsbe utazik. Belgrád, január 2. Filov bolgár miniszterelnök bécsi utazása balkáni diplomáciai körökben feltűnést és meglepetést keltett annyival is inkább, mert az utazás tervéről, előzőleg «»mint sem tudtak. A bolgár fővártban szerdán este tették közé a csítazás hírét, amikor a minisztereink már néhány órája úton volt. Filov utazása különböző találgatáskra adott alkalmat, bár bolgár észről hangoztatják, hogy Filov fakorvosi kezelés végett utazott Bácre. (MTI) Az idén is megretszik az országos gazdasági ráállítást Budapest, december 2. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kiállítást rendező bizottsága elhatározta, hogy 1941. évi 50. jubiláris kiállítását a szokásos időpontban március 29-én és április 6. napjain rendezi meg. A kiállításon tenyészállatok értékesítését jelentős szállítási vitel és különféle estyéb kedvezmények mozdítják elő, amelyeknek segi tágévei az ország legtávolabb felső területei is itt szerezhetik be kiváló minőségű állatanyagból a piállat szükségleteiket. A belföldig 50 százalékos, a szomszédos állatokból ugyancsak jelentős utazási kedvezmények lesznek.. (MTI) ijedtében meghalt mert a menekülő betörő térjére lőtt Tragikus végyt szilveszteri kirándulás három célt tévesztett golyóval és egy asszony hirtelen halálával Megdöbbentő merénylet és tragédia történt Rákosligeten Szilveszter éjszakáját Kelemen Nándor rákosligeti lakos Szilveszter éjjel feleségével együtt szórakozni ment. Kitűnő hangulatban együtt töltötték a Szilvesztert, majd a reggeli órákban hazafelé indultak. Mikor elérték a lakásukat, Kelemen ki akarta nyitni az ajtót. Nagy meglepetésére az ajtót nyitva találta s alig lépett a küszöbre, az előszobából egy ismeretlen férfi ugrott ki, és eszeveszetten szaladni kezdett. Kelemen mindjárt sejtette, hogy betörő járt a lakásán és a hajnali órákban kiabálni kezdett: — Fogják meg, fogják, .meg !.. Betörő... — kiáltotta ismételten. a betörő után akarta vetni magát. Az ismeretlen férfi azonban menekülés közben előkapta revolverét s egymásután háromszor lőtt belőle az üldöző Kelemen felé, aki erre abba Hagy te » basiant. Szerencse!"'. A tettes a nagy izgalom ben nem tiltott jól célozni és golyók célt tévesztettek. Kelemenné azonban annyira megijedt, hogy egy halk kiáltással szívéhez kapott és összeesett. A.S előhívott orvos megállapította, hogy szívszélhűdés érte és még a helyszínen meghalt A betörő a nagy zűrzavarban elmenekült, de személyleírása a csendőrség birtokában van, amely a rablóért kísérlet tettesének kézrekerítésére széles körű nyomozást indítón. AZ ÚJ KÜLDMÍVELÉSÜGYI MINISZTER HIVATALÁBAN Budapest január 2. Báró Bánffy Dániel földmivelésügyi miniszter -i eszortök délelőtt vette át hivatali tisztviselők nevében Ricscilarik Béla miniszeri osztályfőnök üdvözölte. 1941 jannuár 3. némzek AZ APOLLÓBAN minden nap SHIRLEY TEMPLE » színes csoda-fümbe« Mh madár I munkácsi kásák emlékezete — * Rogyovok kicsi kfi»lelm««ek krfordítója — Vízkeresztkor lesz második évfordulója a cseh-ukrán bandák munkácsi orv támadásának, amikor is csaknem 4 zászlóalj cseh-ukrán sereg allatomos rohamát verte vissza a Rongyosok egy szakasznyi hős csapata. A Felnőttek Vasárnapi iskolája, melynek népművelési munkatervében vasárnapról-vasárnapra sok nemzetnevelő értékű és érdekes tárgy szerepel, a most következő vasárnapon, január 5-én délután 5 órakor ünnepélyes keretek között fog áldozni a magyar integritás ragyogó hősei emlékének és egy előadás keretében ismertetni fogja ennek a csodálatos magyar hőstettnek történetét. Az emlékező est műsorán egy, a munkácsi hősök emlékének szentelt költemény is szerepel. A népművelési est második részében pedig egy színes vetített képekkel kísért előadásban is része lesz a közönségnek. A hazafias est színhelye a Vígkedvűutcai gör. hát. iskola emeleti díszterme Belépődíj nincs ! Táviratok ELHUNYT RIBBENTROP ÉDESAPJA Berlin. .Január 2. (Német TI) Újév napján 82. életévében Berlinben elhunyt Ribbentrop ny. alezredes, a nemzeti szocialista párt tagja, Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter édesapja. (MTI.) SZLOVÁK KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT BERLINBE ! Pozsony, Január 2. (Bud. Tud.) Ma szlovák küldöttség utazott Berlinbe, hogy kölcsönös jogsegélyt célzó egyezményeket írjon alá a német fővárosban. A tárgyalások előreláthatóan 14 napig tartanak. (MIT) SÚLYOS NÁTHALÁZ-JÁRVÁNY JUGOSZLÁVIÁBAN Belgrádból jelentik, hogy egész Jugoszláviában hirtelen megváltozott az időjárás. Újév napján 12 fok meleg is volt. Az egész országban erős náthaláz-járvány lépett fel. Csak Belgrádban több mint 100 ezer ember betegedett meg. MEGSZÜNTETTÉK A SZOVJET HADSEREG POLITIKAI IGAZGATÁSÁT Budapest, január 2. Moszkvából jelentik, hogy a szovjet kormány megszüntette a szovjet hadsereg politikai igazgatásának hivatalát. Ebből a hivatalból csupán a propaganda osztály maradt meg. Az eddiei vezetőket felmentették állásukból. Vígszínház mozgó MA UTOLJÁRA Stan és Pan falrengető vígjátéka : Repülő ördögök a legvidámabb amerikai film! Holnaptól: SZERELEM ÉS VÉRPAD