Heti Délkelet, 2004. január-június (11. évfolyam, 1-24. szám)
2004-06-24 / 24. szám
Jövünk és megyünk a szó legmélyebb, létfilozófiai értelmében. Megszületünk erre a világra, és törvényszerűen kilépünk belőle. Minden, ami e kettő közé szorul, az is jövés-menés. Az egész élet mozgás, történés. Szépen ragadja meg magyar nyelvünk ezt a kikerülhetetlen állapotot a következő szópárokkal: jön-megy, tesz-vesz, lót-fut, jár-kel. De életünk egésze a tényleges érkezéseink és indulásaink - ha tetszik -, kezdéseink és befejezéseink sorozata. Jövünk és megyünk Ebbe a folyamatba simul az a könyv is, amely írásom, bemutatóm, kedvcsinálóm tárgya. Történt (kezdődött) 1855-ben, hogy megalakult Békéscsabán egy gimnázium, amely az evangélikus egyház fenntartásában nagy fejlődésen ment át, és országos rangra emelkedve működött államosításáig, 1948-ig. Egyik kimagasló tanára volt Csák István - neki állít emléket a könyv. Az iskola történetének egyik legjobb érettségi eredményét produkáló osztályának volt osztályfőnöke — ők, az 1941-ben maturáltak írták a könyvet. Csák tanár úr fiatalon került a gimnáziumba az egyetem elvégzése, egyéves angliai tanulmányút és néhány éves pályakezdő sárospataki gyakorlat után, hogy évtizedeken keresztül angolt és latint tanítson (majd a kommunista rendszerváltás után oroszt is). Fiatalos lendületével, tantárgyai iránti szeretetével, teljesen új módszertani szemléletével elvarázsolta diákjait. De nem csak oktatóként, hanem igazi pedagógusként, tehát egész lényével hatott tanítványaira. így kerültek ki keze alól az angol és latin nyelvet és kultúrát megkedvelő, a világra nyitott, az élet minden helyzetében becsületes embereknek megmaradni akaró diákok. „It’s a long way to go...” - tanította diákjainak az írók egyik népdalát, azaz „Hosszú a megteendő út...”. Gondolta-e akkor, hogy majdan egy emlékének dedikált könyv címe lesz ennek az éneknek az első sora, vagy hogy a gimnázium épületének folyosóján fölállított emléktáblájánál évente eléneklik ezt a dalt? Hosszú volt az ő útja is és legkiválóbb osztályának is az. Ebbe az osztályba járt: Dér Endre József Attila-díjas, Szegeden letelepedő író, aki élete végéig büszkén vállalta békéscsabai, evangélikus gimnáziumi gyökereit. Dr. Fehér Dezső, aki a magyar lósport elismert vezetőjévé vált, és több sikeres szakkönyvet és nagy nyilvánosságnak szánt kiadványt jelentetett meg. Gellért Géza, a magas szakmai körökben is jegyzett kiváló fotóművész, akinek több sikeres hazai és nemzetközi kiállítás fémjelezte munkásságát. Kiss István Kossuth-díjas kémikus, aki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kutatója, tisztviselője volt. Schéner Mihály Kossuthdíjas festőművész, a Művészeti Akadémia tagja, Békéscsaba díszpolgára, a Békéscsabán található Meseház alapítója. Salamon József, aki a Budai vár rekonstrukciójának volt a főmérnöke. Az osztályból sokan futottak be szép és nemes pályát, akiknek emlékét „csak” családjaik, munkatársaik őrzik, no meg az iskolai évkönyvek, és most már ez az összeállítás is. Sajnos voltak, akiknek nem adatott meg a hosszú út, mert koncentrációs táborban vagy légi csatában vesztették el életüket. Mindannyiukon keresztül szól nekünk a könyv7 a múlt egy szeletéről, mutatja be az akkori iskolai életet. Az akkori iskolásoknak minden bizonnyal érdekes a sorokon keresztül és a bő képanyag segítségével felidézni a századközepi hangulatot, a fiatalabbak pedig bepillanthatnak egy részben elmúlt időszakba, aminek ismerete nélkül viszont értetlenül és gyökértelenül mozognak a mai világban. Hisz köztünk él még az a 70-90 éves nemzedék, amelynek van mondandója, és nem is akármilyen. Tőlük, az idősektől, bölcsektől érdemes tanulni, legalábbis odafigyelni emlékeikre, véleményükre és nem a blöff-kultúra dekadens jegyeit felmutató és exportáló nyugatot majmolni. Üzenetük az alábbi idézetekből is kiolvasható: „Tanár úr kérem, akkor nem tudtam, de sohasem fogom elfelejteni... Mennél öregebbek leszünk, annál inkább megértjük, mi mindent nyújtott nekünk az evangélikus gimnázium. Nem a tananyag az, ami elsősorban megmarad, amit hasznosítunk, hiszen folyamatosan rengeteget tanulunk hozzá (és mennyit felejtünk!), hanem tanáraink személyisége az emlékezetes. Leginkább emberi magatartásuk, példamutatásuk járult hozzá egyéniségünk fejlődéséhez, befolyásolta sorsunk alakulását.” (Kiss István) „Szeretettel gondolok diákéveimre és neveltetésemre, melyet a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban kaptam. Amit művészetemben elértem, szeretném megköszönni és viszit s a long way... Csák István tanár úr emlékére szaadni az Ifjúság kultúrájában Szeretettel gondolok tanáraimra és a gimnázium szellemiségére. (Schéner Mihály) „Iskolánknál volt egy cserkészcsapata, a 18 számú Csaba Cserkészcsapat csapat parancsnoka Kimer (Kincsés) Gusztáv lelkipásztor, a Guszti bácsink volt. Nagyszerű embert tiszteltünk benne, aki papi hivatása mellett nagy súly helyezett a fiatalság erkölcsös hazafias nevelésére. Ezért szerettük őt.... Az lehetett cserkész, ak megfelelő előmenetelt mutatott tanulásban, és ha jól emlékszem a gimnázium harmadik osztálya befejezte. ... Cserkész életünk legnagyobb élményét a táborozások jelentették. Erre készültünk egész évben.” (Filipinyi Zoltán) A könyv színes borítóján a háttérül szolgáló osztályfotó és a térbe egyszer csak becsöppent egyensapka (mintegy az akkor iskola összefoglaló szimbólum és a múlt felbukkanása, a ré folytatódásának jele) látható. Ez kiváló munka ugyanis az 199 ban újonnan alakult Békéscsaba Evangélikus Gimnázium művszeti szakközépiskolás diákjainak ötletes és esztétikusan kivelezett munkája plasztikusan mutatja az értékes múlt és a r ményteljes jövő találkozását a j lenben. Jövünk és megyünk. Ha előle utóbb menniük is kell a köny íróinak, szerkesztőinek, a szertettel összeállított kiadvány jlentős dokumentumértékkel me marad a mindenkori beiratkoz és elballagó nemzedékeknek. Bakay Péte A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium 1941-ben végzett diákjainak visszaemlékezései Heti Délkelet 17