Délamerikai Magyarság, 1946. július-szeptember (18. évfolyam, 2519-2557. szám)
1946-07-02 / 2519. szám
-■wy DÉLAMERIKAI MAGYARSÁG Kedd, 1946. július hó 2. útján kapcsolatban voltak az atombombát vivő szuper-repülőerőddel és a “főhadiszállás’ parancsnokságával. A tudósító leírja a robbanás pillanatát, a vakító fény, füst és forróság kiterjedését a korallszigetekről, de a robbanás eredményéről nem lehetett az első percekben semmit sem tudni Az atombomba hatását csak a szakértői vizsgálat fogja napok vagy hetek múlva pontosan megállapítani. Nem történt nagyobb földrengés Az atombomba robbanásának pillanatában készenlétben álltak az egész világon, így Argentínában is, a földrengést jelző állomások, hogy megfigyeljék a bombarobbanás esetleges kihatásait? Az első jelentés Londonból érkezett, amely szerint a Bikini-szige-ektől 10.000 kilométernyire fekvő , West Broovich állomáson a bomba robbanásának pillanatában három másodpercig tartó földrengést jeleztek a készülékek. A világ végétől féltek Párizsban Párizsban nagy izgalommal várta az utcákon összegyűlt tömeg az atombomba kísérletről érkező híreket, mert egy francia tudós a laptudósítók előtt tett nyilatkozatában lehetségesnek tartotta, hogy a ledobott atombomba robbanása nemcsak a Csendes-óceánon okoz borzalmas pusztítást, hanem onnan átterjedhet a világ minden tengerére és Egyetlen magyar szaküzlet, írógépek számológépek szakszerű karbantartása, javítása és újjáalakítása. ELAD - VESZ - BECSERÉL “LA PRECISA” Szalai Jenő Av. P. R. S. Peña 1129. U. T. 35—5727 HIRDESSEN a „D. Magyarságban” MOST 1/2 áron kaphatók az egyes megmaradt darabok a múlt szezonból. elsőrendű minőségű (teljesen modern) AMÍG a KÉSZLET TART! KÖPENY szőrme dísszel, vagy anélkül. RUHÁK gyapjú és selyem anyagból. KOSZTÜMÖK díszes és sima kivitelben. BLÚZOK vivella és selyemből. KABÁTOK különböző színekben. ILCA 491 ESMERALDA 491 f-ik emelet - U. T. 32—3560 Nincs fiók-üzlet %****X-X-X-X-X-X****XXX-X*ÍÜXX-X**XX*X-X-X***-X-X**-X-X-X***#*:H Nem újulnak ki a harcok Buenos Aires, julius 1 Nankingból érkező jelentés szerint ma járt le a három hétre kötött fegyverszünet a nemzeti és kommunista haderők parancsnoksága között és minden jel arra mutat, hogy Marshall tábornok közbenjárására sikerült az ellenségeskedés kiújulását megakadályozni. Az amerikai tábornok tanácskozást folytatott Csang-Kai-Shek tábornagygyal és Csu-En-Lui kommunista tábornokkal a békés megegyezés érdekében Kínában? Uvalle 737 és 755 Buenos Aires Vidéki megrendeléseket aznap szállítunk -x-x-xx-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-xx-x**-x-x-x-x****-*-x*****-x-x-x-x********x* LÁTOGASSA MEG kézzel készülő cipőink műhelyét és táskagyárunkat, ahol a legnagyobb előzékenységgel várjuk. Európai sámfák felett is rendelkezünk 1/2 pontokra és minden láb-hosszúság, vagy szélességre küldjön szeretet csomagot hozzátartozóinak Európába is. r. l Victoria 8 50 U. T. 34-8582 L I B E Z Kávé —élelmiszer — ruha — cipő — cigaretta — CSOMAG $ 32.50-től Magyarországba, Ausztria, Csehszlovákia, Erdély, Románia, Németország valamint az összes európai országokba küldünk jótállással. elpusztíthatja az egész földet. Ez a pesszimista jóslás azonban teljesen alaptalannak bizonyult. Új kísérlet a víz alatt Washingtoni jelentés szerint három hét múlva megismétlik az atombomba kísérletet és ez alkalommal a tenger színe alatt 8 méter mélységben robbantják fel a bombát. Blandy tengernagy szerint ez a robbanás sokkal nagyobb pusztító erővel fog bírni, mint a tenger színe feletti robbanás. . . Mi haszna lehet a tudománynak? Oslói jelentés szerint Zachariassen egyetemi tanár, aki a chicagói egyetem atomkutató osztályának egyik kiváló tagja, a svéd fővárosba érkezve, nyilatkozatot tett a Bikini-szigeteken végzett atombomba-kísérletekről. A svéd származású amerikai tudós kijelentette, hogy a Bikini-kísérlettől nem sok hasznot remél a tudomány számára és tulajdonképpen csak a haditengerészet stratégiája szempontjából bírnak ezek a kísérletek jelentőséggel. Sürgősen meg kell egyezni az atomenergia felhasználására Newyorki jelentés szerint Baruch senátor, az Unió atomellenőrző parlamenti bizottságának elnöke újabb beszédben sürgette az UNtom-ellenőrző bizottsága előtt az Egyesült Nemzeteket, hogy hozzanak mielőbb megegyezést létre aztomenergia felhasználásának kördésében, mert a veszély napról-napa nő. Baruch felolvasta Truman elnök táviratát, amelyben méltatja az UN atom-ellenőrző albizottságának jelentőségét és felhívja a bizottság tagjait a világ békéjének és az emberiség jólétének biztosítása érdekében az odaadó munkára. Truman elnök ismételten hangsúlyozza hogy minden erejével támogatni fogja az MN munkáját. Az egyik óriás-fényképezőgép beépítene a “C—54” megfigyelő repülőgépbe. — Körülbelül 1 méter 20 centiméter hosszú és 1000 kgr. súlyú az automata felvevő-készülékt. -X*-X-X-X-X**-X-X~X**-X***-X-X-X**-X-K*X***#-X-X-X-X**-X**-X-X-X-X-X-X-X*-S Szerezzen ön is egy előfizetőt! BERNARD B. Baruch, az északamerikai atomenergia-bizottság vezetője (balról) tárgyal a bomba politikai vonatkozásairól Trygve Lie-vel, az UN főtitkárával- e A “C—54” repülőgép megfigyelő helyei 20 különböző — kép és felvételre alkalmas — készülékkel.