Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-19 / 68. szám
Sebhely a falon Egyszer, talán hétéves koromban karikáztam, s annyira belemerültem a száguldásba, hogy nem vettem észre az alattomos követ. Térdemen a forradás ma is emlékezik. Talán a városok is emígyen emlékeznek múltjuk agy „eséseire”. A városlakóik emlékeiből nem kophatnak ki az elődök szomorú tapasztalatai. Egy-egy tábla, szobor vagy jeles ház gondolatokat ébreszt az utódokban, kérdéseikre a város megismert történelme válaszol. A minap a megyei tanács épülete mellett vitt el az utam. Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy az ódon megyeháza is haladni akar a korral, „szoknyáját”, azaz mindig kirajzolódó lepergő , alszegélyét vörös műmárványból szabják. Lassan elkészül a rangos fodor, immár nem rongyolódó, tartós anyagból. Tartok tőle, hogy erről a szoknyáról hiányozni fog vaami. Több mint egy évtizedig a Pece partján laktam. Hóolvadás és nagyobb esőzések idején felneszett a nyáron kiszáradó patakmeder, ablakomon kitekintve, láttam a megduzzadt áradatot. Egyszer aztán azt is láttam, hogy az új leánykollégiumnál betongyűrűket fezetnek le a patakmederbe, a Pece a föld alá bújik. A betongyűrűk átmérőjét keveselltem. A történelem okán keveselltem. 1878. augusztus 20-ának éjszakáján rettenetes csapás zúdult Miskolcra. A Sajó, a Szinva és a Pece együttes áradása, tehát a véletlenek sajátos összejátszása magát a poklot szabadította a városra — egyetlen rettenetes órán 277 ember esett áldozatul az elemek pusztító dühének, kétezernél több épület dőlt össze, megsemmisítve a bennük levő vagyontárgyakat is. A hatósági kárösszeírás szerint — mai pénzre átszámítva — 300 millió érték ment veszendőbe. Jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni. Mégis úgy gondolom, ami egyszer megesett, újra megtörténhet. A két patak és a Sajó vízgyűjtőrendszere ugyanaz, a természetben 100 év alatt alig változik valami. Egyszóval : a szűk betongyűrűk akadályozhatják egy esetleges áradás gyors lefutását. No, de nem ijesztgetni akarok, vissza is térek a műmárvány „szoknyához”. Az épület jobb szélén, kb. 60—80 centi magasságban egy öntött vastábla volt, a „sebhellyel”, félarasznyi vonaldomborulattal, fölötte a dátum: 1878. aug. 20. — tehát eddig ért a víz szintje, mely annyi ember halálát és óriási értékek megsemmisülését okozta. Talán nem veszik zokon az új falburkolat építői, hogy efféle ódonsággal akarom „elrontani” a márvány küllemét. A hagyományok tisztelete parancsolja vissza azt az emléktáblát — talán még nem hányódott el az építkezés szemetében. S ha már az emléktábláknál tartunk, bár nem vagyok törzsökös miskolci, fájón sérelmezem, hogy Lévay József emléktáblája is eltűnt" a Hunyadi utcai házról. Mikes Kelemen bujdosóéneke ma is az ő lelkéből sír át a több emberöltőnyi messzeségen. Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó azél zúgását, Egyedül, egyedül a bujdosók közül ... Mennyi bujdosónk tűnt el a tékozló időben! Bár Lévay nem volt irodalmunk klasszikusa, ehhez a táblához megszerezte a jogot költészetével. Adjuk vissza neki! GULYÁS MIHÁLY FILMJEGYZET Ha hallod a harangokat Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két falu. Az egyikben törökök laktak, a másikban szerbek. Az egyik falu lakói fekete U betűt viseltek a kezükön, a másik falu lakói ötágú vörös csillagot a kocsmájukon. A törökök az usztasákkal tartottak, a szerbek a partizánokkal, de csak azért, mert régtől fogva ellenségeskedtek egymással. A szerbek falujába kerül egy zágrábi fiatalember — a „Politikai” —, hogy partizánokat szervezzen a fegyveres parasztokból. A történet a második világháború idején játszódik, de ez leginkább abból látszik, hogy Gara, a szerbek vezére még a pálinkafőzéshez is pisztolyt visel az övében. Ezenkívül a két falu lakói oda lövöldöznek egymásra, pl ólomgolyókkal, hol cifra ti tkokkal. Volt ilyen háború? — Ez a kérdés jut az eszünkbe mindaddig, amíg nem ragad minket is magával a rendező időtlen személete a szinte népmesés faluról, amiben hősök és árulók egyaránt gyermekien ártatlanok, csupán, a körülményeik gonoszak. Már a kezdő képsor is ezt mutatja. Eltemetnek egy hőst és agyonlőnek egy árulót. A hősről annyit tudunk, hogy a mellébe kapta a golyót, az árulóról annyit, hogy sót lopott. Az áruló is ugyanolyan barázdált arcú parasztember, mint a hős. Parancsra megfordul és várja, hogy golyót durrantsanak a tarkójába. Bele is durrantják és az áruló felbukik. Nem szabad sót lopni. Ilyen egyszerűek Antun Vrdoljak filmjének tanulságai. Milyen feladatai lehetnek egy ilyen mesébe illő világban az újonnan érkezett politikai biztosnak? Csak figyelni sokáig, és megérteni. Hiszen az első napokban azt hiszi, hogy farkasok üvöltenek a hidegtől, pedig csak az emberek énekelnek a kocsmában. Ezek az emberek évszázadok során alakították ki a maguk törvényeit és nem könnyen tudják elfogadni, hogy minden megváltozott. Harcolnak a fasizmus ellen, de megölnék a lányukat, ha török fiúhoz menne. Ebben az apró faluban alig ér valamit az, amit egy politikai biztos megtanult és magával hozott. Itt mindennap mindent újra kell formálni. Szüntelenül alkalmazkodni kell, de úgy, hogy a lényeg, a cél változatlan maradjon. Mert bármilyenek is voltak ezek az emberek, a háborút velük kellett megnyerni. Annak ellenére, hogy a film líraisága néhol melodramatikus jelenetek felé sodorja a rendezőt, elmondhatjuk, hogy eredeti szemléletű művészt ismerhet meg benne a magyar közönség. Vele egyenértékűt alkotott Frano Vodopivec, az operatőr, aki enyhén patinás hangulatú képeivel a parasztháborúk borzalmasságában is az ősien szép hangulatát idézi. A színészek közül Pavle Vujisicet és Boris tivornikot kell megemlítenünk, akik méltó társai Colas Breugnonnak és Vaszilij Tyorkinnak. A néző azzal az érzéssel távozhat a moziból, hogy a film megérdemelten nyerte el a VI. moszkvai filmfesztivál ezüstérmét. CSÁSZÁR ISTVÁN KABUKI Csak hosszas letattása után merem, bevallani, hogy idáig nem foglalkoztam behatóan a kabuki-játékkal. Most volna alkalmam, az egyik művelődési ház jóvoltából, de isten tudja, nem lelkesedem túlságosan. Persze nem kétséges, hogy ezzel a passzivitással a jobb érzésű emberek haragját és megvetését hívom ki magam ellen, mert közvéleményünk már régen lelkesen követeli a kabuki-játékot. Nem lehetetlen, hogy nemzetközi bonyodalom is lesz az ügyből, lévén a kabuki-játék őshazája a világ egyik igen tekintélyes állama. Mielőtt azonban harakirire kényszerülök, szeretnék néhány dolgot kérdezni. — Közönségünk egyetemes drámai műveltségének láncolatából már csak a kolbolijátékok hiányoznak? — Ha a városban már van — hivatásosakat foglalkoztató — felolvasó színpad, szükséges-e, hogy műkedvelők is „felolvassanak"? — Az öntevékenység önös érdekek, vágyak kielégítését jelenti? — Vajon Ludvig Askenazy, Horde Lebovic, Suga Senszuke, Leroi Jones művei válaszolnak leginkább a magyar ifjúság problémáira? „Mi kell a színházhoz? — kérdezi Pirandello. — Két bak, egfy szál deszka és egy eszme!" Aggaszt, hogy a fenti „kellékek” valamelyike hiányzik új színpadunknál... Egyébként jó kabukizást! GY- ap Ősnyomtatványok, graegerizált művek A könyvbarát és a könyvbolond A bibliofilia: a könyvek szeretete. A bibliofil, a vérbeli könyvbarát a tartalom mellett a megjelenési formát is fontosnak tartja, a könyvet műtárgynak is tekinti. * A bibliofiliának számtalan vállfaja ismert. A szép kötésű, eredeti fametszetekkel vagy rézkarcokkal illusztrált könyvek gyűjtése mellett bibliofil szenvedélynek számít neves költők, írók könyvei első kiadásának a gyűjtése is (ezek legtöbbször — kezdő költőkről, írókról lévén szó — kis példányszámban jelentek meg, s így meglehetősen ritkák) ; a számozott (tehát szintén kis példányszámú) könyvek gyűjtése, a dedikált, neves személyiségek könyvtárából származó s esetleg jegyzetekkel ellátott könyvek megszerzése szintén a bibliofilia körébe tartozik. Vérbeli könyvbarátnak számít az ősnyomtatványok (1500-ig megjelent nyomtatott könyvek, amelyek száma kb. 40 ezer), a régi magyar könyvek (1711- ig Magyarországon megjelent vagy magyar szerzőktől külföldön kiadott könyvek) gyűjtője is. * A bibliofilia a középkorban elsősorban királyok, fejedelmek, egyházi méltóságok szenvedélye volt. A királyi bibliofilek közül is kimagasodott a mi Mátyás királyunk szerencsétlenül szétszóródott könyvtárának maradványai, a Corvinák a birtokló könyvtárak féltve őrzött, páncélszekrényekben védett rtfaiságai. Gróf Széchényi Ferenc 15 ezer kötet könyvet és 2 ezer darab kéziratot tartalmazó könyvtárát ajánlotta fel a nemzet részére 1802-ben, s ezzel megalapította a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárát. * A könyvbarát és a könyvbolond, a bibliofil és a bibliomán közötti különbséget legjobban Kocher híres mondása világítja meg: „A könyvbarát megválogatja, a könyvbolond felhalmozza a könyveit”. GALAMBOS FERENC A Vörös és fekete képernyőn Stendhal—Illés Vörös és fekete című drámáját a Miskolci Nemzeti Színház előadásában ma délelőtt rögzítette szalagra a Televízió stábja. A változatos és mindenképpen nagy szellemi frissességet, fantáziát kívánó művészi munka „parancsnoka” dr. Várnai György rendező. Fotóriporterünk azt a pillanatot örökítette meg, amidőn a középen látható dr. Váradi György a közvetítőkocsi monitorjain a dráma lendületéhez, hangulatához, feszültségéhez és lírájához hű és legmegfelelőbb képet választja ki. A stáb másik fele a színház nézőterén kamerákkal „figyeli” az előadást. A vezető operatőr Szabados Tamás, övé a három kamera közül az a mindent tudó közvetítő, amelyik a színpad nyílását a legváltozatosabb módon képes befogni. A másik két kamera a színész arcának közelségével ajándékozza meg a nézőt. (Párkány—Ágothot AGYONLŐTTÉK izraeli katonák az éjjel, a nyílt utcán agyonlőttek két arabot, a gázai övezet déli részén fekvő Rafah városban A hivatalos szóvivő szerint a lemészárolt arabok megsértették a kijárási tilalmat. CSIRKETOLVAJ Sajátságos módszerrel lopkodta a környék falvaiból a szárnyasokat Geszton János oroszlányi lakos. A büntetett előéletű férfi rábírt egy gyengeelméjű személyt, hogy közösen járjanak baromfit lopni. Geszton személygépkocsiját is „harcba vetette’’’. A Trabanttal a falu határában várakozott az összefogdosott és zsákba gyömöszölt zsákmányra. Az aprójószágot Budapesten értékesítették. Geszton három évet kapott az „üzletelésért”. • ÖNGYILKOS LETT Takele Volde-Havariat öngyilkos lett. Az etióp szabadságharcos hősiesen harcolt annak idején az olasz megszállók ellen. A rendőrség »elforgató tevékenység miatt. többször emelt ellene vádat Börtönbüntetését Hailé Szelasszié császár két évvel ezelőtt engedte el érdemeire való tekintettel. , 123 SEBESÜLT Washingtonban a legutóbbi halál elleni menet idején történt összecsapásoknak 123 sebesültje lett. 174 személyt őrizetbe vettek. ÍTÉLET 587 SZEMÉLY ELLEN Az utóbbi fél évben 53V személyt állítottak Spanyolországban politikai tevékenységért bíróság elé. Közülük 450-et ítéltek el hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Húsznak a börtönbüntetést meghaladja a tíz évet. MEGHALT A KENNEDYEK ATYJA Hyannisporti otthonában meghalt Joseph Patrick Kennedy. 81 éves volt. Üzleti életében sikert sikerre halmozott, magánéletében egyik csapás a másikat érte. Egy fia a háborúban esett el, John Fritzgerald Kennedyt, az USA volt elnökét 1963-ban gyilkolták, úgyszintén Robert Kennedyt is. Négy leánya közül egy repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. Négy fiuk közül Edward Kennedy él csak. BOMBA UTÁN KUTATTAK Ki kellett üríteni a New York Times épületét, és a lap első kiadása csak késve jelenhetett meg, mert egy telefonjelentés nyomán bomba után kutatott a rendőrség. A jelzést komolyra vették, mert itt a közelmúltban három időzített bomba robbant. RIZSÁRUSÍTÁS ÉS EGY HALOTT Egy asszony rizst árult Calcuttában. Az eredmény: egy halott és 25 sebesült. Az asszony ugyanis a feketepiacon árusított, s a rendőrség őrizetbe vette. A felháborodott tömeg összecsapott a rendfenntartó erőkkel, s ennek lett szomorú következménye a fenti statisztika. ELTŰNT A GYÉMÁNTSZÁLLÍTMÁNY Titokzatos módon nyoma veszett egy 15 millió márka értékű gyémántszállítmánynak, amelyet Antwerpenből postán továbbították nyugatnémet üzletekbe. A nyomozás eddig eredménytelen. ! ■