Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-26 / 48. szám

Igaz, hogy csak hatvanan vannak... F­ő­iskola vidéken — Nézze meg ezt elöljáróban — mutatja a Muzsika című folyóirat szerkesztőségének címzett kéziratot Laczó Zoltán tagozatvezető. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Ének­és Zenetanárképző Szaka miskolci tagozatának pillanatnyi helyzetéről szól. Elolvasom a két és fél flekk terjedelmű cikket, sőt, kijegyzetelem, ne kelljen ugyanazt elismételni. A kö­vetkező derül ki: az elmúlt év szeptemberében ötödik tanévét kezdte el (az egysze­rűség kedvéért) a Zenemű­vészeti Főiskola. (Budapes­ten, Győrött, Pécsett, Deb­recenben és Szegeden műkö­dik még tagozata a Zene­­akadémiának.) Mostoha kö­rülményeiben ez a tanév sem hozott változás­t. Órarendi és gyakorlási igények maradnak a helyhiány miatt kielégítet­lenül, a tanárok és hallgatók együttélése, szakmai beszél­getések válnak lehetetlenné előadótermek és tanári szo­ba nélkül. Öt kiló kotta Mindenki szalad (taná­ronként körülbelül öt kiló kottát cipelve magával), a hallgatók mindennapjaiban jelentőssé nő a lyukas órák­ból adódó holtidő. A tizen­két kinevezett és húsz óra­adó tanár csaknem egyet je­lent a Zeneművészeti Szak­­középiskolában tanító zene­tanár-gárdával éppúgy, mint ahogyan jórészt azonosak a tantermek is.­­Tiszteletet ér­demelnek a miskolciak ked­ves Zenepalotájában mind­azok, akik az együttélő test­vérintézményekben órarendet csinálnak. De csinálják, taní­tanak, és jól tanítanak.) Házon belül, házon kívül — Ha valaki meg akarja ismerni Miskolc másik (a Nehézipari Műszaki Egyete­men kívül) nappali tagozaton működő felsőoktatási intéz­ményét, ebből az alapállás­ból kell kiindulnia. Mi is ezt tesszük, mikor igyekszünk egyszerre csinálni a főiskolai oktatást, a területi népmű­velő munkát, a házon belüli és házon kívüli fellépéseket. Hatvan hallgatónk közül húsz játszik a Miskolci Szim­fonikus Zenekarban, sokan tanítanak a város és a me­gye zeneiskoláiban. Magamtól kérdezem, de azután hangosan is, hogy mennyit árt ez és mennyit használ a hallgatók tanulmá­nyainak, zenei fejlődésének? — Többet árt, mint hasz­nál, még akkor is, ha az ,,életre nevelünk”. Kívánko­zik az idézőjel, mert valahol az alsószintű zenetanítás jö­vőjét veszélyezteti a korán kezdett oktatómunka. A „ta­nárnak” sem használ, apró növendékeinek különösen árt. De ha arra gondolunk, hogy képesítés nélkül is sokan ta­nítanak zenét, akkor már in­kább ezt választjuk. Arról nem is szólva, hogy jórészt nem miskolci hallgatóinknak ez pénzt jelent. Ösztöndíj — albérlet Ösztöndíjból nehéz albér­letet fizetni. Kollégiumuk ugyanis nincs. Két évvel ezelőtt még biztosított 16 férőhelyet a Nehézipari Műszaki Egyetem, most már főiskolás számára nincs hely. Nem lehetne mégis módot találni rá, hogy a 2 ezer személy­es Egyetem­­városban húsz főiskolást el­helyezzenek? — Persze, nemcsak ez van. Van diákélet, sok-sok örö­met szerző fellépés, számta­lan hely, ahol szívesen vár­nak bennünket. Hallgatóink és tanáraink részéről a pálya előtt tisztelgő áldozatvállalás is van. A sírós arcunk mel­lett, van nevetés is. MAKAI MÁRTA Olimpia és Intervízió Tegnap a Pedagógus­szálló tanácstermében véget ért az intervíziós országok háromnapos tanácskozása. Az ülésszakon a tagországok: Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Lengyelország, Magyarország, NDK, Romá­nia és a Szovjetunió képvi­selőin kívül megfigyelőként részt vettek a jugoszláv, az osztrák és a svéd televízió munkatársai, valamint a müncheni olimpiai központ küldöttei. A tanácskozáson a mün­cheni olimpia közvetítésének lehetőségéről tárgyaltak, s jóváhagyták az intervíziós országok negyedéves műsor­tervét. Racine-kollokvium Csütörtökön Győrött a Művelődésügyi Minisztérium színházi osztálya, a Győr- Sopron megyei Tanács és a Győri városi Tanács műve­lődésügyi osztálya, valamint a Kisfaludy Színház — Ra­cine „Berenice” című drá­májának magyarországi be­mutatója alkalmából — Ra­­cine-kollokviumot rendezett a városi tanács dísztermé­ben A nagy francia drámaíró 300 évvel ezelőtt írt darab­jának magyarországi bemu­tatója előtt a győri Kisfalu­dy Színház el'2 "r.'6­-ában kiállítást nyitottak meg. A színház művészei zsúfolt né­zőtér előtt adták elő a drá­mát, amelynek díszleteit a magyar származású, Párizs­ban élő Victor Vasarely vi­lághírű festőművész tervezte. reposztásban kerül színre. Képünkön (bal­ról jobbra) az ügyvéd — Upor Péter, Ro­berta Alden — Balogh Zsuzsa, Clyde Grif­fith —Markaly Gábor. A drámát Orosz György rendezte.­ ­ Ma este premier. A jelentős amerikai író, Theodor Dreiser születésének századik évfordulóján mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház az Amerikai tragédiát. A nálunk is népszerű regény színpadi változata — me­lyet Piscator neve fémjelez — kitűnő szó­(Ágotha felv.) Márciusi rövidfilmek A hónap legelső kisfilm­­bemutatója az UDVAROK cí­mű színes, népszerű tudomá­nyos film, Kollányi Ágoston rendezésében. A középkori Budavár hangulatát őrző ár­kádos udvarokat, az óbudai polgárok, mesteremberek számára épült kis házak ud­varait hozza elénk, s bemu­tatja, hogy a világvárossá növekedett Budapesten, ho­gyan marad egyre kevesebb hely — udvarok számára. Kolonits Ilona rendezte a VÁLTOZATOK EGY TÉ­MÁRA című színes magyar kisfilmet a világhírű halasi csipke készítőiről és azokról a darabokról, amelyek kike­rülnek kezük alól — annak ürügyén, hogy a csipke is­mét nagyon divatos, kere­sett lett. Kis József VÁMBÉRY ÁRMIN címmel az Üzbég filmstúdió segítségével készí­tette színes, népszerű tudomá­nyos filmjét, amely a neves tudós és utazó felfedezéseit ismerteti, és bemutatja azo­kat a helyeket — Konstanti­nápolytól Közép-Ázsiáig — ahol járt. Két fiatal lány mindennapjait, terveit állítja elénk Oláh Gábor rendező érdekes társadalmi témájú riportfilmje, a KORÁNKE­­LŐK. A rendező egymás mel­lé állítja az egyik vágyait a másik valóságos életével — a néző ebből vonhatja le a ta­nulságot. Romániában, egy kis fa­luban, Tripestiben él egy férfi, aki gyerekkora óta ked­veli a faragást és érdeklik a népi hagyományok — legin­kább álarcokat készített, fa­szobrokat faragott. Később a falu múltját kezdte el ku­tatni — ásatásai során érté­kes emléket talált. Leleteiből múzeumot rendezett be, amely ma a falu nevezetes­sége. E férfi sorsát mutatja be a NECULEI POPA OTT­HONÁBAN című színes ro­mán kisfilm. A Kamcsatká­tól délre eső vulkanikus szi­getek egyikén kísér végig egy rendkívül érdekes színes szovjet kisfilm, a KUNASIR SZIGET. Kőkori okkerfesték Szovjet régészek az idő­számításunk előtti 12. ezred­ből származó vadász­tábor­helyre bukkantak a Pamir hegységben, Sungou település közelében. A száraz idő és a szikkadt talaj itt nagy men­­­nyiségű kőkorszakbeli hasz­nálati tárgyat konzervált. Az ásatás során több mint 3000 darab primitív kést, baltát, a zsákmány felbontásához szükséges szerszámot és a kőkorszakban általánosan használt okkerfestéket talál­tak. A Sungouban­­ talált tá­borhely szenzációnak számít a régészvilágban, mert eddig még nem akadtak Közép- Ázsiában ilyen gazdag, a pa­leolit emberéről hírt adó anyagra. Munkavédelmi filmek bemutatója A SZOT munkavédelmi osztálya és az egészségügyi felvilágosító központ febru­ár 26-án 8 órától kb. 16.30- ig rendezi meg Budapesten az 1970-ben készült munka­­védelmi és egészségügyi fil­mek XII. bemutatóját a KPVDSZ vetítőtermében. A bemutatóra 35 nevezés érkezett, 16 oktató, C játék- és 13 egészségügyi film. A zsűri kategóriánként a három legjobb filmet díjazza. Alkossunk Az elmúlt 26 év óta or­szágunkban a legszélesebb néptömegek nevében és ér­dekében alkotnak törvénye­ket, de a készülő ifjúsági törvénytervezet megalkotása még így is példa nélküli. Al­kotói ugyanazok, akikre vo­natkozik és az ifjúság nem csupán képviselőin keresztül vehet részt formálásának fo­lyamatában, hanem közvet­lenül, a legkülönbözőbb ifjú­sági fórumokon be is kap­csolódhat ebben a munkába. Az eseménynek a tv országos nyilvánosságot biztosít. Ép­pen tegnap kaptunk az Al­kossunk törvényt című ri­portműsorban helyzetjelen­tést e munka mai állásáról. Ahogyan a kerekasztal-be­­szélgetés formájában lezaj­lott riportból értesültünk, a törvénytervezetet most dol­gozza át a KISZ Központi Bizottsága, a kormányszer­vek és az Országos Ifjúsági Politikai és Oktatási Tanács észrevételei alapján. A ri­portműsor szereplői — akik között ott volt dr. Vajó Pé­ter is, a KISZ KB titkára — hangsúlyozták, hogy az if­júsági törvény megalkotása nem egyenlő a bölcsek kövé­nek felfedezésével. Magya­rán : nem csodaszert hoztunk létre, ami mindent megold, hanem e törvénnyel jogilag fejezünk ki egy meglevő tár­sadalmi és p poli­ti­kai igényt, törvényt! Ez az igény pedig nem más, mint az ifjúság egyre foko­zódó súlyának, szerepének kifejeződése társadalmunk gazdasági, politikai és kul­turális életében. A fenti igé­nyek kifejlődése nem a jog, hanem a szocialista minden­napok terméke. Kielégítésük sem egyedül a jogra tarto­zik. Sőt, a jog csupán biztos támaszt, hivatkozási alapot jelenthet az ifjúság számára, igényei érvényesítésére és a vele szemben támasztott kö­telességek egyértelműsítésére.­­ Jó pár törvénycikkely ese­tében folyik ma még vita, csapnak össze különböző ál­láspontok. Az egyik ilyen például a tanuláshoz való jog és annak következmé­nyei. Izgalmas témaként me­rült fel a beszélgetésen, hogy miért nem ismerik el például a főiskolás, vagy egyetemre járó fiatal tanulmányi viszo­nyát munkaviszonynak a szó legszorosabb ' értelmében'. Emellett szóba kerültek még a fenti réteg szociális, egzisz­tenciális, kulturális és sport­­lehetőségei, a vidékről be­járó munkásfiatalok szabad idő problémája stb. Ha mind­ezekre és még a nem említet­tekre is megtalálják a jogi­lag kifejezhető legjobb vá­laszt, akkor kerül a kormány elé az ifjúsági törvény. Az illetékesek szerint ez már májusban bekövetkezik. (nyakas) éjféltől reggelig ÁLTALÁNOS SZTRÁJK Különböző dél-olasz me­gyékben 20 község élete bé­nult meg az általános sztrájk miatt, amelyre a teljes fog­lalkoztatottság megvalósítá­sa, a délvidék ipari és me­zőgazdasági fejlesztése érde­kében került sor a három legnagyobb szakszervezeti szövetség felhívására. TŰZ ÜTÖTT KI Tűz ütött ki az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli főtitkárságának alagsorában. Több tonna levéltári anyag és dokumentum elégett. KITÜNTETTÉK A francia becsületrenddel tüntették ki Msztyiszlav Kel­­dist, Mihail Lavrentyevet, Ivan Petrovszkijt és Leonyid Szedovot a Szovjetunió és Franciaország tudományos kapcsolatainak megerősítése terén kifejtett tevékenysé­gükért. A szovjet akadémi­kusok a moszkvai francia nagykövetségen vették át az érdemrendet. KOZMOSZ—397 A Szovjetunióban Föld kö­rüli pályára bocsátották a Kozmosz—397-es mesterséges holdat a kozmikus térség kutatására. A VATIKÁN IS CSATLAKOZIK Agostino Casaroli érsek, az egyházi közügyek tanácsá­nak titkára, a Vatikán „kül­ügyminisztere” letétbe he­lyezte a szovjet kormánynál azt a dokumentumot, amely­ben a Vatikán csatlakozik az atomsorompó-szerződéshez. MEGSEBESÜLT Katolikus és protestáns diákok csaptak össze Belfast egyik kerületében. Az össze­tűzések során egy bomba sú­lyosan megsebesített egy as­­­szonyt. A HÓHÉR REJTEKHELYE Dr. Mengele, az auswitzi hóhér Paraguayban rejtőzik és Laureles mezővárosban él. Ennek közelében fekszik Stroessner paraguayi elnök nyári rezidenciája. Katonai alakulatok őrzik a körzetet. A járőrök azonnal felfedez­nék, ha új ember tűnne fel a környéken. Különleges iga­zolvány kell ide. S ez ad vé­dettséget a náci orvosnak. LETÉPKEDTÉK A PLAKÁTOKAT Rendőrök hatoltak be a barcelonai egy­etem bölcsész­­tudományi fakultására és le­tépték a falakról azokat a plakátokat, amelyeket „fel­forgató jellegűeknek” minő­sítettek. Az akció ellen tilta­kozó diákság a város utcáira vonult és több helyen össze­csapott a rendőrökkel. SZABÁLYOS CSATA Tokió közelében nemzetkö­zi repülőteret akarnak építe­ni. A parasztok a segítségük­re jött diákokkal szabályos csatát vívtak a rendőrökkel, hogy megakadályozzák a kormány által az építés cél­jára kisajátított földjeik el­foglalását. 150 tüntető és 40 rendőr megsebesült. FELGYÚJTOTTAK EGY GÉPKOCSIT 200 tüntető barikádokkal eltorlaszolta a közlekedési útvonalakat Párizsban és fel­gyújtott egy gépkocsit. A rendőrség szétoszlatta a tö­meget, amely a szélsőjobbol­dali „új rend” elnevezésű szervezet felhívására gyűlt össze a Quartier Latin-ben.

Next