Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
Leszavazták a HNF-et Hol legyen a szeméttelep? hol legyen Miskolc új szeméttelepe? A vita évek óta folyik, ugyanis a most üzemelő nádasréti szeméttelep gyakorlatilag már betelt, csak kényszerből használják tovább, a megengedett szint fölé emelve a szeméthalom tetejét. Legutóbb arról írtunk, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága a HNF városi szövetségének javaslatára megváltoztatta régebbi döntését, és egy újabb, de az eredetinél kevesebbe kerülő tervcsomag elkészíttetésével. Ha tavasszal hozza meg a vélhetően végleges döntést a városi szeméttelep új helyéről. A legutóbbi tanácsülésen azonban — bár napirenden sem szerepelt a szeméttelep ügye — mégis újrakezdődött a vita. • KÉNYES KÉRDÉS A vita kezdeményezője ezúttal is a Hazafias Népfront városi szövetsége volt. A titkár hiányolta, hogy miért nem szerepel sem a tanácstestület, sem a végrehajtó bizottság idei programtervében a városi szeméttelep ügye. Válaszként az hangzott el, hogy ezt a térmát a bejelentések, javaslatok sorában természetesen tárgyalni fogják tavasszal akkor is, ha az most külön napirendként nem szerepel a tervezetben. Végül a tanácstestület szavazott az ügyben, és leszavazták a HNF javaslatát, azaz nem lesz önálló napirendi pont a szeméttelep ügyéből. Szerkesztőségünket felhívta Nagy Péter, a HNF városi szövetségének titkára, és kérte, hozzuk nyilvánosságra: ő azért protestál, hogy ne halogatódjon a döntés sokáig a városi szeméttelep ügyében, és rangján kezelje a kérdést a város. A döntéshozók óvatosak, hiszen az elmúlt években az ország különféle környezetvédelmi botrányoktól hangos. Ráadásul akármelyik megoldást is veszik elő, elkerülhetetlen, hogy megütközzenek a szeméttelep új helye körül élők, vagy az ott telekkel rendelkezők érdekeivel. Manapság pedig a hatóság-lakosság csaták kimenetele egyáltalán nem jósolható meg előre, mint régebben. Vagyis inkább azt lehet mondani, hogy mostanában mintha rendre a polgárok kerekednének felül... • INKÁBB ELŐBB, MINT UTÓBB Hogy hol lesz Miskolc új szeméttelepe, azt ma még senki sem tudja megmondani, hiszen hiába találnak a tervezők egy szakmai szempontból, a természetvédelmi követelményeket is kielégítő, megfelelő területet, a döntést még meg is kell valósítani, el is kell fogadtatni, és ez az ügy rázósabbik fele. Nagyon reméljük, hogy akármilyen napirendként is tárgyal majd a város tanácsa a szeméttelep ügyéről, nem halasztódik az ügy tovább, a közelgő választásokig. És azt is reméljük, hogy nem születik egy olyan megoldás, amely inkább az érdekeiért szót emelni nem képes természetet terheli, hogy elkerülhető legyen a különféle érdekcsoportokkal való közvetlen ütközés. Habár ha jól meggondoljuk, most már létezik Zöld Párt és számos más társadalmi szervezet, akik mégiscsak szószólói a környezetvédelemnek. Könnyen lehet, hogy közös bölcsességgel már eddig is előbbre lehetett volna jutni a szeméttelep ügyében, arról nem is beszélve, hogy könnyebb közmegegyezést keresni egy döntés előtt, mint után. (k—ó) A MISKOLCIAK NAPILAPJA , XXII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 3,50 1990. JANUAR 2., KEDD FORINT Magzatvédő társaság A most egy éve alakult Magzatvédő Társaság elnöke, Lak Gyula riasztó adatokat közölt sajtótájékoztatóján: Magyarország népessége évente egy székesfehérvárnyival fogy. A népesedési helyzetünk aggasztó, az elmúlt években az élveszületések és a műabortuszok számaránya 3:2, azaz minden 3 megfogant gyermek közül kettőt elpusztítanak. Egyébként Magyarországon 1954 és 1987 között 4 303 590 művi terhességmegszakítást végeztek, vagyis naponta 365-öt. A Magzatvédő Társaságnak jelenleg 300 tagja van, a legkülönfélébb foglalkozások művelői, orvosok, védőnők, mérnökök, segédmunkások éppúgy vannak köztük, mint családanyák és tanulók. Országos hálózat kialakítását tervezik, ezért szívesen várják a társaság céljaival azonosuló vidéki lakosok jelentkezését. A Magzatvédő Társaság a születendő gyermek érdekében az abortusz ellen mozgósít. Hiszen nemzetközi összehasonlításban is szomorú rekordot tartunk mi, magyarok: nálunk a legmagasabb a terhességmegszakítások száma. A statisztikák szerint ugyanis hazánkban ezer szülőképes korú — 15—40 év közötti — nő közül 36 dönt az abortusz mellett, míg Csehszlovákiában 33, Franciaországban 15, az NSZK-ban pedig mindössze 6. A megfogant emberi élet védelmében fontosnak tartják a felvilágosítást, elsősorban tehát a fiatalokhoz szólnak. Orvosaik rendszeresen tartanak előadásokat az iskolákban, s az elmondottak illusztrálására levetítik az abortuszt bemutató Néma sikoly című filmet. A filmet a közösségek kérésére alkalmanként kölcsönzik, illetve másolják is. \ Megújult a Bottlich- i kastély Többszáz kastély vár még ma is arra, hogy ha régi fényét helyreállítják, újra benépesüljön. Az ÉÁÉV példája mindenesetre követésre méltó, hiszen az ország más tájain is az lenne a legjobb megoldás, ha egy építőipari vállalat vásárolná meg a leromlott épületeket, s aztán maga építené újjá. A tibolddaróci Bottlich-kastélyban már eddig is fogadtak vendégeket, ezután a kocsi völgy külföldi látogatókat is vonz majd e tájra. Az ÉÁÉV ugyanis belépett svájci—magyar vegyesvállalatba, és a Bottlichkastély is gazdát cserélt. Ezentúl forgatókönyvírók, filmes szakemberek lakják a kastélyt, a szép fekvésű völgy forgatócsoportokat (Vadas Zsuzsa felvételei) Nyugdíjasoknak olcsóbban Fogorvosok magánvállalkozása Még a szemérmesebb tudósításokban sem titkolják ma már, hogy gyökeres reformra szorul a hosszú éveken át megnyugtatóan jónak ítélt egészségügyi szolgáltatásunk. Azt, hogy a gyógyítás is egyfajta — sajátos — szolgáltatás, csak mostanában kezelik maguk a szakemberek is elismerni. Ha pedig így van, akkor a mindenre kiterjedő ingyenesség elve sem tartható fenn sokáig. Mindezzel már régóta tisztában vannak azok, akik — ha a pénztárcájuk megengedte — inkább a magán fogorvosi rendelőket választották az SZTK-rendelők helyett. Csakhogy még a magas szakmai követelmények szerint működő magánrendelőkben sem igen találkozhattak a páciensek azokkal a fogtechnikusokkal, akik a megadott instrukciók alapján a különböző fogpótlásokat, fogsorokat készítették. Azt ugyanis az eddigi egészségügyi rendeletek egyértelműen tiltották, hogy a fogtechnikai laborok a privát rendelők közelében legyenek. — A nálunk dolgozó fogtechnikus azonnal láthatta munkája eredményét — mondja dr. Soltész Nagy Attila, az új egészségügyi szolgáltatást nyújtó DentalSoft Fogászati Kft. alapítója —, mert ebben a vállalkozásban a fogtechnikusok minden esetben találkoznak a páciensekkel is. « — Több éven át a férjem készítette privát betegeinknek a fogtechnikai munkákat — folytatja a feleség, aki a kft. ügyvezető igazgatója —, ennek révén személyesen is megélhette a fogtechnikus szerepét a teammunkában. Most Baláxy doktorral felváltva egész napon át fogadjuk a pácienseket, s igyekszünk a legkorszerűbb eljárásokkal megkönnyíteni a kezeléseket." Például ultrahang segítségével távolítjuk el a fogköveket, és fotopolimerizációs eljárással is végzünk fogtömést. Ugyanakkor részletfizetési lehetőséget is adunk. A kisebb pénzű nyugdíjasokat 30 százalékos árkedvezménnyel fogadjuk. Fogtechnikai laboratóriumunkban pedig saját technikus dolgozik. Ha a fogtechnikai laboratórium valamennyi felszerelését megvásárolták, megrendeléseket fogadnak más fogorvosoktól is. V. Zs. 3. A fogorvosi szék ritkán nyújt kellemes élményeket, ebben a kft.-ben igyekeznek megkönnyíteni a páciens helyzetét. (Herényi László felvétele)