Déli Hírlap, 1993. május (25. évfolyam, 100-123. szám)
1993-05-03 / 100. szám
(TUDÓSÍTÁSUNK A 11. OLDALON) Wukovicsék átrobogtak a Diósgyőr védelmén • A döntetlen, vagy legalábbis az egy-, esetleg kétgólos vereség még elfogadható lett volna tegnap délután a Fradi ellen. Azt azonban kevesen gondolták, hogy négy találatot ragasztanak be a zöld-fehérek Dobot kapujába. Igaz, a helyzetek kihagyásában már hónapok óta jeleskedik a DFC támadósora, de talán egyetlen gólt, egy „szépségtapaszt” fel lehetett volna ragasztani az eredményjelző táblára ... Ez nem sikerült, sőt a 35. perctől, az addig kitűnően rohamozó Diósgyőr már kapkodott, futott az egyik pont után. Kinyílt a védelem, melyen aztán át, és átjártak a Fradi támadói. A védők tétovázásának meg is lett a következménye, négy gól formájában. i . A baleseti statisztikák szerint, április 19. és 25. között feleannyi baleset történt, mint az előző év hasonló időszakában, és a sérültek száma is jóval a tavalyi alatt maradt. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelművé tegyen bárkit is, hiszen az elmúlt napokban jó páran haltak meg az utakon. (CIKK A 6. OLDALON) HALÁL AZ UTAKON • Miért késik a Nagymiskolci Állami Gazdaság átalakulása? Feltehetően azért, amiért a többié, tudniillik az Állami Vagyonügynökség malmai lassan őrölnek. Bár az átalakulás aligha húzható sokáig, mint hírlik, száz százalékos állami tulajdonú részvénytársaság jön létre Nagymiskolci Agropark Rt. néven. (ÍRÁSUNK A 3. OLDALON) Az állam Agroparkja Nagymiskolcon V X/ milfj.ll I.FHHl- Eshet Változékonyabbra fordul az idő, ma és a hét első felében eső is valószínű. A hőmérséklet azonban még így is magasabb lesz, mint az ilyenkor megszokott. Ma Miskolcon 23 fok körül lesz. Ma Tímea, Irma napja van. A Nap kél 05.24, nyugszik 19.58 órakor. Holdkelte 16.56, holdnyugta 03.32 órakor. 1. Veszprém—Újpest 2. Vác—Videoton 3. DFC—Ferencváros 4. FC Köln—Nürnberg 5. Dresden—Leverkusen 6. Hamburg— Mönchengladbach 2 7. Kaiserslautern— Bochum 1 8. Uerdingen—Schalke 04 1 9. Wattenscheid—Bremen X 10. Hannover—Rostock X 11. Düsseldorf— Unterhaching 1 12. Mainz—Duisburg X 13. Monza—Lecce X +1. Pisa—Cosenza 2 RM-ROWING KFT. Miskolc, Repülőtéri u. 3. US* Márkakereskedés US’ Márkaszerviz és Alkatrészértékesítés Az illetékről Az Országgyűlés mai ülésének kezdetén törvényjavaslatok és önálló indítványok napirendre tűzéséről döntenek. A kormány az illetékről szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős tárgyalását kéri, ami azonban az útlevélilletéket nem érinti. ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Miskolcon a legkorábban MÁR ÉJFÉLTŐL KAPHATÓ A DÉLI HÍRLAP AZ ÖMV BENZINKÚTJAINÁL, A TEMPÓ TAXI JÓVOLTÁBÓL. Lehet egy szexepilje? A tehetség mérése, fejlesztése, de még felismerése sem könnyű dolog. Vannak, akik ezzel hivatásszerűen foglalkoznak: például a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanári kara. Hogy miért jönnek hozzájuk még Sopronból is növendékek, holott közelebb is találnának hasonló intézményt? Ennek jártunk utána. (CIKK AZ 5. OLDALON) (Czakó Lajos felvétele) A RUTEX RT. Diszkont ajánlata: A RUTEX várja kedves vásárlóit Miskolcon, a Szeles u. 71. szám alatti diszkontáruházában, valamint a Corvin u. 4. szám alatti Siker diszkontboltjában. A városban legkedvezőbb diszkontárakon, széles választékban kaphatók konfekciótermékek, divatáruk. A Szeles u. 71. szám alatti diszkontáruházban ugyancsak diszkontárakon, nagy választékban kínálunk méterárukat, lakástextíliákat. Kínálatunkat folyamatosan új termékekkel bővítjük. Jó parkolási lehetőség a gépkocsival érkezőknek ! MINDEN KEDVES VEVŐJÉNEK JÓ VÁSÁRLÁST KIVAN trutex fcj XXV. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM 1993. MÁJUS 3„ HÉTFŐ ÁRA: 13,30 FORINT Márkát foglalt — legalábbis papíron... A férfit fegyelmi okok miatt bocsátották el a Rendőri Ezred kötelékéből. Nála maradtak azonban bizonyos rendőrségi nyomtatványok, és ezeket kitöltve, pénzért árusította. (CIKK A 6. OLDALON) Holnaptól: cikksorozat az OMV-ről Április utolsó napjaiban önkormányzati képviselőkből és újságírókból álló küldöttség járt Ausztriában, az OMV meghívására. Holnap kezdődő cikksorozatunkban kitérünk arra, Hogyan is talált rá az osztrák állami olajtársaság városunkra, miként kapott három OMV- töltőállomást Miskolc. Kiküldött munkatársunk St. Föltenben, Alsó-Ausztria tartományi székhelyén szerzett tapasztalatairól is beszámol, és olvashatnak a legnagyobb európai olajfinomítóról, az OMV schwechati gyárterületéről. A lakáshitelkamat csökkentéséért (CIKK AZ 5. OLDALON) i