Déli Hírlap, 1998. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

A Bánk bántól a West Side Story-ig, a Három nővértől a Liliomig A REPTÉREN ÜNNEPELTEK Nemzetközi színházi főváros lesz Miskolc? JÖN A 175. SZEZON Erkel Bánk bánja (rendező Hegyi Árpád Jutocsu), Leonard Bernstein West Side Story-ja (rendezője az amerikai Peter Hackett), Shakespeare Szentivánéji álom című, szín­műve (Csiszár Imre), a Három nővér (rendező Schlanger And­rás). Molnár Ferenc Liliomja mellett több más pillérje lesz a Miskolci Nemzeti Színház Jubi­leumi 175. évadának, amikor - egyebek között - először rende­zik meg a Magyar Nemzeti Színházak Találkozóját. Az ok­tóberben kezdődő szezonban - természetesen - műsoron lesz­nek a most zárult évad olyan si­­kerdarabjai, mint A mosoly or­szága, a Hegedűs a háztetőn, a Mária evangéliuma, a Denevér, a Traviata, a Tosca. A társulat szavazása alapján Seres Ildikó lett az évad legjobb színésznője, Szegedi Dezsőés leg­jobb színésze. A közönség is Se­res Ildikóra szavazott, a legjobb színésznek pedig Dézsy Szabó Gábort választotta. Szombaton délelőtt volt a Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülése, ahol átadták a Hódolván Tháliának... Alapítvány, vala­mint a társulat és a közönség dí­jait. Az alapítvány különdíját a színház zenei vezetője, Kesselydk Gergely kapta, az évad legjobb előadása - a közönség szerint - a Hegedűs a háztetőn volt. 315 előadáson 115 ezren látták az elmúlt szezonban a Miskolci Nemzeti Színház produkcióit. Az évad kultúrtörténeti eseménye volt, hogy a közgyűlés megsza­­­vazta: legyen operatagozat a mis­kolci színházban, amely új ját­szóhellyel is gazdagodott, meg­nyílt a Játékszín. Hegyi Árpád Jutocsa igazgató-főrendező az évadot értékelve arról beszélt, hogy a művészek és segítőik hi­hetetlen lelkesedéssel, rengeteg biológiai és lelki energiával hoz­ták létre közös művüket: a szín­házi szezont. A működés feltéte­leit biztosítja az önkormányzat, a színháznak továbbra is támoga­tója a TVK Rt., már „csak" azt kellene elérni, hogy munkájuk­nak megfelelő anyagi elismerés­ben részesüljenek a társulat tag­jai. Akik közül nem egy éppen a kétszer-háromszor nagyobb pén­zért szerződik el Innen. Eseményekben gazdag a nyár a színház és a közönség számára. A Nyári Színház - a szabadtéri - június 19—20-án operagálát mu­tat be, 26-27-én a Mária evangé­liumát játssza, júliusban A mo­soly országát, a Hegedűs a háztetőn-t, végül két estén a Traviatát tűzi műsorára. Az or­szágban és a világban is megmu­tatják magukat a miskolciak:­ a június 1-8. között Veszprémben megrendezendő Országos Szín­házi Találkozón Gogol A revizor című komédiájával szerepel a társulat, a clevelandi Play House Theatre meghívására pedig a Szomorú vasárnap utazott el az Egyesült Államokba. Az évadzáró társulati ülésen elhangzott, hogy az Európai Unió brüsszeli központja is­­ jegyzi" a miskolci színházat, amely a maga nemében, az öt ját­szóhelyével szinte egyedülálló Közép-Európában. A tervek sze­rint a jövőben olyan fesztiválok otthona, rendezője lesz a színház, amelyek az „euroszínjátszás” kö­zéppontjává, nemzetközi színhá­zi fővárossá teszik Miskolcot. Sz. G. Az évad legjobbjai (balról jobbra): Szegedi Dezső, Seres Ildi­kó, Dézsy Szabó Gábor. (Végh Csaba felvétele) Őket szerződtetik Az ideszerződő színészek között van Meszléry Judit, (valószínűleg) Nemesák Ká­­rly, Mihályfl­’ Balázs, Baráth Attila, Varga Klári. Akik el­mennek: Kuna Károly, Vida Péter, Kardos Róbert, Puskás Tivadar, Reiter Zoltán, vala­mint Ungár Júlia dramaturg, Al­bók Henrietta és Csele Me­linda táncosok. Új tagokkal gyarapodik a színház zeneka­ra, énekkara és tánckara is. í y KENÓ- jL számok <Bk» (MÁJUS 29.) 5­9112125 2628323438 4952555859 6368707376 DÉLI HÍRLAP • BELPOLITIKA Diákvetélkedő a Berekalján Miskolcon, a Berekalján, a Móra Ferenc Általános Iskolában rendezték­ meg a Hazai termék + Hazai­ r­­unkahely Alapítvány ál­tal kiírt vetélkedő országos dön­tőjét. A hatos mezőnybe öt bor­­nodi iskola csapata került. A szín­vonalas vetélkedő végeredmé­nye: 1. Csokonai Általános Isko­la Gesztely (A csapat tagjai Knizner Anett, Máté Emese, Nagy Edina, Spisák István, Bantu Gergely. Felkészítő tanár: Vargáné Görcsös Éva.) 2. Móra Ferenc Általános Iskola Miskolc, 3. Berze Nagy János Szakiskola Gyöngyös, 4. Kaffka Általános Iskola Miskolc, 6. Szent László Általános Iskola Felsőzsolca. Az első helyezett iskola 100, a má­sodik 50, míg a harmadik 25 ezer forinttal lett gazdagabb. P­OLITIKAI HÍREK A Keresztény Szakszerveze­­tek Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Szövetsége ma délután 3-6 óráig terjedő időben ingyenes jogi tanácsadást tart a Szakszer­vezetek Házában (Miskolc, Mindszent tér 3.). Sorszámot már 2 órától lehet kérni a hely­színen. A jogi tanácsadást dr. Gyulai Ákos és dr. Varga Szilvia ügyvédek látják el. Minden ked­ves érdeklődőt szeretettel vár­nak. * A Magyar Igazság és Élet Párt­ja megemlékezést tart a trianoni békediktátum 78. évfordulója al­kalmából 1998. június 3-án (szer­dán) 18 órától Miskolcon az Er­zsébet téren. (Kossuth Lajos szob­ránál.) Emlékbeszédet mond Mik­lós Árpád, a MIÉP B.-A.-Z. me­gyei elnöke. Minden emlékezőt szeretettel várunk. * Bartha György, a 24. sz. vk. szocialista önkormányzati képvi­selője június 3-án (szerdán) 17 órától a Bükkszentlászlói Kultúr­­házban lakossági fórumot tart. Té­mája: A kábel tv-rendszer felújítá­sa, a nemzetiségi óvoda építése, Meghívott vendégek: Hadházi László, az Euro-Szerviz vezetője, Papp Tamás, a Miskolci városi önkormányzat beruházási és vá­rosüzemeltetési osztályvezetője. A téma fontosságára való tekintet­tel az érdeklődők megjelenését tisztelettel várja! AJUNO VIKING HOTEL felvételre keres mumi ® AiL<ú­isAir> SMKÁCMlMir, miniAmriDMir.­­ Jelentkezni személyesen Vésel László üzletág-igazgatónál. Miskolctapolca, Csabai u. 2-4. 1998. Június 2., kedd Szárnyakat adtak vágyaiknak hetőség nyílt lovaglásra, igaz, csak pónin, de a gyerekek egy részének még ez is túl nagy és magas volt... A merészebbek megismerkedhet­tek a levegő rejtelmeivel is. Igaz, ehhez előbb a zsebükbe kellett nyúlniuk a szülőknek, mert a repü­lés sa­jnos nem olcsó mulatság, és­Rengetegen láto­gattak el a miskolci repülőtéren vasárnap megtartott gyermek­napi rendezvényekre. A Borsod Megyei Aero Klub és a Belvá­rosi Menedzser Iroda által szervezett egész napos szórakoztató műsora keretében volt bábszínház, a nézők részleteket láthattak a Pécsi Sándor Guruló Színház előadásában A dzsungel könyve és A muzsika hangjai cí­mű musicalekből. A Játék az éggel rajzpá­lyázat díjait Kobold Tamás, Miskolc pol­gármestere, a rendez­vény fővédnöke adta át. A program zárása­ként Pintácsi Ale­xandra, vagyis Szan­di lépett színpadra Bumeráng-parti című műsorával. A szabadban ve­szánt páratlan élményt, látványt nyújt annak, aki bírja gyomorral. Kobold Tamás polgármester adta át a gyermekrajzverseny díjait. (Végh Csaba felvétele) Rákócziról Körömben Nemzetközi találkozót rende­zett május 30-án Körömben a Rákóczi Szövetség. Az ünnepi menet délelőtt 10 órakor indult a Rákóczi-emlékműhöz, majd öku­menikus istentiszteletet tartottak. Tóth Tibor, a borsodi község pol­gármestere köszöntötte délelőtt 11 órakor a résztvevőket, ezután Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Du­ray Miklós szlovákiai ország­­gyűlési képviselő és Szebedi Ottó, az Országos Vitézi Rend törzskapi­­tánya mondott ünnepi beszédet. A találkozó fővédnöke egyébként Csoóri Sdmplon a Magyarok Világ­­szövetsége elnöke volt. Különféle kulturális bemutatók­kal kezdődött a program, este 6 órától pedig az ónodi várhoz és a muhi emlékműhöz zarándokoltak a résztvevők. A Körömi Ifjúsági Szervezet bemutatta Az ónodi or­szággyűlés című dramatikus játé­kot. De a tállyai citerazenekar, a baktalórántházi művelődési cso­port és a galántai néptánc együttes műsora is nagy tetszést aratott. Táncház és­­ mulatság zárta az ese­ménysort. Az általános iskolában a Rákóczi-szabadságharc pénzérméit állították ki, valamint Hutóczki András festményeit és rajzait. Ágh István Mezőkövesden Mezőkövesden ma délután 2 órakor lesz az ünnepi könyvhét megnyitó­ja. A Fő téren Ágh István költő köszönti az ünnepelteket: az olvasókat, író­kat, mindazokat akiknek fontos az irodalom ügye. A megnyitón Ágh István új kötetének verseiből is ízelítőt kap a közönség. Az ünnepséget a mezőkövesdi gyermek néptánc-csoport fellépése teszi még hangulatosabbá. Miskolci promenád Gyermeknapon a gyermekekről A Magyar Rádió Miskolc Kör­zeti Stúdiója és lapunk által közö­sen szervezett Promenád című élő rádióműsor közös vendége vasár­­nap délután dr. Dobos László, a Miskolci Gyermekváros igazgató­­ja volt a Városház téren. A zené­ről ezúttal az Amaroos duó - Ka­lóz Tamás és Almási Ádám­ - gon­doskodott. Miközben a Gyermekváros lakói ny­oltak a szabadtéren, addig Jakab Mária, a körzeti stúdió munkatársa beszélgetett dr. Dobos Lászlóval, aki a közelmúltban, a város ünnepén vehetett át pedagógiai díjat. - Nincs rossz gyermek, csak gyernek - árulta el alapelvét a Gyermekváros alapító igazgatója. Az elmúlt 25 év­ben mintegy háromezer lakója volt az intézetnek, akik nemcsak földraj­­zilag élnek a városban, hanem sok szállal is kötődnek Miskolchoz. Sok szeretetet, segítséget kapnak a vá­rostól, együtt tanulnak a többi diák­kal, de nemcsak kapnak, hanem ad­nak is. A Gyem­ekváros zenekara például jótékonysági koncertet adott a Deszkatemplom javára. A felnövekvő gyerekek jelen­tős része később Miskolcon telepedik le, mások viszont „hazaköltöznek” oda, ahon­nan egykoron elkerültek. - Hogyan ünnepelte a Gyermekváros a gyermek­napot? - hangzott el a kérdés. - A hagyományok­nak megfelelően kulcsát­adással kezdődött az ünnep­ség, volt számos sportver­seny, s a nagyobbak discóval zárták a napot. A felnőttek és a diákok több sportágban is összemérték tudásukat. Volt amiben a nevelők, másban viszont a gyerekek nyertek - árulta el dr. Dobos László. A város ünnepén átadott díjat a másság pedagógiája elisme­résének tekinti dr. Dobos László, amit tagadhatatlan örömmel és meghatottsággal fogadott. A zenéről az Amaroos duó gondos­kodott. A középkort idézték Szent Erzsébet élettörténetéből is adtak elő jeleneteket a hétvégén Sárospatakon azok a felvonulók, akik az Árpád-házi Szent Erzsé­bet emlékére rendezett ünnepsé­gen mulattatták a vendégeket. A városban már hagyománya van a szegények megmentőjeként híres­sé vált királylány szentté avatásá­nak évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozatnak. Ötödször pü­nkösdölhettek a résztvevők a Szent Erzsébet ünne­pen, amelynek világi és egyházi programjai is voltak. Hétfőn az ünnepi szentmisét Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 763. évfordulóján Seregély Ist­ván, egri érsek pontifikálta, köz­reműködött a rátkai Szent Gellért Kórus. Ezután a körmeneten az Árpád-házi Szent Erzsébet erek­lyéjét is körbehordozták. Az V. Szent Erzsébet nap hang­versennyel fejeződött be hétfőn este a vártemplomban. m- A bolgár kultúra napja Emléktábla a festőnek Alsózsolcán született a század elején a bolgár szár­mazású Mazsariff Miklós, Munkácsi-díjas festőmű­vész, aki később a miskolci művészeti élet meghatáro­zó személyiségévé vált. Miskolc is bebizonyította, hogy nem felejtette el: nem sokkal halála után a Pro Urbe d­ jut adományozták neki, vasárnap pedig em­léktáblát avattak a Soltész Nagy Kálmán út 1. szám alatt, ahol 1963 és 1997 kö­zött élt. Az emléktábla-avatáson a helyi bolgár kisebbség, s vendégeiken kívül megjelent Kobold Tamás, Miskolc pol­gármestere, Hriszto Hala­­csev, Bulgária magyarorszá­gi nagykövete, Sz­ololecz­ki Zoltán, Miskolc jegyzője, Toso Donesev, a magyaror­szági bolgár kisebbségi ön­­kormányzat elnöke. Toso Donesev megemlékezésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Mazsaroff Miklós életpályája megmutatta, mit is jelent Magyaror­szágon bolgárnak lenni, hogyan le­het valaki egyszerre bolgár s ma­gyar állampolgár. Kobold Tamás köszöntőjében kiemelte, hogy Ma­zsaroff Miklós nem csak bolgár, ha­nem jó magyar ember is volt, mis­kolci polgár. A századelőn hozzánk érkező bolgár kertészek közül sokan itt telepedtek le - utalt a Miskolcon is megtelepedett bolgár kertészekre Kobold Tamás, majd elismeréssel szólt az 1995-ben megalakult mis­kolci bolgár kisebbségi önkormány­zat munkájáról. Ezt követően a pol­gármester és Toso Donesev közösen leleplezte Mazsaroff Miklós két­nyelvű emléktábláját, s elhelyezték az emlékezés virágait. A Soltész Nagy Kálmán Általá­nos Iskolában folytatódott az ünnep­ség. Maria Nikolaeva, a miskolci bolgár kisebbségi önkormányzat el­nöke idézte fel a múltat. Délután Bolgárok Magyarországon címmel tartottak tudományos konferenciát az ünnepségsorozat zárásaként pe­dig a diósgyőri vár színpadán ven­dégszerepelt a világhírű bolgár Murtenica néptáncegyüttes, (cs. I.) Hriarto Halacsev (jobbról) és Toso Doncaav­la elhelyezte az emléke­zés virágait az emléktáblánál. Az edelényi rendőrkapitány fogadóórája Dr. Csintalan László rendőr alez­redes, az edelényi rendőrkapitány­ság vezetője június 8-án (hétfőn) 13 órától 15.30 óráig lakossági fogadó­órát tart az Edelény, Miklós Gyula u. 6. szám alatti hivatali helyiségében.

Next