Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)
1910-09-01 / 85. szám
4 DELMAGYARORSZÁQ 1910 szeptember 1 Harc Budapesten a záróráért. (Saját tudósítónktól.) A főváros kereskedelmi alkalmazottai népes gyűlést tartottak tegnap este a Demokrata-kör helyiségében a nyolc órai záróra érdekében. A gyűlés, amelyen Vértes Sándor fővárosi kereskedő, törvényhatósági bizottsági tag is fölszólalt, megállapította a nyolc órai záróra szükségességét, annak hasznos voltát és az alkalmazottak legsürgősebb követetelésének jelezte annak társadalmi úton és a céltudatos szervezkedés útján való megvalósítását. A gyűlés elnökévé Taubner Vilmost, a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesületének elnökét választották meg, aki hosszabb beszédben ismertette nagy vonásokban az alkalmazottak mozgalmait és azokat a csalódásokat, amelyek eddig a kárt érték. A fővárosi kereskedő-testületek— úgymond — kivétel nélkül a nyolc órai záróra mellett foglaltak állást és memorandumban fordultak a kereskedelmi kormányhoz, hogy törvényesen szabályozza a záróra kérdését. Becsületszavukat is leköttötték a nyolc órai záróra mellett. De egyes fővárosi főnöki testületek legmesszebbmenő támogatása és közreműködése sem volt képes egyes főnököket arra bírni, hogy becsületszavukat be is tartsák. Majd így folytatta: A munkaadó-testületek pártfogásában nem igen bízhatunk, hisz saját táborukban sincs meg a kellő befolyásuk, súlyuk és erejük és így tisztában lehetünk azzal is, hogy társadalmi úton a mi törekvéseinket siker egyhamar nem koronázza. Oly eszközöket kell keresni, amelyek célhoz vezetik törekvéseinket. Ezek az eszközök pedig csak a szervezkedés erejében vannak meg. Szakítani kell minden egyesületnek azzal az irányzattal, amelyet eddig követett. Bár elismerem, hogy a különböző testületeknek egymás közötti versengése jóhiszemű volt, konstatálhatjuk, hogy ez a versengés a kereskedelmi alkalmazottak nagy társadalmának nem eredményezett semmit. A sok csalódás megjelölheti végre számunkra azt az utat, amelyet követnünk kell. A mi ügyünk sikere csakis az erők egyesítésében lehet. Le kell dőlniük a válaszfalaknak és a különböző egyesületekben levő kartársaknak egy hatalmas, nagy gazdasági szervezetben kell tömörülniök. Ebben a szervezetben rejlik az az alkotóerő, amely előbb-utóbb diadalmaskodva fog előtörni. Szégyenteljes állapot, hogy amíg a művelt nyugat nagy városaiban azt látjuk, hogy nemcsak a kereskedelmi alkalmazottak emberi jogait biztosították törvényileg, hanem folytonosan jóléti intézményeket is létesítenek, addig hazánkban még mindig a nyolc órai záróra érdekében kell napról-napra síkra szállanunk. Szégyenteljesen gondolok arra, hogy a arccal. — Épen a közepén találtam el, folytassuk. Due, tre, quatro . . . Malefikusz, ma végzek veled! Tizenháromszor ismételte meg a játékot- A tőr hegye mindannyiszor egyazon helyen döfte át a puha viaszkot. Az olasz majdnem sírt örömében. — Engem nem lehet megrontani, — suttogta mámorosan. — Én a kard mestere vagyok! — És szerelmesen, mintha kedvese ajkát zárná magához, megcsókolta a hajlékony kard meztelen pengéjét. A gyertyákat elfújta. Levetkőzött. Aludni tért. De kísérteties és nehéz álmai voltak. Többször fölriadt nyoszolyáján. Reggel öt órakor dörömbölni kezdtek az ajtaján. — Ki az? Jöjjön be. Egy púpos koldusasszony perdült be az ajtón. A duenna. Kivel az ajándékait szokta küldözgetni. — Mi újság? — Jaj, szerelmes levente urfi, aranyos lovag úr, nagy újságot tudok. A szegény Czobor kisasszonyt falura küldik a szülei. A gombkötő féltékenykedett. Mához hét napra már meg is van az esküvő. Az olasz pupillája kerekre tágult, mint a macskáé a sötétben, ha madarat lát fölrepülni. — Ennek nem szabad megtörténnie, — dadogta. — Elszöktetem azt a leányt. Tonio ! A legszebb ruhámat! Cseresznyepiros blúzomat aranyhimzéssel s az ezüstvirágos diszköntösömet. Csomagolj ! Mind a négy lovamat nyergeld föl reggelre. — Minek? — kérdő a szolga elhülve. — Még ma szökünk. Visszautazunk a hajelenlegi kormányt az ő feltámadásában bizony mi igen figyelemreméltó támogatásban részesítettük és ennek első ténykedésében nem tapasztaltunk mást, mint hogy ostorcsapással sújtott felénk. Beszédét így fejezte be: Nekünk, mint becsületes kereskedelmi alkalmazottaknak kötelességünket becsületesen teljesítenünk kell, megadjuk munkaadóinknak a kellő tiszteletet, de ezzel szemben megköveteljük azokat a jogokat, amelyek ember és isten előtt bennünket méltán megilletnek. A fáklyásmenet elmaradt, azonban a mai nagygyűlés gyújtson fáklyát az önök szívében, mindegyiküknek a lelkiismeretében és hamvassza el mindazt, ami ennek a becsületes, munkás társadalmi fölszabadulásnak útját állja. A nagy hatást keltett, hosszas éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után Pfeiffer Sándor szólalt fel. Részletesen kifejtette a nyolc órai üzletzárásnak úgy a kereskedő, mint az alkalmazott érdekében való szükségességét. Kifejtette, hogy ennek megvalósítása nem ütközik sem a kereskedő, sem a vásárlóközönség érdekeibe, de még a kereskedők néhány fillér haszon miatt nem tehetnek tönkre kétszázezer, nagyobbrészt családos alkalmazottat. Szólt azután még a céltudatos szervezkedésről és az egyesülésben rejlő erőről. Beszéde végén határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a „Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete, a Kereskedő Ifjak Társulata és a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége által tartott nagygyűlés megállapítja, hogy a kereskedelmi alkalmazottak erkölcsi, anyagi, szellemi és fizikai érdeke, hogy legalább este nyolc óra után szabadok legyenek és a pihenésnek, szórakozásnak, a szellemi művelődésnek és társadalmi kötelességeiknek szentelhessék hátralevő idejüket; megállapítja, hogy a kereskedelemnek is érdeke a nyolc órai üzletzárás, de a főnökök érdekeire sem hátrányos s a fogyasztók érdekeit sem érinti. Mindezek alapján a nagygyűlés a kereskedelmi alkalmazottak legsürgősebb követelésének jelzi a nyolc órai üzletzárásnak törvényben való elrendelését és amíg ez megvalósul, szükségesnek tartja a nyolc órai záróra társadalmi úton való megvalósítását. Evégből számít a belátásos főnökök közreműködésére. Követeléseik megvalósítását azonban elsősorban az alkalmazottak céltudatos szervezkedésétől várja, amiért is a nagygyűlés erkölcsi kötelességévé teszi minden kereskedelmi alkalmazottnak a célirányos szervezkedést.“ Vovák József hozzászólása után a határozati javaslatot nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadták. Vértes Sándor fővárosi kereskedő szólalt föl rámba. Egy leány is jön velem. Elviszem az apám házába. Siess! Föl akart ülni az ágyán. De valami megmagyarázhatatlan rosszullét fogta el. A feje nehéz volt. Szédült. Az ajka száraz. Minden zúgott, kavargott körülötte. A szekrény, az ablakok. Mintha nehéz kendőt borítottak volna a homlokára. Irtózatos láza volt. A hideg lelte. A szolga segített öltöznie. Az olasz egy székre roskadt. — Nem tudom, mi van velem ! — rebegte fáradtan. — Mintha ólomból lettek volna öntve a lábaim. Menj orvosért. Hozzatok felcsert. Eret kell talán vágni rajtam. A szolga elrohant. A lovag magára maradt a szobában. Mereven nézett maga elé a földre. Hirtelen föltürte az ingujját. S ekkor összerázkódott az ijedtségtől. A karja tele volt nagy szederszínű és vérrel aláfutott kiütésekkel. — Ez pestis, vagy spanyol betegség! — rebegte az olasz halál sápadt arccal. — Talán a varázsló rontott meg. Szűz Mária! Miért engedted, hogy ily nyomorultul elpusztuljak. Eszméletlenül szedték föl a padlóról, hogy megjöttek az orvossal. Befektették az ágyba. Az arca sötét volt egészen, mint a szeder. — Ennek már vége. — mondotta a tudós orvos fejcsóválva. — Papot kell hívni. Valami ragály pusztíthat Budán. Ez már a százhetvenkettedik áldozat. — Nem!... Ne! — tiltakozott az olasz. — A bábsütőt hozzátok el. Kívánom. Nagy, kerek halszeme van, mint a harcsáé. Az egyik szeme örökösen tátva van, a másik pedig félig összeragadt, mint a madaraké. Beszélnem kell vele. Mielőtt meghalok. Tonio ismét elrohant. Kis idő múlva ezután. Kijelentette, hogy örömmel ment a gyűlésre, mert jogosnak és méltányosnak, de még a kereskedelem érdekében állónak is találja az alkalmazottak kívánságát. Szívesen hallotta a keményebb szavakat is, mert tudja, hogy ezek azok ellen irányulnak, akik makacsságukkal lehetetlenné akarják tenni a tisztességes kereskedőelemnek, hogy az alkalmazottak és a főnökök között egy lojális, egymást megértő, becsülő, támogató viszony teremjen, ígérte, hogy minden erejével rajta lesz, hogy az alkalmazottak jogos törekvéseit siker koronázza. Vértes beszédét lelkesen megtapsolták, azután Taubner Vilmos elnök a gyűlést bezárta. A képviselőválasztás utójátéka. — Egy kaszinói kizárás. — Pálffy László gróf panasza. — (Saját tudósítónktól.) A júniusban lezajlott képviselőválasztás hullámai még mindig nem csillapodtak le teljesen. A koalíció népszerűtlen politikájának nagy veresége után az ellenzéki pártok egyes „átpártolt“ függetlenségi vezéreken töltik ki a bukások fölött érzett haragjukat , kíméletlen hajszát indítanak volt elvtársaik ellen. A választások idején az abaujtorna megyei Göncön a Justh-párti Nemes Bertalan állott szemben Barcsay Ferenc pártonkívüli jelölttel. A városban néhány évvel ezelőtt alakult a „Gönci függetlenségi és 48-as kör“, melynek diszelnökéül Pálffy László grófot választották meg. A képviselőválasztás harcaiban azonban a diszelnök és vele a kör néhány tagja olyan szerepet játszott, hogy azt a függetlenségi kör felfogásával nem tartották megegyezhetőnek a többi tagok. Ezért a választások után összeült kaszinói közgyűlés a díszelnököt, Pálffy László grófot és több társát, akik a függetlenségi jelölt ellen foglaltak állást, a kaszinóból kizárta. Pálffy gróf és társai sérelmesnek tartották magukra nézve a határozatot és a kaszinói közgyűlés határozata ellen a bíróságnál vesznek maguknak elégtételt. Pálffy gróf ugyanis a „Gönci függetlenségi és 48-as kör“ közgyűlésén részt vett tagokat, akik a kizárás határozatát hozták, Halmi Pál dr kassai ügyvéd utján az abaujszántói járásbíróságnál becsületsértés miatt megérkezett a bábsütővel. A mézeskalácsost odatuszkolták a haldokló elé. Zavartan állott a lovag nyoszolyája előtt. — Féllábam a purgatórium küszöbén áll, — sóhajtotta a haldokló gavallér. — De ha keresztényként megbocsátok. Mégis, mondd, miért bűvöltél halálra? ! A mézesbábos kézzel-lábbal tiltakozott. — Nem vagyok varázsló. Az ükanyám sem volt strix. Különben is szamárság. Csak vénasszonyok hisznek az ilyen mesékben. — De ha nem volnál ördöngős, miért néztél mindig oly vésztjóslóan a szemem közé, ha arra mentem? — firtatta a haldokló lovag. — Miért ? — fakadt ez ki dühösen. — Azt is megmondom. Mert te egy finom és tanult lovag vagy s a mézesbábot mégsem nálam rendelted, hanem Visegrádon. A haldokló viaszarcán finom mosoly vonaglott keresztül. — Tíz aranyam marad még ... — suttogta. — Rád testálom. De csinálj egy óriás szivet mézeslisztből. Akkora legyen, mint az oltár. Két oldalt velencei tükrökkel. A középre Mária képét fesdi rá, hét tőrrel a szívében. Szép volna, ha pádovai rózsákat is tudnál mintázni köröskörül rózsaszínű selyemfonalakból. A Máriakép alatt, aranybetűkkel álljon az én utolsó üzenetem: „... A legjobb, a legszebb s a legkedvesebb Mariettának ajánlja kihűlő szivét, amely a sírban is csak érette fog dobogni, a föld legboldogtalanabb lovagja.“ A bábsütő elfogadta a rendelést. A lovag pedig meggyónt, megáldozott és meghalt, távol a hazájától, olthatatlan szerelemmel a szivében, Budán, az 1356-ik esztendőben, feketehimlőben.