Délmagyarország, 1915. június (4. évfolyam, 129-155. szám)
1915-06-01 / 129. szám
2 !)ÉLMAGY AR 0 RSZ ÁO AZ OLASZ VEZÉRKAR JELENTÉSE: Lugano,május 31. Az olasz hivatalos jelentés május 28-iki keltezéssel a következőket jelenti: Trentinióban, Montebaldo mellett megszállották Montealtissimot is. A tonezzai ifensikon tüzérségünk bombázta az ellenséges védműveket. A kravitihiai határon sikert arattunk a Rokolana völgy bejáratánál, a Dogna-völgybe vezető úton. Veszteségünk négy halott és néhány sebesült, köztük egy tiszt. — Cadarna, vezérkari főnök. NÉMETORSZÁG HAZABOCSÁTJA AZ OLASZ ALATTVALÓKAT. Berlin, május 31. A német kormány megengedte, hogy az összes olasz alattvalók elutazhassanak Németországból. A hadügyminiszter elrendelte természetesen, hogy a tartalékos tiszteket és katonai hivatalnokokat visszatartsák. Az olasz városokból menekülnek a polgármesterek. Geni, május 31. Pütitebastialena és Pietratagliata olasz városokból a lakosság tüntetése s zavargása elöl a polgármesterek és hivatalnokok Resintába menekülnek. A nép követelte, hogy a hadisegélyeket azonnal osszák ki. A kevés számú csendőrség tehetetlen a lakosság dühével szemben. AZ OLASZ NÉPET KORMÁNYA KERGETTE HÁBORÚBA. Bernből jelentik: A szövetségtanács meghívására Bernben nemzetközi konferencia volt az emberi előrehaladás szervezésére és az emberiség jövő érdekeinek védelmére. Németországból e konferencián megjelentek Vogtherr drezdai képviselő és Unfrie stuttgarti pap, a német békeegyesület alelnöke, Franciaországból csak Huppant képviselő érkezett meg. Ezeken kívül Hollandia, Olaszország, Oroszország, Amerika és Svájc képviselői vettek részt a konferencián. A konferencia több határozati javaslatot fogadott el, közte egyet, mely ,a népek gyűlöletének a kegyetlenkedésekről szóló hírek terjesztése ellen foglal állást. Uvino, a római békeegyesület elnöke kijelentette, hogy az olasz népet a nagy többség akarata ellenére a kormány kergette a háborúba. Szeged, 1915. junius 1. FÉLTIK VELENCÉT , Luganoból jelentik. Az osztrák-magyar flotta első látogatása óta nagy a riadalom egész Felső-Olaszországban. Naponta, több száz menekült érkezik Svájcba és noha úgy a svájci, mint az olasz határőrök a legszigorúbban őrködnek a határokon, nem lehet megakdályozni, hogy naponta több száz olasz család svájci területre ne tegye a lábát. Az olaszok közt nagyon sok a hadköteles. A felsőolaszországi nép meg van rémülve a légi járművek mind gyakoriabbá váló támadásai miatt. Velencéből érkezett olaszok mondják, hogy az első flottatámadással kombinált légi támadás óta négyszer jártak repülőgépek a lagúnák városa felett. Két ízben Taubek dobtak bombát és nyilakat a városra, amely óriási károkat szenvedett máris. A velenceiek tudják, hogy városuk a legexponáltabb valamennyi olasz város között s félnek tőle, hogy rövidesen Ypern és Reims sorsára jutnak. — Velence egyébként a legnagyobb nyomorral küzd, a városban alig van kenyér. A felső olasz harcterek. Az a harctér, amelyen előreláthatóan Olaszország és a szövetségesek között az első nagy összecsapások megtörténnek, már régóta véráztatta terület. Évezredekkel ezelőtt nehéz harcokat vívtak itt és a háború fúriája újra meg újra dühöngött Itália északi részén. Súlyos belső harcok is voltak itt, különösen amikor II. Viktor Emánuel alatt az olasz egység mozgalma megindult. Amikor 1849- ben a forradalom hullámai átcsaptak a lombard-velencei királyságra is és az idegen uralom gyűlölete megnyilvánult. Károly Albert, Szardínia uralkodója kénytelen volt Ausztria ellen a lombard testvéreknek segítségére sietni. A császári csapatok élén a 82 éves Radetzky állott. Sikerült neki az ellenséges lakosság közepette Veronába visszavonulni, hogy a felsőolaszországi erődök az úgynevezett várnégyszög védelme alatt a piemontiaknak az Etschen való átkelést mindaddig megakadályozza, míg annyi erősítést nem kapott, hogy szembeszállhatott az ellenséggel. Június 10-én volt a vicenzai ütközet és Július 25.-én, miután Tirolból erősítéseket kapott, Costazza és Somacampagna mellett megverte a piemontiakat Radetzky. Nagy fáradsággal kerülte ki Károly Albert serege az áttörést és Radetzky győzelmesen vonulhatott be Milanóba, amelyet néhány hónappal azután ott kellett hagynia. E győzelem fegyverszünetre kényszerítette Lombardiát. Tizennyolc évvel később, 1866. június hó 24-n megint csata volt Costuzánál, amelyben Albert főherceg a Ciallini vezérlete alatt álló, majdnem kétszer olyan nagy olasz haderőt visszavetette. Az osztrákok a várnégyszögre támaszkodtak, 82 ezer embert Verona körül állítottak föl. Lamarmora vezetése alatt az olaszok július 23-án két hadtesttel átlépték a Minciot, míg Ciadininek az Etsch ellen kellett volna előnyomulnia és Garibaldinak szabad csapataival Tirolba betörnie. Június 24-én kora hajnalban megtámadta Albert főherceg az ellenséget az egész vonalon. Izzó napsütésben, egész nap tartott a harc. Este 7 órakor a vitézül védekező olasz sereg le volt verve, a custozai magaslat utolsó állását is elfoglalták az osztrákok, úgy, hogy az olaszoknak vissza kellett vonulniok, miután 7581 embert vesztettek. Ez a vereség természetesen meghiúsította Ciadininek a Pon tervezett átkelését. Cusozában ma is áll még az itt elesettek közös emlékjele. Magentánál 1862-ben szentelték föl azt a kápolnát, amely az 1859. június 4-én az osztrákok és az egyesült franciák és szardíniaiak között vívott csatára emlékeztet. Déltől estig tartott a harc a tessiui rizsföldek között elszórt falvak körül. A két részről mintegy százezer ember harcolt itt, szívós bátorsággal. Már leszállt az éj, amikor a franciák Napoleon vezetésével az ellenséges állások legfontosabbikát, Magentát elfoglalták.Egyik fél sem érezte azonban, hogy le van győzve és az osztrák sereg vezére, Gyulay gróf másnap reggel folytatni akarta a harcot. Csak amikor megkapta az a jelentést, hogy Clam-Gallas alvezér harcképtelen csapatai Milanóba visszavonultak, akkor hagyta el állásait és csak ekkor vonult vissza a Muncio mögötti várnégyszögbe. Ekkor az osztrák hadvezetésben változás történt, Ferenc József császár mellé került lesz táborszernagy, aki az 1849-iki hadjáratban Radetzkyvel együtt küzdött ezen a harctéren. Június 24-én az előnyomuló osztrákok összeütköztek a szintén előnyomuló szövetségesekkel. Egész sor kisebb csatározás támadt döntő eredmény nélkül, míg végre a franciák délután erélyes támadást intéztek Salferino falu ellen, amely az osztrák hadállás középpontja volt. Minthogy a franciák a jobbszárnyuk ellen intézett osztrák támadást visszautasították, az osztrákok, míg a csatateret rettentő vihar mély sötétségbe bontotta, visszavonultak a Minden túlra. A szövetségesek vesztesége 17 ezer halott és sebesült s 2500 fogoly, az osztrákoké 13 ezer halott és sebesült és 9000 fogoly volt. A véres csatatér látványa annyira megrázta a fiatal Ferenc József császárt, hogy a harc folytatását, amit Benedek tábornok javasolt, nem engedte meg. Néhány nappal ezután a világ meglepetésére megkötötték a békét. 111-ik Napóleon tette meg erre az első lépést. De a hadjárat eredményei egyáltalán nem elégítették ki. A toscanai trónt nagybátyjának, Jeromenak szánta, azonban tekintettel az Itália egységére való mozgalmakra, erről le kellett mondania. Katonai nehézségek is támadtak, különösen a felsőolaszországi várnégyszög ostroma nagyon sok áldozatba került volna, amibe a franciák aligha egyeztek volna bele. Minthogy az osztrák főhadiszálláson is kívánták már a háború végét, 1859. július 11-én Villafrancaban találkozott a két császár s az eredmény Franciaországra nézve lealázó lett, amennyiben Napóleon harcias frázisa, hogy Itália szabad legyen Adriáig, frázis maradt. Lombardia Szardíniához csatlakozott ugyan, Velence azonban 1866-ig osztrák uralom alatt maradt. JEGYEZZÜNK HADIKÖLCSÖNT