Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)
1917-05-01 / 103. szám
4 JJELMAGYARORSZÁG Apró történetek. — Régi idők emlékei. Pistánkról, már mint néhai Tömörkény Istvánról szól az ének, akit mi hero]dók és egyéb kócosok csak elnöknek tituláltunk, merthogy ő volt az alapszabály nélkül működő „Szegedi íróik és hírlapírók ikere“-nek az elnöke. Igen kevesen tudják a korán e lk el tözöttről, hogy egyszer ült a vádlottak padján is. Nem követett el valami főbenjáró bűnt, nem lopott, se nem csalt, se nem ölt, csak mint mindig, megírta az igazságot. Újságíróskodása első időszakában történt, hogy csendőri adatok nyomán azt írta meg egy kisteleki magyarral, hogy a házát felgyújtotta. A magyar sajtó pert indított Tömörkény ellen. Abban az időben a sajtópöröket csak Budapesten tárgyalták. Tömörkény védőügyvédjével, egyben legénykori cimborájával, dr. Kószó Istvánnal felutazott a fővárosba. A tárgyaláson Zsitvay Leo, a nagy magyar bíró, elnökölt. Felvonultak az erkölcsi tanuk, akik közül dr. Kúszó egyet kifogásolt mint büntetett előéletűt. — Honnan tudja, hogy az? — rivált rá Zsitvay. — Feloldotta a tanú ügyvéd urat az ügyvédi köteles titoktartás alól? — kérdezte szigorúan Zsitvay. Kószó kész volt a felelettel: — Őfelsége, a király nevében, nyílt ülésen hirdették ki a marasztaló ítéletet. — Az ügyet átteszem a szegedi ügyvédi kamarához — szólt Zsitvay. Erre Tömörkény, aki a vádlottak padján minden izgalom nélkül hallgatta az elnök és a védő disputáját, hangosan rászólt Kőszóra: — Többet ér, ha ide ülsz te is . . Az esküdtek nevettek, az elnök is mosolygott a bajusz alatt és a tárgyalásnak az lett a vége, hogy Tömörkényt a vád alól egyhangúlag felmentették. Öreg ekére járt már az idő, amikor a tárgyalásnak vége lett és a vádlott meg a védő elhagyta a tárgyalási termet. A város utcáin akkor gyújtogatták a lámpákat, Tömörkény a távíró hivatalba igyekezett, hogy sürgöny utján tudassa a lappal a tárgyalás eredményét. Csak ennyi volt a sürgöny szövege: Fölmentették és a Várost most kezdik kivilágítani . . . * Tömörkény István legény korában lakó cimborája volt dr. Kószó Istvánnak. Hihetetlenül bizalmas, ma már nem is létező, meghitt barátság fejlődött ki köztük. Két test, de egy lélek voltak ők ketten. Hivatalos dolguk végeztével éjjel, nappal mindig együtt voltak. Egy volt a gondolatuk, az érzésük és az életfelfogásuk. Koszónak már volt választottja, a mostani felesége és hogy föl akart hagyni a legényélettel, egyszer csak mulatozás közben arra kérte Tömörkényt, jöjjön el vele a kiszemeltje szüleihez és kérje meg számára a lány kezét. Nyomban feleskelődött a két barát és beállított Szabó urambátyámék portájára. Tömörkény pár szives szóval a ház fejétől megkérte az Eta leányzó kezét. Az öreg Szabó szólt: — Nekünk nincs kifogásunk ellene, különben is tudjuk, hogy a fiatalok már értik egymást. Ha a lányom is úgy akarja, Isten dicséretével adjuk. — No Eta, — fordult Tömörkény a hajadonhoz — mi a te véleményed? Az Eta leányzó nem szólt, hanem csak hallgatott. — Csak tán nem haragszol, Eta? — kiváncsisikodott Tömörkény. — De bizony haragszom, — válaszolt az Eta leányzó. — Még pedig azért haragszom, mert bor mellől jöttetek a kezemet megkérni. Tömörkény szikrázó szemekkel nézett rá úszóra, nagyot lendített a kezével és azt mondta: - Ha ez az állat még ilyen, akkor elvesz! Amikor dr. Kószó Istvánok a lakodalmukat tartották, Tömörkény fogadalmat tett, hogy félév alatt ő is megnősül. Később is, de a mézeshetek idején is, vasár- és ünnepnapokon Tömörkény ebédvendége volt Kószóéknak. A fekete kávét szép hármasban a földre ülve itták, mert Tömörkény azt állította, hogy a kávé török étel és így azt ülve kell inni. Amint szürcsölgették a cikoriátlan nedűt, Koszó enyelegni kezdett a feleségével. Tömörkény mosolyogva nézte a szerelmes ifjú pár elcázását, majd hirtelen megszólalt, előbb azonban nagyot ütött Koszó tarkójára:— Ne szaggassátok a szívemet, én ezt nem bírom ki tovább! Hanem egy-kettő, öltözzetek, aztán kérjétek meg az Emmát. Még ti benn lesztök a lányos háznál, addig én a sarkon várok és tesem az intézkedést őket. Nem soká kellett várakoznia, Kőszéné rövidesen integetett a keszkenőjével. Tömörkényi csakhamar benntemett a házban, megcsókolta a menyasszonyát, kezet csókolt leendő anyósának, apósának, Koszónét megölelte és mosolyogva, boldogságtól eltelve nézett Koszóra. — Látod, Bimbó, rád mertem bízni az Emma közinek a megkérését. De csak azért, mert már házas ember vagy. Ha még legény tennél, ki kellett volna tilled, hogy magadnak kérd meg az Emma kézit . . . *«BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBSBBa»BaBnB*mBS*äik ® Szeged, 1917. május 1. Polgárőrséget alakítottak Svédországban. — Készülődéseit május elsejére — Stockholm április 30. A munkások éhségtüntetései Stockholmban az egyes vidéki városokban, a mindennapos felvonulások a parlament palotája előtt, az úgynevezett katonai séták, a stockholmi asszonyok szervezett körmenetei, amelyeken tejet és burgonyát követelnek, fülledtté tették a levegőt, rémhírek keringnek, mindenki,fél május elsejétől, pedig valójában a svéd munkásság nem készül ezen a napon különösebb demonstrációkra, beéri a munkabeszüntetéssel, mint ahogy egész Skandináviában évek óta ünnepnap a május elseje. A kopenhágai Politiken hírét költötte, hogy Stockholmban a főutcákon, tereken és utcasarkokon gépfegyvereket állítottak fel, amiből egy árva szó sem igaz. Stockholm városának képe egyáltalán nem változott, mindössze az történt, hogy a polgári lakosság a konzervatív parlamenti párt kezdeményezésére polgárőrséget alakított, amelynek feladata május elsején a rendet fenntartani. A polgárőrség élén Balk tábornok, a svédországi sportegyesületek kiváló vezetője áll. A szocialisták kihívást látnak a polgárőrség szervezésében s emiatt a stockholmi munkás- és katonatanács mára gyűlést hirdetett, amelyen minden valószínűség szerint meg fogják alakítani a vörös gárdát, amelyet szintén fel fognak fegyverezni. Ez a körülmény elmérgesítette a hangulatot, de túlzott aggodalomra még így sincs ok. A polgárőrség és a vörös gárda megalakulása miatt a svéd képviselőházban izgalmas vita volt. Kopenhága, április 30. A stockholmi Dagens Nyheter jelentése szerint a május elsejére alakított polgárőrséget a miniszterelnök és a képviselőház kívánságára ma feloszlatták, miután a rendőrség kijelentette, hogy erre nincs szüksége. c/Lz „utolsó“ háboríts vásár. Kint a körút szélén egy elkeseredett, sovány, szakálas ember a lábos fenekét veri csorbaszélü főzőkanalával és rekedve ordítja magát: — Utolsó háborús vásár, olcsón itt vásárolni lehet, akinek kell. Mikor elmondta nem ép kitűnő magyarságával furcsa mondókáját, szétnéz ése még egyszer megerősíti a próféciát: — Utolsó háborús vásár . . . Egy pocakos tanyai asszony mellé, settenkedik, ravaszul kémleli a portékákat, majd félvállról megkérdi: — Honnan véli kend, hogy ez az utolsó háborús vásár? A probléma felvetésére többen oda sereglenek. Néhány suhanc, egy-két kisleány, ténfergő katonák és facér mindenesek csoportosulnak a szakálas, vézna vásáros ember köré, aki fölényes nyugalommal feleli: — Egész biztosan tudom- Mert én már nem megyek többé vásárra. Megelégeltem ■ ezt a mesterséget és nincs van szükségem nagy rá. A választ nem tartották ugyan kielégítőnek, de azért ott maradtak többen a sátor körül.' — Hogy ez a lábos? —- kérdi egy tolakodó, szegényes kinézésű asszony. — Ez van négy korona, de a legfinomabb és csak magának adom olcsóért. — Szépen olcsó, — mondja az asszony — és előkelő mozdulattal kihúz a zsebéből egy összehajtogatott húsz koronást gondosan szétbontja és kifizeti belőle a lábost. Két-három perc múlva egy kalapos uriasszony érkezik. Szintén lábos iránt érdeklődik. — Csak hat korona van meg nasádnak ez a lábos, de más hétért viszi. Az uriasszony kellemetlen meglepődöttséggel nézi, forgatja a drága jószágot, aztán dühösen kitör: — Hogy lehet ezért hat koronát kérni. Azelőtt hat hatos volt. — Vegye' akkor — szólt flegmatikusan a vásáros— Négyet adok érte. — Nálam nincs van alku. Az uriasszony dühösen tovább ment, a körülállók pedig mosolyogva néztek össze és megértették, hogy miért tartja a szép, nyúlánk, szakálas férfin ezúttal az utolsó háborús vásárt. És aztán másfelé is így folynak az üzletek. Az országos vásár, amely a régi jó időkből maradt ránk, és az ellenkező célt szolgálja, mint azelőtt. Egy csésze 60 fillérbe kerül, egy közönséges vizespohár 32 fillér. Egy színes bögre, mely azelőtt 6—8 krajcár volt, most 80 fillér. Fából készült sótartó 4 korona, szimpla ruhafogas két tartóval 3 korona, habverő 1 korona 20 fillér, csinosabb virágváza 12—8 korona. Közönséges metszeti üvegváza 6 korona. Cserép hamutartó 60 fillér. A lábosok ára nagyság szerint 3—8 korona. A főzőkanalak, amelyekből háború előtt 3—4 darabot adtak egy „garasért“, szintén alaposan megdrágultak: 20—30 fillérért vesztegetik darabját És mérhetetlenül drága lett a fényes papírcsákó, a csillogó játékkard és a pirosra festett fapuska. Ja most háború van és kelendők a hadfelszerelési cikkek. De a szegény paprikásjancsi, a két összefogódzó és egymás körül forgó tollas bohóc, a talpraugró törpe és a kitömött mackó uram árát is makszimálni kellene. Minden drága lett, szédületes drága, reméljük azonban: ez az utolsó háborús vásár és az ipar és kereskedelem derék nomádjainak nem adódik még egyszer alkalom az árakat fejebb srófolni azon a címen, hogy háború van.