Délmagyarország, 1919. április (8. évfolyam, 73-97. szám)
1919-04-01 / 73. szám
SzegÄ 1919. április 1. DEUMIAGY ÄHOIRSZ ÁG 3 Osztályharc és forradalom Oroszországban Fordította:Szamuely Tibor, írta: Bucharin Nikoláj. ( Az 1 ót)?_1914. közötti ellenforradalom idején megszületett és kifejlődött a finánctete, mely szindikátusokat, trösztöket alapított, ezeket a bankok ágyasává tette és monopolisztikus egyesítések szoros gyűrűjével iparágak egész sorát vette hatalmába. Az orosz finánctőke keresztapja a „külföldi“ finánctőke — a francia, a német és a belga tőke volt. Tulajdonképpen az iparvállalatok kiviteli igazgatói és a bankok vezérei képviselték értékállományát és személyeit, kik ugyancsak „dolgoztak“ az orosz töiden s ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy az európai és az amerikai kapitalizmus ez újabb szervezeti formája megnövekedjék. A finánctőkével egyidejűleg keletkezett az imperialista burzsoázia itt, eddig még sohasem ázott alakulata is, melynek politikai szószólója az úgynevezett „népszabadság pártja“ lett. Az előbbi, a technikailag haladó burzsoáziára támaszkodó szabadelvű ellenzék, átalakult a harcos imperializmus pártjává, a jólélkai, szabadelvű professzor — minő az öreg volt — a nagyhatalom gonosz védőjévé, az isteni „birodalom“ ridegszívü tisztelőjévé, s főleg militarista függelékévé. Sztruve Péter, a szociáldemokrácia árulója küzdötte fel magát az imperialista őrültségeknek — a német mintára (Grössere- Deutschland) átírt „Nagy-Oroszország" jelszavának (a „nagy“ szó ebben az esetben az összes kicsiny, s lehetőleg a többi népek gaz megfojtását jelenti), a pánszláv agitációnak, a „nemzeti kultúrérzékek“ (elsősorban a hadsereg és a hajóhad) összegyűjtésére irányuló propagandának és a „nemzet megszemélyesítésének" — első apostolává. A Sztruve ur személyében a „Vjéhi“ gyűjtemény s a „Ruszkaja Miszl“ cimlilap, Rabusinszki Péter moszkvai vezér és irártfogó személyében a „tudomány“ és „ipar“ szoros szövetsége állott az orosz imperializmus elméleti várának szolgálatában. Mint ennek elismert vezére lépett fel Mijukov, a kadetek vezetője és szintén tanár. Mert az igazat megvallva, minden aljasság megtalálja, a maga tanárát, így cseperedett fel a dühöngő ellenforradalom védőszárnyai alatt az „haladó kapitalizmus“ imperialista ellenzéke, mely a „művelt“ földbirtokosokra s a finánctőkére támaszkodott. 1911. tavaszától kezdve megindulnak, az iparban észrevehető fellendülés folytán, a munkásosztály gazdasági harcai, ezek a mindent lángba borító harcok világosan felismerhető politikai jelleget öltenek. Az 1913. és 1914. években a sztrájkolók száma csaknem eléri az „örült“ 1905. év sztrájkokóinak számát. Abban az időben, mikor a szabadelvűek hazafias imperialista érdekszövetsége kialakul, világosan észrevehetők már az uj forradalom hullámai. Pétervár utcáit barrikádok borítják. Mindez ugyanakkor történik, mikor Poincaré, a francia köztársaság elnöke a cárhoz utazik, hogy a háború előkészítése érdekében hízelegjen. Fis az ő köztársasági füléhez is eljut a pétervári proletárság kiáltása: „Le a cárral!“ A világháború kitörése miatt maradt el 1914. őszének a forradalma. A civilizált világ koronás mészárosainak jól előkészített háborúja mindenütt óriási erőt ad a militarizmusnak. A militarista rémuralom bilincsbe veri a nyugtalan proletárságot. A második Internationale csődje és a megalkuvó szociáldemokrácia árulói köpönyegfordítása meggyöngíti a forradalmi akaratot. Az uralkodó osztályok imperialista vezérlete szoros pártszövetséget H/I* I 1 • i érdekébe áll szivarkapapi rókát, szivarkahüvelyeket a Ili 1T! fi II 14 1 MÉDI SPECIALNÉ hygienikus szivarkahüvely főraktárában vásárolni. 21. Szeged, Jókai utca 11. szám. Telefon 15—20. ♦ ♦ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] eladás úgy nagyban, valamint kicsinyben. köt. velük, egyesítve a földbirtokos-bölényeket „műveit“ ellenségeikkel. Ugye, figyelmet sem érdemel a magán, belső egyenetlenkedés a nemzetközi rablás közös ügye mellett? Vajjon nem kell-e előbb közös erővel leteríteni a becses zsákmányt, s nem csak azután lehet-e osztozkodni rajta? 5 vájjon nem közös „szent“ feladat-e a vagyonosok egységes frontját megcsinálni, a „fellázadó rabok“ felkelése esetére? így keletkezik az osztályközi béke, a „Burgfriede“, mely kifejezésnél már ■ tíz kilométernyire meg lehet érezni a junker származás szagát.. Ez az idillikus kép még tökéletesebb lesz, mikor a kadét Miljukov az „ellenség rémületére“ összecsókolódzik Puriskeviccsel, ki ugyanannak a szervezetnek volt az ivadéka, amely valamikor Miljukov kollegája ellen gyilkosait, .Iofiloszt és Herzensteint felbérelte. Annál mélyebb volt az őszinte keresztényi megbocsátás ünnepének a szociális alapgondolata, mert ez annak az útonálló bandának volt megegyezése, annak a tagjai kötöttek egymással hűségükben vérszerződést, kik azelőtt, kölcsönös civakodásban egymás vérét ontották. És hogy az egyezség egyenesen a rablásra történt, azt maga a Dardanellák hőse, Miljukov kürtölte világgá. Az orosz imperializmusnak az az előénekese, ki már régen beléphetett volna a cári külügyminisztériumba. ő szállította az elég nyílt háborús programot, amely Galíciának és Ugor- Oroszországnak, Posennek, Keletporoszország egyfélének, Korestantinápolynak és a Dardanelláknak, Drinápolnak, a Márványtenger partjainak és Török-Örményországnak stb. elfoglalását tűzte ki céljául. A finánctőke imperialista céljai egybe estek a cárizmus félhűbérúri rablóterveivel. A közös cél egységes csoportba forrasztotta őket össze. Ez az egyesülés egyébként nem bizonyult hosszú életűnek. Természetesen nem azért, mert a burzsoázia szabadságszeretete robbantotta szét, hanem, mert a finánctőke szemében a hűbérurak államhatalma túlságosan tolvajnak és megbízhatatlan szolgának bizonyult. A földbirtokos hűbérurak a valóságban olyan osztályt alkotnak, amely kivül áll a termelő munkakörén; e mágnások, „társadalmi tevékenysége“ kizárólag abban áll, hogy felfalják és elpazarolják a parasztok könyörtelen kifosztásával szerzett összegeket; „müvetségük“ kizárólag azoknak a vendéglőknek földrajzi fekvésének ismeretében merül ki, ahol kikéjelgik magukat a megvásárolt idegen ringyókkal. De ha a hűbérurak egész osztálya ilyen, akkor még inkább érvényes ez a jellemzés képzett részükre, a magasrangú hivatalnokokra és az „udvarra“. Miklós udvara mintha menedéke lett volna a féktelen és természetellenes erkölcsi züllöttségnek, ahol az egészségtelen erotika vallásos mázzal vonódott be, a Raszputin-fél orgiák pedig istentiszteletekké alakultak át. A felső államkormányzat tulajdonképen Cseber iák Vera tolvajbarlangjának volt a pontos másolata. Amikor a társadalom legfelsőbb köreiben szégyenletes drámák felvonásai játszódtak melyek mindenikének külön címe volt (hasfalás, „szucomlinoviáda“ „raszputiniáda“) a zemsztvókban és a városi szövetségekben, részben pedig' a birodalmi dumában elsáncolt ellenzéki ''burzsoázia azt suttogta a fülekbe: Szégyen gyalázat. A nép azonban azt harsogta: „Le a csalókkal! Le a cárral! Le a tolvajokkal és árulókkal! Az imperialista burzsoázia a cár letétele érdekében folytatott propagandát és a cinikus i Nikoláj Nikolajeviccsel kacérkodott. A kispolgárság háborgott és elégedetlenkedett. A proletárság azonban már világosan felállította jelszavait: Le a cárizmussal, éljen a demokratikus köztársaság ! Már az első forradalomban (1905 1907) kiderült, hogy a forradalmi áradat jő mozgató ereje a proletariátus. És különösen a proletariátusnak ez a megfelelő érettsége, mely osztálycélokkal és osztálypártjának, a szociáldemokráciának, vezetése alatt lépett fel, visszaűzte az úgynevezett „haladó” burzsoáziát, az ellenforradalom táborába. Már az első forradalom idejében közel voltak a kadétok a hatalomhoz, miniszteri tárcákról folytattak tárgyalásokat a cári kormánnyal. A forradalom leverése eltolta,ezeket a kilátásokat néhány évvel. F>e ha a proletariátus már az 1905—1907 években a cárizmus elleni küzdelem elismert vezéreként szerepelt, ez még kifejezettebb formában ismétlődött meg a háború idején. A proletárság volt az egyetlen osztály, amely megkísérelte, hogy nyílt utcai harcban lépjen fel a felső hatalom ellen. A cárizmus dühös ellentámadása a munkások agyonlövetése volt Kosztromában, Ivanovo-Vozneszenszkben stb. De a háború rendszeresen rávezette a munkásokat a lázadásra: a gyári törvények eltörlése, az összes rendőri szervek egyre növekedő erőszakosságai, a munkásszervezetek feloszlatása, a drágaság, az éhség, a harcmezőkön való pusztulás,— mindez elősegítette a proletártömegek közveten fellazítását. De a parasztság nagy tömegei sem szenvedtek kevesebbet a háború következtében. Elvonták tőlük a munkáskezeket, elrekvirálták marháikat, értéktelen papirost adtak nekik mezőgazdasági szerszámok helyett s így végeredményben szétrobbantották a parasztgazdaságot. „Béke, kenyér és szabadság!“ terjedt végig a városi negyedekben. „Béke, föld és szabadság!“ — válaszolt hangosan a falu. Végül volt még egy harmadik erő is, amely észrevehetően háborgott. Ez a hadsereg volt. A hadsereg, melyet a cár ügynökei, miniszterei és hivatalnokai áruba bocsátottak, minden oldatról megloptak, kiszolgáltattak fekete-bandabeli tábornokok féktelen önkényének, kik közül sokan már „gázoltak emberekben“, megszerezték már a gyakorlatot a munkások és parasztok ellen vezetett büntető expedíciókban — ez a hadsereg nem maradhatott nyugodtan. Nagyrészt — parasztokéi és munkásokból állott. Amint meggyöngült a militarizmus összetartó ereje, eltűnik egy pillanatra a parancsnokoktól való félelem — minden erejével jelentkezik a hadsereg osztályjellege. A forradalom lendülete kidöntötte a trónnak ezt az utolsó támaszát is. A cárizmus már nem rendelkezhetett azokkal az erőkkel, amelyekre szüksége lett volna, miután az életre hivatott, de eddig elmaradt paraszttömegek millióit beledobta a háború örvényébe. A rabló kétfejű sasnak mindkét feje lehullott 1917. márciusában, abban a hónapban, melyben a világtörténelem annyi hősies eseménye történt. A Vászon áruk ! Menyasszonyi koszorúk, fátyolok 250 II. Weignernél, Jókai utca 7.