Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1920-01-29 / 23. szám
Ady Irtat Jabán Gyula. Egy esztendeje, hogy a forradalmas Magyaromig legnagyobb halottját temette a Nemzeti Muzeum ódon csarnokából, ahol valósággal megrohanta és szinte fölborította a szilaj gyász mohósága a ravatalt, amelyen az elmúlás néma fenségében trónolt a Mámor-fejedelem, a vér és arany magyar vátesze, az utolsó költő, aki urnak, magyarnak született, önmagát és önfaját ostorozva élt és úgy halt meg, mint az ázsiai pogány pusztákról napnyugatra barangolt hóditó szittya vitézek. Egy esztendeje, hogy eltemette a költőt Magyarország, amely temetni és gyászolni tud, de legkülönb és l legigazabb fiait szellemi és erkölcsi gajdeszbe küldi életükben. Egy esztendeje földelték el a föld legnagyobb siratóját, a magyar ugar, a magyar temető prófétai és apostoli énekesét, a hivatalosak és választottak, az ifjúság és munkásság beláthatatlan serege kísérte utolsó útjára és az elismerés koszorúját az egész nemzet nevében helyezték sírjára az Illés szekerén a dicsőség egébe ragadott szellem földi porhüvelyének.Egy esztendő csak pillanat csupán az örökkévalóság kurzusában, amely Ady Endrének osztályrésze lesz, de a halandó mégis elgondolkozik egy kissé azon, hogy ime, az első év fordulóján mintha elfelejtették volna a költőt, mintha az ő harcos neve hirtelen homályba merült volna, mintha szelleme, amely tűz és hatalom, váratlanul letűnt volna a magyar érdeklődés zenitjéről, ahol az utolsó években szinte egyedülvaló magasságban és magányosságban tündökölt. Pedig ma inkább, mint valaha, vigaszul és bátoritásul, mint ahogy a fáradt és csalódott Kepler Ádám bort kér a famulusától, elő kell vennünk a költő verseinek végtelenül gazdag és örökkön uj termését, az Uj Versek fiatal és szikrázó lángborától A halottak élén békéltető mennyei nedűjéig és inni ebből a fölséges italból, amelyhez fogható Petőfi óta nem akadt a magyar költészet parnasszusi hegyén. És emlékezni kell és nem szabad feledni, hogy Ady volt az első, aki a régi magyar világ nyomorúságán és szomorúságán széttekintve tudatára ébredt elmaradottságunknak, kulturátlanságunknak és az óteslaimntomi jósok lelkével és hangján fülébe dörögte hétszilvafás nemzetének a nagy ébresztőt és a hallgatás némaságával mondott vétót az öngyilkos őrületnek, amely egy megpróbált fajta maradék fiait dobta oda a lövészárkok poklába idegen urak hódító szándékáért. ~ Egy esztendő múltán Petőfi jut eszünkbe, aki talán mégis rokona és boldog őse volt, Petőfi, akiről csodálatos és dicsőséges eltűnése után a tovább élni és lemondani tudó epigonok találgatva kérdezték önmaguktól: Ha Petőfi élne ? Mi lenne vele, mit csinálna és mit csinálnának a költővel azok, akikkel szemben ö élő tiltakozás, eleven protestáció volt. mit csinálnának vele a nagy zsarnokok, akik Kufsteinnal rendelkeznek és a kis zsarnokok, akik a Honderűt terjesztik? A szelíd és gutgesiint Jókait, a csöndesen tarakkozó néha föriadt éjjeli álmából és a szibériai láncok csörgését hallotta, amelyeket a rab Petőfi kezeire kovácsoltak. Ady kortársai nyugodtan alhatnának: az Illés szekerén költője nyugton és békén alszik, (talán nem is álmodik iár) a kerepesi temető díszsírhelyén. Aki nem lett renegátja Adynak, a fájdalmas magyarnak és emberebb embernek, már nem keli, hogy féltse a költőt, aki Petőfitől nem csupán a lírát, de a parittyát « örökölte, • «zen», örök harcot minden maradiéig, minden wfexikavás, minden elnyomás 4* minden szolgaság ellen. Móricz Zsigmond Babits Mihály bajtársa, Ady, immár megharcolta harcát és háboritás nélkül pihen a magyar Pantheonban. Mostanság még a késő kegyelet és hódolat se igen háborítja Adyt, aki ma mé magányosabb és még Az országos — A politika Budapest, január 27. A nemzetgyűlési választások eredményéről kedd éjszakáig 149 kerületből érkezett jelentés a fővárosba. A jelentés szerint a mandátumok az egyes pártok között a következőképen oszlanak meg: Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja 61, Országos Kisgazda- és Földmivespárt 56, Nemzeti Demokrata 4, pártonkivüli 2, * keresztény szociális gazdasági párti 1, pótválasztás lesz 26 kerületben. A 26 kerületben, ahol pótválasztás lesz, 9 kerületben kisgazda a jelölt, úgy hogy a kisgazdapárti mandátumok száma, már eddig is 65-re tehető. Eddig megválasztott kisgazda-és földmivespárti között 15 falusi kisgazda van. Rubinek a kisgazdapárt többségéről. Budapest, január 28. Rabinek Gyula földmivelésügyi miniszter a kisgazdapárt előnyomulásáról, az ő győzelmükről a következőkép nyilatkozott: “ Most már az eredményt vártam. Győzelmünk sokkal nagyobb lett volna, ha a középpárt Huszár Károly miniszterelnökkel kötött paktuma szerint megkapta volna a 10 mandátumot. A pótválasztásokon 9 mandátum teljesen biztos, a többi kerületekben, ahol pótválasztás lesz, szintén abszolut többséggel vezetnek a kisgazdák, kivéve Sátoraljaújhelyet. Nem hiszem, hogy a kisgazdák többségét meg lehessen fordítani. Ezideig 56 mandátumunk van és miután 9 pótválasztásos kerületben csak kisgazda áll szembe kisgazdával, mandátumunk száma 65. Még 14 kerületből nem kaptunk a választás eredményéről értesítést, lehet, hogy a 80 mandátumot elérjük. A miniszterelnök beszéde a nők gyűlésén. Budapest, január 27. A Magyar Kurír jelentése szerint a keresztény egyesülés pártjához tartozó nők kedden délután tartották a választási küzdelmek lezártával első nagygyűlésüket, budai és pesti Vigadóban Schlachta Margit nyitotta meg a gyűlést, majd Huszár Károly miniszterelnök mondott nagy beszédet. Kiemelte a keresztény pártok nagy többségét. Igazolva látja azt, amit ezelőtt négy hónappal mondott Clarknek: „Az országnak 4, legföljebb 5 százalékát teszi a szociáldemokrácia, miért akar tehát 3—4 szociáldemokrata minisztert ránk erőszakolni?“ Beszélt a nemzetgyűlés loLfiiról, amelynek első feladata lesz az ideiglenes államfő megválasztása. Világos, úgymond, hogy Magyarország más, mint királyság nem lehet. Ma még időszerűtlen volna nevekkel játszani. Akármit tervezünk, egyik-másik szomszédunk ellenezni fogja. Optimizmussal néz a jövő parlament munkája elé, mert ma már bizonyos, hogy az a nemzeti és szociális eszmét fogja szem előtt tartani. Attén ezután az általa tervezett inségakció f. 'rh .négymillió gyűlt '.rsze, de legalább 50 n.. „.ra volna szükség. Egy közbeszólásra, hogy a zsidóknak módjukban volna segíteni, azt felelte, hogy kötelessége rámutatni, mikép az eddigi adakozásokból a zsidók is kivették a részüket. Ami pedig a kértávolabbi magaslatokon trónol fölöttünk, mint küzdelmes és győzelmes életében. Mélytüzű és melegfényü csillag 6 a borús magyar égen, a hajnalcsillag fekete éjszakánkon, amely után, egyszer, végre, mégis virradni és derülni fog... választások eseményei. A dés másik oldalát illeti, ha éhenhalni látunk egy embert, nem kérdezzük meg előbb, keresztény-e vagy zsidó. Nem felekezeti kérdés ez, hanem az emberiség kérdése. Aki luxusban tobzódik a mai szörnyű időben, azt épp úgy üldözzük, akár keresztény, akár zsidó. A munkában is szívesen látunk mindenkit, akik küzdeni akarnak a nyomor ellen. A kereszténykurzusról nem elég csak beszélni. Mindenekelőtt meg kell csinálni — mondotta — a budapesti nyomor kataszterét, hogy odairányíthassuk a segítséget, ahol a legnagyobb szükség van rá. A miniszterelnök beszédét percekig tartó tüntető tapssal fogadták. Koncentrációs kormány marad. A Nap jelenti: Értesülésünk szerint Huszár Károly miniszterelnök a nemzetgyűlés első ülésén be fogja jelenteni a mostani koncentrációs kormánynak lemondását. A nemzetgyűlés ideiglenesen megbízza a kormányt az ügyek továbbvitelével, de néhány napon belül megtörténik a parlamentáris kormány megalakítása. Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a pártok hatalomra jutásának poblémája is. Az eddig ismert választási jelentésekből megállapítható, hogy jelentős többségre a kereszténybiők kétpártja közül egyik sem tud szert tenni és a két pártnak szinte egyforma számú képviselője lesz, vagy pedig csak egy-kettővel tér el a két párt arányszáma. Az ilyen kis abszolút többséggel rendelkezző párt maga nem veheti át a kormányzást, úgy hogy egészen bizonyosra vehető, hogy Magyarország ügyeit ezentúla koncentrációs kormány fogja vezetni, amely a keresztény nemzeti egyesülés és a kisgazdák pártjának tagjaiból alakul meg. Gróf Apponyi lesz a nemzetgyűlés korelnöke. Budapest, január 28. A nemzetgyűlés nyitása alkalmából a korelnöki tisztséget"«Fmennyi párt felkérésére gróf Apponyi Artkrt fogja betölteni. Ezt a küldetést csak azonos esetben végezheti el, ha a békedelegáció nem utazik el február 16-ika előtt Neuillybe. Az est értesülése szerint a békedelegáció az eddigi dispozíció szerint 9-én utazik vissza. Ha a munkával nem készül el hamarabb, kérni fogják a delegáció elutazásának elhalasztását és abban az esetben gróf Apponyi Albert koréinak nyitja meg a nemzetgyűlést. . • 1 f. , *"< A románok visszavonulása. Páriából jelentik: A román királyi főparancsnokság közölte a Legfelsőbb Tanáccsal, hogy az ideiglenesen megszállott magyar területekről a visszavonulását február 16-án megkezdi és március 1-áig befejezi. Lloyd George kezeskedik a császár elitéltetéséről. A berlini Kreuzzeitung szerint a rimes azt a hírt közli, hogy JJoyd Oporgu Angliába való visszatérésekor kijelentette, kereskedik róla, hogy Vilmos császárt kiszolgáltatják és elítélik.