Szeged, 1921. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1921-03-01 / 49. szám

Lifted, 1921 március 1. HÍREK. _ Ankét a kamarában. Amint azt már korábban megírtuk, a ke­reskedelmi miniszter a vasárnapi munkaszünetet szabályozó eddigi különféle, sokszor zavart okozó rendelkezések helyett egy új tör­vényben akar­­­ megoldani ezt a kérdést. A szegedi Kereskedelmi és Iparkamarának megküldött rendelet­­tervezet ügyében csütörtökön délelőtt tizenegy órakor ankétot tartanak, amelyen az érdekelt kereskedők és ipar0­0< megtehetik észrevételeiket. — A MOVE díszközgyűlése. Március hó 6-án, vasárnap délelőtt és 11 órakor tartják a MOVE dísz­közgyűlését ünnepélyes műsorral a városháza közgyűlési termében.­­ A József Fenne főherceg szeretet­otthona egyesület szerdán, március 2-án délután 4 órakor tartja meg Szegeden, a városháza dísztermében propagandagyűlé­­sét, melynek tárgya a gyermekvédelem új irányú ismertetése, a szeretetotthonok célja, működése stb. lesz. Este 7 órakor a Tisza­­szálló nagytermében hangversenyt rendez­nek, melynek műsorában neves vendégek mellett helybeli művészek is gyönyörköd­tetik a közönséget. A rendezői tisztet a pici Huber El­a vállalta el.­­ Ma mutatja be a Széchenyi Mozi a wieni Sadha-filmgyár szen­zációját, az általánosan ismert Ohnet­­regény filmváltozatát, a Damaskus csillagát. E darabban Petrovich Sz. és Lucy Daruin játszák a főszere­peket s a kitűnő szereposztástól el­tekintve, a gyönyörű díszletek, nagy­szabású rendezés, a szezon slágerévé avatták e filmet. Egyidejűleg egy kedves vígjáték, a Lehmann úr kalandja kerül bemutatásra. — Barcsay Oszkár képviseli a várost a döntőbíróságban. A város tanácsa ma levelet intézett Barcsay Oszkár budapesti magán mérnökhöz, melyben értesítik, hogy a város kö­zönségének nevében az öttagú döntő­bíróságban való képviselettel őt bíz­ták meg. • Magántisztviselők és keresk. atk. művész­ matinéja március 6-án fél tizenegykor a Belvárosi Moziban. • Hogyan kártalanítsa a város a Hunyadi-téri bérlőket? A Hu­nyadi-tér, melyet a legutóbbi köz­gyűlés a SzTK-nak ígért oda, jelen­leg parcelláb­a van felosztva és a gazdászi Hivatal jelentése szerint a város a föld bérlőinek kártérítéssel tartozik, mert azokat onnan ki kell telepíteni. A tanács most azon gon­dolkodó, hogy mily más földterü­lettel kárpótolja őket. — Álarcos jelmezbálat rendez a leg­újabban alakult Zrínyi sportegyesület a Tiszában március 5-én. A bál védnökei a főispán, a körletparancsnok és a pol­gármester. — h­ázi kezelésbe kerül a tégla­gyár. A váron téglagyár a vételár kétszázhuszezer koronát visszavette a város házipénztárába, miáltal az üzem teherm­entesult. A város most házi kezelésbe veszi a gyárat és annak ellenőrzésével Balogh tanácsnokot és Sculléty főszómvivőt bizzák meg.­­ A valódi JANINA cigaretta sodrópapirt viznyomással kérte a dohány­tőzsdék­ben. A Husvétra már most szerezzen be gallért, nyakkendőt, zsebkendőt, zoknit, fátyol­harisnyát, keztyüt, gyer­­mekharisnyát és zoxerlit Komlósinát. Kölcsey­ u." 3. Az áruk jó minőségéről és jutányos árairól vételkötelezettség nélkül mindenki meggyőződhet. 3 szerep Nyomdász-sztrájk van Budapesten A déli lapok már nem jelentek meg. BUDAPEST, febr. 28. A nyomdász szakszervezet elnöksége már hetek óta folytatott tárgyalásokat a munkásság bérének felemeléséről, de megegyez­i nem tudott. Vasárnap dé­után a nyomdászok összbizalmi testü­let tárgyalta a munkások bér­mozgalmi akcióját és abban állapodtak meg, hogy nyilatkozatot közölnek valamennyi munkaadóvá­, amelyben a munka­bérek tetemes emelé­st követelik. A főnökök e­ hitarolása e pillanatban még ismeretlen, de az eddigi jelek szerint nem fogják aláírni a követelé­seket, ebben az esetben hétfőn az esti lapok már nem jelennek meg. Amint telefonon értesülünk, a nyomdász­ sztrájk délelőtt tí­z órakor kitört s­ a déli lapok már nem jelentek meg Telefon­ Igazgatóság 258.Belvárosi Mozi: HOLNAP UTOLJÁRA A REPÜLŐ LOVAS III. (Befejező ré­z) 8 felvonásbcn. Azonkívül minden előadáson I r'I 3Llv £ E5BT7--Ű’!!I T Fellépnek: .... _ ww E­őadja az „ESERNYŐ“ című bohózatot, mely több mint 100-szor ment óriási sikerrel Budapesten. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. Németh Juliska Szalontay Ferike Czobor Ernő — Városi munkásbiztositó ké­­­­szül. A számvevőség előterjesztést tett a város tanácsának arra, hogy a munkásbiztositási törvények értel­mében szervezzen a város külön munkásbiztositó pénztárt. A város háromszázezer koronát fizet be éven­ként a munkásbiztositó pénztárába, de egyébként is megvan a városnak minden joga és kelléke ahhoz, hogy a munkásbiztosító pénztártól szepa­rálja magát. A tanács mindenekelőtt felhívja a számvevőséget arra, hogy készítse elő az ügyet. Erdei ibolyakrám és szappan a leghatásosabb bőrápolószerek Kapható a híd­ utcai padkában és Vajda Imre éa Taa drogériájában. — Szeged az ország Betleh­emje. A különböző ligáktól nap-nap után érkeznek a városhoz segélyt kérő iratok. A tanács a TEVÉL-t és­ a MOVÉ-t hosszabb idő óta részesíti már anyagi támogatásban, de ezeken kívül most egy újabb liga azon a einten, hogy Szeged az ország Betle­­hemje s h­ogy itt született meg újra az ország, kér­ a város minden egyes lakosa után egy-egy koronát. A tanács az ügy­­darabot a levéltárba teszi. " Tisztelettel értesítem a t. hölgyközönséget, hogy varróiskolámat március 1-én újból megnyitom, tanít­ványok még mérsékelt számbak­ lesz­nek felvéve. Beck Paula, Kölcsey­ u. 11., emelet II. — Legelő a repülőtéren. A sze­gedi helyőrségi közétkezési bizott­ságnak negyven darab marhája van és a bizottság arra kéri a várost, hogy részére legelőt jelöljenek ki. A tanács a kérelmezőknek a repülő­teret jelöli ki a szokásos tübérdíjak lefizetése ellenében. x Ma játsza a Korzó Mozi a „Farkasok országa“ című izgalmas attrakció második részét, mely ha lehet mondani, az első rész izgal­mait is felülmúlja. Ezen rész egy­úttal befejező része a „Cinabar“ című kalandortörténetnek. Tekintve, hogy 10 felvonásból áll a kép, az elő­adások pontosan fél 5, negyed 7 és 8 órakor kezdődnek. Jegyeket aján­latos már előre megváltani, mivel a képet csak 3 napig tudja az igaz­gatóság lekötni, ugyanis Budapes­ten csak most jelenik meg.­­ Drágább lesz a szesz. A kincstár a szesz árát literenkint 60 korona adóval emeli, így az 50 ®/*-os pálinka ára 30 koronával és a likőr 40 koronával emelkedik literenkint. Ajánlatos első előtt beszerezni likőr- és rum-szükségletét a közönségnek, amelyeket legjobb minőségben és legolcsóbb áron Schorr Ottó szesz­nagykereskedő Kossuth Lajos-sugárut 4. sz. utcai üzletében. — Órajavítás, ékszerkészltés jót­állással. Babos, Oroszlán-utca. sí x Szenzáció« vált a Belvárosi Mozi legutóbbi kétnapos filmrevüje. Felléptek Németh Juliska, a Renais­­sance­ Szinház discze, Szalonna Fe­rike, a Fővárosi Orfeum tagja és Czobor Ernő, a nagyszerű komikus színész. Németh Juliska a legnagyobb művészettel álló­­ feladata magaslatán, oly érzéssel és odaadással énekelte finom chansonjait, hogy a publikumot — mely állandóan zsúfolásig meg­töltötte a hatalmas nézőteret — hol meghatottsággal, hol pedig a leg­kellemesebb kedéllyel ragadta magá­val. Szalontai Ferike eredeti népies és vig, kedélyes kupléival állandóan megnevettette a zsu­ olt nézőtereket, kik ezt a legnagyobb tapsokkal és elismerésekkel honoráltak. Czobor Ernő, a kiváló komikus pedig még betetőzte a kellemes hangulatot kis színpadi tréfájával és konferanszaival. A m­ai műsorban a Repülő lovas III.­­ befejező részében újra lesz alkalmunk gyön­yörkedni gyönyörű előadásukban, s hol teljesen új műsorral lépnek fel. Németh Juliska uj chansonokkal, Szalontai Ferika uj kuplékkal, Czobor Ernő uj konferanszokkal és azonkívül Asztalos és Radócz közreműködésé­vel előadja az „Esernyő“ c. tréfát, melyet Békefi László irt és amely tréfa több mint százszor aratta a legnagyobb sikert Budapesten. Elő­adások kezdete fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. — Kerékpárokból, hegyi gu­mikból dús választék, gyári javító­mühely Szántó Józsefnél, város bérház. is — Bánszky Sándor hagyatéka. Mim már megírtuk, a tanács régeb­ben elhatározta a Párisban elhalt szegedi Bánszky Sándor szobrász­művész hagyatéki tárgyainak a haza­­szállíttatását. Ennek egy részét a legutóbbi értesítések szerint már útba is indították, a Parisban ma­radt muzeális értékű tárgyakat pe­dig a konzulátus segítségével fogják hazaszállíttatni.­­ Elsőrendű javítóműhely Iritz József milórás és ékszerész. Dugo­­nics-tér 11 (A Brauswetter-cégnek 10 évig volt elsőrendű szakmunkása.) Ajánlja pontos óráit és modern ék­szereit. Tört aranyat magas árban vesz. 172 — Tört aranyat legmagasabb árban vásárol Iritz, Dugonics-tér 11. I Konocok megbízóimnak azonnali átvétel­re bérpalotákat, több kisebb-nagyobb magánházakat. ’ i<*> Nálam megvehető házak: Zerge­ utcában emeletes ház, emele­ten 3 szobás lakással, viz, villany­­nyal 350.000 kor. Sándor utcában remek földszintes uj ház, több melléképületekkel 370.000 kor Francia-utcában több kisebb-na­­gyobb lakásokkal, masszív épüle­tekkel 500.000 kor. RÓZSa­ Utcában két ideiglenes épü­lettel, 204 négyszögöl telekkel 220.000 kor. Bé­ tsi­ körúton Utcai masszív ház, jómenetelű épület és műlakatos műhellyel (anélkül is) alkalmi olcsó áron. Fenti házak megvételénél lakások kaphatók. «0 hold, homokos (talaj) föld Sze­gedtől 40 km.-re minden elfogad­ható olcsó áron eladó. Keresek kisebb-nagyobb földeket örök áron, esetleg bérben is. Telefon: Pénztár 582, teljesen uj műsorral! Ssa VdJSSdSP Kárász­ Utca 5. szám, I. em. helyeztem át. «• bel,11!­1! Elsőrendű cm... ... Geigner Lipót SÜS3T Telefon 17-79. Q­uu­ld gép­szm­érnök, mechanikai és gépjavító üzem ELVÁLLAL gép-, motor- és fegyverjavítást Szeged, Fodor­ utca 2. Telefon 17-79. ÓVÁSI Ne üljön fel hangzatos reklámoknak! ÓVÁSI Hungária Cipőgyár R­T. ÜzletéLs. Szolid kiszolgálás ! ! Kérjük a kirakatok megtekintését! 32 SZABOTT ÁRHKI Szegedi üzlet: Kárász-utca 14. Telefon: fl-M. K Gyár, Nagyvárad, Bihar megye, Magyarország. S­ZQ L A ingatlanforgalmi iroda. Z cl O U Kálmás-utca 12 «2.

Next