Szeged, 1922. november (3. évfolyam, 189-213. szám)

1922-11-01 / 189. szám

Szeged, 1922 november 1. SZEQED más, pedig a túlzsúfolás miatt c ak részben működik. A szórakozásom különféle. Néha annak örülök, hogy nem találták el saját b. fejemet, néha örülök, hogy két hétben egyszer­­ meg­mosdhatom, máskor levelet meg újságot kap­ok. Esténk­ét meggyújtom a faggyúgyertyát és ös­­­szegörnyesztett háttal — kiegyenesedni legjobb akarat mellett sem tudok — írom a följegyzéseimet a háborúról. Talán lesz alkal­mam valamikor feldolgozni őket. A legkellemetlenebb ügy az ágyú. Képzelje el, öt kilométerről lelönek egy rézhüvelyt, pontosan az ember feje fölé. A hüvely süvit, mintha kis gyermekek simának. Aztán a ’ ■ góbén szó pukkan­ás ötször akkora területe:,. mint a maguk kertje, Jszór 350 darab ólom­golyócskát. Ez ellen pedig nincs védekezés. Már annyiszor megfogadtam, hogy nem húzom be a nyakamat a vállam közé, ha srapnellt hallok süvíteni, mert már akkor úgyis késő és legfeljebb a jó szerencse segíthet az emberen, de mégis mindig önkénytelenül megteszem. Utána mindig haragszom magamra az ostoba­ságomért. Ez a háború kicsiben. Nagyban ugyanez, néhányszor megszorozva. Szükség, eső, mocsár, térdig érő homok, erdő, kevés hősiesség, sok fáradság, ez az, amit most végigélünk. Fő jellemvonása, hogy az idegekre, meg a gyo­morra megy. Ami a választ illeti, a Bérli bácsi levelező­lapja „fájt csinált“ nekem. Esti kártyaparti oda­haza. Hozzáképzeltem a járandóságokat, a meleg szobát, a jó vacsorát és csak annyit gondol­tam: haj! haj! Azu­án leültem megírni ezt a levelet. Pardon, már ültem, mert a lakásomban állni nem lehet. Kedves Krányi, köszönöm az érdeklődést a fiam iránt. Remélem, neki már nem kell végig­csinálni , amit az apjának. Ha végigverekedtük ezt a háborút, talán jó ötven esztendőn át nyu­galma lesz Európának. Egy kis csontliszttel megtermékenyítjük a kihasznált földeket, hogy jövőre szebb legyen a vetés. Ha beleharapunk a fűbe — bocsánat már nincs is fű, csak avar — gondolnak ránk egy ideig, aztán elfelejtenek, jönnek utánunk mások, akiknek több joguk van az élethez, mint nekünk. Hanem hát hol van megírva, hogy nekem is azok között kell len­nem, akikre ez a sors vár? Ha tovább is tart az eddigi szerencsém, biztosan hazakerülök. Ebben a reményben üdvözlöm az összes ií­­erősöket, különösen pedig Bérli bácsit. Ma­gának szíves üdvözletemet és kézcsókomat küldöm. (Aláírás.) *********************************************ii*****************1******** A nyugatmagyarországi rekompenzáció. Magyarország és Ausztria közötti vitás kér­dések rendezésére alakult nyugatmagyarországi döntőbizottság a napokban fejezte be Bécsben első ülésszakát A második ülésszak szín­helye Frankfurt lesz, ahol november 4-én kezdődik meg az ülésszak máso­dik részlete. Magyar részről Popovits minisz­ter, magyar döntőbíró és Hauer miniszteri taná­csos, a magyar ügyek előadója holnapután el­utazik Frankfurtba. Jól informált helyről arra vonatkozólag, hogy vájjon milyen döntés vár­ható, a következő információt kaptuk: Döntés még eddig egyik irányban sem történt, a bíró­ság végleges határozatot még egyik kérdésben sem hozott. Több mint valószínű azonban, *********************************************************************** hogy ezen az ülésszakon befejezik a tárgyalá­sokat, úgy, hogy 4—5 nap múlva már végle­ges döntést fogunk hallani. A tárgyalások anya­gából időközben egy fontos pontot kivettek, tudniillik a volt nyugatmagyarországi tisztvise­lők ügyének elbírálását, amelyet a legutóbbi dispositió szerint külön konferencián fog a két állam egymással kölcsönösen rendezni. A mos­tani tárgyaláson a főanyag kerül elbírálásra: Ausztriának mindazon követelései, amelyek Nyu­­gatmagyarország késedelmes átadásából szár­maztak, Magyarországnak azon állami javakra vona­tozó követelése, amelyek az átadás foly­tán őt megilletik. A Jóvátételi bizottság berlini tárgyalásai. A lapok jelentése szerint Wirth dr. biro­dalmi kancellár ma délelőtt hivatalosan fo­gadta a jóvátételi bizottság tagjait a birodalmi kancellári hivatalban. A kormány kebelében a jóvátételi bizottsággal folytatandó tárgyalások programjáról megtartott tanácskozások lezárul­tak. A birodalmi kancellár tegnap szűkebb szak­értői körben közléseket tett a tárgyalások irány­vonaláról, főleg a márka stabilizálására terve­zett intézkedésekről. A szakértők helyeselték ezeket az irányelveket. Az újjáépítési minisztériumban szakértői nyi­latkozat volt a szénkérdésben. A szakértők va­lamennyien hangoztatták, hogy a jóvátételi bi­zottság új követelései túl magasak. Az eddigi szénszállításokat csak úgy lehetett végrehajtani, hogy a német gazdaságok drága külföldi szén vásárlásával tartották fenn üzemüket. A német márka mostani alacsony állása következtében azonban a külföldi szén behozatala lehetetlen. Ebből rendkívül veszedelem származhat a né­met közgazdaságra. A jóvátételi bizottság mai első összejövete­lén a birodalmi elnök szívélyes szavakkal üd­vözölte a bizottságot és annak újonnan kine­vezett elnökét, Barthout és azt kívánta, vajha sikerülne megteremteni a világ valamennyi nem­zetének gazdasági és­ kulturális együttműködé­sének alapjait. Barthou válaszában kijelentette, hogy a bi­zottság reméli, hogy a vele együtt dolgozó ha­tóságok megtalálják azt a jószándékot, amely­ről a kancellár beszél. Ezután azonnal áttértek a tárgyalásra. *m**********************************************o*******************m A szultán behódol Kemál pasának. A szultán kihallgatáson fogadta Rifet pasát, az angorai kormány tráciai rendkívüli biztosát. A kihallgatás során szóba került a kérdés, hogy a szultán ismerje el az angorai nemzet­­gyűlést és a porta képviseltesse magát a lausannei értekezleten. Rifet tájékoztatta a szultánt az alkotmányszerű uralomnak ama módozatairól, amelyeket a nemzetgyűlés valószínűleg végre fog hajtani, valamint a szultán ideiglenes hatalmi köréről és a kalifa minőség­ben őt megillető vallási teljhatalomról. Hir sze­rint a kihallgatást a nagyvezér készítette elő. A szultán valószínűleg el fogja ismerni az angorai nemzetgyűlést, úgy hogy Törökország­ban a nemzetgyűlés fogja egyedül képviselni a hatalmat. Felszólalás a román parlamentben a magyar jogokért. A bukaresti képviselőháznak azon gyűlésén, amelyen Szilágyi Lajos ismeretes interpelláció­járól volt szó, Sándor József, aki kamarai kép­viselő is, felszólalt és erélyes beszédben fejtette k­i a magyarság álláspontját, felsorolta a Magyar­­országot ért sérelmeket és bejelentette, hogyha orvoslás nem történik, akkor a magyar nyílt­­szivüséggel szemtől-szembe és nem bujkálva fog fellépni a magyar kisebbség jogaiért. Érdekes, hogy az Advertil igen melegen írt Sándor József beszédéről és Jurga, az ellenzék vezére, aki valamikor nagy ellensége volt, ki­jelentette, hogy nagyon helyes Sándor József beszéde, az igazság a magyar kérvényezők részén van és csak örülni lehet annak, ha egy nép, amely ezredéven át uralkodott, most tör­vényes keretek között száll síkra nemzeti jogaiért. 3 Csak a teste... Mikor Mindenszentek napján megszólalnak a harangok elhagyott falvak távoli templomában és a hatalmas dómok égig érő tornyában, — megindul majd egy halottas menet. Asszonyok állnak majd virággal és könnyezőn drága sírok előtt emlékezésül Halottak napján — és rögök fognak hullni egy testre és zsolozsmák is hangzanak majd. Az egri vár nagy láthatatlanja elhagyott minket, — kevés, kincsünk kevesebb lett újra. Temetni kell Gárdonyi-kincsünk. Sok­színű lelke klérizos kincsü és sohasem volt láthatatlan és örökkön él majd telkeinkben. Eger város mély gyászba öltözött. Az isko­lákon, középületeken fekete zászló leng. A vá­ros halottjának tekinti Gárdonyi Gézát és gon­doskodik temetéséről. A nagy halottat tegnap este levitték a várhegyről és a líceum díszter­mében ravatalozzák fel. Ma délután bocsátják be Gárdonyihoz a gyászoló közönséget A városi tanács ma délben rendkívüli ülésre ül össze. Szó van arról, hogy nem a temetőben helyezik el a nagy halottat, hanem fenn a vár­hegyen és sírja fölé később mauzóleumot állí­tanak. Felmerült az a terv, hogy Gárdonyi há­zában, amelynek telkét Eger város adta a nagy írónak hálája és szeretete jeléül, Gárdonyi szo­bát rendeznek be és a lakásban úgy hagynak mindent érintetlen, mint maradt. Halála után íróasztalán megtalálták végrendelét, amelyből minden vagyonát két fiára hagyta és köteles­ségükké tette, hogy egyetlen leányáról szeretet­tel gondoskodjanak. Íróasztalán egy novella volt, ezzel a mondattal: ne adjátok ki Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke a nemzetgyűlés nevében Gárdonyi Géza édes­anyjához a következő táviratot intézte: — Örök dicsőségű fiának az egész nemzet mélyen gyászolt nagy írójának elhunyta alkal­mából fogadja Nagyságos Asszonyom a magyar nemzet őszinte részvétét. Gárdonyi Géza ma egy év óta betegeskedett. Ezt kevesen tudták, legközelebbi hozzátartozói­val is alig közölte. Véredényelmeszesedése volt, szív-, máj- és vesebaja. Egy hónappal ezelőtt állapota súlyosabbra fordult. Éjszakái már ál­matlanok voltak. Vasárnap Gárdonyi Géza állapota olyan súlyosra fordult, hogy elszállítá­sáról szó sem lehetett. A beteg közönyösen feküdt, csak egy kevés húslevest és tokaji bort vett magához. Mikor bizalmas barátja, dr. Leniti Sándor meglátogatta délelőtt, az író hozzá­fordult és ezt kérdezte: — Hány óra van?­­ — FéltizenketŐ, — mondta barátja. — Hát délelőtt van?­­­ kérdezte az író szelíden. — Az nem lehet. Hiszen nem látok. Sötét van. Egészen sötét Utolsó óráiban a szeme világát elvesztette. Délután már eszmélete is ki-kihogy adózott. Csodálatos, furcsa virágokat látott a paplanon a kertész és költő s hopszu, sovány ujjaival simogatta a képzelt leveleket. Egy óra felé hörögni kezdett, de annyi ön­tudata maradt még, hogy családja felé fordult ezekkel a szavakkal: — Jó éjszakát, kedveseim ... Ezek voltak az utolsó szavai. Gárdonyi Géza utolsó óráiról dr. Setét Sán­dor ügyvéd a következőket mondotta el: — Vasárnap délelőtt még úgy volt, hogy el­­szállítjuk egy budapesti szanatóriumba, délben rosszul lett, úgy hogy az elszállítása lehetet­lenné vált. Azonnal hívták az orvosokat, kik kissé magához térítették. Amint öntudatra ébredt, első szava ez volt: — Adjátok ide a p párnát. Estefelé megint rosszabbul lett. Amikor be­ment hozzá 82 éves édesanyja, összecsókolta és elbúcsúzott tőle. Ugyancsak elbúcsúzott idő­sebb fiától, Sándortól, aki gazdász és Józseftől, aki a földmivelésügyi minisztérium tisztviselője. — A temetésemre nem lesz gondotok, — mondotta nekik — mert a város fog eltemet­­tetni. Édesanyja vigasztalni igyekezett: — Nem halsz te még meg, édes fiam, — zokogta — nem halsz meg. ..... Hétfőn reggel az egész városban elterjedt a szomorú hír. A polgármester azonnal jelentést tett a kormánynak, a Magyar Tudományos Akadémiának, a Petőfi- és a Kisfaludy- Társaságnak.

Next