Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

1934 szeptember Ti DECMAGYARORSZAG Egyórás ülést tartott pénteken a törvényhatósági kisgyülés (A Délmagyarország munkatársától.) Pénte­ken délután 4 órakor ült össze dr. P­á­l­f­y Jó­zsef polgármester elnökletével a törvényhatósá­gi kisgyűlés, hogy letárgyalja a szerdán össze­állított napirendet. A kánikulai ülés iránt kö­zepes érdeklődés nyilvánult meg. A bizottsági terem fülledt melegéből az is elvágyakozott, akit a köz szolgálatának nemes ambíciója csalt elő délutáni sziesztájából. A napirend első pontja a Mars­ téri mázsaház építési munkálatainak vállalatba adása volt. Négy vállalkozó pályázott erre a munkára, a polgármester Sóha­j­da Imre megbízását ja­vasolta, mivel Sohajda készpénzfizetés esetén 10 százalékos árengedményt biztosított a város számára. C­z­i­g­l­e­r Arnold kifogásolta a javaslatot, mert a város nem készpénzes ajánlatokat kért, hanem hitelműveleteseket és így lényegében nem a Sohajda-féle ajánlat a legolcsóbb. Hasonló értelemben szólalt fel dr. D­o­b­a­y Gyula, P­e­t­r­i­k Antal és dr. R­i­e­d­l Samu, majd a kisgyűlés egyhangúlag úgy határozott, hogy a javaslatot nem fogadja el, hanem utasít­ja a város hatóságát, hogy szeptember 20. ha­táridővel írjon ki versenytárgyalást, mert a leg­utóbbi versenytárgyalás nem volt szabályszerű. Ezután apró telekeladási, bérbeadási és ház­vételi kérelmeket tárgyalt a kisgyűlés és elha­tározta, hogy megvásárolja a Katay Béla Ma­­ros-utcai házát 12.000 pengőért, mert az épü­letet az ucca rendezése alkalmával ki kellene sajátítani. Ezután egy sereg behajthatatlanná vált ház­bér- és földbérkövetelés leírását engedélyezték, közterület használati engedélyeket adtak ki. A szeretetház kibővítéséhez szükséges Berli­­ni­ körút 15. szám alatti épület megvásárlásához hozzájárult a kisgyülés. A Szent Vince Egyesü­let, mint az épület tuljadonosa harminc éven keresztül évi ezer pengőt kap a várostól a vé­telár fejében. A kisgyülés végül három-három havi szabad­ságot engedélyezett Kaszó Elek főpénztáros­nak, K­i­r­á­l­y-K­önig Péter zeneiskolai igaz­gatónak és dr. Gáspár Ignác kerületi tiszti orvosnak, legvégül kimondotta, hogy 2,06 fil­lérre mérsékli azoknak a Somogyi-telepi tel­keknek a négyszögölenkinti bérét, amelyeknek tulajdonosai október elsejéig teljesítik építke­zési kötelezettségüket. A kisgyűlés ülése öt óra után véget ért Németországban kell piacot teremteni a szegedi paprika számára Indítvány a kereskedelmi és iparkamarához (A Délmagyarország munkatársától [UNK]) Mint jelentettük, a kilátások szerint a paprikából az idén kitűnő termés lesz. A termelők körében ag­godalmasan gondolnak arra, hogy ennek kö­vetkeztében a paprikaárak csökkenni fognak. Pick Jenő kormányfő taná­csős, a paprikaérde­keltség egyik vezető tagja most beadványt inté­zett a kereskedelmi és iparkamarához, amely­ben rámutat arra, hogy a magyar paprikának Németország volna a legközelebb fekvő piaca. Pick Jenő közlése szerint Németország éve­n­­kint több mint 500 vagon borsot importál- Te­kintve, hogy a kliringi megállapodás van érvény­ben Magyarország és Németország között, sze­rinte könnyű szerrel lehetne megállapodást köt­ni a paprika kivitelére és már az első évben mintegy 150 vagon volna Németországban el­helyezhető. Pick Jenő azt az előterjesztést tette a kamarának, hogy bízza meg d­r. Tonelli Sán­dor főtitkárt, utazzék ki Berlinbe és vegye fel illetékes körökkel a tárgyalást a szegedi papri­ka kivitele érdekében. Tekintettel arra, hogy Szeged lakosságának egytizedi része közvetve, vagy közvetlenül pap­rika termeléséből, kikészítéséből,­­ illetve keres­kedéséből él, a paprikaexport megszervezése elsőrendű és sürgős probléma. Érdekes újítás a népjóléti »környezettanulmányozás« rendszerén A nyilvántartó hivatal helyett a jövőben a kerti felvezetők végzik a nyomozásokat az inségfronton (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Kemenesy Tibor tb. tanácsnok, a népjóléti ügy­osztály vezetője szeptember elsejétől kezdve érdekes újítást vezet be a népjóléti ügykeze­lés terén- A segélyezések és a segélyigények elbírálásához szükséges környezettanulmányo­­zás munkáját eddig a nyilvántartó hivatal vé­gezte. Kemenesy tanácsnok ezt a munkát most a népjóléti kerületvezetőkre bízta- Rendelkezé­sét az alábbi határozatban indokolta meg: BELVÁROSI 1*1 O £ 1 „A környezettanulmányozás lelkiismeretes és tárgyilagos elvégzése a népjóléti ügyosztálynak egyik legfontosabb ténykedése az ínségesek támogatásával kapcsolatban. A népjóléti hiva­talokat és szervezeteket állandóan figyelemmel kísérve és ellenőrizve azt tapasztaltam, hogy a környezettanulmányozás jelenlegi módszerén változtatni kell. Eddig ugyanis az volt az eljá­rás, hogy a kerületek által írásban felvett ké­relmek környezettanulmányozását a központi nyilvántartó hivatal végezte el s annak írásbeli jelentése alapján tette meg javaslatát az illető kerületvezető. Emellett a rendszer mellett a népjóléti kerületük vezetői és a segélyt kérők között nem volt közvetlen kapcsolat, mert nem volt módjukban a segélyt kérők körülményeiről személyesen meggyőződni és tájékozódni- így a 3 ISKOLA CIPŐK GARANTÁLT MINŐSÉGBEN ŐSZI CIPŐ­ÚJDONSÁGOK ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN HA-HA CIPŐÁRU­HÁZ, KELEMEN UCCA 12. Szíveskedjék kirakatainkat megtekinteni. A népjóléti hivatal vezetőjének tett jelentéseik alkalmával nem tudtak kimerítő jelentést és felvilágosítást nyújtani. Éppen ezért a jövőben elrendelem, hogy a környezettanulmányozás igen fontos, bonyolult és sokféle körülményekre kiterjedő munkáját a jövőben kizárólag a nép­jóléti kerületvezetők és helyettesi­k végezzék. A központi népjóléti hivatal a segély odaíté­lése után a szükséghez mérten ell­nö­zői nyo­mozásokat, illetve felülvizsgálatokat és úgy­nevezett razziákat köteles tartani saját embe­reivel és észleleteiről a népjóléti ügyosztály ve­zetőjét haladéktalanul értesíti az esetben, ha­ a segélyhatározat módosítása válik esedékessé.A lór­in (ÉHHÉ) kíugtizTa Klauzál-tér) új szenzációs kombinált női zenekar érkezett. Ma és mindennap reggel 4-ig hangversenyez. Móka ! Hangulat! Előzékeny kiszolgálás ! Jó házi töltésű óbor kis üveg P 0.80, nagy üveg P 1.60. Interpelláció a Rockefeller-felszere­­lések kölcsönadása ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Beszá­moltunk arról, hogy Pick Jenő kormányfőtaná­csos, törvényhatósági bizottsági tag felhívta Pálfy polgármester figyelmét arra, hogy a sze­gedi egyetem orvosi felszereléseinek azt a ré­szét, amely a Rockefeller alapból jutott Szeged­nek, Debrecenbe akarják elvinni- A polgármes­ter felkérésére az egyetem rektora közölte hogy a felszereléseket a szegedi egyetem csupán köl­csönadta a debreceni tudományegytemnek és azok csak addig maradnak Debrecenben, amíg dr. Jeney Endre professzor kutatásait befejezi. Pick Jenő most közölte, hogy az egyetem rektorának válaszát nem találja kielégítőnek és a Rockefeller-alap orvosi felszereléseinek el­vitele miatt interpellálni fog a legközelebbi köz­gyűlésen. — Ha mi az orvosi felszereléseket kölcsön­adjuk — mondotta Pick Jenő — és belenyug­szunk azok elvitelébe, akkor nincs is a felsze­relésekre szükségünk és reményünk sem lehet,­ hogy a jövőben hasonló adományokat kapjunk. Csak eredeti Szombat v­­asárnap EGGERTH MARTA tüneményes főszereplésével Szivek melódiáim STYRIA Kerékpárt és világhírű REITHOFFER gumit ve­­gyen, mert árban és minőségben vezet. UUOlf Pfizer genarm­aza Hid U.1. Minden hölgy gFb harisnyát visel p«i­ Xk Testvéreknél - -----------------------------mert a legszebb, legjobb és legolcsóbb 11111011 IC91V Ul ·UHUI

Next