Délmagyarország, 1945. július (2. évfolyam, 146-171. szám)
1945-07-29 / 170. szám
1345 Jana« X* DÉLMAGYARORSZÁG MAJAKOVSZKIJ Az «Jkarl «rész költészet, a szovjet Irodalom költészete, tele van nagy és érdekes egyéniségekkel. Közülük is kimelkedik Majakovszkij Vladimirovics Vladimir, a Vörös Hadsereg és a kommunista párt propagandista költője, aki csodálatos tehetséggel laája összeegyeztetni a művészetet a propagandával. Majakovszkij olyan művészi készséggel, tökéletes formaművészettel és a lélek legmélyéről jövő kifejezési erővel írja költeményeit, hogy verse nem hat entém propagandának, viszont propagandája is legtisztább művészet benyomását teszi az olvasóra. A költő 1894-ben született egy grúz kisvárosban. Festőnek készült, ám a forradalom élménye külivé avatta. A forradalmi mozgalmakban való részvétele miatt már diák korában két évet áll. Mint külső az első világháború előli forradalmi egyéniségéhez hiven a futurista irányzathoz csatlakozott, ol újszerű kifejezést eszközzel és formával gazdagítva ezáltal az orosz költészetet. Élete tragikus módon fejeződött be: 1930-ban öngyilkos lett, agyonlőve magát. Rnesu soraiban azt írta: »élete hajója a szerelem partján szenvedett hajótörést«. Alább közöltük egyik legszebb és legérdekesebb versét Hadd György jóKikerült fordításában: 5 1949 július 29 Öltéi Gyili írja .Orgazdának érezheti magát, aki Petőfi verseinek cak .sxinsfgtt“ élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól. Annak teljesítésével válthatunk csak jogot, hogy hívének mondjuk magunkat. Julius :*9-én, amikor Szegeden a munkások és parasztok tízezrei vonulnak fel piros és nemzeti szisú zászlók alatt, hogy tüntessenek a demokratikus eszmék mellett, ugyanakkor egy másik magyar tömeg messze Erdélyben, Segesvár közelében levő belléregyházán gyűlt össze, hogy megkoszorúzza Petőfi Sándor síremlékét a költő halálának 94-ik évfordulóján. A fehéregyházi síkon most a szegedihez hasonló, de nemze*r*r, helyesebben dunavölgyi demonstráció folyik: az ott összegyűlt tömeg élén magyar, román, jugoszláv és bolgár írók állanak és nemzetük nevében ők teszik le a hódolat koszorúját a költő sírjára, aki a német elnyomás ellen harcolt és akit a náci zsarnokság tiport le a csatatéren. Petőfi Sándor, a harcos, a forradalmár, a magyar nép igazi nagy vezére most, 94 év múlva támadt fel halottaiból és szelleme vidáman repdes a magasan lobogó piros és nemfeti színű zászlók körül. Eddig Petőfi politikai költészetét a hivatalos propaganda és az irodalomtanítás valósággal elsikkasztotta és csak a lírikus Petőfit mutogatta fennen. Pedig Petőfi Sándor elsősorban forradalmár, a szabadság fanatikus bajnoka volt és ilyenirányú verseinek minden sora vádirat, harcbahivő riadó az első világháborút megelőző idők és az azt követő 25 esztendő uraival s országvesztő politikájával szemben. Da Petőfit nem sikerült másodszor is megölni, szelleme ott élt verseiben és leveleiben, ott él egy nép képzeletében és legendáiban. Petőfi a nép költője volt. Nem lehet elhallgatni róla, hogy székálló legény és cselédleány fiaként született, akiben először szólalt meg hosszú évszázadok múlva zamatos magyar nyelven az anyaföld. Proletársorsból emelkedett ki és elölte a magyar költészetben csak olyan embernek lehelet: szava, aki legalább egy előnevet viselt. Még Csokonai, Vitéz Mihály, a néphez legközelebb álló előd is nemes ember volt, aminthogy íz volt Kimfy és Berzsenyi, Kazinczy, Kölcsey és Vörösmarty is. Petrovics Sándor az első, akinek az irodalomba szóló belépőjegye mellé nem kellett csatolnia a nemeslevelet. Nem is lett volna honnan. A falusi mészárszékből csak a zsenit megillető gőgöt hozta magával és ez a gőg közöli rokona volt annak az érzésnek, amit ma úgy nevezünk: Osztályöntudat. Mint költő, katona és szinész hurcolta, nyomorogta és éhezte végig az országot és a szabadság védelmében esett el tt fehéregyházi síkon. Most egy szűk, fenyőkkel zsúfolt, rácsos sírkertben nyugszik a fehéregyházi csatamezőn. Tömegsírban névtelen bajUreak között, fis ez a környezet méltó Petőfihez, a nép költőjéhez. A világirodalom legnagyobbjai között tündöklő, név hordozója, akinek verssorai huszonhat élő nyelvre lefordítva árasztják a halhatatlan szellem fáklya világát az utódokra, névtelen közkatonák, senki kisemberek között e halál legnagyobb és legtökéletesebb demokráciáját példázta. Petőfi, aki már életében megir»a £ r**sllnm a tisztelt vevőimet, hogy pAr keceskedésemet rág» boly••«gbee Méret u. 2. alatt ujra megnyoltam TU*tai#ttei Róth Imre bőrhíresítedő. •Tiszteljétek a közkatonákat, nagyot bukok, mint a hadvezérek« — most ott nyugszik közöttük a névtelen bő«dk között és szelleme itt lobog közöttünk, a munka névtelen katonái lelkében. Petőfi és Dózsa »Ebadia!, hogy mere! azt gondolni, hogy én Dózsáról más véleményen vagyok, mint te? fia Dózsát a magyar történet egyik li*ill.»;thi emberének tartom és ■zental hiszen* hogy less MS (ha fennmarad a nemzet), midőn Dózsának nagyszerű emlékoszlopot fognak emelni és talán mellette lesz... az enyém is (Petőfi levele Arany Jánoshoz 1847 március 31.) A nemzet —ugyahogy — fennmaradt, de Petőfi 1817-iki jóslata csak részben teljesedett be. Petőfi szobra ott áll a Dunaparton, aknáktól, bombáktól kissé megrongálva, eskürcetnek három ujjal a »Nemzeti Dal«-t szavalja az ércbeöntött alak. »Rabok tovább nem leszünk« ez a néma esküi szövege, amely odakövesedett a szobor festői pózába. Petőfi szobra az elmúlt télen végignézte Budapest ostromát, Buda rész pusztulását, a gyönyörű Duna-hidak felrobbantását látta, amint gyáva hóhérok ezrével mészároltak le ártatlan embereket. Golyók, repeszdarabok sebezték meg a szobor testét, fájt minden tagja, de az ércköltő lendületes pózából kiolvashatjuk, hogy mit gondolt: A magyar név megtúl szép lesz Méltó régi nagy híréhez. MI rák intése a századok* Lemossuk a gyalázatot! A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rakok tovább Nem leszűrt! Petőfi szobra tehát már állás -Isten csodája — még mindig áll a Dunaparton, de Dózsa Györgynek még nincs emlékműve Magyarországon. A felszabadult magyar nemzet emlékezik rá, hogy a legnagyobb magyar költő megítélése szerint Dózsa Györgynek a Pantheonban volna a helye. Még az emlékmű feliratit is megszövegezte Petőfi ebben a versszakában: Még kér a nép, most adjatok nekil Vagy nem tudjétok, mily szörnyű a nép. Ha öttel és nem kér, ét vesz, ragadt Nem kapottitek Dézsa Györgynek [hirélt ízzé vaatréaoa <! elégnélek, De tzilfensél a tíz nem égelé mg< Mert az maga a tűz, agy vigyázzatok! Ismét pusztithat a láng rajtatok! Úgy tudjuk, most már hamarosan felépül a Dózsa-emlékmű, a Nemzeti Parasztpárt már mozgalmat is indított ennek érdekében. És fennmarad a nemzet, amely Petőfi és Dózsa szellmében oldja meg a népbeiktatót az emberi és népi jogok teljességét Dunavolffyi kézfogát a költő sírja fölött Petőfi nyugatról várta a »szent világszabadság« hajnalhasadását. Nyugatról, ahol a francia forradalom hatása alatt szabadságmozgalmak indultak Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban és Marx »1848 hős« - nek« nevezte a magyarokat. »Ha a magyarok elesnek, dicsőséggel esne ; el« — írja Marx és Engels lapja, a »Neue Reinische Zeitung« 1849 januárjában. És a magyar szabadságharc valóban elesett. Az osztrák zsarnokság, amikor már nem bírt a maroknyi, szabadságáért küzdő magyar néppel, segítségül hívta a cári önkényuralom erejét és a magyarság heroikus szabadságharcát legázolta a két reakciós nagyhatalom. Nyugatról nem jött segítség és a Kelet eltiporta az elszigetelt magyar szabadságmozgalmat. Petőfit egy orosz szurony tömegsírba döntötte és a nemzet nyakára ismét rákerült a német járom. Most Keletről robogott elő a világszabadság harci szekere, egy új orosz hadsereg, az újjászületett, felszabadult orosz nép hozta vissza nekünk a szabadságot, amelyet Rudiger kozákjai tiportak el és amelyet azóta se kapott vissza a magyar nemzet. Ez a varázsló erejű, uj szabadság csodát műveit. Az »ősi« ellenségek, az »oláh«, a »rác« és a »tót« most szellemi vezetőit, az írókat küldte Erdélybe, Petőfi sírjához, ahol 1945 július 29-én a magyar, román, jugoszláv és csehszlovák népek igazi diplomaták állják körül a költő vérrel szentelt sírját és ott találnak először egymásra a dunamenti azonos sorsú nemzetek. Petőfi feltámadt és szelleme áldon lebeg a sírja körül csoportosuló dunavölgyi népek zászlói felett. 4 költő halálának 94-ik évfordulóján Feltámadt az igazi Petőfi Sándor Irta: Gárdot Sándor 1945 iaU*» 29 Hazafelé Rujjalok most kuckótokba, gondok. Lelkem mely vizek felett bolyong Az, ki állandóan boldog. —, az, sült-bolond. Agyon fekszem most egy rossz kajütben s egész éjjel sok nép nagy zajt üt Teftit. Éjjel plafonom szüntelen mozog, ropják a táncot s egy dal zokog »Ramóna, Ramóna mért szeretne Mikor én frank nélkül állok Itt Ps Ramónát kacsintva reá nevetve!! száz frankokért szeparéba ülteti!» Nem is sokat kiván az elegancia ám utál ilyent és Inkább varrógéppel próbál célt érni az intelligencia« amelyen költészetet öltve gépel Proletárjaink alulról jutnak, mint turista. bányákból földről, s én költő-régiókban lettem kommunista, mert enélkül nincs számomra szerelem Oly mindegy — magamtól jöttem vagy mások küldtek-e — szem rozsdás acél s a basszusom csikorgás Mért kell, hogy külföldi zápor verjen» mért legyek én rothadt és rozsdás Itt fekszem, lomhán épp csak mozogva jár testem masináig Úgy érzem, mintha én , lennék a szovjet üzem az embersors előállítására. Nehogy ám mint hervadt virágocskát* letörve, munkámvégén félredobjatok Akarom, hogy elmém mellett ellenőr is álljon, ki mindent ellenőriz. Akarom, hogy a legjobb szakértő, legyen, kitől szivem vágyat érző. Akarom, Akarom szuronyhoz hasonlítsák toltam. Acélgyárak s vasöntők rubrikáin kívül a versről a Polisbüróban szintén legyen V fen lész Sztálin Mondván: Rossz munkás-odukBól jött s elérte ezt a szintjét: a Szovjetunió verselni is tud jól 8 verse L. Jobb minőség» mint réz szerintem^ Üdére, Ramóna. ígérsz...« is vájjon le zsugori szivtt te sohasem adsz, csak tereken — utazva át a vízen* bizottság ^ hogy este az üzemi közt ajkam kulcsait kiosszák. Így volt... Málnaszörp Rézgálic, darabos Betörőszerek Ecetsav Fűszeráruk, vegyes áruk viszonteladóknak SZEREDAINÁL, Cserzy Mihály utca 3. — Kárász u. II