Délmagyarország, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

Vasárnap, 1956. január 1. 4LEX4NDRL TOMI ! Ha égre torlódnak is, mind a gátak, minket, elvtársak, nem verhet le bánat, erős a vállunk, szól szavunk: a Párt — utat vágunk omló vas­hegyen át. Nem kell bűvös fű, sem mesés varázs: törvényed, Pártom, szilárd akarás. Marx, Lenin, Sztálin szava teljesül, valóra válik győzhetetlenül. Te értünk győzöl általunk s ezért oltod ki régi poklok vad tüzét — kalapács villan, sarló éle, és egy eszme éled, harcos és merész! Erőddel ezrek erejét viszed, száraz sziklából fakasszon vizet, hogy minden tetted dús sikerré érjen, te legelső, túl minden versengésen. Míg úrrá teszel mindenek felett, tüdőnkbe lángként isszuk hitedet, szerelmünk, büszkeségünk egyre tágul, szabad, szép munkánk örök dallamául. Vezess tovább bennünket, bölcs vezérünk — napról napra újabb csodákhoz érünk, ámulva követünk, friss fergeteggel, testvéribb rendért küzdő új sereggel. De jaj az osztályellenségnek! vesszen, ki vár, hogy házainkra csóvát vessen! Nem alkuszunk, pusztuljon, aki árt, tűzpallosod emeld az égre, Párt! Mert többé nem csupán bőségre vágyunk, röpítő szélvihar vagy, tiszta szárnyunk — miénk a föld, a széles láthatár, mert szárnyunk nőtt és száll, magasra száll (SZABÓ EDE fordítása) 3 A párt nélkül nem élhetünk ]M­­ielőtt belefognánk újabb nagy munkánkba, hogy a második ötéves tervet is valósággá tegyük önmagunk hasznára, lehetetlen nem visszanézni az ó-esztendőre, amelyben annyi buktatót át­hágtunk, amelyben annyi baj fölött úrrá lettünk. Tegnap lemostuk magunkról egy év fáradalmait és vidám szil­veszteri mulatságot csap­tunk, ahogy a szép győzel­mek után szoktuk. Ma is pi­henünk még és becsülgetjük azt amit elvégeztünk a gyár­ban, a földön, a laboratóri­umban. Amikor k­­özös dolgainkat rendezzük, mérlegeljük, hogy a továbbiakban elkerüljünk minden rosszat, ami vissza­felé húz, — legelőször a párt jut az eszünkbe. A párt, amely nélkül semmire sem tudtunk volna menni. Ami­kor a jobboldali politika bá­torítására a kulákok, naplo­­pók és egyéb rák­emberek kezdtek a fejünkre nőni, csak tétováztunk, tanakod­tunk, hogy mi lesz velünk. Azok, akik nem akartak to­vább előre menni a párt­mutatta úton, jólétről és ma­gas életszínvonalról magya­­rázgattak a fülünkbe, hogy csak mondjunk le a terme­lőeszközöket gyártó ipar el­sődleges fejlesztéséről, a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekről. Olyanok vol­tunk itt Szegeden legtöbben, akik nem ültünk fel ennek az alattomos hízelgésnek, azonban arra nem voltunk képesek, hogy önmagunktól, egy akarattal fellépjünk a ve­szedelmes népbolondítás el­len. A Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem egyik párt­szervezetének vezetőségvá­­lasztó taggyűlésén elmond­ták az elvtársak, hogy a bi­zonytalanság légköre egyre jobban megkötötte a tudo­mányos kutatómunkát is. Egyre többen azt kérdezték a dolgozók mindenütt akko­riban: miért tűri a párt a népellenes mesterkedése­ket? p­­edig a párt nem tűrte, dehogyis tűrte a reak­ciós spekulációt. Amikor nyilvánvalóvá vált a párt előtt, hogy miben mesterked­nek a jobboldali nézetek hí­vei, egy pillanatig sem késle­kedett lecsapni rájuk. A Központi Vezetőség márciusi határozata mindennél éke­sebb bizonyítéka ennek. És micsoda örömet, mekkora boldogságot jelentett minden szegedi üzemben a párt hatá­rozott intézkedése, iránymu­tatása. Mint a zsilipek alól a víz, megeredt az egyszerű párttagok és pártonkívüliek szava. Gyűlésről gyűlésre felszabadult érzéssel éltették a pártot, amely lám nem mondott le a szocializmus építéséről, a tömegekért foly­tatott harcról. A Szegedi Ju­taáru­gyárban olvastuk ak­kortájt az egyik faliújságon: -A párt ugyanazt akarja, amit mi akarunk, tehát a párt és a nép elválaszthatat­lan egymástól. A párt nél­kül nem élhetünk, mert a párt őrzi a munkásosztály hatalmát, a párt vigyáz min­den dolgozó szép jövőjére­. É s 1955. márciusa óta ví ■ ®­i­gabban, nagyobb len­dülettel ment a munka min­denütt. A dolgozó emberek ismételten arról győződtek meg, hogy a párt bölcsen és határozottan tud vezetni; a párt nem alkuszik meg soha a nép ellenségeivel és azok­kal sem, akik visszafelé akarnak menni. Pedig a párt nem hízelgett sem a mun­kásosztálynak, sem a dolgo­zó parasztságnak. Hangoz­tatta, hogy a felszabadulás óta elért nagyszerű eredmé­nyeink is a fegyelmezett, ke­mény munka nyomán szület­tek meg egytől-egyig, tehát ezután sem szabad lanyháb­ban dolgoznunk. A párt nem beszélt felelőtlenül és egyol­dalúan csak az életszínvo­nal emelkedéséről, mint a megalkuvó politikusok. A párt nyíltan megmondotta: gazdaságos, magas nívójú ter­melés nélkül üres fecsegés, naiv legenda minden életszínvonalról elhangzott nyilatkozat. És hogy ez­zel az őszinte szóval mennyire egyetértettek a munkások Szegeden is, bizo­nyítják 1955. év második fe­lében az előző évekhez ké­pest kimagasló termelési eredmények. A párt márciu­si határozata újra kibonta­koztatta a tömegek alkotó kezdeményezését és felelős­ségérzetét a termelés műsza­ki színvonalának fejlesztésé­ért. A Ruhagyárban csupán augusztus 1-től 18-ig 64 újí­tási javaslatot adtak be a munkások, hogy tökéletesít­sék a technikát, olcsóbbá te­gyék a termelést. A párt fel­hívására még olyan emberek is ésszerűsíteni kezdtek, akik régebben közömbösnek mu­tatták magukat a munka ter­melékenységének növekedé­se iránt. A­z új esztendő küszöbén **■ tehát csak hálával, és mély szeretettel tudunk a mi nagy pártunkra gondolni. Nem tudott rajtunk erőt venni semmiféle cselszövés és hazug politika, mert van egy olyan szervezet, egységes for­radalmi erő, épülő szép sza­tásával, ezeket fokozatosan meg tudja szüntetni. Irodal­mi életünkbe befészkelődtek a káros, jobboldali felfogá­sok, amelyeknek hatására egyesek manapság is arról vinnyognak, hogy ők a né­pet féltik a párt határozott, céltudatos politikájától. Nos, az ilyen íróknak csattanós választ adtak a szegedi mun­kások is. A Textilművekben az egyik gyűlésen félreért­hetetlenül megmondták a dolgozók, hogy őket nem kell félteni, ők a pártot követik minden körülmények között, mert a pártnak köszönhetnek mindent, ami szép és jó az életükben. Azt javasolták az elefántcsonttoronyba húzó­dott íróknak is: ha a néppel tűzön-vízen­ át akarnak elő­rehaladni, akikor a párt po­litikáját publikálják műve­ikben és hagyják abba a fül­sértő, értelmetlen siránko­zást. B­átran, jókedvvel fogunk holnap munkához, hogy a párt novemberi határozata alapján győzelemre vigyük a második ötéves tervet, vagyis lerakjuk a szocializ­mus alapjait. Mielőtt azon­ban kezünkbe vesszük a szerszámot, fogadjuk meg kommunisták és pártonkí­­vüliek együttesen, a terme­lés közben is szakadatlanul erősítjük a Magyar Dolgo­zók Pártját, győzelmeink szervezőjét, boldogulásunk éber védelmezőjét. Holnap­tól kezdve adódik az első al­kalom a pártszervezetek to­vábbi erősítésére is, mivel­hogy megkezdődnek a beszá­moló és vezetőségválasztó taggyűlések. Mától kezdve nagyobb odaadással kell ki­venni részünket a pártmun­kából, még önzetlenebből kell felvilágosítanunk azokat, akik még nem látnak tisztán minden kérdésben, nagyobb türelemmel kell nevelnünk a munkás-, paraszt- és értel­miségi fiatalokat, hogy közü­lük a legjobbakat felvegyük a párt soraiba. Úgy éljünk, úgy dolgozzunk 1956-ban, hogy valóra váltsuk a párt had hazáinkban, mint a párt, amely mindenkor őrt áll bé­kés, alkotómunkánk felett. Tudjuk, nagyon jól látjuk, hogy még ma is elhangzik itt-ott rosszindulatú buta be­széd és találkozunk értetlen- jó és igaz politikáját.. Ügyes­­séggel, nagyképűséggel is jünk arra a párttal együtt, sokszor. Tudatában vagyunk hogy senki ne zavarhassa azonban annak, hogy pár­ meg, önmagunkért végzett tunk a tömegek felvilágosí- munkánkat. ▼ TTTTVTVTTV DELMfI­YBRORSZAG BOLDOG ÚJÉVET! A Magyar Dolgozók Pártja Szeged Városi Bizottsága eredményekben gazdag, boldog új évet kíván Szeged kom­munistáinak, a város minden becsületes dolgozójának. Kí­vánjuk, hogy az ó-esztendőben elért eredményeik, sikereik tudatában derűlátóan és az új győzelmekbe vetett hittel kezdjék az új évet. Segítsék jó munkával pártunk útmuta­tásai alapján második ötéves tervünk, az 1956-os év célki­tűzéseinek megvalósítását, amelyek nyomán tovább javul, gazdagabb, vidámabb, kulturáltabb lesz életünk. Kívánunk a szegedi dolgozóknak, munkásoknak, parasz­toknak, értelmiségieknek boldog új évet, jó munkát! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SZEGEDI VÁROSI BIZOTTSÁGA A Szegedi Járási Párt VB eredményekben és sike­­rekben gazdag újesztendőt kíván­­ a járás dolgozói­­nak és a párt valamennyi tagjának. MDF SZEGED JÁRÁSI BIZOTTSÁGA Szeged Megyei Jogú Város Tanácsának végrehajtó bizott­sága és a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai sikerekben és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánnak Szeged dolgozóinak. Kívánunk sok erőt, egészséget azoknak a szép felada­toknak a megvalósításához, melyeket második ötéves tervünk első esztendeje állított elénk. Kívánjuk, hogy terveink meg­valósítását az új esztendőben még több harcos bírálattal, bar­­áti segítséggel mozdítsák elő. Szeged Megyei Jogú Város és a kerületi tanács végrehajtó bizottságai 1956. január 1. második ötéves tervün­k megindulását jelenti, amelynek eredmé­nyes­­ megvalósítása pártunk és kormányunk irányítása mellett további felemelkedé­sünk záloga. Üdvözöljük második ötéves tervünket és felhívjuk Sze­ged valamennyi becsületes­­ dolgozóját, hogy teljes erejé­vel és képességének megfe­lelően segítse elő népgazda­sági tervünk maradéktalan végrehajtását. Ez képezi egye­düli alapját dolgozó népünk életszínvonala további eme­lésének, békénk és jólétünk további megszilárdulásának, amely minden becsületes ma­A Délmagyarország szer­kesztősége sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván la­punk valamennyi olvasójá­nak, tudósítói­­nak, harcos le­velezőinek, fáradtságot nem ismerő lapkézbesítőinek Kí­vánjuk, hogy olvasóink még jobban szeressék és segítsék lapunkat, hogy közös erővel ebben az évben még harco­sabbá, tartalmában gazda­gabbá tudjuk tenni a Délma­­gyarországot. Kívánjuk, hogy olvasóink: Szeged város harcokban és munkasikerekben megedző­dött hős munkásosztálya, hol­gyár hazafi őszinte vágya. Biztosak vagyunk: Szeged munkásai, szövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjai, értelmiségei, kisiparosai, kis­kereskedői, nyugdíjasai, há­ziasszonyai és tanuló ifjúsága saját munkaterületükön tár­sadalmi tevékenységükkel és legjobb tudásuk szerint elő­segítik, hogy Szeged megfe­lelően tegyen eleget a tervből ránk háruló feladatoknak. Mindezek megvalósításához eredményekben gazdag, bol­dog új esztendőt és jó egészsé­get kívánunk Szeged vala­mennyi dolgozójának. Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága gozó parasztsága és értelmi­sége második ötéves tervünk első esztendejét hozzájuk méló eredményekkel fejezzék be. Legyen az 1956-os év békés, szocialista építő munkánknak, népünk jóléte további emel­kedésének boldog új eszten­deje! A Délmagyarország szerkesztősége 4 mi házunk kí­vül, belül olyan, mint a többi apró falusi házacska. Kispad előtte az ut­cán, a fal alja bordó fimajszos festékkel elhúzva és akácok sorakoznak a járda szélén katonásan. Nyáron haragoszöld lombsapkájuk van ezeknek a fáknak, hogy hűvöst csinálja­nak a kispadon ülők­nek, meg a járó­ke­lőknek. A megszokott külső kép csak annyi­val lett másabb 1952 óta, hogy pontosan a mi ablakunk előtt ágaskodik kevélyen egy nyurga, kátrá­nyos villanyoszlop. Porcellánjairól két szál drót kúszik be a szelemen alá és ezzel a változással vala­hogy előkelőbbnek tű­nik a mi szégyenlős kis házunk. Bent a szobában ugyanúgy állnak a bútorok, mint az első, vagy a hátulsó szom­szédban. Az ajtóval szemben a scat ablak közt áll a s kanapé, előtte az asztal, két­oldalt egy-egy ágy, hátrább az egyik ol­dalon a sifon terpesz­kedik a kemencéig, a másik oldalon a sub­lót, az ajtó mögött meg egy dívány­féle, amelyre le lehet dől­ni napközben. (Az­előtt vacok állt itt szalmával kibélelve.) Az ablakok mellett kétoldalt anyám szentjei lógna­k a fa­lon, lehetetlen színű szúrágta fenyőrámák­ban. Üveg nincs egyi­ken sem, de nem is fontos azt mondja anyám, fő, hogy le­gyen ott valami, ne virítson olyan csupa­szon a fal. Az egyik kép egy 7* dúshajú jóképű férfit ábrázol, a má­sik meg egy finom vo­­nású, ívelt szemöldö­kű szépasszonyt. Szűz Mária fejéről már lerágta a moly a dicsfényt, Jézus Krisztusnak meg a köntöse van több he­lyen bicskával á­t­lyuggatva. Télen a sok fűtéstől vargát rántanak ezek a pa­pírra mázolt képeik, a szenteknek furcsán kidülled a hasuk, hogy a por nyugod­tan megülhessen az ölükben. Anyám becs­ben tartotta ezt a lim­lomot, mert nászaján­dékba kapta 45 esz­tendővel ezelőtt, bár sokszor elmondta, hogy jobb lett volna, ha két cseréptányért adnak helyette. Hozzátartozik a tör­ténethez, hogy anyám kommunista. Azt nem lehet mondani, hogy tudományos alapon, de tizenegy éve bent van a pártban, és hű­ségesen eljár a gyű­lésekre. Sőt, amióta apám meghalt, párt­­munikája is állandóan van neki. Állítólag apám a végső órában kérte meg arra, hogy ne hagyja soha a pár­tot és dolgozzék he­lyette is. Mindeneset­re nagyon szerethette apámat, meg a pártot is nagyon szeretheti, mert jaj a mi utcánk­ban annak, aki a kommunisták becsü­letébe tapos. Két álló esztendő óta azért nincs beszélő vi­szonyban az átolsó szomszédasszonnyal, mert azt találta kiej­teni a száján , hogy csak a huncutjai van­nak a pártban. Akkor letépte neki anyám a kontyát és nem áll vele szóba többet. Mondták már neki az elvtársak, hogy ez nem jól van így se­hogy se, a kommunis­ták nem lehetnek ha­ragtartók, de hát anyám engesztelhetet­len. Az a szavajárása: — Én nem tudom az ideológiát, de a pártot ne bántsa ne­kem senki. Számtalanszor meg­próbáltam már meg­magyarázni neki, mi­kor haza­mentem­, hogy sehogyse illik össze az ő harcossága a szoba avas szentjei­vel, de valahogy min­dig elütötte a dolgot. — Nincs amit a he­lyükbe tegyek fiam, és különben sem kér enni egyik sem — mondta, és széttárta szikkadt, erős kezét. — Dugja be őket reggel a kemencébe, ha fűt — ellenkeztem. — Ne avatkozz te az én dolgomba! — ripakodott rám szigo­rúságot mutatva és kiment a jószágot etetni. A minap megint hazamentem és egy néprádiót vittem anyámnak újévi aján­dékba. S csudára megörült neki, mikor megszólalt egy szál zsinóron a sublót sar­kán. Rögtön elkezdte a mondókáját. — Milyen jó volna, ha apád élne, most hallgathatná itthon i­s a politikát. Azután meg villanynál olvas­hatna, nem rontaná a szemét. Sokáig beszélget­tünk, hogy mennyivel jobban megy most a szegény ember sora és mégis vannak, akik nem becsülik a pártot. Egyszer csak hirtelen másra for­dítja anyám a szót. — Nem veszel ész­re idebent semmi vál­tozást? K­­örülnéztem a fe­hérfalú szűk szobában, aztán ös­­­sze-vissza csókoltam a legdrágább öreg­asszonyt, aki moso­lyogva, kicsit szé­gyenlősen állt a ke­mence mellett, kezét a köténye alá búj­tatva. Kétoldalt az ablak melletti falon Lenin, meg Sztálin arcképe függött üveg alatt, fényesre politúrozott rámában. — Lám mennyivel szebb így — mond­tam örvendezve. Honnan vette ezt a két szép képet? Anyám csak mo­solygott, kezét simo­gatta kicsit félszegen s a földet nézte. — Tudod, akkor is megvoltak már, mi­kor legutóbb itthon voltál, dehát... meg­lepetésnek szántam. Újévi meglepetésnek. Láttam, hogy na­gyon boldog, mert őneki mindig az volt a legnagyobb boldog­sága, ha örömet sze­rezhetett valamelyik fiának. Nagy István ,mi hoh.l 1 • e • • r lel az andek „A magam és az ország javára. Én 1945-ben kerültem a gyárba, a szövődébe, s ott is dolgozom. Jóformán semmim nem volt, amikor az üzembe kerültem. Igyekeztem jó munkát végezni, hogy nekem és a társadalom számára mi­nél többet termeljek. 1950- ben­ mentem férjhez. Azóta egy szoba-konyhás vizes la­kásunkat felcseréltük a Fa­ragó utcai bérházban két szoba-komfortos lakással. La­kásunk már ezidáig is szépen berendezett. Jövőre azonban szeretnék egy szép kombinált szobabútort. Az anyagot meg is vettük, 12 ezer forintba került. A bútor elkészítése 8 ezer forintba kerül, s ezt a pénzt 1956-ban fogjuk össze­rakni. Férjem a Szalámigyárban dolgozik, mint hűtőgépész. Ketten minden hónapban kö­rülbelül 2000 forintot viszünk haza, s ebből a pénzből tisz­tességesen megélünk. N­­gy és féléves kislányom van. Neki mindene megvan, ez ne­künk, férjemmel együtt, nem jutott osztályrészül. Fizetésünk egy részét ru­házkodásra is szeretnénk for­dítani. Férjemmel együtt elé­gedett emberek vagyunk, s nagyon más természetűek a gondjaink, — mert azok is vannak — mint a múltban. Sokat köszönhetünk a demo­kráciának. Én 1953-ban lettem sztahá­­novista. A termelésben a leg­jobbak között vagyok. Igyek­szem 1956-ban is minőségileg kifogástalan árut készíteni a saját magam és az ország hasznára. Huszta, Sándorné, az Újszegedi Kende­­­ Lenszövő szövőnője

Next