Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-01 / 153. szám
2 Kádár János elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) Kádár János elvtárs beszéde elején ismertette azt a lelkes fogadtatást, amelyben a bolgár nép részesítette a magyar küldöttséget, majd tolmácsolta a bolgár dolgozók forró, testvéri üdvözletét, majd így folytatta: — Egyetértünk a szocializmus építésének kérdésében és a béke együttes védelmének harci kérdésében. Harcában mindkét párt — bár a miénk súlyos és keserves tanulságok után — a tömegekre támaszkodik és sem a marxizmus eltorzítóival, sem a világimperializmussal, sem az osztályellenséggel megbékülni soha nem fogunk. (Nagy taps.) A bolgár nép harcát és munkáját a Bolgár Kommunista Párt vezeti, amely a marxizmus—leninizmus elvei alapján áll és cselekszik. Nálunk, Magyarországon, valószínűleg sokan úgy gondolják, hogy mi fejlettebbek vagyunk, mint a Bolgár Népköztársaság. Nem egészen így van. Mint a küldöttség tagja és mint kommunista, Bulgáriában több ízben mondottam — és teljes hittel és meggyőződéssel mondottam —, hogy a Magyar Népköztársaságnak ma sok tekintetben utol kell érnie a bolgár népet és a Bolgár Népköztársaságot. (Nagy taps.) — Amíg ugyanis a mi pártunk és népünk különböző elhajlásokkal, kilengésekkel, kitérésekkel, a küllönböző módon, gáncsoskodókkal, a hibát elkövetőkkel és az árulókkal viaskodott és küzdött, hogy visszaverekedje magát az egyenes útra, addig ez idő alatt — A bolgár nép már megízlelte mi az: szocializmusban élni és dolgozni. A bolgárokon is úgy láttam, hogy ez nem lehet rossz dolog, mert jó a hangulatuk, gyönyörűen dolgoznak és rendesen élnek (Taps.) Iparuk van! Szinte leírhatatlan, hogy a bolgár ipar az utolsó 12—13 esztendő alatt mit fejlődött. Mezőgazdaságukat öröm nézni. Építkeznek, elvtársak! — Jártunk Várnában. Ott sok üdülőt építettek, részben a dolgozók számára, részben idegenforgalmi meggondolásból. Mi is megnéztünk vagy öt hatalmas szállodát. Valaki közülünk, aki járt a híres francia Rivérán, azt mondotta, ott sincs olyan magas kultúra, mint ezekben az üdülőházakban. És ami a legtöbbet mond: egy-két évvel ezelőtt ott a bolgár nép szilárd kommunista pártja vezetése alatt megállás nélkül haladt előre. (Élénk taps.) Bulgáriában győzött a szocialista társadalom, városon és falun szocialista alapja van a társadalom életének. Amikor azt mondom, hogy utol kell érni a bolgárokat, elsősorban arra gondolok, hogy nekünk is igyekeznünk kell, hogy mielőbb lerakjuk a szocialista társadalom alapjait, az élet minden területén. Az pedig elvtársak, hogy ez milyen gyorsan történik meg, vagy hogy meddig késlekedünk még vele, a mi dolgozó népünk legöntudatosabb fiainak és leányainak elhatározásán múlik. Ha népünk egységesen tömörül, ha a párt mindig jól vezet, akkor ez meggyorsulhat. Ez annál is inkább fontos, mert szocialista társadalomban dolgozni más, mint olyan társadalomban, amilyen a miénk, ahol még mindig az átmenet állapota uralkodik. Beszéltünk bolgár parasztokkal. Ők tudják, hogy minden egyes kapavágásuk minden haszna az övék, de azt is tudják, hogy minden egyes kapavágásuk egy marék föld arra a halomra, amelyet az egész világon szívesen púpoznak fel a dolgozó emberek ezer méter magasra a kapitalista sírja fölött. (Derültség és nagy taps.) A bolgárok annak idején harcoltak, mint partizánok. Megvívták a politikai harcot és felülkerekedtek a dolgozó osztályok. Most már ott tartanak, hogy elmondhatják: népünk már nemcsak építi, hanem élvezni is elkezdte a szocializmust, csak homok volt. Most pedig saját szemünkkel láttuk azokat a 3—4 emeletes, gyönyörűen berendezett szállodákat, amelyekben üdülnek a dolgozók és amelyek valutát hoznak az országnak. — Nekünk van Balatonunk, van Mátránk és még sok mindenünk. Mi is tehetnénk egyet, s mást, hogy dolgozóink egy kicsit jobban pihenjenek és jövedelmet is szerezzünk az országnak. Elvtársak! Nem kell szégyellnünk, hogy bolgár elvtársaink egyben, s másban megelőztek bennünket. Megmondtuk a bolgár elvtársaknak, hogy most utol fogjuk őket érni, versenyezni is akarunk velük, úgy mint 10 évvel ezelőtt, s azután majd meglátjuk, hogy ki építi jobban a szocializmust. Gondoljunk úgy a Bolgár Népköztársaságra, mint amelytől mi is rengeteget tanulhatunk anélkül azonban, hogy bármit gépiesen lemásolnánk. A bolgár elvtársak erejének egyik forrása A bolgár elvtársak helyesen alkalmazzák a marxizmus—leninizmust a bulgáriai viszonyokra. Ebben van erejük egyik forrása. A XX. kongresszus után egy-két héttel — talán még emlékeznek rá — elhangzott nálunk az a szerencsétlen megállapítás, hogy »a XX. kongresszus mindenben minket igazolt«. Akkoriban azokat az ismert hibákat akarták ezzel elkenni, amelyekről nem akart tudni egyikmásik “érdemes« felelős. Bulgáriában nem is voltak olyan súlyos hibák, mint Magyarországon, de a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága nekiült és a XX. kongresszus fényénél átvizsgálta egész munkáját. Találtak igazítani valót és kiigazították. Elmondták hogy soha olyan lelkesedéssel a nép nem tömörült a párt körül, mint azóta, hogy ehhez a munkához hozzáláttak. Azt hiszem, ilyen körülmények között a Bolgár Népköztársaság, a bolgár párt és maga a bolgár nép sok tekintetben példa lehet számunkra. A jelen szakaszban olyan tapasztalatokat adhat nekünk, amelyek nekünk hiányoznak. Küldöttségünk azonkívül, hogy megnézte az országot, elvégezte a párt- és kormányküldöttségek szokásos munkáját. Számos kérdést megtárgyaltunk. Az a véleményünk, hogy utunk eredményes volt, mert kiszélesítettük az együttműködést nagyon sok tekintetben, pártvonalon, állami, gazdasági és kulturális vonalon és ami legfontosabb, elvi egyetértésünk még szilárdabb és a bolgár—magyar barátság még erősebb lett. (Nagy taps.) Állíthatjuk, hogy a szocialista tábor egysége és ereje is növekedett a mostani bolgár—magyar találkozó révén. Ez fontos dolog, mert a szocializmus ügyének és a béke megőrzésének jelenleg leghatalmasabb ereje a szocialista tábor egysége. Aki ezt erősíti, az erősíti a szocializmust és védelmezi a békét, aki pedig ezt bomlasztja, vagy robbantani akarja, az a szocializmus ellen lép fel és a békét veszélyezteti, akár tudatosan teszi ezt, akár nem. (Nagy taps.) A bolgár nép fejlődése rendkívül gyorsütemű Kedd, 1958. július I. Gomulka: Lengyelország erősíti testvéri együttműködését a Szovjetunióval és a szocialista tábor más országaival Varsó (PAP). Június 28-án a hajóépítők napja alkalmából a gdanski hajógyárban ünnepi ülést tartottak. Az ünnepi ülésen Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Wladyslaw Gomulka részletesen foglalkozott a lengyel hajóépítőipar sikereivel és feladataival és általában a lengyel gazdaságpolitika céljával és feladataival. Hangoztatta, milyen jótékonyan hatnak a lengyel—szovjet gazdasági kapcsolatok Lengyelország gazdasági életére. — A szocialista rend, amelyet építünk, jobb a kapitalista rendnél — hangoztatta Gomulka — majd így folytatta: ezt bebizonyítja a mi saját gyakorlatunk, igazolják azok a vívmányok, amelyet szocialista építésünkben elértünk, s bizonyítja ezt más szocialista országok, elsősorban a szocializmus első és leghatalmasabb országának, a Szovjetuniónak tapasztalata. Tizenkét szocialista ország van . Valaki azt mondhatja nekem: 13 szocialista ország van, de a szocialista táborhoz csak 12 tartozik. Egy közülük, azaz Jugoszlávia nem tartozik és nem is akar a szocialista táborhoz tartozni és — talán ezt mondják az emberek — az imperialisták nem támadnak ellene. Engedik, hogy építse a szocializmust, bár el van szigetelve. A válasz erre egyszerű: Jugoszlávia szocialista államként csupán azért tud létezni, mert létezik a 12 szocialista ország szövetsége. És ezzel valószínűleg számol minden kommunista. Jugoszlávia minden lakosa. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, amely hibás revizionista elmélete következtében elszigeteli, elválasztja Jugoszláviát a szocialista országok közösségétől, árt a szocialista országok egyesült erőinek és az egész nemzetközi munkásmozgalomnak. Talán senki sem fogja tagadni, még a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének is egyet kell értenie azzal, hogy az egész nemzetközi reakció, valamennyi agresszív imperialista erő minden eszközzel szét akarja zúzni, de legalább gyengíteni, aláásni akarja a szocialista országok táborának egységét. Tárgyilagosan nézve, azaz A szocializmussal szemben ellenséges és agresszív imperialista körök, semmilyen eszköztől vissza nem riadva, kihasználnak minden lehetőséget, hogy gyengíthessék a szocialista országok egységét, s hogy zavart kelthessenek hazánkban is. Bizonyítéka ennek az a propagandahadjárat, amelyet ezek az erők a magyar bíróságnak Nagy Imre és a többi elítélt ügyében hozott ítélete nyomán elindítottak. Mennyi rosszszándékú koholmányt és zagyvaságot terjesztettek ezzel kapcsolatban a nyugati rádióállomások, mennyi agyrémet és hazugságot, amely mind csak arra irányult, hogy megzavarja az embereket, hogy zavart keltsen közvéleményünkben! A nyugati rádióállomások és a külföldi lapok a legkülönfélébb szenzációkkal táplálják a közvéleményt, körülbelül ilyen szellemben: »Gomulka tiltakozó levelet küldött Hruscsovnak a magyar ítélettel álláspont, amelyet a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elfoglal a szocialista államok táborával szemben, megfelel a reakció eme óhajainak és törekvéseinek. Sőt mi több, a jelenlegi konfliktusban — amely Jugoszlávia bűneként és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének bűneként jött létre köztük és a többi szocialista ország, illetve a JKSZ és minden más kommunista és munkáspárt között —, az egész nemzetközi reakció Jugoszlávia oldalán áll. Nyilvánvaló képtelenség volna ebből olyan következtetést levonni, hogy a reakció ezt a szocialista Jugoszlávia iránt érzett szeretetből teszi. Az imperialisták és a reakciósok a szocializmus ellenségei. Ha a jelenlegi konfliktusban támogatják Jugoszláviát, ezt csupán azért teszik, mert szakadást akarnak előidézni a szocialista országok között. Pártunk forró kívánsága, hogy a jugoszláv elvtársak térjenek le arról a helytelen útról, amelyen ma járnak. Semmi, egyáltalán semmi sem igazolja álláspontjukat a jelenlegi konfliktusban, eltérőleg az 1948—1954-es konfliktustól. Ma a hiba Jugoszláviát terheli kapcsolatban ...« »A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága elítélte a Nagy-ügyet és e kérdésben utasítást küldött minden pártszervezetnek...« végül pedig: »Gomulka távozik helyéről«. — Ilyenek elvtársak azok a módszerek, amelyeket a nemzetközi reakciós propaganda az agresszív imperialista körök szolgálatában felhasznál. Ilyenek azok a módszerek, amelyeknek segítségével ezek a körök gyengíteni próbálják a népi Lengyelországot, fel akarják lázítani a lengyel népet a Szovjetunió ellen és gyengíteni akarják a szocialista országok egységét. A magyar bíróság szigorú ítélete azoknak a tragikus eseményeknek epilógusa, amelyek több mint másfél évvel ezelőtt folytak le, s mintegy befejezése az októberi magyarországi ellenforradalom szétzúzásának. Az ellenforradalom, amely meg akarta dönteni a szocialista rendet, és a kapitalista rendet akarta visszaállítani, véresen és kegyetlenül bánt el a kommunistákkal és a szocialista rend védelmezőivel. Akasztásokra került sor az utcákon. Hogy bemutassam, mi volt a helyzet, idézek a magyar sajtó 1956. november 2-i jelentéséből. Az »Igazság« című lap ezt írta: »Tegnap a városban lincselésre került sor! A falakon felírások jelentek meg: Le a kommunistákkal, le a párttagokkal, pusztítsátok el a kommunistákat! Amikor a magyarországi ellenforradalom akasztotta a kommunistákat, Nagy Imre, mint a magyar kormány miniszterelnöke, rádión kijelentette: »senkit sem büntetünk meg a fegyveres harcban való részvételért.« (Lásd a Szabad Nép 1958. október 29-i számát.) Célt tévesztett nyugati propaganda Nagy Imre, aki revizionista volt, a néphatalommal szemben ellenséges ellenforradalom növekvő hullámának hatására lépésről lépésre meghátrált az ellenforradalommal szemben. Kijelentette, hogy Magyarország kilép a varsói szerződésből és segítségért fordult az imperialista országokhoz. Ezek a tények ismeretesek az egész világ előtt. Az a szovjetellenes és kommunistaellenes hadjárat, amelyet a nyugaton a Nagy Imre ügyében hozott ítélet nyomán elindítottak, az agresszív imperialista köröknek használ. Amint ez mindannyiszor történni szokott, amikor ezek a körök valamiféle veszélyes kalandot készítenek elő, propagandájuk most is arra törekszik, hogy hogy zajt keltsen más kérdések körül és így elterelje a közvélemény figyelmét. Pártunk, államunk, népünk érdekeinek megfelelő politikát valósít meg, olyan plitikát, amely országunk biztonságát, további szocialista fejlődését szolgálja. Ezért mi mindig erősítettük és a jövőben is erősíteni fogjuk szolidaritásunkat és testvéri együttműködésünket hatalmas szomszédunkkal, a Szovjetunióval, minden szocialista országgal — az internacionalizmus, a barátság, az egyenjogúság alapján. Annak idején mi határozottan visszavertük Lengyelországban a reakció erőit, amelyek »a második szakasz teóriájára« spekuláltak és amelyek illuziórikus reményeket fűznek rendszerünk, a népi hatalom »átmeneti jellegéhez«. Ugyanilyen határozottan visszaverjük ma és bármikor a jövőben is azokat az erőket, ha megkísérelnék felütni fejüket, — amelyek Lengyelországot vissza akarnák húzni, szakadékba akarnák rántani — mondotta többet között gdanski beszédében Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Agresszív imperialista körök támadása a Nagy Imre-üggyel kapcsolatban Végig kell menni az 1956 november 4-én megkezdett úton Megköszönöm Münnich elvtárs elvtársi, baráti szavait. Egy dologra szeretnék reflektálni, a Nagy Imre-ügyben hozott ítélet ügyére. Elvtársak! Aki nekivágott november 4-ének, vagyis a szocialista forradalmi ellentámadásnak, annak végig kell mennie ezen az úton, mert különben nincs értelme. (Viharos taps és felkiáltások: Éljen a párt!) Emlékezzenek vissza, hogyan volt annak idején. Gondolom, elég béketűrőek voltunk, pedig nehéz volt a helyzet. Szép szóval megkértük az ellenforradalmi felkelés mozgatóit és cselekvő részvevőit, hogy tegyétek le a fegyvert és ha letettétek, akkor megbocsát nektek a nép. Ám ők nem tették le a fegyvert. Ha pedig az ellenség nem teszi le a fegyvert, akkor pusztuljon! (Nagy taps.) Azt mondják nekünk egyesek, hogy Nagy Imrével kapcsolatban megszegtük szavunkat. Ez rágalom. Ki tudhatta, hogy mit akar valójában az a Nagy Imre, aki október 23-án kijelentette, hogy súlyosnak ítéli a helyzetet, kész segíteni az ellenforradalom — akkor ő is ezt a kifejezést használta — leverésében. Arról akkor egy árva szót sem szólt, hogy neki 1955 decemberéből van egy irata, amelyben benne ten, hogy, ki kell lépni a varsói szerződésből, hogy vissza kell állítani az úgynevezett koalíciós pártokat és azokkal kell kormányt alakítani. Erről egy árva szót sem szólt. Azt mondják nekünk, hogy a mi bíróságunk antirevízionista akciót hajtott végre. Lehet és természetes is, hogy ha Nagy Imréékre ütnek, a revizionisták tyúkszeme fáj. Erről az összefüggésről mi nem tehetünk. Nagy Imrééket nem a nézeteik miatt, nem ilyen, vagy olyan hibáik miatt vonta felelősségre a bíróság, hanem olyasmiért, amit senkinek se nincs joga megtenni. Senki sem szegheti meg a mi alkotmányunkra letett esküt! Van egy másik oldala is a dolognak. A Magyar Népköztársaság bíróságai 1955. november 4. óta — mint ismeretes — számos ellenforradalmárt vontak felelősségre. De milyen igazság az, hogy ha azt, aki tesz valamit, megbüntetik, de azt, aki az egészet kigondolta, elhatározta, megszervezte és irányította, nem vonják felelősségre? Ki hallott már ilyen igazságszolgáltatást? A mi igazságszolgáltatásunk valóban igazságszolgáltatás és ami történt, az törvényeink szellemében és törvényeink szerint történt. (Közben Ügy van, úgy van!) Ha ő, mondjuk október 23-án este megmondta volna, hogy azon a véleményen van, hogy vissza kell állítani a Kisgazda Pártot, be kell venni a kormányba stb., és ki kell lépni a varsói szerződésből, mi történt volna vele? A világon semmi, csak nem lett volna miniszterelnök, nem lett volna központi bizottsági tag, de nem is került volna soha bíróság elé. De ő mindezt nem mondta meg, hanem az ellenséges nyomást kihasználva, csalással belopta magát a hatalomba. Ha ő nem hazudja azt, hogy kész az ellenforradalmi felkelés ellen harcolni, sohasem került volna hatalomra. kiáltások: megérdemelték a büntetést.) Elvtársak! Azt mondják egyes nyugati újságok, hogy az embereket megdöbbentette az ítélet. Ki tudja, kiket értenek ők »emberek« alatt. Dullest például tényleg megdöbbentette a dolog, más személyeket, akiket nem akarok megnevezni, szintén megdöbbentett. Mi Bulgáriában találkoztunk jónéhány emberrel, akik szintén emberek, legalább annyira, mint Dulles úr. Szófia főterén legkevesebb háromszázezer emberrel találkoztunk egy gyűlésen és még másutt is sok helyen találkoztunk emberekkel. Ott semmiféle elkeseredést, vagy megdöbbenést az emberek arcán nem láttunk. (Nagy taps.) Éppen ellenkezőleg: azt mondták nekünk a bolgárok, a dolgozók, a munkások, a parasztok, különböző emberek, magyar elvtársak, mi egy emberként mellettetek vagyunk a ti harcotokban. (Nagy taps.) Nagyon sok üdvözlést hallottunk ott. Az üdvözletekben mindig benne volt, hogy tisztelik, szeretik és köszöntik azt a magyar népet, amely a szovjet nép segítségével leverte az ellenforradalmi felkelést. Ezek a szavak egy kis büszkeségérzést ébresztettek bennem. Jól esik hallani, amikor az embernek saját népéről jót mondanak Azt válaszoltam, nemcsak a küldöttség, nemcsak a Központi Bizottság és a kormány nevében, hanem a magyar kommunisták és az összes öntudatos magyar dolgozók nevében is, hogy biztosak lehetnek: a szocialista forradalom ügyéhez, a munkás-nemzetköziséghez és testvérnépeinkhez, köztük a bolgár néphez mindörökké hűek leszünk. (Úgy van, úgy van. Nagy taps.) Ahogyan hűek maradunk népünkhöz, ugyanúgy hűek maradunk ahhoz az elhatározásunkhoz is, hogy az osztályellenségnek, a világimperializmusnak engedményt nem teszünk. Népéhez hű csak az maradhat, aki nem tesz engedményt a nép ellenségeinek. Azt hiszem elvtársak, joggal mondhatom, bízhatnak bennünk. Nemcsak 20, vagy 30 ember tanult az ellenforradalmi felkelésből, hanem ennek az országnak jónéhány százezer felnőtt, gondolkozó dolgozója tanult az ellenforradalmi támadásból (Taps.) Kedves elvtársak! Még egyszer megköszönöm önöknek, hogy eljöttek fogadni bennünket. Köszönöm türelmüket, amellyel meghallgattak. Azt kérem önöktől, lelkesítő szavakkal és példamutató tettekkel legyenek azon, hogy népünkben magasan lobogjon a lelkesedés lángja a marxizmus— leninizmus eszméi, a szocializmus és a béke ügye iránt. Ápoljuk a proletárinternacionalizmust, ápoljuk országaink Szovjetunió vezette táborának egységét, ápoljuk a bolgár és a magyar nép barátságát. Ügyünkhöz, a szocializmus és a béke teljes győzelméig hűek maradunk. (Hosszantartó, lelkes, ütemes, nagy taps és felkiáltások. Éljen a párt! Hurrá!) A mi igazságszolgáltatásunk valóban igazságszolgáltatás