Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-14 / 11. szám
Illést tartott a Minisztertanács A természeti környezet védelme • Figyelemmel kísérik a nők helyzetének további javítását Vízügyi egyezmények A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatást adott a december 5. és 24. között a Tanzániai Egyesült Köztársaságban, az Egyiptomi Arab Köztársaságban, az Iraki Köztársaságban és a Szíriai Arab Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A magyar kormányküldöttség a meglátogatott országokban eszmecserét folytatott az időszerű politikai kérdésekről, hazánk és a meglátogatott országok kétoldalú kapcsolatáról. Megállapodott kormányközi együttműködési bizottságok létesítésében, és a gazdasági együttműködés bővítését elősegítő okmányokat, megállapodásokat írt alá a küldöttség. Adenen átutazva, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban is megbeszéléseket folytatott. A kormány megelégedéssel vette tudomásul, hogy a tárgyalások, tovább erősítették a Magyar Népköztársaság és a Tanzániai Egyesült Köztársaság, az Egyiptomi Arab Köztársaság, az Iraki Köztársaság, valamint a Szíriai Arab Köztársaság kapcsolatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke közös előterjesztésben számolt be a természeti környezet védelmének időszerű kérdéseiről. Az erőteljes gazdasági fejlődés, a termelőerők fokozódó területi koncentrációja és az ezzel párhuzamosan jelentkező urbanizálódás — az életszínvonal és az életkörülmények általános javítása mellett — világszerte sok tekintetben rendkívül káros hatást gyakorol az ember természeti környezetére, végső soron az emberre. Ezért az illetékes szerveknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük a környezet további romlásának megakadályozására. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette és utasította az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki a természeti környezet védelmével kapcsolatos átfogó intézkedési tervet és azt az év végéig terjessze jóváhagyásra a kormány elé. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a karbantartási és felújítási költségek viseléséről, valamint a helyiségek cseréjéről, átruházásáról, illetve felmondásáról. A pénzügyminiszter, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közös előterjesztésben javasolta az árvíz- és belvízkárok felméréséről, a kártalanítás és helyreállítás egyes kérdéseiről szóló korábbi kormányhatározat olyan módosítását, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kárrendezése a jövőben biztosítási szerződés alapján történjék. A rendkívüli károk miatt előforduló nagy értékű eredményromlás esetén a jövedelem előző kétévi átlagának 80 százalékáig terjedő hitelezést, illetve az állami támogatást továbbra is biztosítják. A kormány az előterjesztést elfogadta. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést terjesztett elő a nők gazdasági és szociális helyzetének megjavítására 1970- ben hozott kormányhatározat végrehajtásáról. A jelentés megállapítja, hogy a tárcák és főhatóságok átfogó tervei alapján a vállalatoknál intézkedések történtek a határozat végrehajtására. Csökkent a nők, különösen a családos anyák, harmadik műszakban történő foglalkoztatása, túlóráztatása és enyhítettek az indokolatlan béraránytalanságokon is. A nők a korábbinál nagyobb arányban kapcsolódtak a továbbképzésbe, növelték a gyermekintézmények üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez nyújtott vállalati támogatások összegét. A kormány a jelentést tudomásul vette, s felhívta a tárcák, az országos hatáskörű szervek, a tanácsok vezetőit; gondoskodjanak arról, hogy a nők helyzetét javító intézkedések a vállalatok, szövetkezetek, intézmények éves és középtávú terveinek szerves részévé váljanak. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolóját a nemzetközi vízügyi egyezmények alapján 1971-ben tett intézkedésekről és a nemzetközi vízügyi együttmőködés főbb kérdéseiről. Felhatalmazta az Országos Vízügyi Hivatal elnökét a nemzetközi vízügyi egyezményekkel kapcsolatos további feladatok végrehajtására. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján,a kormány felhívta a miniszerek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételekre és javaslatokra azzal, hogy vizsgálják meg azok megvalósításának lehetőségeit, s erről tájékoztassák az országgyűlés elnökét és az indítványozó képviselőket A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt Hetven méter hosszú metró-mozgó éecsa A metró második szakaszának Kossuth téri mélyállomásáról vezet a felszínre Budapest leghosszabb mozgólépcsője. A 70 méter hosszú szerkezet 34,80 méter mélységből szálítja majd a felszínre az utasokat. Az építők jól haladnak a munkálatokkal 62. évfolyam, 11. szám 1972. január 14., péntek A raj 80 fillér A szociális és egészségügyi fejlesztés szegedi kilátásai Több építésügyi támogatásra Amikor a Szeged városi tanács jóváhagyta a negyedik ötéves tervjavaslatot, természetesen nem részletkérdésekben döntött, hanem a városfejlesztés általános elveit és kereteit határozta meg. A célkitűzések és a feladatok részekre bontása, a megvalósítás lehetőségeinek gondos számba vétele a végrehajtó bizottságra és a szakigazgatási szervekre maradt. Ilyen keretben válik érthetővé, hogy a tanácsi szociális és egészségügyi célkitűzések részletes meghatározását a vb most hagyta jóvá, az egészségügyi osztály előterjesztése alapján, legutóbbi ülésén. A tanács 1971—72-re több mint 45 millió forintban állapította meg az egészségügyi és szociális ellátás beruházási előirányzatát. Ebből kórháziágy-fejlesztésre 14 millió 700 ezer forint jut 1971., 1972. és 1973. évi felhasználásra; a járóbeteg-rendelés bővítésére és korszerűsítésére 1973-ban fordítanak nagyobb összeget; 3 millió 200 ezer forintot; egészségügyi gyermekotthon építését kezdik meg 1973-ban, ami a befejezésig közel 7 millió forintot igényel. 1974-ben fognak hozzá egy 210 személyes szociális otthon építéséhez, amelynek 6 milliót tartottak fenn, de további 5 és fél millióra még 1975 után is szükség lesz; gépekre és műszerekre pedig 7 millió jut az egészségügynek a negyedik ötéves tervben. Érdekes részleteket tartalmaznak ezek a nagy számok. Itt van mindjárt a kórházfejlesztés. 1970-ben 90 személyes ideg-elme pavilon építése kezdődött el, melyet menet közben 150 ágyasra terveztek. Az érdemi munka most kezdődött el, így előreláthatóan 1973 első felében kezdheti meg működését az új kórházi osztály. Szükségességét semmi sem igazolja jobban, mint hogy a szentesi kórházba kellett Szegedről kezelésre szoruló betegeket küldeni, és így is sok beteg vár elhelyezésre, gyógykezelésre. Ma is zsúfoltak még a szakorvosi rendelők, a lakosság számának gyarapodó tendenciája pedig szintén sürgeti a szakrendelési órák számának növelését. Ezért napi 6 általános szakorvosi és 6 fogszakorvosi rendelési órával tervezett többet az egészségügyi osztály. Mivel a körzetorvosi ellátás sem kielégítő még, 6 új általános orvosi körzet szervezése szerepel a tervben. Szegeden még mindig 3200 lakos jut egy-egy körzeti orvosra, az országos átlagnál négyszázzal több. Ezt a helyzetet súlyosbítja a rendelőhiány és a meglevő rendelők alapterületének kicsinysége. Az anyagi fedezet biztos jelenléte sem nagy garancia, mert új rendelők építésére kevés, az új lakónegyedhez tervezett szociális és egészségügyi rendeltetésű épületek pedig kimaradnak az építőipari teljesítésből. Hasonló a helyzet a gyermekorvosi ellátással, öt új gyermekorvosi körzet létrehozása szerepel a tervben. Az idén valószínűleg elkészül a ságváritelepi gyermekorvosi rendelő. Amíg Tarjánban fennmarad az építőipar adóssága, az egészségügyi osztály célszerűbbnek látja a csecsemők orvosi ellátását lakásukon, mint a zsúfolt rendelőkben. Mint legtöbb dologban, a bölcsődei férőhelyek számának növelésében is adóssággal léptünk át a negyedik ötéves tervbe. Szegeden 120 volt a tartozás, és máig is csak részben sikerült törleszteni a 80 személyes tarjáni bölcsődével, hiszen az Ilona utcai 40 személyes bölcsőde még az első fél évben nem működik a gázbekötés hiánya miatt. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy a negyedik ötéves tervre elhatározott bölcsődei férőhelyeket feltétlenül meg kell építeni, ugyanis a 485 személyre tervezett intézményekben jelenleg 632 gyermeket gondoznak, s további 150—200 jogot igénylő kopogtat. A dolgozó családoknak súlyos problémát jelent a kisgyermekek elhelyezése. A negyedik ötéves tervben szereplő 100 személyes egészségügyi gyermekotthon megépítésével felszabadul a hasonló rendeltetésű ásotthalmi intézet, ahol 60 személy részére ideg-elme szociális otthont lehet berendezni. Ez a láncszem pedig a két szegedi szociális otthon zsúfoltságát enyhíti, és újabb gondozásra szorulók felvételét teszi lehetővé. Új napközi otthonokat is létrehoznak az egyedülálló öregeknek — egyet építkezéssel, egyet pedig átalakítással. A gondozásra szoruló öregek helyzetén generálisan a 210 személyes új szociális otthon javít majd, de az építkezés kezdetét csak 1974-re dátumozták, így a megvalósulás az öregek újabb generációjának segít csak. Felújításra évenként mintegy 3—3 és fél millió forint jut a szociális és egészségügyi ágazatnak, így nagyobb épületfelújításokra, drága műszerek cseréjére nem futja. Felújítják a Vadas Márton utcai orvosi rendelőt 1972 első felében, s ugyancsak az idén korszerűsítik a rendelőintézet laboratóriumát, elkezdik a petőfitelepi szociális otthon központi fűtésének megteremtését, gyermekorvosi rendelőket korszerűsítenek, és gépeket, műszereket vásárolnak. Az 1. számú kórház épületeinek felújítását készítik még elő az idén. A munka költségeire 10 milliót tartalékol a tanács, s a befejezés kitűzött határideje 1975: van szükség Hógyürüben a Kárpát medence Kéthónapi szünet után .álmunkéval** erezett a tél A hőmérsékleti értékeket tekintve szerdán reggelre „végre” megérkezett a tél Decemberben ugyanis mindössze három napig volt a télnek megfelelő hőmérséklet A statisztikák szerint száz éve nem volt egyfolytában ilyen magas hőmérséklet ebben az évszakban. A meteorológiai ügyelet szerint azonban most is csak „félmunkát” végzett a tél. A hőmérséklet ugyan az évszaknak megfelelően alakult, hó azonban továbbra sem esett. A Kárpát-medence hógyűrűben van. A Kárpát-medencébe észak felől hideg levegő áramlik be, ezért a meglepően erős napsütés ellenére sem emelkedik, hanem inkább mélyebbre süllyed a hőmérő higanyszála. A prognózis szerint a következő napokban a hőmérséklet tovább süllyed, péntekre elérheti a mínusz 15 fokot is. Továbbra is a leszálló légtömegek hatása az uralkodó, hóra nem lehet számítani. (MTI) Közéleti hírek Elutazott N. K. Bajbakov N. K. Bajbakov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke, aki január 10 és 12-e között Budapesten tárgyalásokat folytatott Páldi Imrével, az Országos Tervhivatal elnökével, s csütörtökön elutazott hazánkból. Itt-tartózkodása során áttekintették a Magyarország és a Szovjetunió közötti gazdasági együttműködés fejlesztésében elért eredményeket, és véleménycserét folytattak az 1975 utáni gazdasági együttműködés kérdéseiről. Budapesten a román Minisztertanács elnökhelyettese Csütörtökön Budapestre érkezett Iosif Banc, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság román tagozatának elnöke. Kíséretében ugyancsak Budapestre érkezett Grigore Bargaeanu, a gazdasági és műszaki együttműködési bizottság elnökhelyettese, Cornel Mihulecea gépipari miniszterhelyettes, valamint Silviu Opris építőanyagipari miniszterhelyettes. Komócsin Zoltán látogatása Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára tegnap felkereste a Danúvia Szerszám- és Készülékgyárat Takarok vietnami gyerekeknek A vietnami gyermekek részére készített takarók utolsó 7 ezer darabos szállítmányát a Magyar Nők Országos Tanácsa útnak indította rendeltetési helyére, a ,takarót a vietnami gyermekeknek” akció ezzel sikeresen befejeződött, a Magyar Nők Országos Tanácsa ezúton is köszönetet mond azoknak a személyeknek, kollektíváknak, szocialista brigádoknak, üzemek, szövetkezetek, intézmények dolgozóinak, úttörőcsapatok és KISZ-szervezetek tagjainak, akik és amelyek bekapcsolódtak az akcióba. Lelkes munkájuk eredményeként több mint 20 ezer takaró gyűlt össze vietnami gyermekeknek.