Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-28 / 98. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁS PÁRT SARJA Hazánkba érkezett Joszip Broz Tito Megkezdődtek a magyar— jugoszláv tárgyalások A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására szombaton délelőtt baráti látogatásra Magyarországra érkezett Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke. A jugoszláv államelnökkel együtt hazánkba érkezett felesége, Jovanka Broz. A jugoszláv államfő kíséretében többek között Budapestre érkezett Todo Kurtovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnöksége végrehajtó irodájának tagja és Dusan Alimpics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének tagja, a vajdasági kommunisták szövetségi tartományi bizottságának elnöke. A vendégek különvonata reggel érkezett a zászlókkal és üdvözlő feliratokkal díszített Kelebia határállomásra, ahol a jugoszláv államfőt, feleségét és kíséretét Tóth Elek, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete, Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője, valamint dr. Ziga Vodusek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete és Sead Hadzovic ezredes, a nagykövetség katonai és légügyi attaséja fogadta. A különvonat délelőtt 9 órakor a Rákóczi-induló hangjai mellett gördült be a Keleti pályaudvar csarnokába. A pályaudvar épületét és környékét jugoszláv, magyar és vörös zászlók, szerb-horvát és magyar nyelvű üdvözlő feliratok díszítették. A pályaudvar előtti téren több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze a magas rangú vendég fogadására, s a jugoszláv államfő tiszteletére csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszegysége. A vendégek fogadására megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és felesége, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Óvári Miklós és Pallai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Benkei András belügyminiszter, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Púja Frigyes külügyminiszter, Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Gyenes András, az (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János a Keleti pályaudvaron fogadja Joszip Broz Titót Kommunista szombat a DELÉP-nél és a Mérlegkészítő ISZ-ben Tegnap kommunista szombatot tartottak a DÉLÉP-nél, amelyen a vállalat sok dolgozója részt vett. A szabad szombaton végzett munka értékét a Tabán utcai óvoda építésére, valamint tanácsi óvodákban férőhelyek biztosítására fordítják. A dolgozók egy része a Tabán utcában, az óvoda helyének tereprendezésével és a szerkezetszerelés előkészítésével foglalkozott, míg a többiek Odesszában, a hónap végén átadásra kerülő lakóházakban takarítottak, illetve a lakásokat tették beköltözhetővé. Az idén még két alkalommal — június 8-án és július 20-án — rendeznek kommunista szombatot az óvoda építésének segítésére és más óvodákban férőhelyek biztosítására. Tegnap, szombaton, a Szegedi Mérlegkészítő Ipari Szövetkezetben is kommunista műszakot tartottak. Az így létrejött 10 ezer forint értéket a város gyermekintézményeinek fejlesztésére ajánlották fel. 64. évfolyam 98. szám 1974. április 28., vasárnap Ára: 1 forint A jó munka elismerése Kiváló vállalat a KSZV A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat tavalyi eredményei alapján elnyerte a Kiváló vállalat kitüntetést. Különösen akkor érthető az elismerés értéke, ha figyelembe vesszük, hogy a szegedi nagyvállalat életében az 1973-as esztendő bonyolultabb volt mindegyik korábbinál. A múlt évben történt, hogy beolvadt a KSZV kebelébe a hazai rostkikészítő ipar, s így egy kézbe került a kendertermesztés és -feldolgozás. Új technikák és technológiák egész sorát honosították meg az amúlt években: felépült az újszegedi szövőüzem 10 ezer négyzetméteres alapterületű modern csarnoka, ahol a szövőgépek kétharmada automatikus, de a vállalat fonodáiban is a gépek 90 százaléka a legmodernebb szovjet és olasz gyártmányú. A nagyvállalat több mint S ezer munkásának jelentősen javultak a kereseti lehetőségei, hiszen tavaly a szakmunkások és a művezetők bérét 12 százalékkal felemelték. Nagy megbecsülésnek örvendenek a vállalathoz hű dolgozók, sokan viselik a harmincéves munkaviszony után ajándékba kapott aranygyűrűt is. A kiváló vállalat kitüntetést a tegnap, szombaton délután megtartott ünnepségen, a szegedi Tisza szálló nagytermében adta át Dobrotka László, a könnyűipari miniszter helyettese és Kral Gyuláné, a textiles szakszervezet titkára Tóth Lászlónak, a KSZV vezérigazgatójának. A vállalati ünnepségen részt vett dr. Biczó György, a szegedi városi tanács elnöke, dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára, Papái József, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának osztályvezetője és Juhász József, az SZMP vezető titkára is. A kitüntetést bizonyító oklevél átnyújtása után Dobrotka László a Könnyűipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést adományozta Kónya Sándornénak, Harkai Vilmosnak, dr. Szabó Istvánnak, dr. Erdélyi Ferencnek, Kónya Sándornak, Kovács Jenőnének, Lőcsén Istvánnak, dr. Kardos Jánosnak, Virágh Lászlónak, Sponner Jenőnek, Bérczi Istvánnak és Béres Sándornak. Ez alkalommal nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja címet a Szabadság szocialista brigád a Szegedi Kenderfonógyárból, a brigád vezetője Oltványi János, pénzjutalmuk 9 ezer forint; a Pécsi Fonó- és Szövőgyárban dolgozó, Kállai Éva nevet viselő brigád, amelynek vezetője Papp Istvánná, pénzjutalmuk 21 ezer forint, és az Újszegedi Szövőgyárban dolgozó, Mező Imre nevét viselő szocialista brigád, amelynek a vezetője Berta Sándorné, pénzjutalmuk pedig 19 ezer 500 forint. A vállalat munkásai közül összesen 160-an kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést az üzemek ünnepségein. Kiváló szövetkezet a SZEBISZ A Szegedi Bútoripari Szövetkezet — SZEBISZ — elmúlt évi munkáját tervszerű ütemesség jellemezte. A termelés fokozatosan emelkedett, ugyanakkor a körültekintő költséggazdálkodás félmillió forint megtakarítást eredményezett. Az exportszállítás 73 százalékkal haladta meg az előző évi mennyiséget, többek között Belgium számára 20 ezer darab flamand széket készítettek. Általában munkaigényesebb termékek gyártására rendezkedtek be, a minőséggel a belföldi vásárlók is elégedettek. Mindezeknek alapján kiérdemelte a kollektíva a Kiváló Szövetkezet címet, aminek megünneplésére tegnap délelőtt közgyűlést tartottak a Hungária Étteremben. A Csongrád megyei pártbizottság képviseletében megjelent Tömösvári András, ünnepi beszédet Csonka István, az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársa mondott A könnyűipari miniszter oklevelét Márton Ferenc, a Csongrád megyei KISZÖV elnökségének tagja, adta át Hajdú Imre elnöknek, valamint a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést a szövetkezet két termelő munkásának, Gyuris Pálnak és Imre Gábornak. A Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést heten kaptak, összesen több mint 70 ezer forint jutalmat osztottak ki az élen járóknak. A SZEBISZ tagsága egyöntetűen csatlakozott a felszabadulási munkaversenyhez, 1500 munkaórát ajánlottak fel Szeged gyermekintézményeiért. Terveikben szerepel egy új üzem építése az északi iparövezetben. Kiváló a Mórahalmi ÁFÉSZ Kereskedelmi forgalmát 12 millió forinttal növelte egy év alatt a Mórahalom és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet; az új áruház előnyeit kihasználva, 40 százalékkal több ruházati cikket adtak el, mint az előző évben; emelkedett az egyéb iparcikkek forgalma; több zöldséget és gyümölcsöt vettek át a termelőktől ; vendéglőikben 32 ezer 600 adag ebédet főztek — többségét előfizetéses ebédként —; bővült a szövetkezet üzemhálózata, javult szolgáltatótevékenysége; sokat tett a nő- és ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásáért — mindezekért, egész múlt évi munkájáért, szép eredményeiért a Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma és a KPVDSZ elnöksége a Kiváló Szövetkezet címet adományozta a Mórahalmi ÁFÉSZ-nek. Tegnap, szombaton este ünnepség keretében Farsang Lászlóné dr., a megyei tanács osztályvezetője adta át a kitüntető cím oklevelét a szövetkezet vezetőségének. Részt vett az ünnepségen dr. Kovács József, a járási pártbizottság első titkára, és Demján József, az ÁFÉSZ- választmány elnöke, a MÉSZÖV elnökhelyettese is. A szövetkezet 14 dolgozója Kiváló Dolgozó jelvényt kapott, kitüntették a legjobb szocialista brigádokat és a legjobb üzletek dolgozóit. Ugyancsak a tegnapi ünnepségen adták át Banda István áruforgalmi osztályvezetőnek a Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést. Megázott a határ Továbbra is öntözni kelli A múlt heti eső után, a lehető legkedvezőbb követési távolságot tartva újra megázott a határ. Majdnem duplája esett most az előző hetinek, Szegeden két nap alatt — csütörtökön és pénteken — összesen 8,7 millimétert mértek. Csendes, áztató eső volt, pénzben kifejezni sem tudnánk, mennyit ér a mezőgazdaságnak. A gabonafélék a szárba szökésig elegendő nedvességhez jutottak most, a tavasziak, köztük a kukorica és a burgonya a lehető legjobbkor kapták a csapadékot. Szerencsére a mostani esőt nem kísérte olyan erős lehűlés, mint az előző hetit, bár a sokévi április végi átlagot most sem érte el a hőmérséklet. Az Országos Vízügyi Hivatal arról tájékoztatott, hogy az elmúlt napokban lehullott csapadék hatására a határ felfrissült, erősödnek az őszi vetések, jól kelnek a tavasziak, de az öntözőgazdálkodás kritikus ponthoz érkezett. A gazdaságok vezetői ugyanis most már azt számolják, hogy meddig érdemes növelni a termelési ráfordításokat, mennyit öntözzenek még. Az Országos Vízügyi Hivatal tapasztalatai szerint ilyenkor az indokoltnál is jobban mérséklődik az öntözési kedv, amint a múlt év augusztusában is megtörtént, s ez a leállás sok gazdaság jövedelmét csökkentette. Az öntözés sorsát meghatározó döntésnél tehát nagyobb áttekintésben szükséges mérlegelni a helyzetet. Éljen a szocializmus és a béke! (Az MSZMP Központi Bizottsága május 1-i jelszavadból