Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-14 / 87. szám

IO Kezdődik a salak­­mo­tor­bajnokság Ma, vasárnap a Debreceni Volán SC motoros szakosztá­lya OB I-es felnőtt salakmo­­tor-bajnokságot rendez. A versenyre a szegedi Volán SC salakosai Debrecenben edzőtáborban készülődtek. Április 5-e óta a nagynevű lengyel származású Roman mesteredző készítette fel a versenyzőket. A szegedi Vo­lán motorosai közül sajnos nem vett részt a teljes élgár­­da. Zahorán László, Darázs Ferenc, Fogas Imre edzett csak. Szabó Józsefet és Vér Istvánt távol tartotta beteg­ségük. Az első bajnoki forduló után a jövő h­éten a Volán salakosai nemzetközi ver­senysorozatra utaznak Bul­gáriába. Ez a bajnokság jó felkészülési lehetőséget ad az április 28-án Szegeden megrendezendő nemzetközi salakmotor-versenyre. A SZEOL-stadionban sorra ke­­rülő futamokban bolgár, NDK, csehszlovák és román motorosokon kívül részt vesz a teljes magyar élgárda. Asztalitenisz EB: Ragyogó hajrá Újvidéken Amikor csütörtökön a ma­gyar vegyes párosok sorra kiestek az Európa-bajnoksá­­gon és néhány játékos igen gyenge formát mutatott, ke­vesen gondoltak arra, hogy a küzdelmek hajrájára vára­kozáson felüli teljesítményt nyújtanak a válogatott tag­jai. Gergely Gábor és Magos Judit döntőbe jutása az egyé­nikben nagyszerű lendületet adott az egész társaságnak. NŐI PÁROS DÖNTŐ: Magos, Lotaller—Alexand­­ru, Grofova 3:1 (19, 19, —19, 15). Női páros Európa-bajnok: Magos Judit, Lotaller Hen­riette (Magyarország). 2. Ma­ria Alexandru (Románia) Alice Grofova (Csehszlová­kia), 3. Rudnova, Gedraiti­­tye (Szovjetunió), Vlah­ov, Lászai (Románia). Ezután következett a nagy érdeklődéssel várt férfi egyes döntő, amelyben Gergely és a csehszlovák Orlowski állt fel egymással szemben. FÉRFI EGYES DÖNTŐ: Orlowsky—Gergely 3:2 (—17, 19, —1, 11, 15). Európa-bajnok: Milan Or­lowski (Csehszlovákia), 2. Gergely Gábor (Magyaror­szág), 3. Johansson (Svédor­szág) és Surbek (Jugoszlávia). A női egyesben a várako­zásnak megfelelően az esé­lyes Magos biztosan nyert a svéd Heilman ellen. NŐI EGYES DÖNTŐ: Magos—Heilman 3:1 (18, 12, —18, 13). Európa-bajnok: Magos Ju­dit (Magyarország), 2. Ann Christian Heilman (Svédor­szág), 3. Rudnova és Fjodo­­rova (Szovjetunió). A program, s egyben az Európa-bajnokság utolsó szá­ma a férfi páros döntő volt, amelyben az 1971. évi világ­bajnok magyar Jónyer— Klampár kettős és a tavalyi világbajnok és két év előtti Európa-bajnok Bengsston, Johansson svéd páros állt asztalhoz. Az EB egyik leg­izgalmasabb és legszínvona­lasabb mérkőzését vívta a négy kitűnő játékos. Sikerült a visszavágás a tavaly Szarajevóban a vi­lágbajnokság döntőjében el­szenvedett vereségért! FÉRFI PÁROS DÖNTŐ: Jónyer, Klampár—Bengss­ton, Johansson 3:2 (—14, 14, 22, —16, 18). Európa-bajnok: Jónyer Ist­ván, Klampár Tibor, 2. Stellan Bengsston, Kjell Johansson (Svédország), 3. Surbek, Sztipancsics (Jugo­szlávia) és Gomozkov. Sar­­hoja (Szovjetunió). Ezzel befejeződött a IX. asztalitenisz Európa-baj­nokság, amelyen Magyaror­szág a legeredményesebbnek bizonyult. Három arany- és három ezüstérmet nyert, ezt még megközelítően sem tud­ta egyetlen más nemzet. Az Európa-bajnokság éremtáb­lázata a következő: Hegyes eredmények Tegnap, szombaton több megyei bajnoki labdarúgó­­mérkőzést játszottak Csong­­rád megyében. I. osztály: Sándorfalva—KSZV SE 2:2 (2:0). Újszeged. Vezette: Posztós. Sándorfalva: Pataki — Csűri (Tilesch), Kanász G., Szabó, Ambrus, Kiss Z., Bitó, Kiss S., Balogh, Husz­­ka, Kanász A. Edző: Hege­dűs András. KSZV: Újhelyi — Kruzslicz, dr. Hegyes, Ju­hász, Birinyi, Markó, Havrin­­csák, Sárkány, Bába, Megy­­gyesi, Dobó. Csere: Stumpf, Illés. Edző: Pajkó Péter. Góllövő: Balogh (8. perc), Bitó (nagyszerű egyéni játék után, ritkán látható. 25 mé­terről lőtt góllal, 22. perc), Sárkány (58. perc), Meggyesi (68. perc). DÉLÉP SC—Alsóvárosi MÁV 3:2 (1:1). Újszeged. Vezette: Megyeri. DÉLÉP: Eri — Füredi, Bán, Tóth Z., Kővágó, Lázár, Molnár, La­katos, Tápai, Lajtos, Bogár. Edző: Óvári György. Alsóvá­ros: Nagy — Dorogi, Virágh 11., Kovács II., Berényi, Gé­mes, Kuchta, Barna, Virágh J., Markovics, Szécsi. Csere: Sípos, Papdi. Edző: Berta József. Közel egyenrangú el­lenfelek, a hazai együttes némi szerencsével nyert. Góllövő: Barna (16. perc), Lajtos (19. perc), Molnár (50. perc), Szécsi (11-esből, 54. perc, 2:2), Molnár (78. perc, 3:2). Kitűnő játékvezetés: Móravárosi Kinizsi—Mind­­szent 0:0. Szeged. Vezette: Pólyák. Kinizsi: Pozsár — Ötvös, Bodó, Ridegh, Varga, Miklós, Takács, Kakas, Vér­tes, Balogh, Kozogány. Cse­re: Harmat. Ecske: Pataki Ta­más. Mindszent: Gál — Sá­tor, Danicska, Bakó I., Nagy T., Gyarmati, Lőrincz, Papp, Farkas I., Farkas II., Bakó II. Csere: Mihály. Edző: Papp István. Mind a két kapu előtt adódtak helyze­tek, de a kapusok jól védtek. II. osztály: Szegedi I­KV—Kisteleki TE 5:2 (3:2). Szeged. Vezette: Pál. Szentesi Vasutas SC—Sze­gedi EMERGE 2:1 (1:1). Szentes. Vezette: Czirok. Hétközben játszott mérkő­zésen a Tanárképző Főiskola 4:3-ra nyert a Kossuth SE ellen Szegeden. INNEN­ A Csongrád megyei I. és II. osztályú egyéni tekebaj­nok­­ságot kedden és csütörtökön (április 16-án és 18-án) bo­nyolítják le Szegeden, két pályán, a SZAK és a DÉLÉP SC négyes csarnokában. A kezdés fél 4 órakor lesz. iS Budapesten az országos középiskolás súlyemelő-baj­­nokságon az újszeged­i Ró­zsa Ferenc szakközépiskola tanulói közül Rácz István és Karmos Tibor második, Mo­­ ONNAN Csák­ Mihály harmadik, Csá­bi Ferenc negyedik lett súly­csoportjában. * A SZAK tekeszakosztálya 15—17 éves fiúk részére já­­tékostoborzót tart április 20- án, szombaton délután 3 órai kezdettel. Jelentkezni az egyesület Vörösmarty utca 5. szám alatt levő, új auto­mata-pályáján lehet, a Ju­hász Gyula Művelődési Köz­pontban. A jelentkezők tor­nacipőt vigyenek magukkal. Vasas Láng— SZVSE 3:2 (0:0) Vasutas-stadion, 300 né­ző. Vezette: Győri. Vasas Láng: Furák — Mihalovics, Varga, Bognár, Tyavoda — Sárvári, Bodo­nyi, Horváth L. (Horváth S.) — Ridács (Rozsnyói), Csiszár, Prandóczki. SZVSE: Bolya — Csiger, Terhes, Horváth, Kovács M. — Tímár, Herold — Róth, Tóth, Sándor, Kutasi. Az első percek tapogatód­­zó játéka után támadásba lendültek a hazaiak. Szinte állandóan a Vasas térfelén folyt a játék, de a Vasutas csatárai a nyolc emberrel védekező, szorosan záró ven­dégek mellett nehezen ke­rültek lövőhelyzetbe, a ma­gasan középre ívelt labdá­kat pedig rendre elfejelték a fővárosi védők. A 21. perc eseménye — mint a későbbiekben kide­rült — döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Egy hosszan előrevágott lab­dára Terhes és Bodonyi raj­tolt, a középhátvéd érte el előbb, hazaadott, majd mindketten a földre zuhan­tak. Ezt követően a játék­vezető Terhest leküldte a pályáról! (Szünetben meg­kérdeztük Győri játékveze­tőt, miért állította ki a sze­gedi játékost? ) így vá­laszolt: „Az akciónál nem történt szabálytalanság, vi­szont amikor már a földön feküdtek a játékosok, Ter­hes a nyolcas számú játékos kezébe rúgott! ') A 24. percben Csigér fu­tott el a jobb oldalon, kö­zépre adott, de mielőtt Tóth elérte volna a labdát Varga a 16-oson belül felvágta. A játékvezető határozottan l­­ést ítélt. A büntetőt Sán­dor élesen a jobb kapufa tö­vére lőtte, majd a védők felszabadítottak. Tíz ember­rel is az SZVSE kezdemé­nyezett, a vendégek kétség­­beesetten védekeztek. Nem­ egyszer szándékosan messze a kerítésen túlra rugdosták a labdát, de a játékvezető még csak nem is figyelmez­tette a vétkeseket! Szünet után is meddő Vasutas-fölény jellemezte a játékot, mígnem a 70. perc­ben váratlanul vezetést sze­reztek a vendégek. Egy hos­­­szú jobb oldali átadásért a Terhes helyén középhátvé­det játszó Tímár és Bodo­­nyi futott. Tímár volt elő­nyösebb helyzetben, de ahe­lyett, hogy elrúgta volna a labdát kivárt, Bodonyi az oldalvonal mellett elvette tőle, és a kimozduló Bolya mellett a túlsó sarokba lőtt. 1:0. Négy perc múlva is­mét a hazaiak kaptak gólt. Bodonyi a bal oldalról a 16- os elé ívelte a labdát, Rozs­nyói rajtolt érte, a késve ki­futó Bolya mellett elhúzta, majd az üres kapuba helye­zett, 2:0. Két perc sem telt el, szépítettek a hazaiak. Kö­zépre ívelés után Sándor fejjel Kutasihoz továbbított, akinek a 16-osról leadott lö­vése után a labda a vetődő Furák mellett a jobb kapu­fa tövét érintve jutott a há­lóba. 2:1. A 82. percben Bo­donyi labdájával Prandóczki Tímár mellett kapura lőrt, és a kifutó Bolya mellett a jobb sarokba lőtt. 3:1. Az utolsó percben Sándor 18 m-es szabadrúgása a sorfa­lon irányt változtatva jutott a hálóba. 3:2.­­ A mérkőzés nagy részében a Vasutas támadott, mégis alulmaradt­ Terhes kiválása, majd az elhibázott 11-es döntőnek bizonyult. A ven­dégek szórványos ellentáma­dásai könnyen zavarba hoz­ták a rendkívül bizonytalan­ná váló középhátvédet ját­szó Tímárt, aki két gólban is ludas. Jók: Furák, Var­ga, Bodonyi, Prandóczki, il­letve Csigér, Kovács M., Herold, Sándor. Gy. E. A ró mai műsor l­abdarúgás. NB II: Sz. Dózsa —Debreceni EAC, Hunyadi téri pálya, fél 3 (Asztalos). NB I: SZAK—Tiszaföldvári Tsz SK. SZAK-pálya, fél 4 (Szí­vós). Előtte ifibajnoki. Megyei I. osztály: Kiskundorozsma— Szegedi Text­ilmű­vek, Kiskundo­­rozsm­a, fél 4 (Zódi). Előtte ifi­­bajnoki. Megyei II. osztály: Sző­reg—Fábiánsebestyén, Szőreg, 3 óra (Gallyas). Sz. Volán—Algyő, textiles­ pálya. 9 óra (Szekeres F.), Kossuth SE—Kiszombor, Vasutas-stadion, tél 4 (Sütő). Szöregen előtte, a textiles­pályán utáni lfibajnoki. Megyei II. osztály: Rúzsa— Röszke, Rúzsa, 2 óra (Farkas). Domaszék—Pusztaszer, Doma­­szék, fél I (Abramov). Újszent­­iván—Mórahalom, Újszentávm, 3 óra (Tóth VII.). Balástya—For­ráskút. Balástya, 3 óra (Tóth I.­). Üllés—Ásotthalom, Illlés, 3 óra (Czirok). Zákányszék—Bor­­dány, Zákányszék, 3 óra (Zsem­­bery). Deszk—Ambróziáivá. Des­kx 3 óra (Vanyó). Kübekhá­­za—Nagyér, Kübekháza, tél 4 (Molnár J.). Mihálytelek—Oíör­­deák, Mihálytelek, 9 óra (Aczél B.). NB I-es labdarúgó-mérkőzések: Tatabánya—SZEOL. Újpesti Dó­zsa—Videoton, VM Egyetértés— Ferencváros, Szombathely—MTK. ■ Dorog—Bp. Honvéd.­­ A Tápé Makón az MTVSE-vel mérkőzik. Kézilabda. Megyei női bajnok­ság: Sz. Konzervgyár—Szentesi VSC, Moszkvai körúti diákott­hon, 2 óra. VASÁRNAP, 1011 ÁPRILIS 11 Ez történt az NB I-ben Vasas—Csepel 2:1 (0:0) Csepel, 2 ezer néző, vezet­te: Szávó. Góllövők: Gass, Váradi, illetve Varga. A rendkívül hűvös időben gyors és változatos volt a já­ték. Az első tíz perc a két 16-os közötti kiegyenlített já­tékot hozott — helyzetek nélkül. Az első említésre méltó esemény a 11. percben adódott: Török hosszú vágta után 25 méterről laposan megcélozta a csepeliek ka­puját, de Hajdú biztosan fog­ta a lövést. A 39. percben Hunyadi 40 méteres vágta után nagy erővel lőtt, de Mé­száros a helyén volt. A be­fejezésig élénk játék folyt, de a színvonal nem érte el a közepest sem. Fordulás után az 59. perc­ben mintaszerű akció végén szerzett vezetést a Vasas. Fá­bián remekül futott fel a jobb oldalon, beadását a nagyszerű ütemben érkező Gass hatalmas erővel bom­bázta a kapu közepébe. (1:0.) Három perc múlva növelte előnyét a vendégcsapat: Vá­radi Müllerhez továbbított, a szélső okosan átlépte a lab­dát, Kovács a 16-osról vissza­gurított Müller elé, ő reme­kül sarkalt Váradi­hoz, a kö­zépcsatár néhány lépés után habozás nélkül tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt. (2­ 0.) Három perccel a befejezés előtt sikerült a szépítés a vas­gyáriaknak. Buronyi kétszer nem találta el a labdát az ötösön, de az mindannyiszor visszapattant elé, ekkor oko­san visszagurított, és a jó ütemben érkező Varga 15 mé­terről nagy erővel lőtt a léc alá. (2:1.) Rába ETO— Pécsi MSC 2:0 (1:0) Győr, 4500 néző. Vezette: Marton. Góllövő: Csidei, Storcz. Póczik már az első perc­ben megsérült­­ és helyette Csidei játszott tovább. Ez „hadrendi” változtatásra is késztette a győrieket. Az egész első félidő a győriek fölényét hozta, de gólt csak a 36. percben tudtak elérni, amikor Somogyi szögletét a későn mozduló Rapp elől Csidei a hálóba fejelte. (1:0.) Szünet után folytatódott a győri nyomás, a vendégcsa­pat csak néha-néha jutott el a győri kapuhoz. A 72. perc­ben Csidei beadását Storcz értékesítette (2:0). Salgótarján— Zalaegerszeg 1:0 (0:0) Salgótarján, 4 ezer néző. Vezette: dr. Vincze. Góllövő: Básti (11-esből). A vendégek kezdtek és rögtön támadólag léptek fel. Az első 20 percben Tóth lö­véseit kellett védenie Ma­gyarnak, s csak a 24. perc­ben ment az első lövés Bole­­mányi kapujára. Básti 18 méterről célozta meg a bal alsó sarkot, egy perc múlva Básti szabadrúgását is védte a zalaegerszegi kapus. Nyolc perccel a szünet előtt Bole­­mányi már verve volt, de Kovács három méterről a felső lécet találta el. A második félidőben a 46. percben is a hazaiak támad­tak többet: Básti szabadrú­gását Kovács fejelte fölé. A gól azonban, csak büntetőből született meg: a 77. percben Kovácsot Kocsis II. a 16-oson belül fölvágta, s a büntetőt Básti értékesítette (1:0). “Cau­cua&rauckl: v­. Az NB I állása 1. V. Dózsa 22 13 4 5 51-26 30 2. Ferencváros 22 11 7 4 42-20 29 3. Videoton 22 12 5 5 31-22 29 4. Rába ETO 23 12 3 7 44-27 27 5. Bp. Honvéd 22 12 3 7 44-24 27 6. Tatabánya 22 9 8 5 26-27 26 7. Pécs 23 8 9 6 21-21 2 5 8. MTK 22 9 11 7 29-24 24 9. Salgótarján 23 6 12­­ 7 18-23 24 10. Vasas 23 5 11 7 24-27 21 11. ZTE 23 9 3 11 23-33 21 12. Cscpéí 21 8 4 11 27-29 20 13. Haladás 22 5 6 11 20-34 16 14. SZEOL 22 4 7 11 21-30 J3 15. Egyetértés 22 2 11 9 17-35 15 16. Dorog 22 1 6 15 17-38 8 Mélyponton az Ajax? A héten „két bomba” rob­bant az Ajax házatáján. Split­­ben súlyos, 3 gólos vereséget szenvedett a néhány hónap­ja még legyőzhetetlennek mi­­­nősített együttes, majd az egyik lapban megjelent George Knobel edző nyilat­kozata az alábbi címmel: „Az Ajax darabokra esik az ital és a nők miatt”. Knobel később bár arra hivatkozott, hogy szavait ki­forgatták, s különösen a cikk címét szerencsétlenül vá­lasztották meg, Jaap Van Praag-nak, az Ajax elnöké­nek nem magyarázkodhatott. — Knobel hazai és nem­zetközi viszonylatban lejá­ratta a klubot és több játé­kosát, ezek után nem lehet az Ajax edzője — mondotta az elnök. Knobelt azonnali hatállyal felmentették tisztségéből. Jólértesült körök szerint az Ajax vezérkar már csak az alkalomra várt, hogy a Ko­vács István örökébe lépett szakvezetőt leválthassa. Amióta elkezdődött az új idény, az Ajaxnál egymást követik a különböző gondok, problémák , a belső válság Cruyff váratlan távozásával kezdődött, folytatódott a BEK kieséssel, majd a baj­nokságban és a holland ku­pában elszenvedett veresé­gekkel. A holland kupából az Ajax már kiesett, a baj­nokságban a harmadik he­­lyenn áll, könnyen lehet, hogy az 1973—74-es idényben csak az UEFA kupában áll­hat rajthoz. Kétségbeesetten figyeli az Ajax szétesését a Holland Labdarúgó szövetség is, világbajnoki csapatukat a híres amszterdamiakra akar­ták építeni. Útlezárás A Délmagyarországi Építő Vállalat A HOTEL HUNGÁRIA KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI MIATT A SZEGED, Maros utca Lenin körút és a Zárda utca közötti szakaszát lezárja Tápé felé a közlekedés a József Attila sugárút, Munkácsy utca, Bárka utca és a Római körút felé terelődik. A kihelyezett új forgalmi táblák 1974. április 16-án, kedden reggel 8 órától érvényesek.

Next