Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-27 / 97. szám

Szerda, 1977. április 27 Kedvező a baromfiellátás A korszerű, fehérjedús táplálkozás fontos alapanyaga a baromfi, amelynek értékesítését az ipar és a kereskedelem egyaránt szorgalmazza. Ezért vette programjába az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség az igényeknek megfelelő ellátás, az ipari kibocsátás és értékesítés körülményeinek vizsgálatát. A kereskedelmi felügyelőségek társadalmi ellenőrök, valamint a minőségellenőrző szervek és állategészségügyi szakemberek bevonásával a fővárosban és öt megyében 346 állami és szövetkezeti élelmiszerüzletben, továbbá 35 vállalati központban és több feldolgozó üzemben tartott ellenőrzése viszonylag kedvező tapasztalatokról adott számot. Kedvezőnek ítélték az ellátást: a feldolgozó vállalatok a kereskedelem megrendelései szerint rövid időközönként menetrendszerű járatokkal küldik a friss szállítmányokat, a termelőszövetkezetek még a megrendeléseken felül is kínálnak baromfit az üzleteknek. Az ellenőrzések idején nem tapasztalták a fej és láb nélküli 43 forintos csirke kizárólagos kínálatát. Az ezzel kapcsolatos panaszokat egyébként külön vizsgálták, s a MÉM intézkedett a 39 forintos csirke folyamatos, igény szerinti szállításáról; az intézkedés hatása már érezhető az üzletekben. A felügyelőségek a vizsgálatokon feltárt hiányosságok, mulasztások, kisebb hibák megszüntetésére a helyszínen intézkedtek. Súlyosabb esetekben, szabálysértések miatt 139 esetben jártak el, 55 személyt pénzbírsággal büntettek. Mélyfúrások, légifelvételek Hazai viszonylatban — térben egymástól távol, tematikában is szinte pólusokon, ám időben közelesen — láttam két olyan kiállítást, melyeknek ugyan első pillantásra nem sok közük van egymáshoz, mégis elgondolkodásra és összevetésre késztetnek. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Ady Endre születésének 100. évfordulójára Új vizeken járok címmel kiállítást rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban ez évi pályázatának anyagából. A másik tárlat a Viharsarok fővárosában, Békéscsabán látható; a huszadszor megrendezett, tehát jubileuminak számító, s ennek megfelelően a korábbiaknál bővebb és színvonalasabb anyagot felvonultató Alföldi Tárlatról van szó. ADY NYOMATA (Hiányok, avagy hogyan lehet „jelet hagyni”?). Az Ady-pályázat tarka anyagából — számunkra ez külön öröm — a szegedi szobrász. Lapis András Ady Endre magyar poéta emlékére készített bronzszobra keltette a legnagyobb feltűnést. (Megnyerte e munkájával a pályázat egyik fődíját. A szobor már a magyar fiatal képzőművészetet reprezentálja Duisburgban.) Lapis nem Ady testi valóját, vonásait, közhelyeit teremtette újjá, hanem a költőóriás hiányát fogalmazta meg. A két szét- és összetolható bronzhasáb Ady alakjának negatívját, nyomatát, hiányát zárja magába. Őrzi, mint évmilliók üzenetét, a kőzetekbe nyomot hagyó levél, csiga, növény. Ady a hiányával van jelen Lapis szobrában. Ha összezárjuk a hasábot, mint titkot rejti előlünk az Ady-űrt, ha széthúzzuk, mintha most távozott volna, s nincs, mi kitöltené utána a teret. Így lehet a hiánnyal maradandó jelet hagyni, ez az igazán nagy géniuszok sorsa, igazi élete. S e hiány figyelmeztet pótolnivaló dolgainkra. A pályázati kiállítás változatos és egyenetlen munkái között arra döbbenhetünk rá, milyen sokféle is Ady, illetve hogyan képes a művész alakját-szellemét saját világához igazítani. Iskolás illusztrációk éppúgy vannak a termekben, mint öntörvényű, szép alkotások, és tisztes mestermunkák. Expresszivitás az egyik lapon, sejtelmes romantika a másik festményen, versillusztráció itt, groteszk fintor ott, rossz absztrakt szobor az egyik sarokban, kötelező házi feladatként kiizzadt munka a másikban. A sok kiállító és még több mű között azért meg kell említeni Kárpáti Tamás, Borbás Tibor, Püspöky István, Almásy Aladár nevét. (A Stúdió vezetői panaszkodnak, kevesen vesznek részt ezeken a szinte kötelező pályázatokon. A mostanin is alig többen mint ötvenen szerepelnek. S ez így volt a Michelangelo- és a Dózsa-pályázatkor is. Szerintem annak kellene örülni, ha még kevesebben jelentkeznének, valóban csak azok, akiknek közölni valójuk van elődről, eszméről, korról. Nehogy ezek az óriások szezonális divatcikké váljanak, akikért kötelező lelkesedni, akiket kötelező művekkel koszorúzni.) A PROVINCIALIZMUS EGYETEMESSÉGE (Elvágható-e a köldökzsinór?) Nemrégiben a folyóirattá nőtt, s éppen Békéscsabán szerkesztett és kiadott Új Auróra legutóbbi számában Illyés Gyula naplójegyzetében így fogalmaz: „A provincializmus felé, előre!... szellemi életünk egyik nagy fogyatékossága, hogy nem elég provinciális. Nem hat ki a szűkre szabott magyarság életére, s nem vesz át abból elég hatást ...” Illyés tehát a közvetlen környezet ismeretét, valóságfeltáró kötelességünket, azokat a bizonyos mélyfúrásokat hiányolja. Hiszen, s ebben is igaza van, csak a saját dolgaink művészi tükörképeivel lehetünk jelen az egyetlen és oszthatatlan magyar művészetben és az egyetemes kultúrában. A messziről érkező divatok szelei átsuhannak, megérintik, néha meg is fertőzik művészeti életünk egyes szektorait. S néha a légifelvételek térképrajzolatainak foltjaiig jutunk saját valóságunk ismeretében, dolgaink tisztázásában. Pedig talán a mélyfúrás és a légifelvétel együtt lehet igazán alapja mindenfajta művészetnek. A tágasság és mélység kézfogása. Csakhogy... Csakhogy éppen e két kiállítás bizonyítja, hogy nincs minden rendjén. Ahogy az Ady-kiállítás illusztratív tömegével válik szürkévé, rossz értelemben provinciálissá, addig az Alföldi Tárlat azáltal, hogy nagyobbik hányada a mélyfúrások fáradságos munkája helyett múltat konzervál, nosztalgiákat élesztget. Természetesen ez nemcsak tematikai kérdés, nem intézhető el azzal, hogy a kiállított művek döntő többsége tanyakép, a régi paraszti világba vezető alkotás. Meggyőző érv-e a művek között a közízlésre, a vásárlókra vagy a „hírünk a világban” varázsszóra hivatkozni?! Vannak itt az Alföldhöz valamilyen módon kötődő, a képzőművészeket ünnepi csatasorba állító kiállításon jó művek és kevésbé sikerültek. Vannak e táj valóságát felmutató közelképek — Csikós András, Fülöp Erzsébet, Kiss György —, vannak kiváló alkotások — Schéner Mihály, Vinkler László és ismét csak Lapis András, az egyik díjazott —, vannak illusztrációk és félresiklott kísérletek. A tárlat rendezőjének, Szamosi Ferencnek Szegeden is volt már olyan rendezési ötlete, amely felért egy kritikával Ilyen kiélezetten szellemes a csabai tárlaton három lovas kép egymás mellé helyezése. KORSZERŰ-E A HŰSÉG? (Az „alföldi művészet”, mint áruvédjegy, s mi van a stúdiósok tarsolyában?) Nem múlik el vita, beszélgetés ezen a tájon, hogy el ne hangzana az immáron áruvédjeggyé silányított jelmondat: alföldi iskola, alföldi művészet. Csakhogy éppen egy sokat szajkózott igazság vált üres kongó közhellyé, s a példaadó ősökre való hivatkozás kövesedett meg szellemi-ideológiai fékké. Mert ma már nem lehet sem azt, sem úgy festeni, mint ezelőtt ötven vagy akár húsz évvel, de azt sem érdemes, amit néhány éve importáltunk a megunt divat ócskapiacáról. A klasszikus alföldi iskola alakjai, a maguk idejében, meglehetősen információszegény korban is úgy lettek Európa-szerte ismert, híres és iskolát teremtő alkotók, hogy saját koruk saját valóságában szálltak pokolra. Ezt az újmódi felelős és egyetlen művészileg hiteles lehetőség vállalását hiányoljuk oly sok kiállítás művei között. Más összefüggésben igaz ez a Stúdió fiatal művészeinél is. Kevesen vállalják a nehezebb, kevesebb sikerrel kecsegtető, de több munkával, gyötrődéssel járó utat. Néha még megyehatárokhoz topográfiai egységekhez igazítjuk a művészet tájolóját, s túlhaladott időhöz az óráinkat. Pedig a művészetnek is az itt és most kérdéseire kell megadni válaszait. Mélyfúrásokkal és légifelvételekkel. Tandi Lajos Nemzetközi karmesterverseny A Magyar Televízió május 6—22. között rendezi II. nemzetközi karmesterversenyét. Az első nemzetközi karmesterverseny sikere nyomán az új dirigensekre nemcsak a hazai közönség figyelt fel, hanem a nemzetközi zenei élet képviselői is. A II. nemzetközi karmesterversenyre szóló versenyfelhívás szétküldése után olyan sokan jelentkeztek, hogy a szervező bizottság — magas művészi és minőségi követelmények alapján — előzetes válogatásra kényszerült. A válogató fordulókon — amelyet a Pataki István művelődési ház színháztermében tartanak — három világrész 16 országának 47 versenyzője vesz részt Közreműködik a MÁV szimfonikus zenekara. A válogató nyilvános, az érdeklődök díjtalanul látogathatják. Az elődöntő (május 16— 17), a középdöntő (május 18 —20), valamint a döntő (május 21.) versenyeit a közönség már csak a képernyőn láthatja. A gálaestet május 22-én tartják a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Ez a záróműsor ismét nyilvános, jegyeit a közönség a jegyirodákban vásárolhatja meg. 5 Csatorna — társadalmi munkában Ságváritelepen, a Palánkai soron és az E 5-ös út mentén már korábban megépült az a zárt szelvényű csatorna, mely a mélyen fekvő városrész belvizeinek levezetését szolgálja, közvetlenül a Holt-Tiszába, onnan pedig szivattyúk közbeiktatásával a Tiszába. A ságváritelepi vízelvezetés azonban még nem tekinthető megoldottnak, az ATIVIZIG tervezőcsoportja társadalmi munkában elkészítette hát a teljes belvízrendezés tervét. E terv alapján az E5-öshöz csatlakozó utcákban egy hete szorgalmas munka kezdődött a városrész lakói vállalták, hogy kiássák a nyílt szelvényű árkokat az Adai, a Csantavéri, a Szondi és a Bori Mihály utcában. A vízművek és a városgondnokság dolgozóinak irányításával készülnek a nyílt csatornák. Minden száz méternyi nyílt árok körülbelül 20—25 ezer forinttal gazdagítja a ságváritelepiek társadalmi munkájának értékét. Képünk a Bori Mihály utcában készült A markecoló és a többiek Csurka-komédiára készülnek a Kisszínházban Az évad utolsó premierjén Csurka István Az idő vasfoga című vígjátékát látja a Kis színház közönsége. Bemutató előtt szerzőről, darabjáról, főszerepéről ketten beszéltek. * A rendező, Léner Péter (Csurka Istvánt régóta ismeri, két darabját — Ki lesz a bálanya?, Szék, ágy, szauna — állította már a Thália Színház színpadára.) — Szeretem Csurka színdarabjait. Pontosabban Csurkát, a színmű- és vígjátékírót. Nem, mégsem jól mondom, közös munkák után nemigen tudok ilyen megkülönböztetéseket tenni, külön a darabokról, és külön az íróról gondolkodni. Egyszerűen arról van szó, hogy szeretem Csurka István látásmódját, gondolkodását, a humorát, a figuráit, a helyzeteit. A művei inspirálnak. Azok a színművei is, amelyek filozofikusabb megközelítéssel, igénnyel, fontos társadalmi kérdéseket bogoznak, és a vígjátékait is, amelyek legtöbbjében — a humor vagy éppen a vicc mögött — szintén nagyon pontos társadalmi megfigyelések rejlenek. Az előbbi vonulathoz tartozik a Ki lesz a bálanya?, véleményem szerint Csurka legjobb darabja, és a Budapesten nemrég bemutatott Versenynap. Az utóbbiak, a vígjátékok közé Az idő vasfoga. Ebben a feltétlenül szórakoztató, humoros történetben — ahogy Csurka sajátos látásmódja diktálja — szintén ott van a határozott, kemény írói vélemény életünk dolgairól. (Csurka István a jelenkori drámaírás egyik kiemelkedő alakja. Számos korszerű szellemű és szerkesztésű darabja közül szegedi színpadon még egyet sem láthattunk. Az idő vasfogát mintegy évtizede bemutatták már a Vígszínházban.) A darabnak Csurka vígjátékai között tehát jó a „pozíciója”, véleményem szerint érdemes az utánjátszásra, és arra, hogy közvetítésével a szegedi közönség is találkozzon végre a szerzővel. A kiválasztásnak természetesen sok egyéb szempontja is volt, egyik leglényegesebb, amit úgy szoktunk nevezni: színészbengondolkodás. Még főiskolai emlékem: Király Leventét ott ígéretes prózai jellemszínészként tartottuk számon. Amit tehetsége ígért, abból sokat beváltott azóta, de úgy gondoljuk, kicsit kisajátította az operett. Prózai és operettszerepeinek érzékenyebb egyensúlyát szeretnénk ezután megteremteni, az első lépésre pedig soha jobb alkalom ! Azt is mondhatnám, Király Levente arra inspirált, hogy a darab főszerepét, Kenéz Pál pesti markecoló figuráját számára megtaláljam. A főszereplő, Király Levente. (A főiskola után Szegedre szerződve „megtaláltam a táncos-komikus szerepkört. Máig — éppen tizennyolc éve — ebben a közönség kedvence. Pedig a „kettősség” kezdettől megvolt: Mercutiát játszotta a Rómeóban, Aljoskát az Éjjeli menedékhelyben, Szegény Dániel, Marat halála, Lunacsarszkij Don Quijoteja, Cseresznyéskert — csak ami hirtelenjében eszembe jut prózai szerepei közül.) — Örülök nagyon ennek a főszerepnek. Két okból: jólesik, hogy a színházvezetés is észrevette, elbillent a mérleg az operett felé. Örülök, mert a főiskolai ismeretség Léner Péterrel segít az oldottabb közös munkában. Szükségem is van erre, mert azért bonyolultabb ez a markecoló figura, mint az első pillanatban látszik. Csurka általában nagyon jó szerepeket ír, feladatokat ad a színésznek. Kenéz Pál is messzi utat jár be a darab elejétől a végéig. Mindhárom részben más, és változásait nemcsak eltérő környezete, körülményei, hanem ezek megmaradó, lerakódott, láthatatlan nyomai eredményezik. * A pénteki bemutatón Markovits Bori m. v. és Kátay Endre játssza a további főbb szerepeket. Az előadás díszleteit Makai Péter m. v. készítette, a jelmezeket Vágvölgyi Ilona tervezte. Sulyok Erzsébet Rádiófigyelő Ötödik sebesség Jó néhány éve már — pontosan azóta, amióta Szilágyi János úgy ítélte meg, hogy kiöregedett az ifjúsági rádiózásból, s a nála fiatalabbakra hagyta a „Táskát” — a rádiónak nem sikerült igazán fiatalos ifjúsági műsorokat készítenie, az elmúlt évben indult egy kísérletsorozat, az ifjúsági rádió órái. Annyiban feleltek csak meg céljuknak, hogy általában fiatalok voltak a riporterek és a riportalanyok is, és a műsorok hatvan percig tartottak. A fiatalosság viszont hiányzott belőlük. Mereven, sémákhoz igazodva szerkesztették őket; az pedig, hogy tegeződtek — édeskevésnek bizonyult. A szerkesztők és a riporterek is érezhették ezt; az ifjúsági rádió óráinak új felcíme jelzi is: ötödik sebesség. Rákapcsoltak, s az eredmény máris mutatkozik. A magazinok színesebbek, a szerkesztők elfelejtették az egy riport—egy nóta unos, untig ismétlődő formuláit, bátran és jól bánnak a zenével, nemcsak beatmuzsika szól. Legutóbb kitűnő sanzont is hallottunk Cseh Tamástól, akit mellesleg már régebben illett volna felfedezniük, és egy sor könnyed hangvétele ellenére is komolyan milizáló, sőt orientáló beszélgetést. Most már a sebességváltó kezelésére kell vigyázni. Nehogy valamitől üresbe kerüljön a műsor. P.F. Japán fotócikkek kiállítása Legrégibb és legnagyobb tőkés partnerének, a japán Yashira cégnek a termékeiből nyitott kiállítást kedden Budapesten, Asbóth utcai mintatermében az OFOTÉRT. A világhírű cégtől évek óta vásárolt és ismert fényképezőgépeken, például az Elektro—35 GSN és GTN, az MG—1 és a MAT—124-es típusokon kívül eddig hazánkban nem árusított készülékeket mutatnak be, köztük a teljes időautomatikával dolgozó szilíciumdiódával működő Yashica 35 GX típusú készüléket. Bemutatnak a kiállításon több hangos filmfelvevőt is. A japán fotócikk-kiállítás április 28-ig naponta 10—18 óra között tekinthető meg.