Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-13 / 137. szám

4 Kapcsolatok Levélcímünk: Délmagyarország Szerkesztősége. Szeged, Sajtóház, Pk.: 153.6740. Telefon: 12-825. Táblamagyarázat A DM 1991. június 5-i számában ,,Teljesen egyértelmű" címmel, s kommentárral közli Somogyi Károlyné fotóját. A kép a Petőfi Sándor sugárúton, a Nagykörút előtt elhelyezett útirányjelző tábláról készült, amelyen bal felé mutató nyíl mellett Budapest, alatta zárójelben Bucuresti felirat látható. E felirattal a Szegedi Közúti Igazgatóság arról kívánja tájékoztatni az E75-ös főúton, a röszkei határátkelőhely felől érkezőket, hogy ebben a kereszteződésben mind a Budapest, mind a Bukarest felé igyekvőknek balra kell kanyarodni, ugyanis a következő útszakaszon a két útirány egybeesik. A román főváros neve azért szerepel zárójelben, mert az MSZ 07.3601-77 számú szabvány szerint ezzel kell jelezni, hogy nem a főúton helyezkedik el, a főútról egy későbbi kereszteződésnél le kell majd térni annak, aki oda igyekszik. E jelzéstípust Szegeden és Csongrád megyében több csomópontban is alkalmaztuk. Példaként megemlítem, hogy Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton, a nagykörúti csomópont előtt a Budapest felől érkezők részére kihelyezett táblán, a balra mutató nyíl mellett Makó, alatta Bucuresti s ez alatt­­ zárójelben Hódmezővásárhely felirat szerepel, de ugyanígy az algyői híd Vásárhely felöli oldalán kihelyezett útirányjelző táblán Maroslele neve alatt zárójelben szerepel Nagyfa. Tapasztalataink szerint, a többi, itt fel nem sorolthoz hasonlóan, az előbbi két tábla értelmezése eddig nem okozott nehézséget, nem akadt még senki, aki a táblákat olvasva azonosítani akarta volna Bukarestet Hódmezővásárhellyel, vagy Maroslelét Nagyfával. Ennek magyarázata nyilván abban rejlik, hogy - a közlekedők részére teljesen egyértelműen­­ a táblák, mint nevük is igazolja: útirányjelzők. Kiss Gyula igazgatóhelyettes, Szegedi Közúti Igazgatóság Az igazgatóhelyettes érvelésével egyetértve csak annyit jegyzünk meg: nem az útirányjelzés logikájában akartunk hibát keresni, inkább csak csipkelődni a Budapest-Bucuresti „tévesztés" - sajnos - máig élő gyakorlatán. Élni­­ háromezerből? Amikor a házunkat kisajátították, nagyon el voltam keseredve. Most azonban még jobban. A helyzet a következő: Az épületért - amit kisajátítottak, s amiben egész életemben éltem - a kártalanításkor felajánlott állami lakást kénytelen voltam elfogadni, mivel a kapott kéthavi nyugdíjam 14 784 forint. Kéthavi rezsi: 8­114 forint. Marad: 6670 forint két hónapra! (Megjegyzem, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor beköltöztem, a lakbér 374, a fűtés 208 forint volt.) Leszögezem: nem én kértem az állami lakást, nem én kértem, hogy a házamat sajátítsák ki, sőt tiltakoztam, de hiába. Ha most 70 százalékkal megemelik a fűtésdíjat, összegért másik házat nem tudtam venni. A kártalanítási összegből elég nagy „summát" elvettek az új lakás használatba vétele címén. Azóta már egyedül élek, jelenleg 7392 forint nyugdíjból. Tájékoztatásul közlöm két hónap kiadásait: valószínűleg ezzel egy időben még egy pár dologban áremelés lesz, vajon akkor egy hónapra hány forint lesz az, amit evésre költhetek? Vagy úgy gondolja az állam, hogy egy öreg asszony már nem is eszik? Sajnos, van olyan nap, hogy ez is előfordul. Meddig bírjuk még? Mert nem csak egyedül én vagyok ilyen helyzetben. Mi a megoldás? - kérdi V. M-né, egy nyugdíjas a sok közül. február hó március hó 158» 1580 lakbér 1681 1681 fűtés-melegvíz 156 - pz . . . 516 villany 400 TV 50 50 kábeltévé (azóta felment az ára) 80 80 CSÉB 140 140 trolibérlet 3667 4447 Délmagyarország Verik az ágak az ablakot... Áprilisban írásbeli kérelmet nyújtottam be a polgármesteri hivatal városgondnokságához, a házunk előtti fák gallyazását kértem. Ugyanis a lakásom mindhárom helyiségének ablaka a Budapesti körútra nyílik, és az 1968-ban sűrűn ültetett fák úgy megnőttek, hogy a lakásban nappal is villanyt kell kapcsolni. Szeles időben az ágak az ablakot verik, a szúnyoghálót elszakítják. Kérésemre mind a mai napig választ sem kaptam, pedig telefonon többször sürgettem. Az ügyintéző hosszas felolvasást tartott nekem, ki, milyen ügyben adott be kérelmet, bizonyítandó, hogy az én beadványom oda nem érkezett meg. Végül mégis előkerült. Azt az ígéretet kaptam újabb telefonsür­­getésemre május elején, hogy egy hét múlva jönnek az illetékesek gallyazni. Úgy látszik azonban, hogy megállt az idő, mert most június Kte van, és semmilyen intézkedés nem történt. Ha jól emlékszem, valamikor olyan rendelkezés volt érvényben, hogy az intézmény a beadványokra 30 napon belül köteles válaszolni. Most már a 60 napból és maradék tü­relmünkből is kifogytunk... Lódri Jánosné Budapesti krt. I40VIS7. Értjük Lakótelepi helyzetkép késő délután és este: valamelyik ház előtt összegyűlnek a tizenévesek. Tízen, húszan, többen. Gyalogosan, kerékpárral, kismotorral, nagyobbal. Autóval még nem nagyon. Lányok és fiúk. Kezdetben terefere, később ordibálás, amelyből leginkább kihallatszik egy-egy kényeskedő lányka sikolya vagy a majdnem legény dühödt odamondása. ....rrva anyád!" Sötétedésre megjön valahonnét a sör, mivel ezeket, a többnyire mindennel jól ellátott kamaszokat, természetesen rávalóval is segítik a szülők. Ám a szabadestézés soha nem zavartalan: a közeli házakból egyre-másra kiáltás hangzik. - Takarodjatok innét! Csend legyen! - Olykor „vas­tagabban" is. Állják ezt valameddig a tinik, majd zúgolódással, a csendet követelők ócsárlásával odébb állnak. Másik társasház elé, ahol kezdődik minden elölről, így éli szerény hétköznapjait és ünnepeit is a lakótelep. Már-már állandósul a háború. Hovatovább mindenki túl­jut az ígérgetésen: - Menjetek máshová, kü­lönben... - S a pihenni vagy csendes otthonában szórakozni vágyó felnőtt, az aktív dolgozó generációk éppen soros képviselője, mint akit felbosszantott a tini tüntetés, fűvel, fával fenyeget a rendőrségtől a személyes tettlegességig. De csak időleges a hatás. Másnap mindig, minden újra kezdődik. Mert a tini is élni óhajt. Saját kedve és saját törvényei szerint. Mint a felnőttek. Itt az örök ellentét forrása. Hogy­­ noha minden résztvevő ugyanazt akarja, csak a­­ miként tér el, s az nagyon, hiszen a feltételekben is óriási a különbség a felek szinte alig-alig próbálják egymást megérteni. Ehhez nincs türelem. Nincs, mert... nincs. A lakásokban a felnőttnek ott a sok gond amúgy is: drágul minden, a munka se teljesen biztos, pedig jó lenne legalább egy kicsit jól élni. Mint majdnem a tinit? elkezdtünk egyszer, amikor tíz-tizenöt éve ide költöztünk. Mint amit a külföldön járt sógor mesélt: - Ott hogy élnek! Nyugaton minden van. Minden! Itt meg... hovatovább már ócska autóra se futja. Pedig a szomszédnak - hogy miből?! - új nyugati márkát hozott a jó­szerencséje. Olyat, mint a tévében látunk suhanni. De helyette a legtöbb lakásba mi jön? A nyavalyás gyerek a rossz bizonyítvánnyal. A tini az örök nyafogással, hogy új cucc kéne. Miből? Az idegállapot fokozódik. Aká­r egykoron az a bizonyos nemzetközi helyzet. Felfokozott idegállapotban él a lakónegyed. Hát hogy tudná eltűrni a tinivilág teljesen önfeledt és teljesen szabad, természetes (olykor nagyon is!) programozását? Minde­nütt dühösen reagál megjelenésükre, hangoskodásukra a környék. Űzik, hajtják őket egyik helyről a másikra. Ettől ők is dühösek és ez irányítja viselkedésüket. Tört szeszesüveg, szemét és lárma kíséri-jelzi, hogy ők is vannak. Vannak és követelnek. Helyet, türelmet, szabadságot (szabadossággal együtt), megértést követelnek és persze hozzá mindent, ami a jó együttléthez kell. Főleg, hogy a felnőttek ne szóljanak bele mindenbe. Ha már se nekik v­aló hely, klub, tér, park, sportpálya, játszóhely nincs, még padok sincsenek, illetve, ha vannak, oly kevés, hogy mérgükben inkább szétverik, hát legalább megértés legyen. Az sincs. Ki tűrne húsz-harminc ordítozó, szitkozódó, kacagó, nyihogó tinit az ablak alatt? S ha valaki felveti: hol az anyja, hol az apja ennek meg annak? - a válasz, üresség. Tán éppen örül anyu meg apu egy kicsit. Ha másnak nem, hát annak, hogy végre nem háborgatja a nyavalyás gyereke. Eltűnt végre valahová. És majd megjön... ha... Kaczúr István „Bizonyára az újságolvasó-politizáló ember számára már unalmasak azok a kiemelt címek, melyek a Kereszténydemokrata Néppárt és MSZP közeledésére utalnak. Akik a korábbi vitát figyelemmel kísérték, megalapozottnak fogják tekinteni azon véleményünket, hogy ezzel szemben értetlensé­günket fejezzük ki. Az MSZP úgynevezett ,,keresztényszocialista" tagozata részéről tapasztaltunk ugyan közeledést, de már korábbi válaszainkban leszögeztük és újból hangsúlyozzuk, vannak olyan kérdések, melyeket ellentétesen ítélünk meg. Ez zárja ki eleve nézőpontjaink közeledését. (A teljesség igénye nélkül, hadd emeljük ki a kárpótlási törvénnyel vagy az egyházi iskolákkal kapcsolatos teljesen ellentétes álláspontunkat.) Szeretnénk utalni az MSZP egyházellenesnek tűnő magatartására. Kénytelenek vagyunk újból megkérdőjelezni: van-e létjogosultsága keresztényszocialista tagozat létrehozásának olyan párton belül, mely meg akarja akadályozni, hogy az egyházak a működésükhöz (hitélet gyakorlásához, oktatáshoz, szociális gondoskodásukhoz stb.) szükséges javakkal rendelkezzenek. A Kereszténydemokrata Néppárt által támogatott törvénytervezetben szó sincs arról, hogy az egyházak számára nagy vagyonokat juttassunk vissza. Ezt maguk az egyházak sem igénylik. Feltétlenül szükségesnek tartjuk viszont azt, hogy az egyházak működőképesek legyenek és a fent említett szolgálat elvégzéséhez a feltételekkel rendelkezzenek. Az ellenzék, és benne az MSZP, a törvénytervezet vitája során olyan álláspontra Vélemények helyezkedik, mely gyakorlatilag lehetetlenné tenné az egyházak működését. Nehezítik azt is, hogy a közvélemény a törvénytervezetről reális képet alakítson ki. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk az MSZP keresztény tagjainak jó szándékú törekvését. Kérjük, hassanak oda, hogy pártjuk változtassa meg jelenlegi egyházellenesnek tűnő magatartását. Szeretnénk azonban leszögezni - reméljük most már utoljára hogy egy keresztényszocialista tagozat, egy egyházellenes pártban, nem lehet más, csak „fából vaskarika." Dr. Kovács Kálmán a Kereszténydemokrata Néppárt társelnöke, v. szerv. Dr. Ladányi Jánosné a Kereszténydem.Néppárt városi szervezetének elnöke Közeledés az MSZP és a KDNP között?­­ Erre utaló, ugyancsak kérdőjeles címmel jelent meg Ó. J. tollából június 1­1-én egy cikk a Délmagyarországban. A Kereszténydemokrata Néppárt nem tartja szükségesnek, hogy politikai-taktikai szempontoknak rendelje alá elveit. A címben feltüntetett közeledést tehát így látjuk: min­denkivel készek voltunk és vagyunk együtt­működni az ország felemelése érdekében. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy az örökölt erkölcsi csődtömeget, illetve annak felszámolását alapvető kérdésnek tekintjük. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy identitásunkat a legkisebb mértékben is hajlandók volnánk feladni. Konkrét kérdésekben lehet egyetértés köztünk és az eszkimók, sőt a tűzföldiek között is, akik a „birodalmi újrafelosztás" téveszméjében gondolkodnak. Mi az egyházakat Noé bárkáiként a túlélés szervezeteinek tartjuk, és a jelen helyzetben megkülönböztetés nélkül (és a kapcsolatunk az izraelitákkal is) küzdünk azért, hogy betölthessék hivatásukat. Azaz taníthassanak saját iskoláikban, ápolhassanak a kórházakban, gondozhassák a szegényeket és nevelhessék igaz szóra attól elszokott ifjúságunkat. Akik ezeket a célokat félreértik és megpróbálnak zavart kelteni - nem nekünk, hanem az országnak ártanak. De nagyon nem volna jó, ha értelmes emberek között konfliktus alakulna ki azért, mert nem személyesen, hanem közvetítőn keresztül „ismerik" meg egymást - fejti ki véleményét Horpácsy András önkormányzati képviselő (KDNP). * Nem hagyhatom szó nélkül, hogy - legnagyobb örömömre - az utóbbi időben többször is olvashattunk Széchenyiről az újságjukban. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy őt az ifjúság elé állítani példaképül nagyon fontos. Természetesen nem azokra gondolok, akik már a családjukban is megfelelő nevelést kapnak. Sajnos lehet találni olyanokat is, akiknek fogalmuk sincs arról, ki volt az a Széchenyi. Pedig aki magyar, nem árt, ha tudja! Emiatt őszintén gratulálok, hogy foglalkoznak vele - írja Simon Lajosné. Csütörtök, 1991. Jún. 13. Belehajtani tilos... Közeleg a nyári csúcsforgalom s amint közeleg, várhatóan úgy csapnak majd mind magasabbra az indulatok: azonnal tiltsák ki az autókat a szegedi Belvárosból! Az önkormányzat aligha térhet ki az elől, hogy bút vagy bát mondjon: sokan máris tehetetlenséggel vádolják. Ráadásul bármiként is dönt, a döntés könnyen példa értékű lehet, hiszen legalább egy tucat hasonló ügy kerül az asztalára hamarosan. Az azonnali tiltást követelők panaszai ismertek és vitathatatlanok. A döntés azonban mégsem ígérkezik könnyűnek. A tiltakozók ugyanis olyan gyógyszert ajánlanak, ami hatásos lehet ugyan, de amelynek mellékhatásairól mindaddig semmi sem tudható, míg a szükséges vizsgálatok el nem készültek. Ami igaz: már évekkel ezelőtt sem lett volna túl korán ilyesmivel foglalkozni. Valószínűleg jó oka van annak, aki a zsúfolt Belvárosba tart. Ok lehet, hogy arra visz a rövidebb út. Az Oskola utca zsúfoltsága például arra vall, nem is kevés ilyen autós lehet. Ha tehát lezárnánk a régi hidat a személygépkocsik elől, az utánpótlás nagyrészt elapadna. A baj csak az, hogy így azokat a járműveket is kerülőre kényszerítenénk, amelyek végül mégiscsak a város központjába tartanak. A kerülő pedig nem csak pénz, de ezzel legalább arányos környezetszennyezés. Másutt... Lehetünk persze még szigorúbbak! Mondhatjuk: „Kérem, semmi szükség arra, hogy valaki az egyetemeket, az áruházat, a szállodát autóval akarja elérni..." Valljuk meg, ez az érv azért sántítana. A meghibásodott tévét senki sem cipelheti a hóna alatt, és az üzleteket sem lehet járműhasználat nélkül feltölteni áruval. „Legalább a Tisza Lajos körúton belüli terület legyen lezárva a forgalom elől" - ajánlják sokan. Ám ha feltételezzük, hogy a város központjába tartók nagy része mégiscsak indokkal ül autóba, akkor őket nyilván a két körút közötti utcákba kényszerítenénk. Ott kellene parkolóhelyre vadászniuk. Ami korántsem lenne izgalommentes, lévén legalább 1000-1500 olyan autóról szó, amely eddig a városmagban várakozott. Hogy az itt lakók mit szólnának a váratlanul jött felkapottsághoz, ki lehet találni. És gondolhatjuk, hogy a Tisza Lajos körúton belül lakók öröme sem lenne felhőtlen, ha a környezet védelme érdekében az ő autóikat is kitiltanánk a városmagból, mivel nekik azután végképp nem kell ott furikázniuk. A vásárlókat - bel- és külföldieket - talán el lehet majd terelni máshová. Úgy hírlik, másfél ezer parkolóhely várja őket. Majd! Ha felépül a bevásárlóközpont a volt szovjet laktanya mellett. Ha pedig ott jobban, kényelmesebben és netán ocsóbban lehet vásárolni, terelni sem kell talán a vevőt, megy magától is. Jöhet a Belvárosba a „behajtani tilos" tábla. (Lehet, hogy ez nem lesz örömünnep a belvárosi kereskedőknek. És persze az önkormányzatnak is sírni fog az a szeme, amelyikkel a bevételeit nézegeti...) Dönteni kell tehát és ez jellegzetes várospolitikai döntés lesz. Nem csupán arról, mennyi négykerekűt viselünk el a város „nappalijában", de arról is, hogy a korlátozások erkölcsi és anyagi ellentételeit kikkel fizettetjük meg. Az itt lakókkal-e, a közvetlen környék lakosságával-e, vagy netán a szőregiekkel, a szatymaziakkal és így tovább? Az ilyen döntések megalapozott várospolitikai koncepciót és széles körű, a kölcsönös belátáson alapuló egyetértést követelnek. Tegyük hozzá: mindkettő hiánycikk manapság. A budapesti önkormányzatnak a Környezetvédelmi Világnap alkalmából bevezetett forgalmi korlátozása - tapasztalhattuk - látványos kudarccal végződött. A jelenlegi állapot természetesen tarthatatlan. Magától javulni nem fog. A gépkocsik száma pedig belátható időn belül akár meg is duplázódhat. Ha pedig a városmag minden parkolási igényét jogosnak tekintenénk, háromszor annyi autó elhelyezésével kellene számolnunk, mint amennyit most sokallunk. Szerencsére a szegedi városmag viszonylag kicsiny, gyalog sem nehéz bejárni. Az önkormányzat nem tehet mást, mint kimondja: a tömegközlekedésé az elsőbbség. És belátható időn belül meg is teszi a szükséges intézkedéseket. Ami persze egyelőre nem lehet több az új közlekedési koncepció kidolgozásánál, hiszen a meglévő közlekedési szolgáltatások romlásának megakadályozása is csupán masszív ártámogatás mellett remélhető. Radikális megoldást könnyű követelni. Ami a nehéz: megbirkózni azzal, ami utána következik. Ez pedig azt sugallja, hogy a fokozatosságot válasszuk majd, ha tudjuk, mik a választási lehetőségek. Ilyen fokozat lehet például a fizető parkolás kiterjesztése a teljes városmagra. Azután már csupán arra kellene ügyelni: a parkolási díj elég magas legyen ahhoz, hogy csupán a legszükségesebb esetben legyen érdemes a parkolót igénybe venni. Keserű orvosság, annyi szent! S hátha ennél jobbat is ajánlanak a szakértők! Borvendég Béla Rovatunkban Olvasóink Kérdésére Adunk Választ, illetve Segítséget. Levélcímünk: Délmagyarország Szerkesztősége, Szeged, Sajtóház, Ft.: 153.6740. A haszonélvezeti jogról M. P. (Szeged) a haszonélvezeti jogról érdeklődik. Feleségével közös a családi házuk. Egy gyermekük van, aki külön háztartásban él a maga családjával. Olvasónk azt szeretné tudni, hogy kell-e előre a haszonélvezeti jogról intézkednie, arra a helyzetre, ha valamelyikük meghal. Mit mond erről a jogszabály? Az érvényes rendelkezések szerint az elhunyt (örökhagyó) túlélő házastársa özvegyi jogon örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelynek tulajdonjogát egyébként nem ő örökli, így tehát törvényes öröklés esetén az özvegy csak a hagyaték haszonélvezetét örökli. Leszármazók hiányában pedig örökli a szerzeményi vagyon tulajdonjogát és az ági vagyon haszonélvezeti jogát. Az­ egyik házastárs elhunyta esetén a túlélő házastárs a saját tulajdona mellett örökli az elhunyt házastárs hagyatékának haszonélvezetét. Erről azonban előre nem kell intézkednie, mert a haszonélvezeti jog (özvegyi jog) a túlélő házastársat csak a házastárs halála esetén illeti meg. DR V. M.

Next