Délsziget, 1993 (25-27. szám)

1993 / 27. szám

relem. A kettő között a Híd: Isten - aki Gérecz Attila költészetében maga a Teremtő és Teremtett Természet, az elesetteket és a szenvedőket az Abszolutumhoz emelő Fény és Erő. Márianosztra magaslati csúcsain közelebb kerülnek még a rabok is a „megváltás” reményéhez, hiszen a hegyi templom és a Végtelenségbe nyúló sziklák látványa a Teljesség fenséges és felemelő érzésével tölti el őket (Nosztrai leoninusok, Sorsod művészete, Levél stb.). A „nagy gótíves templomablak, napsugarakkal ötvözött", melyre költőnk épp rálát cellaablakából, az állandóság érzetét kelti benne; a „hús pompa és szilárdság" árnyékában tovalebbennek a múlandó élet apró mozzanatai (Emlék, A lelkem csöppnyi volt, Kenyéren és vízen stb.). Áhitatotsan és fájdalmasan vissza-visszatér képzeletben a Názáretihez, „ki a földön járt és nem volt magányosabb nála”; a tekintetével keresi „a betlehemi csillagot” (Halottak napján, A csillag). 1956 októberében Gérecz Attila is kiszabadult a börtönből, de november 3-án már az utcai harcokban vett részt. November 7-én még életjelet adott magáról családjának, aztán két orosz tankot kilőtt a Rákóczi úton, s az úttesten átszaladtában érte a halál. A Klauzál tér sarkán temették el; első sírja helyét ma már emléktábla őrzi. Innen 1957 tavaszán vitték át a Kerepesi temető 21-es parcellájába, majd 1977 májusában anyjával közös sírba helyezték a Megyeri úti temetőben. Nagyra hivatott életmű maradt itt torzóban, bár torzó­ mivoltában is érződnek a lehetséges Teljesség arányai. Ő is a „csodaszarvas" nyomába szegődött, mint szinte minden magyar költő; de mintha előre sejtette volna sorsát: az „új hazába" nem juthat el! Szellemi hagyatékát a Stádium Kiadó gondozásában megjelent kötet gránitszürke síremlékként őrzi (40-50 vers, néhány műfordítás, egy prózai naplójegyzet-féle, mind­össze ennyire futotta életidejéből). A versgyűjteményt Gustave Dore Dante Isteni Szín­játékéhoz készített metszetei nem csupán díszítik, hanem mintegy illusztrálják is: a Pokol bugyrain gyötrődve áthaladó lélek prométheuszi kínjait közvetítik-szuggerálják. Talán lesz számára is valódi feltámadás, s neve bekerül majd a nemzeti Panteonba. Ha lesz... GÉRECZ ATTILA VERSEIBŐL: AZ ISTEN BALJÁN G. KOMORÓCZY EMŐKE Nekem már szitok az Isten szó a számon. Én nem a haldoklót, az élőket szánom. Már a tavaszban is csak öldöklést látok, minden új élet új, Istenre szórt átok. Születünk, s ez nem cél, csak istenítélet — percnyi örömünkért fizet meg egy élet. Elek, s ez gesztus csak, vezeklő ígéret: „Amíg Te élsz Anyám, addig én is élek!” S ő sejti, hogy vágyom, vágyom sírbadőltét, hívő, szent mosolyát könnyek összetörték. A kedvesem beteg. Oly szép, imahalvány... és szeret, míg a láz fest csókszínt az ajkán... lm, vedd Uram a sorsom, úgy lankad Elébed, mint Krisztus-fő, amely már tövisekkel érett! Gyűjtő, Kisfogház, 54. 23

Next