Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1994. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-11 / 8. szám
Washingtonban az orosz faktor elöntött A partnerség és a Visegrádi Csoport A NATO-csúcs előtt a tagállamoknak alapvetően három problémával kellett szembenézni. Az első a négy középeurópai ország (Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia), vagyis a Visegrádi Csoport részéről jelentkező, egyre erőteljesebb nyomás a teljes jogú tagként történő csatlakozás érdekében... A második Oroszország határozott ellenzése a NATO határainak keleti irányú kiterjesztésével szemben, hivatkozva az orosz biztonsági érdekekre. A harmadik valamiféle közös álláspont kialakítása, amely tükrözi a NATO tizenhat tagállamának véleményét, ugyanakkor megfelelő megoldást ad az előző két problémára is. A harmadik probléma az első kettő következménye, hiszen a legnagyobb megosztottság, a legerőteljesebb viták éppen a szövetség jövőbeni kiterjesztésével, az új tagok felvételével kapcsolatban alakultak ki. A csúcstalálkozó előtti napokban azonban sikerült az eltérő álláspontokat közös nevezőre hozni, a demokratikus átalakulási folyamatot Oroszországban. Az Egyesült Államokban azok álláspontja kerekedett felül, akik az orosz érzékenységet és Jelcin támogatását sorolták az első helyre. Stratégiai szempontból ez a döntés teljes egészében igazolható, hiszen Oroszország - politikai és gazdasági szétziláltsága ellenére - továbbra is nukleáris fegyverekkel rendelkező, katonailag erős nagyhatalom, amellyel az Egyesült Államok nem akar ismételten szembekerülni, mint a hidegháború idején. Ellenkezőleg, segíteni akarja, hogy átalakuljon egy valódi demokráciává, amely végre megbékél önmagával és nemzetközi környezetével egyaránt. Németország azonban, annak ellenére, hogy szintén nagymértékben érdekelt Oroszország átalakulásában, a fontossági sorrendben - úgy tűnik - a Visegrádi Csoportot, az ide tartozó országok biztonságát és demokratikus fejlődésének zavartalanságát teszi az első helyre. Közép-Európa prioritása a német politikában szintén érthető, hiszen Németország biztonságára ez a térség sokkal közvetlenebb hatást gyakorol, mint a többi NATO- tagállaméra. Ilyen előzmények után született meg, vált nyilvánossá és ismertté 1993 októberében a Békepartnerség elnevezést viselő koncepció, amelyet az amerikai védelmi miniszter terjesztett elő NATO-beli partnereinek a németországi Travemündében tartott értekezleten. A Clinton elnök nevével fémjelzett elképzelést a NATO szokásos decemberi értekezlete is jóváhagyta. A Békepartnerség valamennyi európai államnak - beleértve a volt Varsói Szerződés tagállamait, valamint a semleges és el nem kötelezett országokat - lehetővé teszi, hogy kétoldalú megállapodások alapján együttműködést alakítsanak ki a NATO integrált katonai szervezeteivel. Lehetőség nyílik közös katonai tervezésre, közös hadgyakorlatok szervezésére, továbbá az együttműködés megfelelő „begyakorlása” után közös békefenntartó és béketeremtő műveletekben való részvételre. A Békepartnerség tág teret ad a kívülállók önálló kezdeményezéseinek, ami különbségeket eredményezhet az együttműködés formáiban, mélységében és sebességében. A katonai együttműködés mellett a partner országoknak lehetőségük lesz részt venni a NATO politikai intézményrendszerének munkájában is. A Békepartnerség határozott előrelépést jelent az Északatlanti Együttműködési Tanács által biztosított keretek között együttműködéshez képest. Egy elem azonban hiányzik belőle, amelyet a Visegrádi Csoport országai különösen fontosnak tartanak: egyértelmű elkötelezettség a NATO részéről, hogy katonai védelmet nyújt ezen országoknak külső fegyveres támadással szemben. Ezt a garanciát azonban a NATO nem hajlandó megadni, mert az alapszerződés szerint ez csak a tagállamokat illeti meg, új tagok felvételére azonban egyelőre nincs lehetőség. További gondos elemzést igényelne, hogy mennyiben játszik döntő szerepet Oroszország ellenállása, vagy az csak ürügy, és a valódi ok a NATO- tagállamok politikai akaratának, illetve egyetértésének hiányában keresendő. A Visegrádi Csoport országai kezdetben óvatos pesszimizmussal fogadták a Békepartnerség gondolatát. A december 12-i oroszországi parlamenti választások eredményei, a szélsőséges nacionalista erők nagyarányú támogatottsága és különösen Vlagyimir Zsirinovszkij fenyegető nyilatkozatai azonban ugrásszerűen fokozták az aggodalmakat egész Közép-Európában. Az orosz nacionalizmus és a birodalmi elképzelések feléledése érthetően sokkal fenyegetőbb Közép-Európa, mint a Nyugat számára. Ennek következtében a Békepartnerség megítélésében tapasztalható kezdeti, csekély különbségek hirtelen megnőttek. Ezért van az, hogy Walesa lengyel elnök, aki korábban sem volt ismeretlen szókimondásáról, egyenesen azzal vádolta a NATO-tagállamok kormányait, hogy Clinton amerikai elnök Brüsszelbe érkezett, hogy szövetségeseivel tanácskozzék, majd még ezen a héten szerdán találkozik a Visegrádi Csoport állam- és kormányfőivel is, hogy tájékoztassa őket a NATO brüsszeli csúcstalálkozójáról, mindenekelőtt a Békepartnerség elnevezésű, új programról. Miért találkoztak a nyugati világ vezetői Brüsszelben, s mit hozhat magával Clinton Prágába? Matus János, a Védelmi Kutató Intézet stratégiai szakértője válaszol ezekre a kérdésekre. A tegnap kezdődött brüsszeli csúcs résztvevői. (MTI - Telefotó) így lehetővé vált a Békepartnerség meghirdetése. A NATO-n belüli viták elemzése azt mutatja, hogy elsősorban az Egyesült Államok és Németország tanúsított nagy érdeklődést a megfelelő stratégia kidolgozása iránt... Mindkét ország kormánykörein belül voltak olyan nézetek, amelyek szerint a Visegrádi Csoport előtt minél előbb meg kell nyitni a szövetségi rendszer kapuit. Ugyanakkor befolyásos politikai körök voltak azon álláspont mögött is, amely szerint legfontosabb az oroszok érzékenységének tiszteletben tartása, nem szabad a NATO kibővítésével veszélyeztetni a Jelcin nevével fémjelzett orosz reformpolitikát. Ezen álláspont szerint a NATO kibővítése az orosz reformellenes erők malmára hajtaná a vizet, ezzel veszélybe sodorná 4 Jelcin irányítja az egész Észak-atlanti Szövetséget. A lengyel államfőnél sokkal óvatosabb formában, de magyar vezető politikusok is enyhe elégedetlenségüknek adtak hangot a Békepartnerséggel kapcsolatban. A lengyel és a magyar vezetők nyilatkozataival gyakorlatilag egybecsengett a szlovák elnök nyilatkozata is. Egyedül a cseh kormány álláspontja tért el lényegesen a másik három kormányétól. A cseh politikusok hangoztatták a programmal való teljes egyetértésüket, ezt az alkalmat is felhasználva a távolságtartás demonstrálására a Visegrádi Csoport többi országától. Ez a cseh magatartás érdekes helyzetet teremtett Clinton elnök prágai látogatása előtt. A cseh álláspont ezen a konzultáción először is gyengíti a csoport többi tagjának érvelését, ezzel megkönnyíti Clinton dolgát a Békepartnerség elfogadtatásában. Kérdéses azonban, hogy más oldalról az amerikai vezetés hogyan ítéli meg a különutas cseh magatartást annak fényében, hogy korábban mindig támogatta a visegrádiak szoros együttműködését. MATUS JÁNOS Bevetik a légierőt Boszniában? (Folytatás az 1. oldalról.) hétfőn tulajdonképpen még folytatódott: az esti munkavacsora keretében vitatták meg egyebek között a boszniai kérdést, amelyről kedden várhatóan külön közös nyilatkozatot is közzétesznek majd. Clinton amerikai elnök ennek kapcsán a találkozón elmondott beszédében figyelmeztette a szövetség vezetőit: nem elég pusztán csak megismételni,hogy amennyiben tovább folyik Szarajevó és a többi „védett körzet fojtogatása”, úgy a Nyugat kész légierejének bevetésével védelmükre sietni. „A Szarajevót támadóknak meg kell érteniük, hogy komolyan gondoljuk, amit mondunk” — mutatott rá az amerikai elnök és úgy vélte, hogy ha a helyzet a térségben nem javul, akkor a szövetségnek készen kell állnia arra, hogy valóban akcióba kezdjen. „Aki nem ért ezzel egyet, az ne adja szavazatát ilyen értelmű közös nyilatkozatra” - intette szövetségeseit az amerikai elnök. Az esti munkavacsora másik fontos témája volt az oroszországi változások és ennek kapcsán a szövetség „oroszpolitikájának" áttekintése. A brüsszeli csúcs kedden a délelőtti órákban a közös zárónyilatkozat közzétételével fejezi be munkáját. Békepartnerség Meghívó a NATO-n kívüli európai országoknak Az Észak-atlanti Szövetség állam- és kormányfői ünnepélyes keretek között hétfőn aláírták azt a felhívást, amely meghív valamennyi nem NATO-tagállam európai országot, hogy egy - az általuk hétfőn ugyancsak szignált -, békepartnerséget szolgáló keretegyezmény aláírásával létesítsenek kétoldalú kapcsolatot a Szövetséggel. A felhívás bevezetőjében az állam- és kormányfők ünnepélyesen megerősítik, hogy a „Szövetség, a Washingtoni Szerződés 10. pontjának megfelelően, nyitott arra, hogy tagságot biztosítson,a további európai államoknak. „Számítunk rá és üdvözölnénk a NATO kiterjesztését, amely evolutív folyamaton keresztül elérné a keleti demokratikus államokat” - szögezi le egyebek között a dokumentum, amely szerint a békepartnerség túllép az egyszerű párbeszéden és kooperáción, és igazi partnerviszonyt, „új biztonsági kapcsolatot” létesít a NATO, és az ezt igénylő országok között. A felhívás a továbbiakban kilátásba helyezi, hogy a partnerség keretében zajló együttműködés egyaránt magába foglal majd konkrét katonai és politikai kooperációt, s hogy ennek hatékonysága érdekében arra is mód nyílik majd, hogy a partnerország koordinációs irodát nyisson a szövetség Mons melletti főparancsnokságán, illetve képviseleti irodát létesítsen a NATO brüsszeli politikai központjában. A NATO egyúttal kész lesz arra, hogy közvetlen konzultációt folytasson bármely, területi integritásában, politikai függetlenségében vagy biztonságában fenyegetett partnerországgal. A csúcs résztvevői azt is jelezték: arra számítanak, hogy a partnerség keretében már ebben az évben közös hadgyakorlat rendezésére is sor kerülhet. A leendő partnerországok elfogadására váró keretegyezmény ugyanakkor rögzíti azokat az alapelveket, amelyek meghatározó elemei az ezen alapuló kétoldalú kapcsolatoknak, így többek között leszögezi, hogy az aláíró felek elkötelezik magukat a demokratikus intézmények és a jogállamiság elveinek tiszteletben tartása mellett; teljesítik az alapvető ENSZ-okmányokban - így az Emberi Jogok Általános Nyilatkozatában - rögzített elvárásokat; nem támasztanak területi követelést semmilyen más állammal szemben, tiszteletben tartják a fennálló határokat - miként általában a Helsinki Értekezlet záródokumentumaiban foglaltakat is -, és a vitás kérdéseket békés úton rendezik. Az együttműködés fontos céljai továbbá: a nemzeti védelmi költségvetés és tervezés átláthatóságának, valamint a védelmi erők demokratikus (polgári) ellenőrzésének a segítése; annak - ha szükséges, alkotmányjogi - biztosítása, hogy az érintett felek készek és képesek legyenek ENSZ vagy EBEÉ missziók végrehajtására; valamint hosszabb távon a nemzeti védelmi erők olyan fejlesztése, hogy azok képesek legyenek hatékonyan együttműködni a szövetséges tagállamok védelmi rendszereivel. NATO-források jelezték, hogy Brüsszelben arra számítanak: a békepartnerség gyakorlati megvalósítása legkésőbb a nyári hónapokra már konkrét formát ölthet. A következő lépés mindenesetre az lesz, hogy a keretegyezményt aláíró országot felkérik: terjessze elő elképzeléseit, milyen területeken, milyen konkrét formában és mely meglévő eszközök és források alapján tartja elképzelhetőnek a békepartnerség keretében zajló együttműködést. A mindezek alapján kidolgozott kétoldalú Partneri Munkaprogram szolgál majd a tényleges kooperáció operatív alapjául. NATO-körökben visszatérő módon utalnak rá, hogy miközben a békepartnerség megkülönböztetés nélkül valamennyi nem-tagállam ország számára egyenlő módon nyitva áll, a munkaprogram már minden bizonnyal teret ad az országok közötti különbségek megjelenésének is. Nem minden partnerország kíván majd egyforma mélységű és intenzitású együttműködést, mint ahogy nem is minden ország rendelkezik majd azonos anyagi fedezettel azok finanszírozására - emlékeztetett ennek kapcsán egy NATO- forrás. A felhívás egyúttal leszögezi: továbbra is folyamatos marad az Észak-atlanti Együttműködési Tanács tevékenysége is, amit NATO-körökben részben azzal is magyaráznak, hogy a tagországok nem óhajtják megszakítani a kapcsolatokat azon kelet-európai országokkal, amelyek esetleg nem kívánnak partneri viszonyra lépni a NATO-val. KEDD, 1994. JANUÁR 11.