Délvilág, 2014. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-01 / 76. szám
A KÖZÉPPONTBAN Máhrt 11. I .• CSETEPATÉ A MAKKOSHÁZI KÖRÚTON Kisebb inzultus alakult ki egy nő és egy férfi között hétfő délután Szegeden, a Makkosházi körúti Tesco Áruház környékén. Információink szerint a férfi megütötte a nőt. A helyszínre érkező rendőrök a férfit előállították, lapzártánkkor is tartott a meghallgatása, így nem tudni, hogy mi miatt emelt kezet az asszonyra. Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő a csetepaté tényét megerősítette, az ügyben eljárás indult. PÉNZT CSALT KI AZ ÁLMORA. Március 8-án egy férfi felhívott egy 75 éves asszonyt, és unokájának kiadva magát kért pénzt kölcsön. Azt mondta a „nagymamájának”, hogy egy barátja megy az összegért. Az asszony a pénzt, illetve némi ékszert át is adott az ismeretlennek, és csak néhány nap múlva - miután az tényleg felhívta - jött rá, hogy nem az unokájával beszélt. A Szegedi Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A 25-30 év közötti, körülbelül 160 centiméter magas, sovány testalkatú, selypítve beszélő elkövetőről grafika készült. A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a csalót felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06/62/562-423-as telefonszámon, a 107 vagy a 112 központi segélyhívók valamelyikét, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanút. KERÉKPÁRTOLVAJOKAT ÉRTEK TETTEN. Két gyanúsan viselkedő férfira figyeltek fel a Kossuth Lajos sugárúton a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei még pénteken késő este: a két férfi egy egészségügyi intézmény udvarára ment be. Néhány perccel később a 24 éves F. Ferenc és 34 éves testvére, F. Róbert egy kerékpárral akart kereket oldani, de a rendőrök megállították őket: egyikük azt mondta, hogy nincs köze a lopott biciklihez, csak rosszkor volt rossz helyen. A másik gyanúsított elmondása szerint a villamosra vártak, amikor valaki kitolta az épület elé a kétkerekűt. Az egyenruhások a testvérpárt előállították, és lopás gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük. 13 HATÁRSÉRTŐ. A stabil hőkamera kezelője vette észre hétfőn kora reggel, hogy egy nagyobb csoport Ásotthalom külterületén átlépte a zöldhatárt. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei 13 szír állampolgárt fogtak el néhány perccel később. Egyikük sem rendelkezett olyan okmánynyal, amellyel jogszerűen tartózkodhatna Magyarországon. Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult. Szociális éttermet nyitottak Új éttermet nyitott Szegeden a rászoruló gyerekek étkeztetésével foglalkozó Egy Ebéd Egy Esély alapítvány. Immár két belvárosi helyszínen várják előállítási költségen árusított ebéddel azokat, akik fogyasztásukkal segítenének az éhezőkön. SZEGED tímár Kriszta________________ Kapocs Extra néven új éttermet nyitott tegnap az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Alapítvány. Az Átrium alagsorában 300 négyzetméteren akár száz ember is tud egyszerre ebédelni, a Passzázs sori Kapocs Ételbárhoz hasonló rendszerben, de jóval kényelmesebb körülmények között. Az alapítvány második éttermével is ugyanaz a cél: segíteni a rászoruló családokat. A kizárólag előállítási költségen értékesített ételeink mellé adott adományokból olyan gyerekek ebédjét álljuk, akiknek nem biztos, hogy máskülönben jutna mindennap meleg étel - mondta el Rovó Richard, az alapítvány alapítója. Mint mondta, a Kapocs Extrára éppen azért volt szükség, hogy még többet tudjanak segíteni. - Jelenleg 50 gyermek napi étkeztetését tudjuk biztosítani, de a nyári szünetben biztos, hogy ennél jóval nagyobb lesz az igény. Mostantól már két étterem forgalmából tudjuk vendégül látni a támogatottjainkat. A Kapocs Extrában 500 forint a menü ára, az ezen felül adott adományokból finanszírozzák a rászorulóknak felszolgált ebédet. Az alapítvány mindkét éttermében ugyanaz lesz a napi választék, az Extrában azonban hamarosan a la carte étlap is készül. Az Átrium alagsorában akár száz ember is tud egyszerre ebédelni. FOTÓ: Schmidt Andrea Halálra gázolta a busz a 68 éves algyői nőt ALGYŐ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A 68 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A látványtól a busz utasai közül többen sokkot kaptak. A baleset miatt több mint egy órára lezárták a 47-es utat, kerülni Algyőn keresztül lehetett. A busz vezetője a gázolástól teljesen összetört, sokáig a jármű lépcsőjén ült mozdulatlanul. Kollégái vigasztalni próbálták, kevés sikerrel. Azt mondták, minden buszvezető rémálma a gázolás, a legtöbben olyan súlyos traumát szenvednek, hogy hónapokig képtelenek a volán mögé ülni. Úgy fogalmaztak, „ma két családnak ment tönkre az élete”. Az elsődleges adatok alapján hétfőn 7 óra 26 perckor egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütött el egy gyalogost a 47-es számú főúton az algyői körforgalomnál. A 68 gang éves asszony a helyszínen elhunyt. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A NAP MONDATA: Be kellett látnom, ezek a 65 évesek nagyon tudnak futni. Molnár Mihály 70 éves szegedi veterán atléta aMSaNMMHHIMaBMSMi -pénzváltó 8-21 óráig-Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Pénznem egységre VÉTEL ________ ELADÁS flUKffcCiWSlLllll V "V’’ Vásároljon FRISS HALAT TERMELŐI ÁRON a Szeged-Fehértói Halgazdaságtól! HALÁRUSÍTÓNK ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA A DÁTUM HÉTFŐ KEDDI SZERDAI CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT vasárnap P 2014. április 7-13. 1 ZÁRVA 18-16 óráig 8-16 óráig 7-12 óráig ZÁRVA 1 2014. április 14-20. I 8-16 óráig 18-16 óráig 8-16 óráig I8-16 óráig 8-16 óráig 7-12 óráig ZÁRVA 1 2014. április 21-27. ZÁRVA 18-16 óráig 8-16 óráig 7-12 óráig ZÁRVA 1 2014. április 28-május 4. 8-16 óráig 8-16 óráig 8-16 óráig ZÁRVA | Halliszkitást, (Hisztist a tiszdaigazú kapacitásának kimerüléséig tudunk vállalni! Dncemtun IG 23. között! Időszakban kárász-, törpeharcsa-tisztilást min vállalunk! EUivindania: 62/461-444 vagy 62/469-107•••••• www.szegedfish.hu • • • • • • « 2014. ÁPRILIS 1., KEDD A NAP NYERTESE: A makóiak Egy híján 80 makói utca járdája újul meg az őszre - az erre költhető pénzt a korábban tervezetthez képest majdnem megduplázták: 220 helyett 400 millió jut rá. Ez akkor is jó hír, ha Makón azoknak a lakóknak is hozzá kell járulniuk a felújítás költségeihez, akiknek a háza előtt fut a járda. Ingatlanonként térkő esetében a járda szélességétől függően 12-18 ezer forinttal, betonnál és járdalapnál 5000-rel, és tömbházak esetében is ugyanennyit kell fizetni lakásegységenként. A NAP VESZTESE: A szegedi Tömörkénygimnázium diákjai Bombarobbantással fenyegette meg tegnap reggel egy férfi a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolát. Az oktatási intézmény mintegy 870 diákját a rendőrök a közeli Dóm térre irányították, az iskola körüli utcákat lezárták, még a kukásautót sem engedték dolgozni. A diákok gyorsan feltalálták magukat, többen a macskakőre fekve napoztak, beszélgettek, sétáltak. Egyszóval jó telt az idejük, míg eszükbe nem jutott, hogy a félbeszakadt tanítási nap miatt szombaton is be kell menniük az iskolába. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, miután kutyákkal átkutatták az épületet, és nem találtak bombát. ERDÉLY- 1 »-FENYŐ KFT' Kél. I «j-s-a \ í j-í*:»**; ■ a-jag«*»?« I építkezik? Szeretne egy olyan partnert, akinél mindent egy helyen megtalál? BRUA Lamberia::márilfm 5Wei 12,5 mm-es gipszkarton: lasek paerep: Neo 3GTFt/db Közet 0VaPot- 5 cm'B8:0 — Taa6tFt/m2 ^ÜveggyapotTS cm-ea: ro Nálunk tényleg minden van... Ciki: Szeged-itzvilág, Miden út 32. Tel.: 06-30/498-9860, 06-30/655 Well: i/uvuvu fatelep aíeyeil lm E-maíl erdeiyfenyoűíjmall. com