Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)

1945-07-08 / 13. szám

*. Szemtől-szemben Kirsch Johannat a budakeszi svábbal, aki Hertai lett. Itttfjjil ismét Hirsch - s most ismét Hertai szeretne lenni ,,Budakeszin a svábokat összeköltöztették. Az összeköltöztetésnek internálás jellege van." (Napihir.) Odakint zuhog a nyári eső. Itt bent, a szobában, ahol most összesen nyolcan ülünk, hét sváb és jómagam, vánni lehet a vastag pipafüstöt. Kávéházi moraj, gyereklárma, Berta aszszony krumplit pucol, egy szeplős suhanc, névszerint Szepi, legyeket fogdos, Budweiss úr hátrabiccent fejjel horkol, a többiek vitatkoznak. Mi ketten Kirsch Johanna! az egyik sarokban ülünk, ölemben biok, ceruza. Akadozva indul köztünk a társalgás. Pedig régi ismerősök vagyunk Kirsch Johannái. Több esztendeje ismerem a rőthajú svábot, aki fuvarozással kezdte, később gyümölcs, majd tejkereskedelemmel folytatta, míg végül vendéglős lett. Ismeretségünk különböző fázisaiban különféleképen hívták. Kezdetben inda a Kirsch, majd lett belőle Kerlai, míg ismét Kirsch-é vedlett. És így volt Johann, János, majd ismét Johann. Felvizezett tej, kölcsön uzsorakamatra, hamisított pálinka, teljesenegyre ment Kirsch-Kertai- Kirsch úrnál, összeharácsolta a kis házat a kerttel, a hízókat az ólba, a jó bútorokat a lakásba, megszedte magát, itt a magyar földön, magyarok között, de soha nem volt magyar. Harminchatban már apró kis pemzliszerű szőrcsomót növesztett az orra alá, frizuráját hanyagul előreejtette és igyekezett hanghordozásban, modorban, ostobaságban egyképpen hasonlóvá válni nagy mintaképéhez: Adolf Hitlerhez. Nos, most beszélgssünk Kirsch úr! Beszélgessünk, itt, az összezsúfolt lakásban, a teljes összeomlásban, a végben — de nem kárörömmel, csak éppen utálkozva, értetlen érdeklődéssel, hogyhát miért? Miért kellett itt, a magyar földön Volksbund és SS és Hitler — miért kellett a német átok? S ha kellett, akkor miért nem ment vissza, ahonnan jött, a tejtestvérek közé s ha már egyszer jó volt a Kerlai név, miért kellett isi-séi a Kirsch és miért rúgott fel gyalázkodva és torz, sátáni röhögéssel mindent, ami szent volt nekünk? Feleljen, Kirsch úr, ne lapítson és ne vinnyogjon, ne kenjen másra mindent és ne mondja, hogy megbolondították! S ha bolondították , miért bolondult meg, Kirsch úr? Kér egy cigarettát, idegesen rágyújt, mélyre szívja a füstöt és már beszél is, lapos, idegen kiejtésével, sok h-val és sok p-vel, sűrűn, szaporán pislogva hozzá. — Na nézze, szerkesztő úr, az úgy volt, hogy nekem már anyja, apja itten élte és én lenni igazán és mindig jó magyar. Én lenni huszonhétben Kirschbe! Keltát és aztal mondani, hogy az ember igenis ottan élte, ahol eltartani ötét a föci és ahol családja nekije van. Hozzám a magyarok mindig igen jónak lenni és én magyarokat szeretni. A magyarok olyan, mint a nagy gyerek ... Ez kicsúszott a száján, beleakaszkodom. . . — Mint a nagy gyerek?lfogy,érti ezt. Kirch, magyarázza meg! Forgatja a cigarettát, zavarban van. — Mint a nagy gyerek... — nyögi — hagyni magát kihasználni. Én soha, soha nem használni ki, de — közelhajol —• na nézze, itt van például a Bronhuber Albert. Ismeri? Annak a felesége lenni szakácsnő Pesten egy igen úri háznál és itt az egész család belőlük élt, amit Gréll asszony onnan ellopni — amikor aztán jöttek, azok az idők, akkor Albert feljelentett a család és mind elvitték a nyilasok és Albert hazahozni a lakásból mindent. Grétl aszszony azoknak bizalmába nagyon jól beleférkőz! És így mindenki a magyarok bizalmába férkőz és aztán csak nézi, hogyan lehet belőle neki saját haszon. — Igazsága van, Kirsch! De nézze csak: próbáljon őszinte lenni, maga hány család bizalmába férkőzött így, hogy aztán alkalmas időben alaposan rúgjon rajtuk? Vigyorog. — Nekem egybe volt ez szakmával. Én kölcsön adtam pénzt kamatra és ha valaki nem fizetni, az alól ki kellett húznom még azágy is. Ebből erdem, szerkesztő úr, nem vicc az, hat gyerek, meg feleség! — Arról beszéljen, Kirsch, miért lett Kertai és ha már Kertai lett, miért lett ismét Kirsch? Miért forgott, hajladozott, mint nádszál a szélben? Hová tartozott tulajdonképpen? Idegesen szívja a cigarettát. — Amikor én lenni Kertai, én akkor sem voltam matyar. Én nem voltam soha, soha matyar és azt én nem is tagadni soha! De én akkor mérném Migot? jellemzi a mai Németország Népvándorlásméretű, mozgó tömegek az országutakon, romvárosok, néptelen utcák, tépelődő, riadt aprók, nagy-nagy kijózandás, amely szinte elsápasztja a német népet most, hogy kibontakozik előtte történelme „totális“, legnagyobb méretű katonai összeomlása és minden olyan remény szertefoszlása, hogy valami „csoda“ történik és az utolsó pillanatban majd kiderül, hogy a hangos és véres mámor csak rossz álom volt. A német nép most sok egyébbel együtt megtanulja, hogy csodák nincsenek. Potsdam hármas találkozóra készül. Ez a jeges, józan valóság. __ Grabow városkánál lépjük át a Vörös Hadsereg és az Angolszász Haderő között vont demarkációs vonalat. A lakosság itt ugyanúgy él, mint a szovjet övezetben. Mégis az az egy-két polgár, akivel beszélgettünk, úgy vélte, hogy ellátás tekintetében a szovjet évben jobb a helyzet s ott a megszálló csapatok tagjainak nincs megtiltva az érintkezés, beszélgetés a német lakossággal. A „felsőbbrendű“ nemetnek most az fáj legjobban, hogy az angolok és az amerikaiak „átnéznek“ rajtuk. A katonai hatóságok minden városban és községben munkaszervező irodákat állítottak fel és a lakosság kivezénylés szerint nagy tömegben vesz részt a helyreállítási közmunkákban. Utakat, hidakat javítanak, rendbehozzák az áramtovábbító berendezéseket. BAD OEYNHAUSENBEN ________________ van a szövetségesek európai főhadiszállása. Ez a kis hely Hannovertől délre 90 km-nyire fekszik. Az egész városkát kilakoltatták és az összes épületeket a főparancsnokságok részére foglalták le. Egyetlen német és civil sincs Bad Oeynhausenban, még egy árva borbélyt sem találtam, úgyhogy a szomszédos helységbe kellett mennem rendbehozatni elhanyagolt ábrázatomat. Meglepetésemre a borbélymester egy Budapestről 25 évvel ezelőtt ideszakadt magyar ember: Kiss Imre. Mind a ketten nagyon megörültünk egymásnak. Kiesnek egy lánya van, aki egy segédrendőrhöz ment feleségül. Az ellátás: heti öt kg hús, vaj, cukor, liszt és 2Уз font kenyér. Burgonyát egész évre megkapták, 125 kg-ot. Ez a norma még a náci időkből maradt. Egyéb élelmiszerhez csak cserealapon jutnak. A villamosberetválásért és hajnyírásért 1 márkát fizettem honfitársunknak. Útközben a vasúti pályatesten egy 50 tonnás olajszállító tartályvagont pillantottam meg, rajta a felírás: „Péti Nitrogénművek győri gyárvezetőség." Ezt is tőlünk „szöktették'' meg a nácik, szeredni német se! Megérteni engem, szerkesztő úr? Magyar se, német se, itt ez lenni valami külön terület nekünk és ez jó volt. De aztán ... amikor jött Volksbund és jöttek mind azzat mondva, hogy a németek legyűrik lábuk alája az egész világod, akkor az ember mégis megérezte, hogy hiszen A szövetséges parancsnokságon Brüsszellel folytatott hosszú telefonbeszélgetések után megkaptuk a kért látogatási engedélyeket s tovább indultunk Bergen felé. A bergeni és belseni internálótáborban az angol csapatok megérkezése előtt mintegy50.000 foglyot és deportáltat őriztek. Most 40.000 lehet a számuk s ebből a katonasággal együtt körülbelül 4500— 500 a magyar, vagy magyarországi. A régi szörnyű, fertőzött belseni és bergeni tábort az angolok a többezer temetetlen holttesttel együtt felégették. A felszabadított foglyok és deportáltak most kaszárnyákba és magánházakba széthelyezve, higiénikusabb viszonyok közt várják megerősödésüket és elszállításukat. HANNOVER ________________ mondhatni 100 százalékosan elpusztult a légitámadásoktól. Aránylag a városháza épülete sérült meg legkevesbbé és itt székel egy magyar bizottság. A városban sok magyarral találkoztunk s tőlük tudtuk meg, hogy Vázsonyi János Heidehausban, Hannovertől 10 km-nyire egy kórház lakója. Vázsonyi Vilmos fiát ágyban, lesoványodva, betegen találtuk. Hazautazásra, noha helyet ajánlottunk fel gépkocsinkon, súlyos állapota miatt nem vállalkozott. BUCHENWALD I felé folytatjuk utunkat, Weimáron keresztül. Utunkon béke kép kísér s szinte megkönnyebbülünk. Bombázásnak, géproncsoknak, a háborúnak erre nincs látható nyoma, a rendet amerikai katonák tartják fenn. A táj lenyűgöző: őserdők, csillogó szerpentinutak, apró játékházak a völgyekben, vörös tetejük úgy villog, mint egy meséskönyv lapjain a friss cinóber. És egyszerre cseppenünk Buchenwaldba, az egykori haláltáborba... Itt most 600 magyar deportált él, nem táborban, hanem tágas, volt SS kaszárnyákban, rendes viszonyok közt. Elmondták, hogy vajat, sajtot, dzsemet, kávét kapnak vacsorára és sokan 15 kilót híztak egy hónap alatt. A müncheni autóúton robogunk tovább. Mellettünk iszonyú robajjal gördülnek el az amerikai páncélkocsik és nehézágyúk százai, a gépkocsik ezrei. Most folyik Szászország és Thüringia kiürítése. Az elvonuló amerikai csapatok helyét a szovjet haderő egységei foglalják el. NÜRNBERG80 százaléka rom. Tizenkettedik napja vagyunk úton és még előttünk van több, mint 1000 kilométer. A rom-Nürnberg, ellentétben a hasonlóképpen „totánemed és azokhoz tartozik. Megérteni eztet szerkesztő úr? Akkor mind megéreztük, hogy mi oda tartozunk és Kertaiból lett ismét Kirsch! Meg kireszdelték azzal is, hogyha a némed megnyeri a háborút, márpedig biztos megnyeri, akkor lenni matyar neki rabszolga, amíg csak él és a nemed lenni az úr az egész világon. Vigyázni kellett, nehogy azt higyjék az emberre, hogy matyar... Azért lettem én ismét a régi nevemen Kirsch. — Úgy vélte Kirsch, hogy a név olyan csak, mint az elnyűtt ing; levetni, mást venni helyette, mindegy végeredményben? Nem felel azonnal. Szaporán pislog. Aztán azt mondja. — Azt hinni, német megnyerni háborút. .. És egyszerre kifakad belőle a düh. — Dehát miért mondták mind- mind, a Brunhuber, a Budweiss, a Lanzer, a Grätzer, a Schlaffer, hogy a németek azt az háborút megnyerni, hogy a német katona lenni legnagyobb, hogy mi egész világ ura lenni, miérd, miérd hazudni? Miérd üvöltődétt újságok és rádió és mozi és színház és az urak mind, hogy némed lenni legerősebb? Jin csak kocsmáros lenni és nem tehedni semmiről. És én mosd már lenni jó matyar, csak hagyni engem... Kutatón néz a szemembe, aztán elbátortalanodik. Szinte gyáván kérdi: — Szerkesztő úr... mi a véleménye ... ha éli kérni miniszter, hogy én lenni ismét Kertai, megengedni nekem? És nyomatékul hozzáteszi: — Hiszen nálunk most már lenni végre demokrácia... Halász Péter lisan“ elpusztult Erfurttal és Weimarral szemben, meglepően forgalmas. A hivatalok dolgoznak, a belvárosi üzletek nyitva, a külvárosiak zárva vannak. Villamosközlekedés még nincs, a romok eltakarítása még nem kezdődött meg, így nem csoda, ha Nürnberg képe siralmas. A sörgyár pincéjében azonban már mérik a sört, de egész romhegyeken kell keresztülmászni, míg hozzájutunk. REGENSBURG előtt állunk, 10 kilométernyire a várostól a keskeny Duna-hídnál. Két amerikai katona békésen horgászik. A panoráma lenyűgöző. Keletre Regensburg házai. Mélységes csend ölel körül, erdők, rétek, virágzó völgyek. Mintha soha nem lett volna háború, Belsen-Bergen, Buchenwald, a tömegsírok, csontváz-emberek ... A Duna mentén száguldunk Passau felé. A vasúti vonalat szétbombázták, a kikötő rom, de a város ép. Itt torlódtak össze Európa államainak dunai hajói és gőzösei, a vagonok százai. Sok magyar MFTR gőzöst láttunk. A passaui kikötőben még most is rengeteg áru van felhalmozva, különösen deszka és hatalmas, súlyos ládák. A Regensburg—Passau—Linz vonalon kerültünk szembe a magyar átemigráció»val, azokkal, akik tavaly elmenekültek az országból — ők bizonyára tudják, miért — és azokkal, akiket állítólag kényszer hajtott el az anyaföldről. Szomorú, lerongyolódott, fáradt, lelkét és hitét vesztett tömeg hömpölyög motyókkal és csomagokkal az utakon. Hová, merre? — nem tudták megmondani, csak haza nem ... Nagyobb részük exponált nyilas, még most is «testvérnek» szólítgatják egymást, eszelősen lendítik üdvözlésre a karjukat és hitetlenül bámulnak reánk. Ők úgy «értesültek», hogy Budapest eltűnt a föld színéről, Magyarország és magyar nincs, puszta és rom és temető az ország. Hát igen, ilyesmi — mondom az egyik «jólértesült emigránsnak» —, ilyesmit hagytatok ti tébolyodottak magatok mögött, de az életösztön, a magyar munkások, parasztok és értelmiségiek tízezrei és százezrei újraépítik az országot nélkületek. Már megy a villamos, van ennivalónk, az üzletek mind nyitva vannak, a kávéházak, mozik, színházak működnek, vasutat, postát és gyárakat építünk. Ugye hihetetlen? Nektek mást mondtak? Mégisígy van! Élünk és felemelkedünk, mert szabadok vagyunk és látjuk a célt. Hitetlenkedve hallgatnak. Azután elpanaszolják, hogy az ausztriai és németországi falvakban mintegy 500.000 «emigráns» bolyong. Civilek és katonák, nyilasok, kisebbek ! Űr és demokrácia Rajongók hiszékenységével hirdetik most sokan a tévtant, hogy nincs űr a demokráciában. Pedig a demokráciában is van űr: tudjuk, maga a nép az űr itt. Az úri kiváltságnak és úrhatnámságnak meg kell szűnni ugyan a népuralmi rendszer szabadságában. De csak az előjog szűnik meg s nem a jog: azért, hogy mindenki úrrá lehessen. Úrrá lehessen sok mindenen: először is az előítéletek s hazug formák fölött. Aztán úr legyen a babonák és alsórendű gátlások fölött: esze legyen hideg s szive legyen meleg minden embernek, ahogy az emberi méltóság isteni parancsa kívánja. A demokráciában nemcsak joga, de kötelessége is mindenkinek az, hogy ily értelemben úr avagy úriember legyen, gentleman, ahogy az angol mondja és érti. Aki a jog és erkölcsi törvény erejével nem tud úr lenni a demokráciában, az szolgálni sem tudja a népuralmi rendet méltó módon. Aki a jogrend és szabadság ellen erőszakoskodva tud csupán ,,úr“ lenni, az szolgának is csak alávaló rabszolgalélek. A valódi demokráciában valóban véget ér az ,,úri‘‘ előjog az egyetemes polgári törekvés sodró erejével. Megszűnik az „úr‘‘ s a „nép“ kettőssége azáltal, hogy a nép — tehát elvben mindenki — úrrá válik, felebarátok kára s embertársak megkárosítása nélkül. A demokrácia egyetemes polgárosító elve úrrá tud tenni minden felnőtt józaneszű embert, aki értelmén s akaratán uralkodni tud. Mert csakis azok képesek önmaguk felett is igazán uralkodni, kik embertársaikon erőszakoskodni nem akarnak. Hiszen basáskodni cím és rang nélkül is lehet s a demokrácia jelszavával is. De akik csak azért demokraták, mert nem szeretik azír szót, tán épp azért nem, hogy kénysír módján hatalmaskodjanak, nem is estek messze a fasizmus s egyéb erőszak fájától. Üz az, aki nem akar sem több, sem kevesebb lenni, mint amire képessége s a lelkiismerete, önkritikája engedi. De akinek nincs önuralmat gyakorló önkritikája, az csak kényúr, órakarnok, avagy rabszolga tud lenni. Ha pedig az urakon kívül csupán kényurak lennének, legyen akkor a demokrácia inkább urak, semmint kényurak, vagyis zsarnokok ügye. Látunk igen komoly demokráciákat, hol mindenki úrként szolgálja embertársait, ahol nincs polgárellenes rabszolga-munkás, mert minden polgár munkás-polgár , minden munkás polgár-munkás. S láttunk nemrég és nem messze zsarnokságokat, hol úgynevezett űrellenes néptársak és testvérek is csak emberfaló farkasai voltak embertársaiknak. Mi tagadás, nekünk inkább a demokrácia tetszik, a mások jogát s a maguk kötelességét becsülő urakkal, semmint egy zsarnokság: modern emberevésre kész ,,néptársak“-kal, ,,testvérek“-kel, avagy rabszolgákkal. (Vasi rajzai) UTAZÁS NÉMETORSZÁGBAN Romvárosokon és Hamburgtól Linzig ... hét sváb és jómagam шщш «Visszamagyarosítás! Hiszen demokrácia van!...» 1OO°16-OS CIRKUSZ Előadások fél 4 és 6 órakor JÚLIUS HAVÁBAN a fővárosi nagy CIRKUSZ MŰSORA шйЬщ és nagyobbak, jeltelenül, névtelenül lapulva, szűkölve, azután az «eltávozott» hivatalnokok, begyulladt mágnások, öreg munkásnyúzók, reakciós politikusok, fasiszta szervezetek vezetői, háborús uszítók és vámszedők, a kurzus vénei, bikacsökös szolgabírák,álcázott, vérszopó csendőrtisztek. És mind-mind arról panaszkodik — most —, hogy az SS-ek kifosztották, becsapták őket. Mikor átlépték a határt, úgy fogadták őket, mint a német tragédia okozóit, a front árulóit. A sváb falvak utcáin leköpdösték a menekülők menetét s nem adtak nekik még egy pohár vizet sem. Igen, igen, bólongatok a könnyözön láttára, — azt kaptátok a náciktól, amit megérdemeltetek, amit a hazaárulók, a nácizmus őrjöngő magyar dervisei megérdemeltek: szembeköpést, lövészárokásást, száraz kenyeret és megvetést... Gyerünk tovább ... LINZBEN, |ц]е[уд passau Linz közt a következő magyar hajók horgonyoznak: Szent Gellért, Szent Imre, Szent László, Szent István, József főherceg, Visegrád és más személyhajók, a Radvány és több más tehervontató, a Széchenyi és a Vihar motoroshajók, a 115., 664. stb. számú uszályok, kisebb vontatók és bárkák tömege. Linzben a magyarokat nyilvántartó irodában ott találtuk Szekszárd volt polgármesterét, most is nagyképűsködő és fontoskodó „uraktól“ és letört, magasrangú katonatisztektől, köztük néhány tábornoktól körülvéve. Szidják a nácikat és az őrült nyilasokat, mint a bokrot, rossz hallgatni őket. Késő, uraim, késő, nagyon késő. Előbb kellett volna „józanul látni“. Hegyeshalom... Megállunk az országúton és eprészünk. Illatos, harmatos epret eszegetünk. Itthon vagyunk!