Diósgyőri Munkás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-06 / 1. szám
2 A sikeres végrehajtás a körültekintő, jó munkának köszönhető A Diósgyőri Gépgyár KISZ fél évi munkatervének megbízottsága december 23-án vitatása után a bejelentésektartotta meg 1969. évi utolsóre került sor. Itt ismertették az alap- és csúcsszervezetek közötti verseny értékelésének eredményét, melyben a csúcs szervezetek között a melegalakító, az üzemi alapszervezetek közül a targoncaüzem, a hivatali alapszervezetek közül a vezérigazgatósági alapszervezete lett az első. A továbbiakban az év során kiemelkedő munkát végzett KISZ-titkároknak és aktivistáknak a bizottság nevében B egyik elvtárs adott át ajándékokat és jutalmakat., A Központi Bizottság dicsérő oklevelét — jó munkájuk elismeréseként — Kovács István, Körmöczi Józsefné, Éliás István, Furkó Anna, Ádám Miklós, Almási Katalin, Szendrődi Ilona, Fügedi Sándor és Kovács Zoltán kapták. Végezetül a párt-, a szakszervezeti bizottság és a gazdaságvezetés nevében Mónus Antal, a nagyüzemi pártbizottság titkára üdvözölte a fiatalokat, megköszönte eredményes, jó munkájukat és további sikereket kívánt az új esztendő feladatainak elvégzéséhez. Baráti, elvtársi kézfogás, mosolygó arcok: az 1969-es esztendőben jól dolgoztak a gépgyári KISZ-fiatalok. Képünkön, a csúcsszervezetek versenyében első helyezést elért melegalakító KISZ-csúcstitkára veszi át a vándorzászlót. (Fotó: Szabó Lajos) KISZ-bizottsági ülését. A gépgyári fiatalok kibővített tanácskozásán négy napirendi pont szerepelt, amelyet Begyik János, a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára és Csorba György, a szervező bizottság titkára ismertetett. Az elbeszélgetés, összeírás, a tagkönyvérvényesítés és a választás lebonyolításáról szólva Csorba elvtárs elmondotta: a sikeres végrehajtás nagymértékben függött a körültekintő és alapos felkészítő munkától, a párt-, a szakszervezeti bizottság, a gazdasági vezetés és egyéb társadalmi szervek elvi, politikai, technikai és anyagi segítségétől. Az 1970. évre szóló akcióprogram irányelveinek ismertetésénél Begyik János elvtárs hangsúlyozta: minden alap- és csúcsszervezet munkájában meghatározó jellegűnek kell lennie, a hazánk felszabadulásának 25 éves jubileuma és V. I. Lenin születésének 100. évfordulója méltó megünneplésének. A KISZ-bizottság és a végrehajtó bizottság 1970. első Népszámlálás — összeírom magát ;állapotnak megfelelően. december harmincegyet ÖTÖSGYÖKI MUNKÁS Az új élet kezdetén „További szovjet sikerek Budapesten. Heves harcok a Duna jobb partján. — Újabb 280 háztömbből verték ki a németeket. — Molotov fogadta a magyar külügyminisztert, — tért nyer az angolszász támadás Belgiumban.” „Értesítjük a miskolci utazóközönséget, hogy folyó év január 5-től kezdve Miskolc személypályaudvar—Füzesabony között a személyszállítást egy vonatpárral újból felvettük. Figyelmeztetjük a tisztelt utazóközönséget, hogy a vonat szerelvényét egyelőre padokkal berendezett teherkocsikból állítjuk össze, s a kocsik fűtését sem biztosíthatjuk. Plédet vagy pokrócot mindenki hozzon magával. MÁV Igazgatóság.” (Szabad Magyarország, 1943. január 6.) A holnapért A reggeli hóhullásban megelevenednek a két gyár körüli utcák. Négyesével, ötösével mennek az emberek az üzemekbe. Egyik-másik örömmel újságolja: — A mi műhelyünkre már felraktuk a tetőt, lehet, hogy néhány nap múlva beindul egy gép, de hol vagyunk még a régitől? Ez a,,régitől” szó végeredményben a front előtti helyzetet jelenti, amikor... Erről azonban, a közvetlen múltról egyre kevesebb szó esik, a ma a döntő, az, hogy hányan jönnek dolgozni a gyárba, mert sok még a rom, az eltakarítandó. És nagyon sok a mozdulatlan gép, a megmentett alkatrészek darabonként kerülnek vissza eredeti helyükre. Kormos Lajos, a felsőipari iskola első éves tanulója, aki díjtalan gyakornokként dolgozik a kohászat vegyműhelyében, az édesapjával együtt ballag a gyár felé. Az édesapa már régen, hosszú évek óta a finomhengerdében dolgozik, a lemezsoron előhengerész. A fiúval már 1944. december 10-e óta takarítják a romot, állítják helyre a lebombázott épületeket, szerelik a gépeket. Az ifjú Kormos Lajosnak ■ aki 17 éves — talán nem is kellene bejárni a gyárba, de az apa megköveteli a fiától, hogy vele tartson. Nemegyszer elmondta: — Helyre kell állítanunk mindent, meg kell indítsuk a sorokat, mert a mi kenyerünk itt terem, ebben a gyárban. Idővel te is itt szeretnél dolgozni, a kohászatban szeretnél megmaradni végérvényesen, becsület kérdése, hogy segíts az újjáépítésben. A vegyműhelyben, ahol a fiatalember díjtalan gyakornokként dolgozik, nincs munka. Nincs mit vegyelemezni, nincsenek próbák nincs újonnan gyártott vas, acél, a lombikokhoz és pipettákhoz nem nyúl senki, a vegyműhely minden dolgozója, nők és férfiak, vegyészek, technikusok a kohászat különböző üzemeiben takarítják meg a romokat, akár az ifjú Kormos Lajos, aki az apja keze alatt szorgoskodik a finomhengerműben. A munka nehéz, de minden elmúló nap újabb örömhírt tartogat, vékony füstcsíkok kezdenek szállni a gyár felett, némelyik műhelyben már kabát nélkül is lehet dolgozni. A holnapért folyik a harc, az új életért, és ezt minden becsületes, tisztességes munkásember tudja. Tavaszra, mire bontani kezdik rügyeiket a fák, a fiatal Kormos Lajos visszakerül Pestre az iskolába, csupán másfél év múlva, 1946 nyarán tér vissza a kohászatba, a durvahengerdébe. A 48.3- as sínek átadásához osztják be, de ezek a napok, hetek, hónapok már jóval könnyebbek. És hogy megváltozott a gyár! A romok javarésze eltűnt, a műhelycsarnokok falai remegnek a gépek dübörgésétől, az egyik kohó már működik, az acélmű is, és az édesapja nem minden büszkeség nélkül jegyzi meg odahaza: — A nehezén már túl vagyunk. Látod, másfél év alatt mekkorát fejlődtünk. ... •Kormos Lajos ma a központi technológiai osztály kohásztechnikusa, nagy lánya van, s amikor az akkori, 25 évvel ezelőtti emlékeket idézi fel, ezt mondja: — Nem voltak könnyű napok, de a gyárat nem hagyhattuk cserben, hiszen önmagunknak építettük újjá. És most én mondom amit akkor egyszer , édesapám mondott, nagy büszkén:lám, milyen óriásit léptünk előre, hogy megváltozott és megfiatalodott 25 év után a mi 200 éves gyárunk. Portré és vallomás Beszélgetés egy 25 éve szakszervezeti aktivistával Ha valaki elbeszélget Juhász Pál esztergályos gyalussal, nem gondolja, hogy ez a látszatra nem erős fizikumú ember, huszonöt éve dolgozik a közösségért. Persze, más is dolgozik, mindennap bemegy a gyárba, teljesíti tervét, vagy gépeket konstruál, irányít, vezet, szóval ezt részben (és jórészben) önmagáért teszi, amiért fizetést kap. Ám Juhász Pál 25 éve végez olyan munkát is, amiért nem kap fizetést. Persze, ez az esztergályosgyalus szakember, aki olajos, foltos munkaruhában ül velem szemben, nem is vár fizetést azért, mert 25 éve szakszervezeti aktíva. Röviden és tömören azt mondja e gondolatra: — Soha nem volt eszemben ilyesmi, a mindennapi munkához tartozik... A pontosság kedvéért: Juhász Pál több mint 15 évig volt szakszervezeti bizalmi és az elmúlt években pedig — ma is — munkásvédelmi felügyelő a szakszervezet megbízásából. — Szeretném, ha az elmúlt 25 év szakszervezeti munkájáról beszélne. — Szívesen, igaz, nem könnyű, tudja... Elmosolyodik. Bár lehet, nem is mosoly ez, inkább amolyan szerény derű, ami az arcára telepszik. És mondja: — Tudja, a legnehezebb a kezdet kezdetén volt. Vagy nem? Mert én 1944. decemberében lettem bizalmi, nem sokkal a felszabadulás után. Akkor a kohászatnál dolgoztam, mint szállító-rakodó előmunkás, és átvezényeltek a gépgyárba néhányunkat a nyugati erőműhöz szenet lapátolni. Abban az időben még nem követelt senki semmit, dolgoztunk és örültünk a békének. Később, amikor már fogyni kezdett az otthoni szegényes élelem- és ruhakészlet, nos, akkor... Úgy 1915 nyarán lett igazán nehéz a helyzet. Az emberek — egyesek — képesek voltak verekedni egy pár bakancsért, vagy ruhadarabért. Emlékszem, 1945 telén szövetruhákat meg szvettereket, gyerekholmikat kaptunk a vállalati üzemi bizottságon keresztül. Nekünk, bizalmiaknak kellett szétosztani. Elképzelheti, mennyi bajom volt, ha valakinek egy komolyabb darabot adtam, már nekem esett a másik szaki. Az igazság: akkoriban a szakszervezet inkább elosztó szervként dolgozott, minden energiáját lefoglalta az effajta ténykedés. Aztán baj volt a normákkal, lehetetlen mennyiségű munkát követeltek. Érthető: a háború elvitte az embereket, a vidékiek meg nem szívesen jöttek: a millpengőért dolgozni. A szaktársak morogtak: eridj, te vagy a bizalmi. Kérj kenyeret, krumplit olajat. Eridj, mert éhesek vagyunk Igen, ezt mondták és igazat mondtak... — És menj? — Próbáltam volna ne menni. Azzal biztattak: eridj, mi majd dolgozunk helyetted! * — Ez volt tehát a legnehezebb periódus. Mikor lett könnyebb? — A forint bejövetele után. Akkor már itt, az LKM nemesacél-kovácsműhelyében dolgoztam. Itt is szakszervezeti bizalmi lettem. Jó, kiegyensúlyozott légkört találtam. A nemesacél-kovácsmű vezetősége jó kollektívát alakított ki. A következő évek más feladatokat hoztak számunkra. Többrétűbb lett a munkánk és több kérdésre kellett feleletet adnom. — Például? — Sokan kérdezték: minek a szakszervezet, miért éppen a szakszervezet követeli a többtermelést? Hol itt az érdekvédelem? — Nehéz kérdések voltak? — Nem olyan nehezek, igaz, kissé bonyolultak, de az emberek egyre inkább megértik; ha a közös spojzban kevés az élelem, nincs miből osztani. A nyugati országok gazdagok, volna miből, még többet adni, de nem adnak. Nálunk a kevesebből kell egyre többet adni, mert az igények — és ez természetes jelenség — növekednek. Szóval.. * — Több mint 15 évig volt szakszervezeti bizalmi. Melyek voltak a legnehezebb esetei? — A „miért”-ek? _ 7?? — Igen. A szociális juttatásokra gondolok. Illetve, amikor segélyt, vagy más egyebet kellett osztani. Egyesek nem bírták megérteni, hogy a másik család nehezebb körülmények között él, emez pedig nincs annyira ráutalva. Egyesekben ma sincs elég lojalitás, és ilyenkor jönnek a „miért’-ek. — Mi a nehezebb, bizalminak vagy munkásvédelmi felügyelőnek lenni? — A bizalmi munkakör differenciáltabb, emez felelősségteljesebb. Egyik sem könnyű, ha az ember őszinte segíteni akarással végzi. Mindkettő plusz munka, nincs érte fizetés, dotáció, vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul lehet végezni. — Milyen előnye van ebből, hogy 25 éve szakszervezeti aktivista? — Látja, ez könnyű kérdés. Semmi. A huszonöt év alatt mindig dolgoztam, s a napi tervem teljesítése mellett végzem a szakszervezeti munkát. És nekem tetszik ez a munka, szeretem, sok igazságot látok a szervezet munkájában. Viszont az is iga, hogy nem könnyű. Tudja, olykor két tűz közé kerül az ember. Valójában itt kezdődik a mi munkánk, amikor a munkás érdekvédelem, a vállalati feladatok és a nemzetgazdasági szempontok látszólag más és más megoldást követelnek. A bizalmiaknak ilyenkor kell tudni differenciálni, hiszen a cél — közös. • portré, vallomás, inter• *• jó, nevezzük bárminek • ezt az írást — mindegy. Egy • bizonyos: Juhász Pál 25 éves szakszervezeti aktivista m múltja és jelene szép példa. • Csendben, névtelenül dolgozik, újságíróval most beszélt • először. • Érdekes beszélgetés volt. H. J. 1970. Jaouár «. 1970-ben 200 éves a diósgyőri kohászat — Gratulálok. Erre a korra az izmai még egészen acélosak. — Pardon! Új elektróacélosak.