Diósgyőri Munkás, 1988. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-05 / 1. szám
1988. január 5. DIÓSGYŐRI MUNKÁS 3 A hagyományos évindító aktívaértekezlet az idén elmaradt. Ennek oka, hogy ezekben a hónapokban olyan mértékben változik hazánkban a gazdaságpolitika súlypontja és a gazdaságirányítás eszközrendszere, amely ismét teljes átértékelésre készteti az 1938. év végén véglegesnek vélt vállalatpolitikánkat. Ma már például nem tekinthető érvényesnek a vállalatunk pénzügyi működési feltétele rendezésére hozott 1986-os Állami Tervbizottsági döntés és ennek nyomán az ipari miniszterrel kötött megállapodásunk, mivel annak több, — főleg kormányzati szintű kötelezettsége — eddig nem teljesült és a jövőben sem valósulhat meg. Késésbe került és bizonytalanná vált a tervezett jó minőségű érc beszerzése, a legszükségesebb fejlesztések indítása, új megítélést kap a közvetlen exportunk további fenntarthatósága. A legjelentősebb diósgyőri acélt felhasználó ágazatok, a gépipar, a bányák súlyos strukturális nehézséggel küzdenek, a közeli napokban szanáltak, felszámoltak többet is közülük. Alig egy év leforgása alatt tehát ismét új gazdasági környezet alakult ki számunkra, súlyosbítva a hét esztendeje fennálló működési zavarainkat, valamint az 1988-tól általánosan is bevezetésre kerülő szigorító gazdasági intézkedések várható következményeit. Ahhoz tehát, hogy a vállalat egészére érvényes biztos tervekről az évindító nagygyűlésünkön szokásos módon a vállalatvezetés szólni tudjon, a régi kormányzati döntések helyett újakra van szükség. Ezek várhatóan az új év első felében megszületnek. Ha a gyár egészére nézve az új vállalatpolitikát központi döntések híján nem is tudjuk véglegesíteni, teendőink fő iránya azonban világos számunkra és ez alapján a csak rajtunk múló sok-sok fontos részkérdésben tudjuk, mit akarunk. Sőt el is kezdtük ezek túlnyomó részének végrehajtását. 1987. második félévében széles körű, az érintett vállalati dolgozók körében folytatott eszmecseréken érleltük ki rendkívül szigorú, emberi konfliktusoktól sem mentes új stabilizációs programunkat, amely — ahogy mi neveztük el — önszanálással felérő feladatokat tűz ki. Stabilizálási programunk első szakaszának eddigi végrehajtása nyomán elértük legfőbb célunkat, azt, hogy veszteségmentesen és alaphiány nélkül zártuk az óév gazdálkodását és az előző évhez képest 800 M Ft-tal javítani tudtuk az állami költségvetési kapcsolatunkat. Ezt úgy biztosítottuk, hogy az előző évhez képest a vállalat több mint másfél milliárd forint többlet terhét, elvonását belső racionalizálási intézkedésekkel és különféle üzleti megoldásokkal kompenzáltuk. Úgy a hazai, mint az export piacon teljesítettük terveinket. 1986-hoz képest több mint 750 M Ft többlet árbevételre tettünk szert a kedvezőbb, értékesebb termékszerkezetből adódóan, — ez 210 M Ft eredménytöbblettel járt; 7 százalékkal javítottuk fajlagos energia felhasználásunkat, — ez 310 M Ft eredményt hozott; az 5 százalékos selejtkár értékcsökkentése 24 M Ft költségtöbblettől mentesített bennünket; 60 százalékkal kisebbek büntetőköltségeink; az állandó költségek 11 százalékkal kevesebbek. Az 1987. évben közel annyi a kiszállított acélmennyiség, mint az előző évben, ez félszázezerrel kevesebb, mint a legtöbb éves kiszállítás volt (1979- ben). (107 év után először már nem gyártottunk Siemens-Martin acélt.) Mindezt 1180 fős vállalati létszámcsökkenés mellett értük el, ami 14 százalék termelékenység növekedést bizonyít. A főosztályok számát felére, a gyárrészlegekét egyharmadára csökkentettük. Némileg javult a szakemberállomány iskolázottsági szintje, sokat fejlődött a fegyelem, a vállalkozó szellem, a kreativitás a gyár kollektívájában. Az átlagbért 9 százalékkal, az egyes dolgozói csoportok és egyének jövedelmét ennél is nagyobb mértékben tudtuk növelni. Nagy értéke a felsorolt számoknak, tényeknek, hogy mindezt döntően saját erőnkből, belső tartalékaink felhasználásával tudtuk elérni. Nem lényegtelen az sem, hogy nem okoztunk ez idáig egyetlen becsületesen dolgozó munkatársunknak megoldhatatlan emberi problémát, nem veszélyeztettünk egyéni szociális biztonságot, bár kétségtelen, hogy tovább-, és átképzési kötelezettséggel, munkahely és műszakváltoztatásokkal több száz dolgozótársunktól nagyobb erőfeszítést, átmeneti nehézséget jelentő áldozatot is kellett kérnünk. E munkáért, a vállalati törekvéseket megértő és aktívan támogató magatartásért a vállalatvezetés és magam nevében ezúttal is hálás köszönetet mondok a gyár valamennyi érintett dolgozójának. 1988-ban töretlenül, de még következetesebben a megkezdett úton haladunk tovább. Stabilizációs programunk második szakaszával végső célunk, hogy a veszteséges termelést — mindenek előtt a kommersz minőségű acélexportot — 1990-ig teljesen megszüntessük. Ez a mai termelés további 30 százalékos leépítését jelenti, aminek az értékbeni kompenzálására megfelelő jövedelmezőségű másod-, harmadtermékek, ötvözött áruk, megmunkált gépipari előgyártmányok, alkatrészek gyártására kell felfejlődnünk. A vállalat radikális szerkezetátalakítási programját a gazdasági kormányzat december 2-án vállalatunknál tett látogatása alkalmával támogatható, progresszív törekvésnek minősítette. Az év végére elért eredményeink nyomán megteremtettük a vállalati feltételét a pénzintézetek részéről történő fejlesztési támogatásnak, az 1983. évi pénzügyi rendezésnek, a további központi bérintézkedésre való jogosultságunknak. Döntő fontosságú, hogy késedelem nélkül folytassuk további belső racionalizálási feladatainkat, a fölös munkahelyek, a kihasználatlan műszakok megszüntetését, az elavult termelőberendezések leállítását, a veszteséges termékek gyártásának megszüntetését, a korszerűsítő fejlesztéseket, új hatékony munkahelyek létrehozását. Úgy látjuk, hogy az 1988. évi terveink végrehajtásában nélkülözhető legalább az egyik kiskohónk, több acélműi berendezés ; a profil hengersorok a négyműszakos folyamatos munkarendről 5+2 rendszerű három műszakos munkarendben, a féltermékgyártó blokk- és bugasor szakaszos üzemmódban dolgozhat. Számos gazdálkodási előnyt remélünk attól, hogy olyan nagy jelentőségű árutermelő gyárrészlegek mint a kovácsmű, a csavar- és húzottáru gyárrészleg, az öntödék jogi önállósággal, nagyobb rugalmasságú leányvállalatként dolgozhatnak majd az új évtől. Az Ipari Elektronikai Közös Vállalathoz hasonlóan 1988. január 1-től Miskolci Távfűtő Közös Vállalatot hoztunk létre. További közös vállalatok, leányvállalatok, kisszövetkezetek, szerződéses üzemek, társulások létrehozása előkészítését indítottuk el. (a TERMOXID Kisszövetkezet és a Felrakó hegesztő szerződéses üzem hónapok óta ígéretesen működik, a Nyomda és Könyvkötészet Kisszövetkezet december 28-án megalakult.) Az a tervünk, hogy az alapvertikumot képviselő nagyolvasztó-, acélmű-, hengerművek, valamint a hozzá tartozó energetikai és karbantartói szolgáltatás kivételével valamennyi vállalati szervezetet gazdaságilag és szervezetileg is önállósítjuk. A törzsvállalat funkcionális szervezetét tovább egyszerűsítjük, személyi állományát felkészültségben erősítjük, létszámában tovább csökkentjük. Az elsősorban gazdasági racionalizáció által vezérelt programunkban továbbra is döntőek maradnak a humán szempontok úgy a célok, mint a módszerek tekintetében. A vállalatvezetés — ha terve megvalósulhat — nem kíván egyetlen dolgozót sem szociális biztonsága tekintetében magára hagyni. Ellenkezőleg, az intézkedések arra irányulnak, hogy az LKM közösségét önhibáján, vagy egyéb személyes érdekein kívül lehetőség szerint senkinek ne kellessen elhagynia és hogy a vállalat hosszú távon megfelelő megélhetést, munkát biztosítson az itt dolgozóknak. A szerkezeti átalakulásból eredő továbbképzési költségek túlnyomó részét az állam és a vállalat közösen magára vállalja. Az LKM ezenkívül külön pénzalapot hoz létre a szerkezeti átalakítás miatt esetleg átmenetileg nehéz megélhetési körülmények közé kerülő munkatársaink kisegítésére. A 20 százalékos folyamatos műszakpótlék megszűnésének kompenzálását a főmunkaidő jövedelmezőbb teljesítménye növelésével szeretnénk biztosítani. Erőteljesen csökkentjük és megszüntetjük a dolgozók egy részénél egészségtelen méreteket öltött túlmunkát (VGM — túlóra — mellékfoglalkozás stb.), ugyanakkor gondoskodunk más módon, például a külső munkaerő foglalkoztatása csökkentésével arról, hogy a vállalat legjobb szakemberei szükség szerint pótlólagos kereseti lehetőséghez jussanak. Valamennyi kisszervezetbe kerülő munkatársunknak a törvényes keretek között garantáljuk a vállalatnál szerzett jogaik további fenntartását. Ezeknek az ígéreteknek a beváltása azonban nem csupán vállalatvezetői szándékon múlik majd. Döntően függ ez attól, hogy valóban tudunk-e olyan hatékony gazdálkodást folytatni, ami alapján lehet majd szociális elképzeléseinket is teljesíteni. Ehhez pedig jelentős szemlélet és gyakorlat változtatásra van szükség a gyár dolgozói körében. A munkahely nagyobb tisztelete, közös ügyünk elkötelezettebb és tettekben megnyilvánuló határozottabb támogatása nélkülözhetetlen követelmény. Felelősebb és még fegyelmezettebb, hozzáértőbb munkát kell minden téren megkövetelni. Az új követelmény nem tűri el és a vállalatvezetés szándéka pedig nem viseli el azokat a lazaságokat, amelyek 1987- ben is az anyagmegtakarítási terveinket, a kisebb fejlesztéseink megvalósítását, a készletek területén megnyilvánuló pazarlást és vezetői tehetetlenséget, a pénz- és hitelmunkánkat jellemezték. Ezekben már az év elejétől gyökeres változásoknak kell bekövetkeznie. A nagyolvasztónak, az acélműnek és a hengerműveknek együttes működése gazdasági optimumát kell megtervezni és minden eszközzel ennek gyakorlatát kell a kereskedelmi és termelésirányítási munkában biztosítani. Az üzleti tervezés, az értékelemzés a vezetés napi munkáját kell, hogy vezérelje. A minőség és a rendelői igény minél jobb kielégítése és ezáltal a legjobb piaci lehetőség elérése minden dolgozó alapvető érdeke kell legyen. Ehhez kell rendelni jobban a személyi érdekeltséget is. Gyors megújulás, vagy csőd, ez itt most a kérdés. Magunk tesszük rendbe a továbbiakban a — nemcsak a mi hibánkból —■ szétesett vállalati munkák az egyre inkább leértékelődött termékszerkezetünket, vagy bennünket is — hasonlóan néhány más nagyüzemhez —? a külső szanálási bizottságok fognak majd rendezni. Meggyőződésem, hogy az első változat a helyes éz kollektívánk érdekeiben álló lehetőség is. Ha jól belegondolunk, nem csupán az alkalmazkodási kényszer kell, hogy vigyen bennünket e program felé, hanem szakmai tradícióink és szakmai önbecsülésünk is. Valahol génjeinkben van a sürgetése annak, hogy itt Diósgyőrben a kereskedelmi minőségű termékek gyártási aránya jelentősen csökkenjen. Igazán az volt idegen tőlünk, amikor más iparpolitika jegyében az LKM- nek fel kellett vennie ezt a mai termelési profilt és ezzel egyidejűleg szinte visszasorvasztottuk a magas szakmai színvonalat igénylő gépipari előgyártmányok, vasúti felépítmények, energetikai gépi alkatrészek, kovácsolt és öntött mesterdarabok gyártását. Mi azt ajánlottuk a kormánynak, hogy önszántunkból elvégezzük az elkerülhetetlen műtétet a nagy múltú diósgyőri gyár testén. Amputálunk is, de egyben szervátültetést is végrehajtunk. Nyitottak vagyunk a termelési folyamataink és szolgáltatásaink szervezeti decentralizálására, jogi önállósítására éppen úgy, mint a hazai és külföldi acélgyártó és feldolgozó üzemekkel, a kül- és belkereskedelmi vállalatokkal való célszerű, különböző fokozatú integrációjára. Meggyőződésem, hogy számunkra a jövő útja egyedül ez lehet. A diósgyőri gyár dolgozói szociális biztonságának megőrzése és egyben termelési, valamint termékszerkezete gyors ütemű korszerűsítése, — mint ahogy erről felsőbb szakszervezeti vezetőkkel történő konzultációnkon is érződött. — csak az LKM kidolgozott stabilizálási programjának végrehajtásával biztosítható politikailag is kezelhető módon. Mi erre a garancia? — kérdezhetik többen. Válaszunk: — garancia az elmúlt hónapok szinte bravúros teljesítménye, az 1987. évre adott szavunk és vállalásunk maradéktalan teljesítése; — garancia, hogy van az ez évi kormányprogram által teremtett új helyzetre is radikális és reális vállalati tervajánlatunk ; A garancia, hogy a célok kimunkálását a vállalat vezetői közösen végeztük és egységesek vagyunk az azzal való azonosulásban, készek a gyakorlati végrehajtásra. Ez azonban még mind kevés! Nélkülözhetetlen a kormányzat szükséges döntése, amit az új miniszterünk most egy féléven belül ígér. Meghatározó felelőssége van a megye és a város politikai szerveinek abban, hogy hét év után végre szülessen a vállalat számára kiszámítható gazdálkodási feltétel, környezet olyan dolgokban, amit kizárólag a szabályozás készítőinek kell és lehet megtenniük és aminek jelentős részét már a DV-ben és Ózdon elvégezték. Tisztelt Munkatársaim! Tudatában vagyok, hogy most valamennyien túl súlyos teher alatt vagyunk, talán soha ennyire sok nyitott, rendezetlen részkérdéssel nem indultunk még neki egy új tervévnek. Megítélésem szerint azonban reális optimizmusunkat nincs okunk feladni. Ezt erősíti a párt politikájának megújuló fő vonulata, az új kormányprogram, a kormány diósgyőri látogatásán elhangzott állásfoglalás, a területi vezetés munkánkról alkotott pozitív véleménye és végül, de nem utolsó sorban saját lehetőségünk, valamint erőnk, elszántságunk önismerete. Az elmúlt napokban folytatott munkástalálkozókon én személy szerint is tovább erősödtem abban a meggyőződésemben, hogy egy ilyen közösség, mint a mi gyárunk kollektívája, a társadalmi és gazdasági kibontakozási program végrehajtása során nem bukhat el, ellenkezőleg , növekvő önbizalommal példát mutatva mások számára is, az élen kell haladnia. Én ehhez a perspektívához kívánok mindannyiunknak sikereket a munkában, sok örömet a magánéletben, az új 1988- as évre. Boldog, békés új esztendőt kívánok minden munkatársamnak, kedves családjuknak. Az 1987—1988. esztendő fordulóján írta: Drótos László, az LKM vezérigazgatója