Dolgozó Nő, 1963 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
kiadványokat. Indulnék, de a múzeum tudományos munkatársa feltartóztat. Fékezhetetlen kíváncsiság fűti, aziránt érdeklődik, mit tudok Creangă életéről, s főleg, mi a véleményem írásairól. Másnap, amikor újságíró kollégámnak beszámoltam a látogatásról, kajánul faggatott: — Hány perc a Golia-rezidenciában eltöltött félóra? (A program összeállításánál, ugyanis, biztosítottam, hogy félóra alatt „megeszem" mindazt a látnivalót, amit a torony, a templom és a kincseskamra nyújthat számomra). — Tudod, még egy félórát sem tartott volna, de igen érdekes beszélgetésem volt Paradaiser elvtársnővel, a muzeográfussal... — De hiszen éppen ez az! — válaszolt kollégám —, Paradaiser elvtársnő! Senki sem szabadulhat onnét egy alapos Creangă-szeminárium nélkül. Évente mintegy hetvenezer látogató járja végig azt a két kis szobát, s én fogadok, hogy hatvanezer úgy jár, mint te. A Creangă-kultusz valóságos papnője ez az ügyes kis filológusnő! ★ Ami a moszkvaiaknak a Majakovszkij szobor talapzata, az lakiban a Copou-kert ősöreg hársfája. A költők és a költészet barátainak találkozóhelye. Hogy ki és mikor avatta azzá, nehéz erre válaszolni. Egy bizonyos: Eminescu és Veronica Miele üldögéltek a vén hársfa alatt, s a költő közel száz esztendővel ezelőtt itt suttogta el először bús szerelmes sorait. Itt mondják, ízlelik ma is verseiket a fiatal költők... Amikor a Copou-kertben sétáltam, még hó borította a sétányokat, magányosan, hidegen ásítottak az üres padok. Az öreg hárs alatt egy lány ült, kezében jegyzetfüzet. Összeismerkedtünk. Mariana Costescu másodéves filológusnő, Iaşi ifjú költőnemzedékének reménysége. Most készíti első kötetét, amely a Luceafărul sorozatban jelenik meg. Címe: Lázas fiatalság — Adolescenţa fierbinte... Délután Mariana Costescu megismertet évfolyamtársnőjével és pályatársával, Carmen Tudorával. Kettőjük társaságában látogatok el a Ion Creangă nevét viselő irodalmi kör ülésére. A kultúrpalota hatalmas épületének egyik jelentéktelen kis termében gyülekezik a mintegy negyven műkedvelő irodalmár; foglalkozásukat tekintve munkások, technikusok, tisztviselők, diákok, nyugdíjasok, orvosok. Belépésünkkor történész egyetemi hallgató olvassa fel legújabb versét. Költőtársa, egy egészségügyi technikus szól hozzá a vershez. „Dalolni szeretnék, amikor Lupu elvtárs egy-egy szép sorral lep meg bennünket — mondja —, de mintha fogamat húznák, mikor hamis képpel gyötör. Ez a mai vers meg sem közelíti azt, amit múltkoriban hallottunk Lupu elvtárstól..." S ezzel rátér a költemény részletes elemzésére. ★ Szeles, hóviharos éjszakán vetődtünk el Eminescu és Creangă kedvelt borozójának, az egykori La ripa galbenă — A sárga szakadékhoz — elnevezésű kocsma helyére. A lépcsők tövében épített ivó már rég nincsen. Az irodalom barátai sem látogatják a helyet. Pedig a város igen szép, romantikus része; magas kőfal, körbefutó, erkélyes lépcsők állanak ott. A higanygőzlámpák halotti, kékes fénye fokozza a szürkés kő ridegségét. Vadul vágott a szél, a hópelyhek apró (Folytatót a 14. oldalon) Mariana Cristescu fiatal költőnő Eminescu híres hársfájánál Veronica Miele mellszobra a Copou-kertben Eminescu hársfája