Dolgozók Világlapja, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1950-03-04 / 10. szám
t első napsütései márciusi napokat mindnyájan tavasznak mondjuk, pedig tudjuk, hogy a tavasz hivatalosan csak március 21- én kezdődik. Hogy miért éppen március 21. a tavasz kezdete, azt is mindnyájan tudjuk : azért, mert ekkor van a tavaszi napéjegyenlőség , vagyis ezen a napon a nappal éppen annyi ideig — 12 óráig — tart, mint az éjszaka. Ettől kezdve a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák, egészen június 22- ig, végül szeptember 23-án, az őszi napéjegyenlőséggel megkezdődik az ősz. De miért változik a nappalok hossza és miért váltakoznak az évszakok? Inkább csak sejtjük, de nem tudjuk, hogy ez az egész bonyolult dolog a Föld forgásával és napkörüli keringésével függ össze, legtöbbször azt gondolják, hogy nehéz, érthetetlen csillagászati dolgok ezek és csak a tudósok értik meg. Pedig könnyű megérteni, csak olyan csillagász vezessen bennünket, aki érthetően, mindnyájunk számára elképzelhetően mondja el. Ilyen vezetőnk R. V. Kunyickij, a Szovjetúnió kiváló tudósa, de a többi szovjet csillagász is. Induljunk el hát az ő vezetésükkel és fejtsük meg a nappal és éjszaka, a tavasz és nyár érthetetlennek látszó kérdését. Abból a legegyszerűbb állításból kell elindulnunk, hogy a Föld gömbalakú. De most ne higyjünk el semmit, még azt sem, amit tanultunk, csak akkor, ha be is tudjuk bizonyítani. Hogy is lehetne bebizonyítani, hogy a Föld gömbalakú ? „Egyszerű a dolog ! A messze lévő falunak csak a tornyát látjuk, mert a többit a Föld görbülete eltakarja.” Igen ám, csakhogy ez akkor is így van, ha köztünk és a torony között valami nagyon enyhe magaslat, pár méteres gát, vagy lapos domb van. Valami világosabb bizonyíték kellene ! Látni kellene a Földet meszsziről, olyan nagy távolságból, hogy az egész óriási gömb a szemünk előtt legyen. Persze ehhez A Nap sugarai nemcsak a növényeket éltetik, hanem nélkülözhetetlenek az emberi szervezetre is. Ahol a napsugárzás erős, ott a bőr festékanyagai elszaporodnak és a bőr barnára színeződik. Az afrikai népek — de általában minden trópusokon élő nép — bőre sötétebb, mint a mérsékelt égöv alatt élőké. Ez a kis zulu gyermek vidáman sütkérezik olyan erős napsütésben, amely egy európai babát percek alatt pirosra égetne le rakétaűrhajóba kellene szállnunk. De mégsem van ennél egyszerűbb megoldás is: csak egy óriási vetítővászon kell, amire éjszaka, amikor a Nap a Föld másik oldala felől süt, rávetődik a Föld árnyéka. Miután a Föld átmérője 13 ezer kilométer, ehhez az égi mozihoz „csak” egy tizenháromezerszer tizenháromezer négyzetkilométeres vászon kellene. Arra azután szépen rávetődnék a Föld kerek árnyéka. Ilyen vászon, sajnos nincs az égen, de ott van egy kisebb, kerek valami: a Hold. Csak azt kell kivárni, míg egy holdfogyatkozás jön. Nem baj, hogy a Hold kisebb, mint a Föld. Elég, ha csak az árnyék egy kis darabja esik rá. Ha az árnyék széle egy kördarabot tesz ki, akkor máris saját szemünkkel láttuk, hogy a Föld gömb alakú, mert a gömbnek mindig köralakú árnyéka van. (Aki erre azt feleli, hogy a tányérnak is lehet köralakú az árnyéka, ha pont szemben van vele a fényforrás, annak egy még kézzelfoghatóbb bizonyítékot ajánlunk figyelmébe : azt, hogy a Földet az utolsó néhány évszázadban jó pár ezerszer körülhajózták és a hajók szerencsésen visszaérkeztek kiindulási helyükre. De most jön a nehezebbik kérdés : hogyan bizonyítjuk be, hogy a Föld forog ? A tudomány megállapította, hogy minden inga, akár kicsiny, akár nagy, mindig ugyanabba az irányba igyekszik lengeni, amerre legelőször meglöktük. Száz évvel ezelőtt egy Foucault (Fukó) nevű francia fizikus ezt a megfigyelést használta fel a Föld forgásának bizonyítására. Egy párizsi épületben, amelynek belső magassága majdnem 70 méter volt, egy 11 wn hetven méteres ingát akasztott fel. Foucault így okoskodott: Az épület és vele együtt minden más tárgy is részt vesz a Föld forgásában — ha a Föld csakugyan forog, — az inga azonban ugyanabba az irányba fog tovább lengeni, amelybe elindítjuk. Egy idő múlva tehát úgy járunk, mint amikor lassan elindul a vonat: azt hisszük, hogy a sürgönypóznák mennek, nem a vonat, amelyben ülünk. Azt hisszük, hogy az inga változtatja meg lengési irányát, pedig az épület és vele együtt mi is tovább forogtunk a Földdel. A Foucault-féle ingakísérletet 1931-ben Leningrádban a szovjet kutatók még nagyobb arányban ismételték meg: az inga szála 98 méter hosszú volt. A kísérletre hétezer résztvevőt hívtak meg, hogy ne csak a szakemberek, hanem az egyszerű szovjet ember is jelen legyen ennél az érdekes bizonyításnál. És az óriási Inga pár perc múlva megváltoztatta lengési irányát: a hétezer jelenlévő szeme előtt született meg az új bizonyíték a Föld forgására. Még csak egy van hátra, de ez a legnehezebb : bebizonyítani,"hogy csakugyan a Föld kering a Nap körül, nem pedig megfordítva. Azért nehéz, mert ezzel is úgy vagyunk, mint azzal a bizonyos mozgó sürgönypóznával a gyerekek : akármit is mondanak a csillagászok, mi mégis a Napot látjuk felkelni és lenyugodni. Pedig könnyű a bizonyíték. Gondoljunk csak arra, hogy a Föld majdnem 150 millió kilométerre van a Naptól. Ha tehát a Nap forogna a Föld körül, minden huszonnégy órában egy 150 millió Vs kilométeres sugarú körpályát kellene beszáguldania , ehhez pedig másodpercenként tízezer kilométea az ember rakétaűrhajón elhagyná a Földet, ilyennek látná a Hold közeléből a földgolyót. Természetesen ez lenne a legközvetlenebb, szemmel látható bizonyíték a Föld gömbalakjára, de a tudomány űrhajó nélkül is cáfolhatatlanul bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű srrt kellene megtennie, ami olyan óriási sebesség, hogy az így száguldó égitest pillanatok alatt darabokra szakadna tőle. Tudjuk tehát, hogy a Föld gömbölyű, hogy forog a saját tengelye, egy képzeletben forgástengely körül (úgy, mint egy egyhelyben megpörgetett labda !) és tudjuk, hogy a Nap körül kering. Még csak egyet kell tudomásul vennünk: azt, hogy a Föld képzeletbeli tengelye ferdén áll ahhoz a síkhoz képest, amelyben a napkörüli keringést végzi. Aki gyerekkorában pörgettyűvel játszott, akárhányszor véletlenségből is előidézett ilyen ferdetengelyű keringést, ha a pörgettyűt ferdén, elhamarkodva dobta rá az asztal lapjára. Ilyenkor a pörgetyű nyele állandóan egy irányba, vagy kissé imbolyogva dűl, közben pedig a pörgetyű hegye köröket, nyolcasokat ír le az asztalon. Ebből a négy dologból : a Föld gömbalakjából, forgásából, napkörüli keringéséből és tengelye ferdeségéből csodálatos dolgokat tudunk most már levezetni: eső, szél, időjárás, virágok nyílása, állatok élete és az ember sorsa mind-mind ettől a négy dologtól függ. Abból, hogy a Föld a saját tengelye körül forog, születik meg a nappal és az éjszaka. A Földgolyó mindig csak az egyik felét fordítja .1 Nap Tele: azon a felén nappal van, a másikon éjszaka. A kettő együtt huszonnégy órát tesz ki, de ez nem volt mindig így. A csillagászok kiszámították, hogy sokmillió, sőt milliárd évvel ezelőtt az ősföld hatszor gyorsabban forgott. A nappalok ekkor két órahosszáig tartottak és körülbelül ennyi ideig az éjszakák is. Csak elképzelni tudjuk, hogy hogyan száguldhatott akkor keresztül két óra alatt a Naj az égen : azért csak elképzelni, mert ebben az időben nemhogy ember, hanem még a legegyszerűbb élőlények sem élhettek a Földön, hiszen a Föld valószínűleg izzó állapotban volt. Azt is megfigyelhettük, hogy a Nap sugarai melegebbek, hit merőlegesen sütnek ránk, mintha ferdén, oldalról érnek bennünket. A déli órákban gyorsabban lesülünk, mint estefele, nyáron könynyebben, mint kora tavasszal, vagy ősszel. Ez is jelentéktelen apróság, pedig ebből születtek meg a trópusi őserdők és a sivatagok, a szelek és viharok törvényei. A trópusi vidékeken a Nap majdnem a fejünk fölött áll, majdnem merőlegesen süt , a levegő tehát gyorsabban, erősebben felmelegszik. A felmelegedett levegő — a kályha fölötti cigarettafüstből mindenki megfigyelte már , felfelé áramlik. A trópusokon lehál felfelé szálló légáramlás uralkodik. De a felszálló levegő kiterjed, lehűl, cső alakjában leejti a magával vitt párát, így születik meg a majdnem szünet nélkül tartó trópusi esőzés, az esőzés nyomán a buja őserdők. Hanem , mi lesz a nedvességét vesztett egyenlítői levegővel? A nagy magasságban északra-délre szétáramlik és újból leszáll. Leszáll, de víz nincs benne, ebben a leszálló övezetben esőtlen, sivatagos területek- nek kell lenniök. És íme: csakugyan ebben a leszálló légáramlatú övezetben vannak a Föld nagy sivatagjai: a Szahara, Abnilila, a déli félgömbön az afrikai Kalahári-sivatag, és Ausztrália óriási sivatagjai. Európa és Magyarország szerrencsére nem ebbe a sivatag-övbe esik, úgyhogy minket közelről inkább az évszakok születése érrekel. Gondoljunk csak újból a ferdetengelyű pörgetyűre : arra, hogy a Föld forgási tengelye ferdén álll a keringési síkjához képest. Ebből a kis ferdeségből még nagyobb, még döntőbb következmények származnak. Mindenki tudja, mert a maga szemével látja, hogy télen a Nap későn kel, korán nyugszik és alacsonyan jár. Kezdjük az utolsóval. Alacsonyan jár, tehát ferdén süt a Földre, márpedig a ferdén jövő sugarak ezt a napozással kapcsolatban megértettük - kevesebb meleget adnak. Ráállásul ez a kevés meleg is kevés ideig éri a Földet, hiszen rövidek a nappalok, rövid ideig süt a Nap. Nyáron persze éppen fordítva van . Így megérthetjük, hogy az évszakok változását végeredményben a Föld tengelyének ferdesége okozza. A legérdekesebb azonban csak most jön : ez a kis ferdeség az egyik legfontosabb hajtóereje a fejlődésnek és nagy része van benne, hogy az ember emberré válhatott. Az eddigiek alapján könnyű megérteni, hogy ha a Föld tengelye pontosan merőlegesen állana a Föld keringési síkjára, nem változnának az évszakok. A Nap mindig ugyanabban a szögben érné a Föld különböző pontjait, a nappalok pontosan 12 óráig tartanának, ugyanúgy, mint az éjszakák. A pörgetyű , hogy az előbbi példára emlékeztessünk egyenesen pörögne, akárcsak egy gép merőlegesre beállított tengelye. Így a trópusokon örökös nyár lenne, nálunk örökös tavasz, északon pedig örök tél. Szerencsére az évszakok változnak és mivel változnak, egy sereg növény leveti a levelét, egy sereg állat délre vonul vagy téli álmot alszik, hogy a telet átvészelje. Amelyik pedig nem vándorol el, alkalmazkodik ehhez az évszakváltozáshoz. De még az évszakváltozást okozó ferdeség sem állandó : minden húszezer évben elmozdul, kileng a Föld tengelye és ez az igen lassú, nagyon kicsi kilengés elég ahhoz, hogy változást hozzon létre az állatvilágban. Csak egy kicsit kell északabbra tolódni Európának, hogy a mostani éghajlata hidegebbé váljék és beköszöntsön egy újabb jégkorszak vagy legalább is egy érezhető lehűlés. Az elmúlt félmillió évben huszonöt ilyen lehűlési szakasz következett be; ezek együttvéve ezt a korszakot hozták létre, amelyet mint jégkorszakot emlegetünk. A Jégkorszak a maga lehűléseivel kipusztította vagy délebbre kergette a melegkedvelő állatvilágot és a helyére mélyen levándoroltak a mai sarkköri állatok. De egy állatfaj , az ősember nem hajolt meg a hideg előtt, hanem alkalmazkodott hozzá és a kényszervadászó, szerszámkészítő, értelmes lényt formált belőle. Mire a jégkorszaknak vége lett, itt állott készen, a civilizáció útján elindult történelemelőtti ember. És ezt az embert közvetve a Föld forgástengelyének apró változása, tehát az évszakok ingadozása kényszerítette rá az emberré válás útjára. A hideg megcsappantotta a gyümölcsöket, az ősember kénytelen volt nagy vadakra vadászni, hogy jóllakhassék. Nagy vadat viszont csak közös vadászattal, hordába verődve ejthetett el, mert a magános ember a maga kőbaltájával gyenge ellenfél lett volna a mamuttal szemben. Aki a Nemzeti Múzeum fejlődéstörténeti kiállítását megnézi, álljon meg az egyik kiállított kép előtt. A kép rajzolójának nevét nem jegyezték fel, mert amikor készítették, az ember az írást nem ismerte, sőt talán még beszélni is alig tudott. Ez a névtelen ősművész mégis megörökítette az emberi társadalom egyik legelső állomását : azt az állapotot, amelyben először végeznek közös munkát, közös vadászatot az ősember-horda tagjai. Így kényszerítette az embert a természet arra, hogy megvesse a legősibb társadalom alapjait. Azóta ez a helyzet megváltozott : ma az ember alakítja át a természetet, nem a természet az embert, de éppen az Itt elmondottak bizonyítják, hogy a természetben, a világban minden mindennel összefügg. A Föld gömbölyű alakja, forgása, keringése és a tengelyferdülés kihatott az időjárás alakulásától kezdve az apró bogarak, füvek életére és az ember emberré válására is. A meleg vidékeken élő népek régen rájöttek, hogy a fehér szra visszaveri a hősugarakat. Ezért hordanak az arabok fehér fejkendőt. Az európai kalapviselet trópusokon teljesen alkalmatlan és viselője rövid időn belül napszúrást kapna Az égitestek gömbalakjaink bizonyítása. Napfogyatkozáskor a Hold a Nap egy részét eltakarja, és a sötét árnyék alakja mutatja, hogy gömbalakú, kerek árnyékot vető égitest került a Nap elé. A Holdról ugyan enélkül is tudjuk, hogy gömbalakú, hiszen majdnem minden este látjuk az égen, de ugyanilyen kerek árnyékot látunk a Holdon is, amikor a Föld árnyéka vetődik rá, vagyis holdfogyatkozáskor. A holdfogyatkozás tehát a legjobb bizonyíték arra, hogy a Földnek kerek árnyékot vető, gömbalakja van Flammarion, a népszerű csillagászati író ilyennek képzelte a múlt században a Marson élő lényeket. Ez a rajz természetesen fantázia szüleménye, mert csillagászati úton semmiféle következtetést nem lehet levonni arra nézve, hogy értelmes lények élnek a Marson és hogy azok — ha valóban élnek — milyenek. A szovjet csillagászok a legújabb időben teljes bizonyossággal megállapították, hogy a Marson növényzet található, ennél tovább, egyelőre még nem jutott a tudomány így bizonyítják be a Föld forgását. Valami nagyon magas épületben hosszú drótra súlyt függesztenek fel. A gömbölyű súly alján hegyes tűmutató van, a terem padlóján pedig egy 360 fokra beosztott szögmérő. Ha ezt az ingát a helyéből kilendítik, a súly a Föld forgásától függetlenül igyekszik lengési irányát megtartani. Közben azonban, mivel a Föld forog, megváltozik ez épület helyzete. Ezt a helyzetváltozást ez Inge lengési irányának megváltozásából lehet leolvasni. Magas épületre és ilyen hosszú drótra azért van szükség, mert a rövidebbet a levegő súrlódása hamar lefékezi