Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-16 / 3. szám
2. oldal teljes száműzését. Aggodalmát fejezte ki Hegedűssel szemben, mert — szerinte — ki egész életét a nagytőke szolgálatában töltötte, az nem tudja egyszerre mentesíteni magát a nagytőke érdeke alól. Rá kell térni az alkotó, cselekvő politikára. Erőteljesebb, messzelátóbb politika szükségességét kívánja a magyarság érdeke. Beszéde után a nagygyűlés határozati javaslatot fogadott fel, mely üdvözli a kormányzót, felkéri a kormányt, hogy tartson ki az intranzigens keresztény irányzat mellett. Végül a két képviselőnek és a liberálisok által megtámadott Hubert Ottó főispánnak, bizalmat szavazott. A mozgósítás cáfolata. Az újabban elterjedt mozgósítási hírek ügyében a párisi Europe-Est tudósítója felkereste Belitska Sándor tábornok, honvédelmi minisztert és megkérdezte a dolog felől. A miniszter leghatározottabban kijelentette, hogy a mozgósítási hírekből egyáltalán semmi sem igaz, csupán egyes érdekeltségek híresztelése az egész. Éppen ellenkezőleg : Magyarország azon van, hogy szomszédaival minél előbb jó viszonyba kerüljön. Ezt a törekvését bizonyítják kiterjedt, nagyszabású tárgyalásai. Budapest: fogorvosi rendelés Dombóváron, Erzsébet u. 18. sz. Egyes fogak, teljes fogsorok, arany-koronák, arany-fogak, arany-hídmunkák helybeni készítése és szájba helyezése. — Ezüst, porcellán és cementtömések. Fog- és gyökérhúzások, teljesen fájdalommentesen. Behálózzák haszontalan utánzatokkal, ha nem ügyel a Diana púder, Dina-szappan és a Dianakrém elnevezésre és csomagolásra Kis doboz, illetve tégely ára K 15' — Nagy » » » * » 25 — j Nagy szappan ára................» 3Q‘— ijl Teljes készlet tartalmaz: 1 nagy krémet, 1 nagy pudert, 1 nagy szappant) ára . . . 80•— vagy (1 kis krémet, 1 kis pudert, 1 kis szappant) ára . »50 — A régi tétaifiósíteii miMeniit tanítótt Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. I Budapest, V. Nádor utca 30. g. / DOMBÓVÁRI HIRLAP többi olcsó dolgok mélyén megbúvó hamisságoknak és komiszságoknak. A magyar irodalompolitikáról keltezett cikke Ady utolsó verseskönyvével kapcsolatban tán a legbővebb és legbusabb kommentárja annak a harcnak, mely voltaképpen a harmadik Magyarország harca s ennek a könyvnek is , összekovácsolója. Sajnos, könnyes érzés közt zokog ki belőlem a vallomás, ez a könyv csak reaktiv cselekedet Éppen az a fájó és marcangoló tudat, hogy Lendvai s kevés osztályosa csak reaktiv munkása lehetett a magyarságnak. Mint maga panaszolja : az öntudatos önkifejtés s erők kibontása helyett szétzilálta a harmadik Magyarország nemzedékének izmait a folytonos meddő harc, jobbra-balra verekedés. Az apák bűne s a szíriaiak vakondépitménye volt mindig a célpont, pedig A harmadik Magyarország írójának vágya nem egyszer a békességes, munkát sugárzó kék magyar ég felé sóhajtott fájdalmas vonaglással. Kocsis László, 1921. január 16. Emigránsok. I. Gondolkodó ember gyakran latolgatja, miért szomorú még mindig a magyar élet, noha a békét már féléve megkötötték, sőt már másfél hónapja ratifikálták is ; miért nem következik be a politikai számítás szerint immár teljesen szükségszerű és belső konszolidáció. Akar is rá felelni többféleképpen, de egyik válasz sem elégíti ki. Következtetésébe mindig valami hiba csúszik be, mit nem tud felismerni, sem kiküszöbölni, — emiatt lehetetlen a kérdésre kielégítő feleletet adni. A hiba legalábbis nagyrészt — úgy hiszem — egy fontos körülmény mellőzéséből származik. E körülmény a kommunizmus bukása után Bécsbe menekült szocialista-kommunista újságírók hazaáruló munkája. Ezek a tollkufárok ismerik a sajtó roppant jelentőségét, irányítóképességét és fel is használják a keresztény Magyarország ellen. Ordítanak, üvöltenek a külföldi lapokban »fehér terorról, tömeggyilkolásokról« és egész Európát elárasztják vadabbnál-vadabb hírekkel, miket természetesen elhisznek nekik kellő ellenőrés híján. Nem lesz tehát érdektelen megismerkedni e sajtókukac-emigránsok dicstelen, ránknézve pedig sajnosan nagy horderejű szereplésével. 11. Közülük többen már a békeévekben ismeretesek voltak a magyar zsurnalisztikában. Rendszerint polgári lapoknál kezdték pályafutásukat, de tehetségtelenségük miatt nem boldogulhattak, így radikális-szocialista vizekre hajóztak. Jászi, Kunfi és a többi »nagyság« dicsfénye alatt handabandáztak a »modern, kultúr Magyarországért«. Tulnyomiólag zsidók voltak. Fajmagyar ritkán keveredett közéjük, mert kipiszkálták maguk közül, különösen ha tehetséges volt. Aki pedig keresztény világnézetet merészkedett emlegetni, annak rögtön bukni kellett. Ráolvasták a klerikális jelzőt, mit a legsúlyosabb véteknek tartottak. Sötét középkort, inkvizíciót, bárgyú butaságot egyesítettek ebben a szóban, Gmk egy-két Lendvai István féle halálra szánt törtető találkozott, aki egységes frontjukon keresztülvergődött, ezeket agyonhallgatással igyekeztek lehetetlenné tenni. így lett a magyar újságíróknak és íróknak hetven százaléka zsidó. De a harcot meg kellett harcolni s a harc eldőlt. A harmadik Magyarország nem lett vereségpárti. Lendvai könyve a határkő, ahonnét az új perspektívák szivárványa magasba lendül. Aki ezt a magyar horizontot látni és élni akarja s ki nem akarná, aki magyar, annak szellemi tarsolyából nem szabad Lendvai uj könyvének hiányozni. Hóna alatt, nem, a szíve alatt, megtisztult gondolataiban ujjongva kell hordozni a jövendő felé ennek a harcnak minden öntudatos tanulságát, minden kiharcolt értékét, könnyes győzelmét, a magyar gyöngyét. A harmadik Magyarország harcának lezárult aktái fölött már ott lobog az új vérkeringés, ott lángol az uj remény csillagzata, mely a politikai, gazdasági, művészeti hazugságviharokon keresztül hurcolt magyarságot végre eljuttatja a meddő tagadások zsákutcájából a nagyszerű termeléshez : a harmadik nemzedék erőinek öntudatlan önkifejtéséhez. A hirtelen, mennykőcsapásként ledörgött háború meghódította őket. A mámoros jelen és a kiszámíthatatlan következések hatása alatt elvesztették a talajt a lábuk alatt és az »Übermenschek« a legvadabb háborús uszítókká váltak. Jó alkalomnak kínálkozott nevük népszerűsítésére. Egyszerre elfeledték a Vörös tengert, a cédrusos Libanont ; a fenyves Kárpátokról, Árpád vezér hősi honszerzéséről írtak és szónokoltak, sohasem hagyva ki „őseinket, kik Vereckénél bátran belovagoltak Atilla apánk honába, követni kell az ősök hős példáját“. Hullott is bőven a magyarság vére. Az övéké persze nem. Nagyon jól érezték magukat az átdőzsölt pesti éjszaka után a fronttól tisztességes távolságban levő sajtóhadiszállásokon. Egekig magasztalták a vasfegyelmű németeket. Ideáljuk a »dacosakaratú Vilmos« volt. Ők kiáltották a legszigorúbb halált ellenségeinkre. Mikor a véres évek múltán a frontokon már elviselhetetlenné vált az élet, akkor ők is megfordultak, békehangokat kezdtek pengetni. Otthagyták a frontmögöttét, hazajöttek a pesti aszfaltra, itthon az éhező népben már ekkor lobogott a fájdalom, már izzott a levegő. Látták jól a változást és felcsaptak új, szebb időkért rajongó pacifistáknak. Egyszerre rályukadtak, hogy idegen érdekekért, célokért viszik a vágóhidra a magyarságot, pedig a nemzet nem kíván mást, mint békés fejlődési lehetőséget, így tettek előkészítőivé az októberi forradalomnak. Egyik-másikuk a Nemzeti Tanácsba is befurakodott és a vihar kitörése után magasrangú hivatalt viselt. Kisebb részük nem volt megelégedve a »félegyenlőséggel, félmunkával« és a Visegrádi utca felé pislogott, hol már Kun Béla, Szamueli és társaik megkezdték a bolsevista agitációt. Hozzájuk csatlakoztak. A Vörös Újság, a Szegényember és a Kommunista könyvtár számaiban láttak napvilágot förmedvényeik, melyek azonban a megtévesztett, elbódult, kritériumra egyáltalán nem képes munkásnépre annyira hatottak, hogy megtörténhetett a legrémesebb forradalom. Proletárdiktatúra alatt valamennyinek busás jövedelmű állása volt. Dolgoztak is ! Hirdetményeket, röpiratokat szerkesztettek százezerszámra Népszavában, Vörös Újságban és egyéb véresszájú proletárlapjaikban »buzdították végső kitartásra a proletariátust.« Mikor négy és fél hónapi szenvedés után a felébredt magyarság lerúgta a bolsevista jármot, a népbiztosokkal együtt Bécsbe menekültek, magukkal vive a propagandacélokat szolgáló milliókat. Bécsben először várakozó álláspontra helyezkedtek. Csak néhány hét kérdésének tekintették a magyar politikai változást. De mikor látták, hogy az ezeréves nemzet lelkének legmélyéről buzog fel a megtalált ősi igazság és nekik itt többé keresnivalójuk nincs. — megkezdték becstelen, hazaáruló munkájukat. Az elhozott milliókból hírlapok, időszaki folyóiratok egész seregét teremtették meg. Ismét megindult »Az Ember«, Göndör Ferenc lapja, a »Vörös Újság«, a »Világosság«, a »Szabadság« címen új kommunista lapokat jelentettek meg. Sőt még a kótyagos futuristák lapja a »Ma« is újra rémítette a bécsi utcák járókelőit. Ezekben köpködték undokságaikat az emigráns újságírók Magyarország és a keresztény magyarság ellen. Minden nap lehetetlen és vadabb híreket írtak a »magyar