Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

2. oldal­ teljes száműzését. Aggodalmát fejezte ki Hegedűssel szemben, mert — szerinte — ki egész életét a nagytőke szolgálatában töltötte, az nem tudja egyszerre mentesíteni magát a nagytőke érdeke alól. Rá kell térni az alkotó, cselekvő politikára. Erőteljesebb, messzelátóbb politika szükségességét kívánja a magyarság érdeke. Beszéde után a nagygyűlés határozati javaslatot fogadott fel, mely üdvözli a kor­mányzót, felkéri a kormányt, hogy tartson ki az intranzigens keresztény irányzat mel­lett. Végül a két képviselőnek és a liberá­lisok által megtámadott Hubert Ottó főis­pánnak, bizalmat szavazott. A mozgósítás cáfolata. Az újabban elterjedt mozgósítási hírek ügyében a párisi Europe-Est tudósítója fel­kereste Belitska Sándor tábornok, honvé­delmi minisztert és megkérdezte a dolog felől. A miniszter leghatározottabban kije­lentette, hogy a mozgósítási hírekből egy­általán semmi sem igaz, csupán egyes ér­dekeltségek híresztelése az egész. Éppen ellenkezőleg : Magyarország azon van, hogy szomszédaival minél előbb jó viszonyba kerüljön. Ezt a törekvését bizonyítják ki­terjedt, nagyszabású tárgyalásai. Budapest: fogorvosi rendelés Dombóváron, Erzsébet­ u. 18. sz. Egyes fogak, teljes fogsorok, arany-koronák, arany-fogak, arany-hídmunkák helybeni ké­szítése és szájba helyezése. — Ezüst, por­­cellán­­ és cementtömések. Fog- és gyökér­­húzások, teljesen fájdalommentesen. B­ehálózzák haszontalan utánzatokkal, ha nem ügyel a Diana púder, Dina-szappan és a Diana­­krém elnevezésre és csomagolásra Kis doboz, illetve tégely ára K 15' — Nagy » » » * » 25 — j Nagy szappan ára................» 3Q‘— ijl Teljes készlet­­ tartalmaz: 1 nagy krémet, 1 nagy pudert, 1 nagy szappant) ára . . . 80•— vagy (1 kis krémet, 1 kis pu­dert, 1 kis szappant) ára . »50 — A régi tétaifiósíteii miMeniit tanító­­tt Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. I Budapest, V. Nádor­ utca 30. g. / DOMBÓVÁRI HIRLAP többi olcsó dolgok mélyén megbúvó hamis­ságoknak és komiszságoknak. A magyar irodalompolitikáról keltezett cikke Ady utolsó verseskönyvéve­l kapcsolatban tán a legbő­vebb és legbusabb kommentárja annak a harcnak, mely voltaképpen a harmadik Ma­gyarország harca s ennek a könyvnek is , összekovácsolója. Sajnos, könnyes érzés közt zokog ki belőlem a vallomás, ez a­ könyv csak re­aktiv cselekedet Éppen az a fájó és mar­cangoló tudat, hogy Lendvai s kevés osz­tályosa csak reaktiv munkása lehetett a ma­gyarságnak. Mint maga panaszolja : az ön­tudatos önkifejtés s erők kibontása helyett szétzilálta a harmadik Magyarország nem­zedékének izmait a folytonos meddő harc, jobbra-balra verekedés. Az apák bűne s a szíriaiak vakondépitménye volt mindig a célpont, pedig A harmadik Magyarország írójának vágya nem egyszer a békességes, munkát sugárzó kék magyar ég felé sóhaj­tott fájdalmas vonaglással. Kocsis László, 1921. január 16. Emigránsok. I. Gondolkodó ember gyakran latolgatja, miért szomorú még mindig a magyar élet, noha a békét már féléve megkötötték, sőt már másfél hónapja ratifikálták is ; miért nem következik be a politikai számítás sze­rint immár teljesen szükségszerű és belső konszolidáció. Akar is rá felelni többféle­képpen, de egyik válasz sem elégíti ki. Következtetésébe mindig valami hiba csúszik be, mit nem tud felismerni, sem kiküszö­bölni, — emiatt lehetetlen a kérdésre kielé­gítő feleletet adni. A hiba legalább­is nagy­részt — úgy hiszem — egy fontos körül­mény mellőzéséből származik. E körülmény a kommunizmus bukása után Bécsbe mene­kült szocialista-kommunista újságírók haza­áruló munkája. Ezek a tollkufárok ismerik a sajtó roppant jelentőségét, irányítóképes­­ségét és fel is használják a keresztény Ma­gyarország ellen. Ordítanak, üvöltenek a külföldi lapokban »fehér terorról, tömeg­­gyilkolásokról« és egész Európát elárasztják vadabbnál-vadabb hírekkel, miket természe­tesen elhisznek nekik kellő ellenőrés híján. Nem lesz tehát érdektelen megismerkedni e sajtókukac-emigránsok dicstelen, ránk­nézve pedig sajnosan nagy horderejű szerep­lésével. 11. Közülük többen már a békeévekben ismeretesek voltak a magyar zsurnalisztiká­ban. Rendszerint polgári lapoknál kezdték pályafutásukat, de tehetségtelenségük miatt nem boldogulhattak, így radikális-szocialista vizekre hajóztak. Jászi, Kunfi és a többi »nagyság« dicsfénye alatt handabandáztak a »modern, kultúr Magyarországért«. Tulnyo­­miólag zsidók voltak. Fajmagyar ritkán ke­veredett közéjük, mert kipiszkálták maguk közül, különösen ha tehetséges volt. Aki pedig keresztény világnézetet merészkedett emlegetni, annak rögtön bukni kellett. Rá­olvasták a klerikális jelzőt, mit a legsúlyo­sabb véteknek tartottak. Sötét középkort, inkvizíciót, bárgyú butaságot egyesítettek ebben a szóban, Gmk egy-két Lendvai Ist­ván féle halálra szánt törtető találkozott, aki egységes frontjukon keresztülvergődött, ezeket agyonhallgatással igyekeztek lehetet­lenné tenni. így lett a magyar újságíróknak és íróknak hetven százaléka zsidó. De a harcot meg kellett harcolni s a harc eldőlt. A harmadik Magyarország nem lett vereségpárti. Lendvai könyve a határ­kő, ahonnét az új perspektívák szivárványa magasba lendül. Aki ezt a magyar horizon­tot látni és élni akarja s ki nem akarná, aki magyar, annak szellemi tarsolyából nem szabad Lendvai uj könyvének hiányozni. Hóna alatt, nem, a szíve alatt, megtisztult gondolataiban ujjongva kell hordozni a jö­vendő felé ennek a harcnak minden öntu­datos tanulságát­, minden kiharcolt értékét, könnyes győzelmét, a magyar gyöngyét. A harmadik Magyarország harcának lezárult aktái fölött már ott lobog az új vérkeringés, ott lángol az uj remény csil­lagzata, mely a politikai, gazdasági, művé­szeti hazugság­viharokon keresztül hurcolt magyarságot végre eljuttatja a meddő ta­gadások zsákutcájából a nagyszerű terme­­léshez : a harmadik nemzedék erőinek ön­tudatlan önkifejtéséhez. A hirtelen, mennykőcsapásként ledör­­gött háború meghódította őket. A mámoros jelen és a kiszámíthatatlan következések hatása alatt elvesztették a tal­ajt a lábuk alatt és az »Übermenschek« a legvadabb háborús uszítókká váltak. Jó alkalomnak kínálkozott nevük népszerűsítésére. Egy­szerre elfeledték a Vörös tengert, a cédrusos Libanont ; a fenyves Kárpátokról, Árpád vezér hősi honszerzéséről írtak és szóno­koltak, sohasem hagyva ki „őseinket, kik Vereckénél bátran belovagoltak Atilla apánk honába, követni kell az ősök hős példáját“. Hullott is bőven a magyarság vére. Az övéké persze nem. Nagyon jól érezték ma­gukat az átdőzsölt pesti éjszaka után a fronttól tisztességes távolságban levő sajtó­­hadiszállásokon. Egekig magasztalták a vas­­fegyelmű németeket. Ideáljuk a »dacos­­akaratú Vilmos« volt. Ők kiáltották a leg­szigorúbb halált ellenségeinkre. Mikor a véres évek múltán a fronto­kon már elviselhetetlenné vált az élet, ak­kor ők is megfordultak, békehangokat kezd­tek pengetni. Otthagyták a frontmögöttét, hazajöttek a pesti aszfaltra, itthon az éhező népben már ekkor lobogott a fájdalom, már izzott a levegő. Látták jól a változást és felcsaptak új, szebb időkért rajongó pacifis­táknak. Egyszerre rályukadtak, hogy idegen érdekekért, célokért viszik a vágóhidra a magyarságot, pedig a nemzet nem kíván mást, mint békés fejlődési lehetőséget, így tettek előkészítőivé az októberi forradalom­nak. Egyik-másikuk a Nemzeti Tanácsba is befurakodott és a vihar kitörése után ma­­gasrangú hivatalt viselt. Kisebb részük nem volt megelégedve a »félegyenlőséggel, fél­­munkával« és a Visegrádi­ utca felé pislogott, hol már Kun Béla, Szamueli és társaik megkezdték a bolsevista agitációt. Hozzájuk csatlakoztak. A Vörös Újság, a Szegény­ember és a Kommunista könyvtár számai­ban láttak napvilágot förmedvényeik, me­lyek azonban a megtévesztett, elbódult, kritériumra egyáltalán nem képes munkás­­népre annyira hatottak, hogy megtörténhe­tett a legrémesebb forradalom. Proletár­diktatúra alatt valamennyinek busás jöve­­delm­ű állása volt. Dolg­oztak is ! Hirdetmé­nyeket, röpiratokat szerkesztettek százezer­számra Népszavában, Vörös Újságban és egyéb véresszájú proletárlapjaikban »buzdí­tották végső kitartásra a proletariátust.« Mikor négy és fél hónapi szenvedés után a felébredt magyarság lerúgta a bolsevista jármot, a népbiztosokkal együtt Bécsbe menekültek, magukkal vive a propaganda­­célokat szolgáló milliókat. Bécsben először várakozó álláspontra helyezkedtek. Csak néhány hét kérdésének tekintették a magyar politikai változást. De mikor látták, hogy az ezeréves nemzet lel­kének legmélyéről buzog fel a megtalált ősi igazság és nekik itt többé keresnivalójuk nincs. — megkezdték becstelen, hazaáruló munkájukat. Az elhozott milliókból hírlapok, időszaki folyóiratok egész seregét teremtet­ték meg. Ismét megindult »Az Ember«, Göndör Ferenc lapja, a »Vörös Újság«, a »Világosság«, a »Szabadság« címen új kom­munista lapokat jelentettek meg. Sőt még a kótyagos futuristák lapja a »Ma« is újra rémítette a bécsi utcák járókelőit. Ezekben köpködték undokságaikat az emigráns újságírók Magyarország és a ke­resztény magyarság ellen. Minden nap lehe­tetlen és vadabb híreket írtak a »magyar

Next