Somogyi Gyula: Ünnepi beszéd a szabadkőmívesség feladatáról és legközelebbi teendőiről - Összetartás páholy (Arad, 1894)
Érdemes Főmester Tv! Szeretett Testvérek! Szt. János fővétele napjának évfordulója az alkalom, mely bennünket jelen ünnepi gyülekezetre összehozott— ide, e szentélybe, hol az eszme kultuszának hódolunk. Kegyeletünk és köteles hálánk ez azon férfiúval szemben, ki mint első jön az eszme egyik vértanúja és kinek emléke, mint a rendületlen hit és benső meggyőződés példaképe, öröklődik át nemzedékről nemzedékre. Rövid pályája, melyen egy új erkölcsi világ felépítését kisérlé meg, magasztos marad mindaddig, mig maga az erkölcs becsét megtartja; törekvése irányt szab, határozott jelleget nyújt és czélt tűz a mi tevékenységünknek, kik az eszme bajnokaiul esküvénk fel. _ Mint a királyi művészet gyakorló munkásainál, csakis törekvéseink teljes tudatossága, czélunk határozottsága képezi a nagy eredmény, a fényes siker elengedhetlen feltételét, hisz a biztos czélpont nélkül megindított gátya is mihamarabb bősz elemek martaléka lesz. A mily fájó igazság az reánk nézve, hogy amire mi törekszünk, a mi mindent mi akarunk, egy pragnans fogalomban nem összegezhető, egy névvel-szóval meg nem nevezhető, oly megnyugtató másrészt, hogy a czélok eltérő irányai egy magasabb egységben egyesülnek és kifejezést nyernek eme felsőbb törekvésben: embernek lenni mindenek fölött és visszaadni az embert önmagának. Ha e szavakban, mintegy tág körvonalak közt, foglaljuk egybe mindazt, mit a királyi művészet végső rendeltetésének tart, vájjon nem mondunk-e sújtó ítéletet azon kor fölött, melyben a szabadkőmivesség még nem volt, Salamon templomának oltára omladékiból még nem épült fel ?