Dózsa Népe, 1945 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1945-09-09 / 1. szám

/ fi m M .­­í . i­rt Ha nem tudod hol a helyed, gondolj múltadra s jövődre. Mint a többi, te is megérted s bejössz a szakszervezetbe. Gyár, bánya összefog veled és biztos lesz a győzelmed. A FÖLDMUNKÁSOK ÉS KISBIRTOKOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE LAPJA I. évfolyam 1. szám Ára 4 pengő Vasárnap, 1945 szeptember 9 Írta: KOSSA ISTVÁN, a Szakszervezeti Tanács főtitkára Teljesedett a magyar parasztság évezredes álma. A magyar demo­krácia első tettei között visszaadta a földet azoknak, akik megműve­lik. Sokan szeretnék maguk érdemé­nek kisajátítani ennek a nagy vál­tozásnak létrehozását. A tisztánlá­­tóknak nem kell hangsúlyozni, hogy senki olyan joggal nem hivatkoz­­hatik erre, mint az ipari munkások, akik a Horthy fasizmus ideje alatt sem szűntek meg ezt követelni. Meg kell itt őszintén mondani azt, hogy nemcsak azért küzdöttünk a föld­reformért, hogy igazságot szolgál­tassunk a magyar falunak, hanem érdeke volt ez az ipari munkásság­nak is. A magyar faluból kerültek ki azok a tömegek, melyek a gyárak kapui előtt munkáért jelentkeztek és olcsó munkaerejükkel letörték a béreket. S ha ma az ipari munkás­ság bérköveteléseit nem harcokkal kell elintézni, ennek oka nagyrészt az is, mert a falu nincstelenjeit oda­kötöttük a földhöz. Amint teljes erővel küzdöttünk a felosztásért a mi érdekünkből is, ugyanígy becsülettel küzdünk magyar parasztsággal együtt tovább a azért, hogy az új birtokosok meg tudják tartani földjüket. Ez a mi érdekünk is. Minket a magyar falu harcaival nemcsak közös politikai célok, de gazdasági érdekeink is összekötnek. Azért a magyar ipari és mezőgaz­dasági munkásság szövetsége szi­lárd, megingathatatlan és őszinte. Erre a szövetségre lehet építeni. Ez a szövetség a legbiztosabb táma­sza a fiatal magyar demokráciának. Nem csalódom, ha azt állítom, hogy ezt nemcsak mi ipari hanem a mezőgazdasági munkások, munkás­­társaink is így látják. A falu és város közti szövetség a szakszervezeti mozgalomban jut legerőteljesebben kifejezésre, azért úgy nekünk, ipari munkásságnak, mint a magyar falu népének ezt a mozgalmat erősíteni kell. Ezt a célt szolgálja a »Dózsa Népe«, mely a harcos magyar demokrá­cia, a szakszervezeti mozgalom fa­lusi szócsöve lesz. Nagy bizalommal engedjük útjára új lapunkat ab­ban a reményben, hogy ott lesz min­den mezőgazdasági munkás kezé­ben. Mutasson irányt, nevelje, vezesse a magyar falut a »Dózsa Népe« és legyen méltó nevéhez. Szabad úton írta: SZABÓ JÁNOS, a Szövetség főtitkára Felszabadulásunk óta még csak leginkább szóval tudtunk érintkezni, úgy, ha sok nehézség, fáradság árán eljutottunk egymáshoz. De most már ha fárasztó is az út, sza­bad. Nem les az árokból és utánunk se baktat a csendőr. A dicső Vörös Hadsereg szabaddá tette részünkre az utat; haladunk, szervezetünkbe tömörülve, az igazi demokrácia felé. Gyülekezetünk napról-napra na­gyobb, öntudatosabb, bátrabb és ki­tartóbb. Igen, egyre gyülekezünk, mert győ­zelmünk biztos. Biztos! Mert most már a Dózsa Népe minden betűje is egy-egy fegyver mutatkozó ellensé­geink ellen. Tehát a földmunkások és kisbirtokosok érdekének védel­mére kelnek betűink is. És vájjon lenne-e még öntudatos, dolgozó pa­raszt, aki kételkedne győzelmünk­ben? Erős táborunknak hatalmas fegy­vere lapunk. De erősek ellenfeleink is. Legyünk tehát óvatosak és ne elbizakodottak. Hívjuk, tömörítsük táborunkba a még távol tétovázó nincsteleneket, kisbirtokosokat, ker­tészeket, halászokat. Egy harci vo­nalban a helyünk, hiszen mi voltunk mindig a legtöbbet szenvedettek eb­ben az országban és ezáltal a leg­­forradalmibbak is. De éppen ezért, évezreden át, csak terhet, kötelessé­get róttak ránk, de jogot nem adtak. Ha követeltük, azt mondták, még éretlenek vagyunk és ha erre nem hallgattunk el, jöttek a csendőrök. Elég csak visszapillantanunk, lát­juk, már 1514-ben sem tűrte a sze­gény parasztság a jogtalanságot. Fegyvert ragadott, de véresen elbu­kott, vezérével, Dózsával együtt. 1896-ban Hódmezővásárhelyen Szán­tó Kovács és földmunkás tár­sai is jogukat követelték és h­uszár­­rohamot kaptak, azután börtönt. Ar­ra is emlékszünk még, hogy 1935-ben, az endrődi piactéren is csendőrök sortüze némította el a jogát­­ iil­é­­telő parasztságot. A vértócsában ti­zenegy halott és még több sebesült földmunkás és kisparaszt maradt. De minek sorolnánk, tudjuk, ren­geteg áldozata volt már a földmun­kásság jogot, emberibb megélhetést követelő mozgalmának. Mártírjaink vére jelzi az utat, melyen mi most már szabadon haladhatunk. Sora­kozzunk! Jöjjön közénk minden nincstelen, kisbirtokos. Minél töb­ben leszünk, annál rövidebb lesz az út, könnyebben, m­asmrabb «riunk abba a szebb, jobb jövőbe, melyet mindnyájan még ma is csak képze­letben ismerünk. De mert most már a föld a miénk, még csak egy kevés akarás, munka, kitartás kell és a miénk lesz a jobb holnap is. - Írta: NAGY IMRE földmívelésügyi miniszter A »Dózsa Népe« megjelenésével a népi demokrácia frontján újabb harcos­társ lépett küzdőtérre. Már a lap címe maga hitvallás. Hitval­lás amellett az eszme mellett, amelyért több mint 4­10 éven át az egymást felváltó paraszt nemzedé­kek szívük piros vérét ontották. A mellett az eszme mellett, amelyet a magyar uralkodó osztály több mint 400 esztendőn keresztül tűzzel­­vassal üldözött. A mellett az eszme mellett, amelyet a legendás paraszt­vezér a ceglédi piacon meghirde­tett és amely zászlaja alá toborozta a jobbágy seregeket. Ez az eszme, amelynek bátor harcosait a feudá­lis urak halálra keresték,­­ titok­ban ott bujkált a nádfödeles kuny­hók ereszei alatt, ott égett és lán­golt olthatatlanul a parasztok, az elnyomottak, az üldözöttek lelké­ben. Ez az eszme öntött beléjük új reményt, adott nekik erőt, kitar­tást a harcra. És a magyar népe eleihez, vezéréhez méltó ugar hő­siességgel diadalra vitte ezt az esz­mét. Ránk virradt a szabadság haj­nala és a falvak szántó-vető népe, Dózsa eszméjének és hagyomá­­­­nyainak hű őre és örököse, ma­­ szabad hazában szabadon tesz hitet a demokrácia, a nép ügye mellett. Nem hiába hullatta vérét a ma­gyar paraszt századokon át, nem hiába öntözte verejtékével a rö­göt. — Dózsa György szelleme: a harc a földért, diadalt aratott. Ki­vívta a győzelmet a magyar pa­rasztság, — azé lett a föld, aki ve­­rejtékes munkájával A magyar föld népe ősi megműveli, jussának visszaszerzésében méltónak bizo­nyult nagy vezéréhez. Valóra vál­totta azt, amiért legendás vezérét tüzes vastrónon megégették, amiért őseit megcsonkították, felnégyelték, vagy kerékbe törték. De a nagy parasztvezért nemcsak az a gondolat és cél vezette, hogy leszámoljon a nép ellenségeivel. Olyan országot akart teremteni, amelyben a föld népe jómódú, bol­dog életet él. Ennek a feladatnak a megvalósítása is ránk maradt örökségül. A romokból, amibe a reakciósok és nyilasbanditák rém­uralma döntötte hazánkat, olyan or­szágot kell felépítenünk, melynek gazdasági rendszere nem egyes ki­váltságos rétegek, hanem a dolgozó népmilliók jólétét és boldogulását biztosítja. Olyan országot, amely­ben az történik, amit a nép akar, amelyben saját maga intézi sorsát és irányítja jövendőjének alakulá­sát. Ezeket a feladatokat még nem ol­dottuk meg. A küzdelem a demokrá­cia és a reakció között még nem dőlt el, a végső győzelmet még nem vívtuk ki. A nép ügyének diadaláért folyó nehéz harcokban döntő szere­pe lesz e lapnak, amely Dózsa szel­lemében felsorakoztatja a föld né­pét a demokrácia támadásba lendülő széles frontján a reakció ellen. Újjá kell építeni romjaiból az or­szágot. Fel kell virágoztatni a me­zőgazdaságot. Dózsa népe e téren is az élen jár és tettekkel bizonyítja, hogy nem­csak kiharcolni és megvé­deni tudja a földet. Szorgalmas, ön­feláldozó és hozzáértő munkájával adja tanujelét annak, hogy jobb gazdája lesz a földnek mint régi urai voltak. A szántó-vető magyar nép alkotó munkájával, teremtőere­jével a feudális nagybirtokok helyén dúsan termő és bőséget teremtő kis­­birtokok százezreit fogja elővará­zsolni. Olyan országot fog felépíte­ni, amelyben a munka az ember ér­tékmérője. Magasztos, nemes feladatok ezek, amelyekért érdemes élni és dolgoz­ni. Megvalósításukért a »Dózsa Né­­pé«-nek elől kell járnia a küzdelem­ben. Ez egyik záloga országunk új­jáépítésének és a reakció feletti vég­ső győzelemnek. Csak így virul fel az élet a Duna-Tisza táján és így lesz Magyarország egy jómódú, bol­dog nép szabad hazája. Milyen lesz a lapunk? Még csak tervben volt a Dózsa Népe, már sokan kérdezték: milyen lesz a lapunk? Még nehéz a kér­désre felelni, mert hiszen azt igazá­ban csak a jövő mutatja meg. An­­­nyit azonban már ma is mondha­tunk, tükre lesz szövetségünk élet­erejének, törekvésünk eredményé­nek. Olyan tükre, mely csalhatatla­nul mutatja meg milyen cselekvő erővel, műveltséggel rendelkeznek tagjaink. Hogy dolgoztak a haza újjáépítésén, jobblétük,­­ művelődé­sük fejlesztésén. Ha van tagjaink­ban elegendő cselekvő erővel páro­sult akarat, olyanná építeni a demo­kráciát és benne gazdasági életün­ket, mely megfelel a ma követelmé­nyének, akkor tudnak tényt írni la­punkba. Mi pedig azokból a tények­ből, amiket tagjaink küldenek, vá­logatjuk össze a legjobban megfele­lőket és akkor minden számunkban látjuk, mit tesznek szaktársaink az ország minden részében. Hol értik meg legjobban azt, mit követel meg­­roncsolt hazánk, hogy minél dafbb helyre álljon benne a rendes élet. Hol értik meg azt, hogy ma sokkal több és célszerűbb munkára van szükség, mint volt eddig bármikor. Hol értik meg azt, hogy a demokrá­ciáért, ha azt akarjuk, hogy javunk­ra is legyen, még sokat kell küszóé­­nünk úgy gazdasági, mint politikai téren. Tehát: tükör lesz a Dózsa Népe, melyből nemcsak azt látjuk, mit te­szünk az országban, hanem azt is, mi az, amit még okvetlen el kell vé­geznünk. Látjuk, mert hiszen nem­csak az eredményt, hanem a hiányt is hűn mutatja. Tehát látjuk: mindnyájunktól függ, hogy milyen lesz a Dózsa Né­pe! Egyelőre tehát csak azt kivánjuk még előre bocsátani, hogy minden betűnk a demokrácia, az országot újjáépítő és a többet termelő munka, a művelődés harcosa legyen , a mun­ka dallama zsongjon belőle, tettre híva a ma még tétovázókat. Nem lesz nehéz ilyenné tenni a Dózsa Nőnél akkor, ha szaktársaink minden jó munkájukat, észszerű ter­veiket megírják. De megírják azt is, amit ott maguk körül rossznak, károsnak látnak. T­iátok szaktár­­sak! A szerkesztő Szántó-vető falusi dolgozó! DÓZSA NÉPE a te lapod, nem bánod meg, ha olvasod. 4 pengőért minden héten meg is kapod

Next